A szüntelen öröm, békesség, boldogság titka - Pál apostol második korinthusi levele alapján

1. Talán túlzás nélkül állítható, hogy a világon mindenki a boldogságot keresi - a legtöbb ember rossz helyen/módon (gyakran a hívőket is beleértve): a pénzben (ami közismerten nem boldogít), jólétben, élvezetekben, szenvedélyekben, kapcsolatokban (még a jó házasságnak/barátságnak sem ez a valódi célja), vagy akár a keresztény szolgálatban, amely önmagában jó, de nem lehet a boldogság igazi forrása.

2. Pál apostol a Fil 4,4-ben felhívja a hívőket: "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek"! Miután a legtöbben (akár hívőként is) ritkán tapasztal(t)unk maradandó örömöt, nagyjából háromféleképpen reagálhatunk Pál szavaira: (1) az apostol megőrült (lásd később); (2) olyan jó és könnyű életet élt, hogy a többi embertől eltérően állandó örömben lehetett része (ezt már a levele elején is kizárja, mint rögtön látni fogjuk, és nem mellesleg éppen börtönbe zárva írta idézett sorát a filippieknek); (3) általa Isten valóban minden hívőt örömteli életre hív, vár és biztat. De mit jelent és hogyan lehetséges ez?

3. Pál a korinthusiakhoz írt második levél 1,3-12-ben beszámol hívő testvéreinek az őt ért súlyos "nyomorúságról": "rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk" (8. vers). Ezzel mintha ellentmondana az első levelében leírt szavainak: "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni" (1Kor 10,13). Azonban a következő versben fel is oldja ezt a látszólagos ellentmondást: "Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat" (2Kor 1,9). Vagyis a kísértéseket (próbákat) legyőző "erő" nem "önmagunkban" rejlik, "hanem az Istenben" - csakis az Őbelé vetett hit által élhetünk vele (és persze az sincs kizárva, hogy a próbából kivezető út a halál, amely közvetlenül Őhozzá vezet). S az Istentől kapott "vigasztalásunk" azután másoknak is vigasztalást nyújt, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy "elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására" (3-7. vers). Az 1,23-24-ben Pál hozzáteszi, hogy - bár a korinthusiak a hitbeli gyermekei - ő és szolgatársai nem akarnak uralkodni hitükön, "hanem munkatársai... örömüknek". Vajon mit ért ezen?

4. Továbblépve, az apostol a 2,12-17-ben csodálatos képekkel számol be arról az örömről, amely Titusz megérkezése kapcsán érte őt (vö. 7,5-7): "De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet" vagy "diadalmenetben hordoz bennünket" (2,14a; Csia, Vida stb. ford.). Dennis Kinlaw "Krisztus lelkülete" c. kitűnő könyve 8. fejezetében azt állítja, hogy itt (és a Kol 2,15-ben) egy etruszk eredetű szó jelöli a "diadalmenetet", melynek élén az etruszkoknál a foglyul ejtett katonák kíséretében a legyőzött és megbilincselt ellenséges király haladt, akit a győzelmi felvonulás végén feláldoztak a győzelemre emlékeztető oltáron - Jézus tehát e kép szerint a saját kivégzése felé tart, mi pedig követjük őt. Más kommentárok Krisztus diadalát támogatják, míg "A Biblia ismerete" c. kommentársorozat (KIA) a két nézetet ötvöző feszültségről ír (vö. 2Kor 4,8-12; 6,4-10; 11,23-33). Vagyis Krisztus "diadalmas" halálával és feltámadásával egyaránt azonosulnunk kell - vele együtt meghaltunk a bűnnek, melyet halálával legyőzött (Róm 5-8; pl. 6,2-11), ugyanakkor naponta meg kell halnunk Vele, felvéve a keresztünket ("az énünk [a bűnös természetünk] kivégzőeszközét" [Sréter Ferenc], Lk 9,23-26), és "a Lélek által" megölve "a test cselekedeteit" (Róm 8,13), vagyis "tagjainkban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten... Mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt" (Kol 3,5-10).

5. A 2Kor 2,14b-16-ban Pál a diadalmenet képét kiegészíti a tömjénfüsttel, mellyel a győztesek jó illatot árasztottak maguk körül, hozzátéve: "[Isten] a Krisztus ereje által... ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre." Ezután joggal teszi föl a kérdést: "De ki alkalmas erre?" Vajon hívőként van-e érzékelhető különbség köztünk és a nem hívők között, vagy csupán annyi, hogy "nekünk bűnbocsánatunk, üdvösségünk van" - amint azt sokan szeretik hangoztatni? Pál és munkatársai esetében mindenesetre volt különbség: "tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által" (2,17).

6. Miután az apostol a 3. fejezetben összehasonlította az Ó- és az Újszövetség dicsőségét és világosságát, hozzáteszi, hogy Krisztusban szabadságot nyertünk - de nem a bűnre, hanem arra, hogy átformálódjunk Krisztus képére: "Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre" (3,17k). Mikor történik ez? A jelen idő és a következő versek mutatják, hogy a hívő ember életében!

7. A 4,1-6-ból kiderül, hogy Krisztusban nem csupán "irgalmat nyertünk", hanem többek között erőt ahhoz, hogy elvessük "a szégyenletes titkos bűnöket" . Ez is hozzátartozik "a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságához" (4. v.; vö. A teljes evangélium c. írással: hivo.hu/teljesev.htm). Szó sem lehet itt beképzeltségről, mintha "önmagunkat hirdetnénk", hiszen mi csak "szolgák" vagyunk, Isten pedig, "aki ezt mondta: 'Sötétségből világosság ragyogjon fel', ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán" (5-6. v.). Krisztusban vagyunk, de övé a dicsőség, ami annál nyilvánvalóbb, minél alkalmatlanabb eszközöket használ - amilyen Pál is volt (legalábbis egyesek szerint: "testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas"; 10,10).

8. A 4,7-18 megerősíti ezt: mi csupán törékeny "cserépedények" vagyunk, "hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak" (7. v.). A földi próbák között csakis hit által, Isten kegyelméből, de megállhatunk (8-15. v.). Nincs tehát semmi okunk a csüggedésre; "ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk" (16-17. v.). Sem bármilyen betegség, sem bárkinek a halála (a miénket is beleértve; ld. 5. fejezet) nem adhat okot arra, hogy elcsüggedjünk - ha a láthatatlan, de nagyon is valóságos, örök dicsőségre nézünk, ahhoz képest eltörpül minden földi baj és szenvedés (18. v.; vö. Zsid 12,1k: "tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett [vagy inkább 'örömért', KSZE, Egyszerű ford.] - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült").

9. Pál a 2Kor 5,1-10-ben leszögezi, hogy a halál után a hívő számára a földi létnél "sokkal jobb" következik, mivel már az átmeneti, test nélküli ("mezítelen") állapotban is "Krisztussal" leszünk (ld. Fil 1,23). Az elragadtatás után pedig még jobb helyzetbe kerülünk, amikor új, megdicsőült testet kapunk, amely a "földi [por]sátor" után "Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk" lesz (2Kor 5,1; vö. 1Thessz 4,15-18; 1Jn 4,15-18). Noha az életünk nyitott könyv Isten előtt, Krisztusban az ítélettől sem kell tartanunk, amennyiben őbenne hiszünk és vagyunk, az ő szeretetében élünk, s a tetteink is ezt tükrözik (nem mintha azokban kéne bíznunk): "Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat" (2Kor 5,10).

10. Pál az 5,11-15-ben ezt megerősítve kijelenti, hogy ismeri "az Úr félelmét", ami egyrészt Őelőtte való nyíltságra, másrészt az emberek erről való meggyőzésére, lélekmentésre készteti őt (11. v.). Ez utóbbi a szeretet fontos vonása (és a valódi öröm elengedhetetlen feltétele): adni akar, és lehetőleg a legjobbat - az Úr ismeretét. A 13. versből megtudjuk, hogy ez a két törekvés (különösen az Isten iránti rajongása és az Ő szolgálatának vágya) olyan erővel töltötte be az életét, hogy egyesek szerint "bolond" volt (Károli), "elment az esze" (Egyszerű ford.), "magán kívül" volt (Csia, Vida). Így van ezzel minden ép elméjű hívő: "Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt" (5,14-15). Vajon itt a Krisztus iránti szeretetünkről van szó, vagy az Ő irántunk való szeretetéről? Alighanem mindkettőről, hiszen "szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által" (Róm 5,5). Mindenesetre ez megfelel a két "nagy parancsolatnak" (Mt 22,36-40).

11. A 2Kor 5,16-21-ben az apostol megállapítja: "ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre" (17. v.). "Mindez... Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által" (18. v.). Tehát békességünk van Istennel - ami a valódi békesség egyetlen alapja -, és Ő ránk bízta "a békéltetés szolgálatát", hogy mások is megbékélhessenek Vele. E szolgálat (az evangelizáció) nélkül nem lehet teljes az örömünk; ha csak a kegyelem befogadói vagyunk annak csatornái helyett, akkor idővel olyanok leszünk, mint a Holt-tenger. A bűntelen Krisztus "bűnné" (bűnáldozattá) lett "értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (21. v.). Vajon csak jelképesen vagyunk Isten igazsága, vagy az életünk is ezt mutatja? Ha "őbenne" élünk, akkor az utóbbi, és Pál is erre int a 6,1-ben: "úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét"! Ezt a kegyelmet és "üdvösséget" már "most" elfogadhatjuk (6,2). Így a sok bűn és baj miatti "szomorkodás" közepette is "mindig örvendezők" lehetünk (6,10).

12. Hogyan juthatunk el ide? A 6,14-18 szerint fontos, hogy elkülönüljünk "a hitetlenektől": ha rajtunk áll, ne legyünk velük "felemás igában" a házasságban, az üzleti életben, a bűnös örömeikben - de mindenekelőtt "az élő Isten templomában" és családjában (a gyülekezetben), mert Ő van közöttünk, s mi az Ő "népe" vagyunk. "Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr" (17-18. v.). Egy élő gyülekezetben semmi keresnivalójuk a halott, hitetlen tagoknak - sem azoknak, akik bűnben élve gyalázzák Urukat (1Kor 5-6; Mt 18; de vö. 1Kor 7,10-15))! Mennyei Atyánk bőségesen kárpótol bennünket minden esetleges veszteségért, ami a Hozzá való hűségünkért ér minket.

13. A 2Kor 7,1 pedig fölteszi minderre a koronát: "Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket". Vö. 1Thessz 5,16-24: "Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt." A "teljes megszentelődés" - más szóval keresztény tökéletesség (melyre pl. a Zsid 6,1 szerint "törekednünk" kell) - egyszerre a halálunkig tartó folyamat és az életünkben elérendő cél: olyan állapot, amelyben nemcsak a külső (szóbeli és tettleges) bűn szűnik meg (ez minden hívő kiváltsága, ld. 1Jn 3,9; 5,18), hanem a belső bűn is - a bűnös gondolatok és indulatok, mivel azok nem férnek meg a tökéletes/teljes szeretettel (1Jn 4,17k), amely Isten valamennyi parancsának/törvényének betöltését jelenti (Róm 13,8-10; Mt 22,36-40). Ugyanakkor a hívő ember életében a haláláig megmarad a bűn olyan értelemben, hogy nem szűnik meg bűnös természete, önzésre való hajlama, és sosincs mindenre kiterjedő, teljes összhangban Istennel. Mégis "teljesen" megtapasztalhatja "Isten országának" lényegét, ami "igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm" (Róm 14,17), ahogy Pál ("csordultig vagyok örömmel"; 2Kor 7,4) és talán Timóteus is tette (Fil 2,17-22).

14. E cél elérését sok minden segítheti és gátolhatja. Pál a 2Kor 8,1-3-ban megemlíti például a "próbákat", melyek a macedóniai hívők esetében "bőséges... örömhöz" és "nagy szegénységük" ellenére "a tisztaszívűség gazdagságához" vezettek. Vö. a Jak 1,2-6-tal, amely szintén rávilágít az imádság nélkülözhetetlen szerepére: "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje..."

15. Pál a 2Kor 8,18-21-ben felhívja a figyelmet egy idevágó fontos elvre: "gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is" - amennyire tőlünk telik, az emberek szemében is tisztességes életet kell élnünk, lehetőleg nem adva alkalmat a "rágalmazásra" és az elbotlásukra (20. v.). A 9,6-11-ben pedig elénk tárul a vetés és aratás törvénye, beleértve azt is, hogy Isten adja minden jóhoz a "magot" és a növekedést, "igazságunk gyümölcsét" (10. v.; vö. Gal 6,7-10; Fil 2,12k). A 2Kor 10,3-6 szerint szükségünk van Isten fegyverzetére és a gyülekezeti fegyelmezésre (egyházfegyelemre) - ezek a "fegyverek... erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, amikor teljességre jut a ti engedelmességetek" (vö. Ef 6,10-24). Ez nem bűnrendőrséget, "keresztény bűnüldözést" jelent, csupán éberséget, józanságot és Isten iránti engedelmességet.

16. A 11,2-4-ben látjuk, hogy "tiszta szűzként" kell(ene) "Krisztus elé" állnunk, akinek "eljegyzett" menyasszonya vagyunk - ám veszélyek leselkednek a hívőkre: gondolataik eltántorodhatnak "a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől... ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, [és] azt szépen eltűritek." Miként a házasságban, az Istennel való kapcsolatunkban sincs tartós stagnálás: ha nem törekszünk a közeledésre, könnyen elsodródunk egymástól, különösen ha erős az "ellenszél" - jelen esetben például a tévtanítás, az olcsó kegyelem felhígított, lecsupaszított evangéliuma vagy akár az a kálvini tanítás, mely szerint az ember "teljes romlottsága" hívőként is a haláláig megmarad, amiből sokan arra a téves következtetésre jutnak, hogy akkor nem is érdemes küzdeni e megromlott természet ellen. Persze tény, hogy bármely hívő minden percben csak az Urába vetett hit és az Ő kegyelme által állhat meg; anélkül csupán nyomorult bűnfészek.

17. Pál a 12,7b-10-ben még egy igen jelentős elvet mutat fel. Az általa kapott különleges kinyilatkoztatás (1-7. v.) miatt "tövis adatott a testébe: a Sátán angyala, hogy gyötörje, hogy el ne bizakodjon", s miután háromszor kérte Istentől ennek elvételét, azt a választ kapta: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Majd hozzátette: "Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." Újabb paradoxon ez: Isten ereje a mi erőtlenségünk által "ér célhoz" (vagy "lesz teljessé"; 9. v., Raffay). Vajon az következik ebből, hogy "csendes tétlenségben" várakozzunk a megszentelődésre (ld. a Csendes tétlenség vagy cselekvő hit? c. írást: hivo.hu/csendben.htm)? Mint eddig is láttuk, nem! Pál apostolságának "ismertetőjegyei" mindenekelőtt "a teljes állhatatosságban... nyilvánultak meg" (12. v.; vö. Jak 1-2; Kol 3,5-10; Gal 5,6: "Krisztus Jézusban... csak a szeretet által munkálkodó hit [számít]").

18. Tapasztalatom szerint előrevisz a megszentelődés útján a keresztény, Istent és műveit dicsérő dalok éneklése és az imádság - különösen az utóbbi nélkülözhetetlen, és mindkettő végezhető akár rutinszerű munka és evés közben is (esetleg magunkban énekelve vagy zenét hallgatva). Ugrásszerű változást okozhatnak a krízisek vagy válságos helyzetek (pozitív és negatív irányban is) - magam így jutottam el Isten kegyelméből a "negatív depresszióhoz", vagyis a szokatlanul erős és tartós örömhöz, ld. A teljes evangélium c. írás (hivo.hu/teljesev.htm) végét. Fontos, hogy teljes mértékben elfogadjuk Isten akaratát, megbízzunk benne - az Ő végtelen jóságában, bölcsességében és hatalmában -, és igyekezzünk összhangban lenni vele: ez legyen az életünk mindent átható vágya és törekvése (Róm 12,1k), s valóban tegyük is (nem a magunk dicsőségét keresve, hanem mindenben az Övét; 1Kor 10,31) - akkor "boldoggá tesz cselekedetünk" (Jak 1,25). Így szívből örülhetünk a nehézségeknek, próbáknak, és csakugyan hálát adhatunk értük (Jak 1,2; Ef 5,20; Fil 4,6), tudva, hogy azok is a javunkat szolgálják (Róm 8,28). Ily módon valóban nincs semmi a világon, ami okot adhatna részünkről a félelemre, csüggedésre, aggódásra. Pál a filippi börtönben a megbotozástól sebes háttal éjfélkor énekelve dicsérte Istent - miután Isten csodálatosan odavezette; ennek hatására keletkezett a filippi gyülekezet (ApCsel 16,6-12.22-40) -, majd más börtönökből írva biztatta szüntelen örömre a filippieket (Fil 2,18; 3,1; 4,4) és a kolosséiakat, a szenvedésben is példát mutatva erre: "Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek" (Kol 1,24; vö. Zsid 2,10: "az volt méltó Istenhez, [hogy] üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé").

19. Leginkább a saját hitetlenségünk, gondatlanságunk és bűneink gátolhatják előrehaladásunkat, melyek közül számomra különösen fontosnak tűnnek a következők: büszkeség, helytelen kívánságok (Jak 1,12-15) és indulatok, különösen a harag, amely "ember" esetében szinte soha "nem szolgálja az Isten igazságát" (Jak 1,20). Jézus a hegyi beszédben a tízparancsolatot magyarázva elsőként a haragot említi mint a gyilkosság finomabb, "keresztény", de ítéletre méltó formáját (Mt 5,22; vö. Ef 4,26k.31), s arra int, hogy ha megnyugvásra és boldogságra vágyunk, akkor tanuljuk meg gyakorolni az Ő szelídségét és alázatát (Mt 11,28-30). Pál pedig felszólít minket: "A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!" (Fil 4,5) A szelídség is a Lélek gyümölcse (Gal 5,23), mégis fontos, hogy tanuljuk és törekedjünk rá. Minderre tekintsünk úgy, mint szerető mennyei Atyánk meghívására, aki már most szeretné minél teljesebben megízleltetni velünk ünnepi lakomájának (menyegzőjének; Mt 22,2-14; Jel 19, 5-9) megígért mennyei örömét, melybe az út végén be fog vinni minket (Mt 25,21; Károli). S ne vegyük ezt félvállról, ne is várakoztassuk őt sokáig, hiszen alig várja már, hogy istenigazából keblére ölelhessen minket - Téged és engem, tékozló fiait (Lk 15,20) -, és egyetlen Fia halálakor elképzelhetetlenül nagy árat fizetett ezért (Zsolt 22; vö. Zsolt 23; 16,11). Lásd még a honlapomon levő számos írást, különösen Wesley "A keresztyén tökéletesség világos leírása" c. művét (hivo.hu/ktok.htm) és a figyelmeztetést itt: hivo.hu/_kt.html#wesley.

Ezt az anyagot nyomtatható PDF-fájlban lásd itt, hallgatható (MP3) formában pedig itt.

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2016.02.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)