Fritz Berger (1868-1950) élete és tanítása - Isten kegyelméből lehetséges a hívők tökéletessége
Berger Frigyes "Isten túláradó kegyelme az életemben" c. önéletrajza alapján (Evangéliumi Kiadó, é.n., kb. 1990)
Német kiadás: "Von der überschwenglichen Gnade Gottes in meinem Leben" (Verlag des Evangelischen Brüdervereins, Herbligen, 1988)
Angol fordítás: God's abounding grace in my life (Evangelical Brotherhood Church, Herbligen, 1989)
TARTALOM
I. Élete és elvei
II. Tanítása
III. Keresztény közösségének rövid története
1. Fritz Berger a svájci Ementál vidékén, a Trachselwald kerületi Dürrgrabenben született és élt nagy szegénységben. Eleinte bognárként dolgozott, majd az Evangéliumi Testvérgyülekezet alapítója lett. Több mint 30 évesen, már házasemberként tért meg. Ekkor csatlakozott az iszákosmentő Kékkereszt egyesülethez, teljesen felhagyva az italozással és a kártyázással, s elhatározva, hogy ezentúl MINDENBEN engedelmeskedni fog Istennek és Igéjének. Arra is rájött, hogy bűneit meg kell vallania, és amennyire lehetséges, jóvá kell tennie. Ezért fölkereste azokat a gazdákat, akiket korábban meglopott, és bőségesen megtérítette a kárukat. Így ír erről: "Milyen sokan gondolják, hogy bűnvallás nélkül is rendbe lehet jönni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az embernek minden bűnét meg kell vallania. De azoknak a megvallása, melyeket legszívesebben elhallgatna, igen hasznos. Az ilyen ember aztán teljes szívével mondhatja, hogy Jézus szabaddá tette őt. Az igazi bűnvallás ez: a bűnről teljesen lemondunk, és attól az órától kezdve nem szolgálunk neki. Ha valaki nem tud kijönni egy bűnből, jól teszi, ha megkér valakit, imádkozzék vele" (Jak 5,16; 29. o.).
2. Három évig küzdött olyan "apróbb" bűnökkel (pl. aggódás, elkeseredés, sértődés), melyektől a legtöbb keresztény szerint sosem szabadulhatunk meg. Végül hittel elfogadta, amit a Római levélben olvasott (pl. 6,11), s a 7. fejezetből "átment" a Róm 8-ba, napokig óriási örömöt tapasztalva. Később a prédikátorok lebeszélték őt erről a meggyőződéséről, és a kegyelem helyett inkább a törvény szerinti tetteire próbált építeni, egy időre elveszítve üdvbizonyosságát. Isten kegyelmét egy autóhoz hasonlítja, melyhez idővel sofőrt is kapunk (szemben a régi gyaloglással, illetve kerékpárral, melyet magunknak kellett hajtanunk). Így szabadulunk meg saját tetteinktől és erőlködésünktől, s végül nyugalmat találunk Krisztusban (44-45. o.).
3. A különböző keresztény közösségekről a következőket írja: "A szakadások igen fájdalmasak. De sok gyülekezetben (közösségben) felütik fejüket. Egy ideig az élet van jelen. Az emberek boldogok, teli vannak magasztalással és az üdvösség bizonyosságával. Később ellaposodik a dolog; különösen ha a megszentelődés tanításával szemben foglalnak állást, akkor jön hirtelen a lejtő. A közösség ugyan létezik még, de a gyertyatartó elvétetik. Akkor Isten támaszt valakit, akin keresztül életet közöl. Legtöbbször új közösségek létesülnek, mert az ilyen embert a fennálló közösségek rendszerint nem tudják használni... Fontos, hogy a szükség idején, a terméketlen, száraz időkben ne jajgassunk, panaszkodjunk... Maradjunk Istent dicsérő hívő emberek, kik az ő Urukban való örömöt nem veszítik el. A nyomorúságban való kitartás többet ér, mint egy rövid lelkesedés" (52-53. o.). Egyszer olyan vidékre ment, ahol a közösséget 3-4 testvér irányította, akik mindenről szavaztak, mint valami "szövetségi atyák". Itt arra buzdította az embereket, hogy inkább engedelmeskedjenek Istentől kapott meggyőződésüknek. Saját testvéri tanácsukban csak egyhangúlag elfogadott határozatokat hagytak jóvá. Úgy tapasztalta, hogy a tökéletességről csak ott lehet beszélni, ahol Isten megengedi (Zsid 6,1-3); egyes helyeken az emberek nem értik ezt, és semmit sem nyernek belőle (87-88. o.).
4. Szó szerint vette Jézus szavait a százszoros kárpótlásról (Mt 19,29) és az engedékenységről ("Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza"; Lk 6,30). Eleinte nehezen tűrte, amikor meglopták vagy becsapták, de Isten mindig megáldotta, amiért szó nélkül viselte "vagyona elrablását" (Zsid 10,34). Sokakra nagy hatást gyakorolt ez, és egyesek megtérésében is közrejátszott (62., 65-69. o.).
5. Következetesen bűnnek mondta nemcsak az iszákosságot, hanem a kártyázást, kuglizást, táncot, dohányzást is. Amikor egyes prédikátorok ellentmondtak neki, Istentől egy látomást kapott, melyben e tevékenységek gyakorlóit látta a pokolban kínlódni. Ez megerősítette abban, amire az Ézs 58,1 is biztatta: hogy mindig nevén nevezze a bűnt, figyelmeztetve az embereket (69-70. o.). Hasonlóan cselekedett a káromkodókkal is, nehogy részes legyen a bűnükben (3Móz 5,1; 31. o.).
6. Életében sok csodát is megtapasztalt. Miután egy reggel azt olvasta, hogy az Úr megparancsolta, hogy uralkodjunk a föld minden állata fölött (1Móz 1,26-28), este dühödten rátámadt egy harapós kutya, melyet ráuszítottak. Gondolatban hittel ráállt a fenti igére, mire a már csak néhány méterre levő kutya hanyatt vágódott. Amint az állat megint felugrott, megismételte a kijelentést. Erre a kutya újra a földre esett, majd elszaladt. Így jobban megértette Dániel és az oroszlánok esetét, valamint Dávid győzelmét az oroszlánok és medvék fölött (1Sám 17,34k; 77. o.). Egyszer szegénysége ellenére egy fuvar fát adott egy szegény családnak. Utána "kamatostul" visszakapta másoktól, és bár az csak rőzse volt, hosszú évekig azzal fűtöttek (114. o.).
7. Általában inkább az imában bízott, mint az orvosokban, bár nem vetette el teljesen az orvosi segítséget. Nem sokkal a megtérése után egyik fia megbetegedett, és tartani kellett tőle, hogy meghal. Vívódva indult volna már az orvoshoz, de előtte megkérdezte Istent, aki a Mk 16,17-18-ra hívta föl a figyelmét. Erre úgy döntött, hogy hinni fog Jézusban mint a legnagyobb orvosban, és nem törődik vele, mit szólnak majd az emberek, hogy ilyen helyzetben nem fordult orvoshoz. Ekkor megnyugodott, s fia már másnap egészségesen iskolába mehetett (203. o.). Megtérése után Isten meggyógyította nyomorék feleségét, így bátran imádkozott másokért is. A környéken sok "gyógyíthatatlan" beteg meggyógyult: rákosok, súlyos tüdőbetegek is, úgyhogy messzire eljutott a híre. Egyes közeli vidékeken alig maradt beteg ember, mégsem lehetett ott olyan hitet találni, mint ahol kevesebben gyógyultak meg. Iszákosok is megtértek, megszabadulva megkötözöttségükből (205-207. o.).
8. Egyik "ellensége" révén tanította meg az Úr arra, hogy az igazi szeretetet nem az érzések, hanem a tettek jelentik (1Jn 3,18). Mikor rájött, hogy a tetteivel már addig is valóságosan szerette az illetőt, a szeretet érzése is betöltötte. Ennek hatására egészen megváltozott a viszonyuk (120. o.).
9. Idővel megtanult emberek helyett Istenhez fordulni a nehézségek és a szükség közepette, s amikor megtanult az emberek előtt hallgatni a problémáiról, Isten teljesen másként felelt imádságaira! Sokszor embereken keresztül segített rajta, de azt is megtapasztalta, hogy Ő emberi eszközök nélkül, akár hollók által is tud segíteni (1Kir 17,6). Gyakran panaszkodunk a gondjaink miatt, elhitetve magunkkal és másokkal, milyen szerencsétlenek is vagyunk. Ilyenkor az ördög, a Sátán iskolájába járunk Krisztus iskolája helyett. Vele is megtörtént ez egy hosszú betegség idején, ami csak akkor ért véget, amikor Dávidhoz hasonlóan megparancsolta saját lelkének: "Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről" (Zsolt 103,2; Károli-ford.; 127-128. o.).
10. Az imádság fontosságára is megtanította őt Isten, különösen a lelkek megmentését illetően. Gyakran tapasztalta, hogy Isten nem a hosszú, aprólékos imákat hallgatta meg, hanem a rövid fohászokat, sőt ki sem mondott vágyakat, melyek sokszor a szükségben spontán fakadtak. Az is fontos, hogy imáink összhangban legyenek az Igével és Isten akaratával (ő az Úr!), és számítsunk a meghallgatásukra. Egyik reggel későn kelt, ezért csak nagyon röviden olvasott Igét, és nem imádkozott. Napközben egyik inasa lezuhant a létráról. Ezt Isten fenyítéseként vette, megalázta magát, és buzgón imádkozott. Az inas inkább orvoshoz fordult segítségért, aki 3 hét múlva kijelentette, hogy egész életére nyomorék marad. Erre az inas elvesztette bizalmát az orvosban; újból imádkoztak, és meggyógyult (140-143. o.).
11. Saját családjában a naponta háromszori áhítat megtartását látta jónak (31. o.). Ellenezte, hogy az ifjúságot vasárnapi sportprogramokkal próbálják megnyerni vagy lekötni. Az Igét sokkal alkalmasabbnak találta erre, és jöttek is hozzájuk a fiatalok szép számmal. Úgy látta, észreveszik, hogy többet kapnak az Igéből, mint a világi vágyak követéséből (98-99. o.).
1. Bergernek sok vitája volt amiatt, hogy hitt a hívők szívbeli megtisztulásában, bűntől való megszabadulásában, tökéletességében. Ezért egyesek "bűnteleneknek" nevezték őt és követőit. Pedig csupán elhitte az olyan igéket, mint amilyeneket a következő cikkben összegyűjtöttünk. "Hogy megmaradjunk a bűnben, ahhoz nincs szükségünk Jézus Krisztus vérére. Ahhoz viszont igen, hogy a bűntől megszabaduljunk, és meg is maradjunk ebben a szabadságban. Aki a bűnben kitart, az gyalázza a kegyelem Lelkét. Pál apostol így kiált: 'Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?'" (Róm 6,2; 199. o.) "A Jelenések könyve hét gyülekezete közül kettő feddhetetlen volt. A többieknél akadtak egyes gyülekezeti tagok, akik helyes kapcsolatban voltak Istennel, ha elöljárójuk éppen feddésre szorult is. Ezért nem mentegetőzhetnek azok sem, akiknek nincs jó prédikátoruk. Az Úr Jézus eljön, mint a villámlás, akkor már senki sem tisztíthatja meg magát. És a mennyek országába semmi közönséges vagy tisztátalan be nem megy" (157. o.).
2. "Ami tökéletes, azon nincs kifogásolni való. Az emberi értelem nem képes elhinni, hogy kifogástalanok lehetünk, a törvény embere nem is hiszi ezt. Itt viszont tökéletességről olvasunk. Tehát olyasmiről, amin nincs kifogásolni való. A tökéletesség nem jelent teljes befejezést, mint pl. egy fiatal fácskánál, mely bár tökéletes és kifogástalan, de még gyarapodnia, növekednie és gyümölcsöznie kell. A kisgyermek is: ha normális, tökéletes; édesanyja, édesapja azonban nem lennének megelégedettek, ha olyan állapotban maradna. Növekednie kell" (Jak 1,16-18). Nem a tetteink által növekedhetünk, hanem az Úr szabadításának ismerete, az Ő szeretete, jósága és irgalma, a kegyelemben való megmaradás, a felkínált reménységhez való szilárd ragaszkodás által (Ef 4,13k; 167-168. o.).
3. Azon a véleményen volt, hogy mivel Krisztus kifizette minden adósságunkat, a megtérés után már nem kell ÁLLANDÓAN bűnbocsánatért könyörögnünk. Továbbra is fontos, hogy ha elbukunk (ami nem szükségszerű, de lehetséges), megvalljuk a bűnt (Jak 5,15k), és bocsánatot kérjünk érte Istentől (lásd az Úr imádságát, a Miatyánkot: Mt 6,12), de biztosak lehetünk a megbocsátásában, melyet Krisztus áldozata már biztosított, és melyet alapvetően már elnyertünk. "Igen fontos az is, hogy igehirdetésünkkel ne hajszoljuk bele Isten gyermekeit a törvény cselekedeteibe, különben visszakerülnek a sötétségbe. De ha megértik, amit Jézus tett, akkor egyszerűen rátámaszkodnak, mint ahogy újjászületésükkor a kenet megtanította őket: 'kegyelemből, kegyelemből'. Megértik, hogy Istennél minden rendben van, elég, ha megalázkodnak és hisznek az elvégzett szabadításban" (162-163. o.).
4. "Tudnunk kell, hogy semmiben nincs biztonságunk, csak abban, ha 'kitartunk az élet igéje mellett' [Fil 2,16; Csia-ford.] - és azt is, hogy jaj nekünk, ha Isten engedetleneknek talál bennünket. Engedelmességünkkel nem nyerjük el az üdvösséget, csak az egyetlen áldozaton keresztül, de engedetlenségünk által elveszünk" (170. o.). Aki szégyelli megvallani az Úr nevét, "az sajnálatra méltó ember. Hiszen az Úr eget és földet teremtett, Ő a Királyok Királya, és szíve minden ember iránt tele van szeretettel" (195. o.).
5. "A népegyházba mindenki beletartozik, akit megkereszteltek és aki konfirmált. De ezeknek egy kis töredéke ül csak vasárnap a templomban, a nagyobbik részt a kocsmában, a játékasztalnál, a moziban és színházban, a sportpályán stb. kell keresni. Ezeket, míg csak ki nem lépnek az egyházból, nem tekintik leszakadtaknak. Ez nem olyan veszélyes a népegyház számára, mint ha valaki a gyülekezetben összejövetelre jár és ott megtér, az ellopottat jóváteszi, az adót pontosan megfizeti, és úgy él, mint Isten Krisztusban adott kegyelmének bizonysága." Arrafelé, Bern körzetében különösen sok volt a liberális protestáns teológus és lelkész, akik tagadták Krisztus istenségét, és a Bibliát nem tartották Isten szavának. Mégis éppen ők támadták leghevesebben Bergert és követőit. (213kk o. Noha Berger a svájci református egyházról írt - ironikus módon nem messze Kálvin városától, Genftől -, szavai sajnos sokszor a többi népegyházra is vonatkoztathatók.)
III. Keresztény közösségének rövid története
1. Közösségük kezdetei 1909-re nyúlnak vissza, amikor Berger megalapította a Dürrgrabeni Szabad Kékkereszt Egyesületet, amely 1914-től Evangéliumi Testvérgyülekezet (Evangelischer Brüderverein) néven működött. Mozgalmuk Németországra is kiterjedt. Berger halála után fia, Max Graf lett az elnök, de 1967-ben a mozgalom két ágra szakadt. A nyitottabb ág Szabad Missziós Gyülekezetek Szövetsége (Vereinigung Freier Missionsgemeinden) néven működött tovább, míg a konzervatívabbak a 100 éves évfordulón, 2009. júl. 4-én a Gyülekezet Krisztusért (Gemeinde für Christus) nevet választották maguknak (ez a bekezdés egy német Wikipédia-cikkre és annak angol fordítására épül).
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2009.10.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).