A keresztény gyermeknevelés elmélete és gyakorlata egy példás családnál - Elisabeth Elliot Gren "Áldást örököltek..." c. könyve alapján
(Jó Hír, é.n., The Shaping of a Christian Family, Thomas Nelson Publishers, 1992)

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól (Példabeszédek 22,6).

TARTALOM
I. Személyes bevezetés
II. Egy keresztyén család példája
III. Befejezés: A testi fenyítés bibliai alapjainak védelmében

I. Személyes bevezetés

1. Fiatal hívő szülőként alighanem első három gyermekünk nevelése jelentette életem legnagyobb kihívását. Amikor 26 évesen megtértem, a fiaink kb. 6 és 4 évesek voltak, a lányunk pedig másfél esztendős. Elég sok keresztény könyvet elolvastam a gyereknevelésről (pl. James Dobsontól), több érett hívővel beszéltem is róla, és igyekeztem gyermekeimet a tanultaknak megfelelően nevelni (beleértve az időnkénti pálcás elfenekelésüket is), de a fegyelmezésük mindig gondot okozott. Akkoriban ez volt az egyik legfőbb imatémám, és nemigen éreztem úgy soha, hogy jól csinálom a dolgot. Ma már jobban látom, mi hiányzott: a határok és következmények megfelelő kezelése, ami nemcsak a gyereknevelésnek, hanem az összes emberi kapcsolatnak a kulcsát jelenti - ld. a Határaink erről szóló részét, amely a gyereknevelés általam ismert legjobb megközelítését és meglátásait tartalmazza. Bizonyára igazuk van azoknak, akik szerint az ember leginkább a saját példájával, jellemével nevel - "az számít a legtöbbet, aki vagy, és nem az, amit mondasz". Cseri Kálmán 1979.05.06. és 13-i prédikációjában beszélt a gyerekjogokról (jelen levő anyához, apához, testvérhez, a valóság hiteles megismeréséhez és az életre való legjobb felkészüléshez való jog), és utalt az iménti igazságot szemléltető Grimm-mesére, melyben a kislány összeragasztja a büntetésből a sarokba ültetett, ügyetlenül evő nagyapó remegő kezéből kiesett tányér darabjait, hogy legyen miből enni adnia megöregedő szüleinek, amikor azok ülnek majd a sarokban.

2. Amikor 5 évvel a lányunk után megszületett a legkisebb fiunk, merőben eltérő élményben volt részünk. Ő annyira engedelmes volt, hogy csak egyszer használtam nála a pálcát, és akkor sem túl nagy jelentőségű ügyben. Ebben bizonyára az eltérő "csoportdinamikai közeg" is közrejátszott (talán az időközben szerzett tapasztalataink mellett), mivel ő a korosztályában egyedül volt, és a testvérei kevésbé vitték rossz irányba (sokszor inkább jó hatással voltak rá). Ugyanakkor nagyon igaz, hogy ahány gyerek, annyiféle (nálunk mindegyik egész más egyéniség), és így eltérő nevelést is követelnek meg.

3. Miután nagyjából felnőttek a gyermekeink, elolvastam Henry Clay Trumbull "TE tanítsd gyermekedet!" c. könyvét (Jó Hír, é.n.), amely kissé más szellemben közelíti meg a gyerekek fegyelmezésének kérdését. A nyolcgyermekes Trumbull dédunokája, Elisabeth Elliot hasonló szellemben írja le, hogyan nevelték őt és öt testvérét istenfélő, misszionáriusnak készülő szüleik, Philip E. Howard (aki később a The Sunday School Times megbecsült szerkesztője és cikkírója lett) és Katharine Gillingham Howard. Amint a szerző is írja, példájukat (mely igen vonzó) nem kötelező követni, de sok esetben érdemes lehet. Művében nemcsak saját emlékeire hagyatkozik, hanem édesanyja följegyzéseire, rengeteg családi levélre és időnként a testvérei emlékeire is.

II. Egy keresztyén család példája

1. Az első néhány fejezetben egy azóta nagyrészt letűnt világ képei tárulnak elénk. Bár a sok családi részletet nem mindig könnyű követni, egyre gyakrabban bukkannak fel máig érvényes elvek. E kincsesbányából csak néhány gyöngyszemet tudok felmutatni. A szülők közös életük kezdetén elhatározták, hogy minden szombat este együtt imádkoznak, Isten elé vive gondjaikat, gyermekeiket és hálájukat. (Érdemes elolvasni az apa tanácsát, melyet legkisebb fiának adott, amikor az felnőttként a segítségét kérte imalistája összeállításához, ld. 96. o.). Első két gyermekük belgiumi misszionáriusi szolgálatuk idején született, Phil 1923-ban, Elisabeth (Bets) 1926-ban. A szülők mindig Isten Igéjéhez folyamodtak, és megfogadták mondanivalóját. Az apát "érzékeny lelkiismerete szinte már vétkesen igénytelenné tette, mert mindent az Úr pénzének tekintett. A szükséget gondosan megkülönböztette a kívánságtól". Az "anyai vonal" jelmondata (egészen Betsig) ez volt: "A gonosz pazarlás bánatos kívánságot szül."

2. A következő gyermek érkezésekor (1928-ban született meg Dave, akit 6 év múlva követett Ginny, rá egy évre Tom, és 1940-ben Jim) a család nehéz döntés után, Isten akaratának engedve visszaköltözött Amerikába. A szülők önfegyelme, rendszeretete, nyugodt irányítása a gyerekeknek fel sem tűnt, de igen nagy erővel hatott rájuk - megszokták, hogy fegyelmezetten, szeretetben és békességben éljenek, nem nélkülözve a vidámságot sem (gyakran ugratták egymást). Nagy hatást gyakorolt rájuk a bejárati ajtócsengő gombja fölötti (!) kis réztábla is, amely azt hirdette: "Krisztus a gazdája ennek a háznak, a láthatatlan vendég minden étkezésnél, csendes hallgatója minden beszélgetésnek".

3. Az apa reggelenként korán kelt, Bibliát olvasott, és térden állva vitte az Úr elé gyermekeit és egyéb imatémáit. Reggeli és vacsora után összegyűjtötte családját (reggel a nappaliban, este az étkezőasztalnál), s együtt énekelt velük, kb. egy oldalnyi bibliai történetet vagy igei útmutatást olvasott föl nekik (rövid magyarázattal vagy egy-két kérdéssel kiegészítve), néhány szóval imádkozott, majd együtt elmondták a Miatyánkot. Közben a gyerekeknek csendben, nyugodtan kellett ülniük, akárcsak az egyórás vasárnapi istentiszteleten, ahol szüleik mellett foglaltak helyet. Esténként a szülők egyenként betakargatták a gyerekeket, énekeltek nekik egy éneket, és imádkoztak velük, mielőtt elbúcsúztak tőlük. Betsben ezek a meghitt pillanatok, amikor apja térdére tette kis kezét, melyen megnyugodott az érte imádkozó apa hatalmas keze, a biztonság és az elrejtettség tudatával kapcsolódtak össze. Az apa szerette megfigyelni a madarakat (gyakran gyermekeivel együtt), és igen jól tudta utánozni hangjukat, melyekből a család mindegyik tagjának kiutalt egyet, hogy azon hívja őket, amikor a közelben vannak.

4. Akkoriban még szinte semmi sem aknázta alá "a keresztyén otthon hatalmi rendjét" - írja Bets -, mely szerint a férj a család feje, és a feleség örömmel alávetette magát ennek a tisztségnek. Ez a "tisztség" inkább áldozatot jelentett, önzetlen szeretetet, ahogy Krisztus is szerette az egyházat, önmagát adva érte (Ef 5,25). A férjnek mindig úgy kell döntenie, hogy az feleségének a legjobb legyen. Óriási felelősség ez, amely az apát napról napra térdre kényszeríti az Úr előtt, és arra készteti, hogy meghaljon önmagának. Továbbá gyermekeit is erre az áldozatos szeretetre tanítja, hogy ne csak a rosszat kerüljék, hanem külön felszólítás nélkül megtegyék azt a jót, ami napnál világosabb. Ezt a "hatalmi rendet" mindnyájan természetesnek vették; tudták, hogy Isten (Igéje) így rendelte el, és maguk is így akarták. Ahogy Tom fiuk írta egyik könyvében: "a hatalom, a jogok és a kiváltság kérdései ebben a kölcsönösségben értelmetlenek. Az áldozat valós és önkéntes, az elfogadása valós és önkéntes." A szülők kölcsönösen tisztelték és szerették egymást. Egységes frontot alkottak gyermekeik előtt, akik sosem hallották, hogy felemelték volna a hangjukat egymással szemben.

5. Az apa nem parancsnok volt, hanem alázatos, szelíd, egyszerű, becsületes gondviselő és védelmező, aki gondoskodott róla, hogy felesége főállásban elláthassa feladatát a családban. Az apa végezte a házon kívüli munkákat és a ház körüli javításokat, karbantartást. Szerette a pontosságot. "A késés lopás - mondta. - Ellopod másoktól az idejüket, azt az árucikket, amit nem lehet pótolni." Szinte túlzottan is lelkiismeretes és igazmondó volt, a hazugság semmilyen formáját sem engedte meg magának és gyermekeinek - beleértve a túlzásokat, a hiányos vagy hamis reklámozást, a bliccelést, a vámcsalást, a "jóindulatú" hazugságokat és az üzleti életben megszokott apró becstelenségeket. A hit alapja az igazmondás és a bizalom. A gyerekek hamar megtanulták, hogy bízzanak szüleik szavában, komolyan vegyék, és engedelmeskedjenek neki. Bets sosem tudott a szülei szemébe nézve hazudni. Ebben annak is része lehetett, hogy a hazugságon kapott gyerek száját erőteljesen kisúrolták egy jól beszappanozott mosogatóronggyal, közben azt magyarázva, hogy milyen szörnyű dolog a hazugság.

6. Az anya életművét hat gyermeke jelentette. Csendesen és szerényen magára vette minden gondjukat-bajukat, kitartóan táplálta, gondozta és nevelte őket. Amikor reggel egyedül maradt a lakásban, elővette énekeskönyvét, jegyzetfüzetét és Bibliáját, melyből olvasva a margóra is jegyzetelt, énekelt és imádkozott (az apához hasonlóan neki is volt napi és heti imalistája). Miután a gyerekek kirepültek, akkor is összetartotta a családot "körleveleivel", melyekben több példányban legépelve vagy lemásolva a család híreit küldte szét gyermekeinek. Attól kezdve, hogy Phil és Bets 1941-ben bentlakásos iskolába költöztek, 44 éven át - míg egészsége engedte - hetente egyszer-kétszer írt nekik.

7. Amikor első fiuk, Phil még kis tipegő volt, magas etetőszékében ülve fejébe vette, hogy nem tudja meginni tejecskéjének maradékát. Anyja lassanként felismerte a hatalmi játszmát, és eltökélte, hogy addig nem engedi leszállni fiát a székből, amíg meg nem itta a tejet. A problémát több mint egy óra elteltével a kutya vontatta kis tejeskocsi érkezése oldotta meg, melyet Phil mindig gyönyörködve nézett. Hirtelen pillanatok alatt lecsúszott a tej, majd a fiúcska is a székből. Később a katonai szolgálatból küldött levelében hálásan mondott köszönetet szüleinek, hogy szófogadásra tanították, s így eszébe sem jut az engedetlenség, amely miatt sok katonatársa gyakori vendég a fogdán.

8. Isten az Igéjében igen nagy hangsúlyt helyez az engedelmességre, mely szorosan összefügg a hittel és a bizalommal (ld. pl. 1Sám 15,22; Róm 6,16; Jn 3,36). Ezek a szülők nem tartották kötelezőnek, hogy mindent megmagyarázzanak gyermekeiknek. A magyarázat ritkán elégíti ki a gyermeket, akinek meg kell tanulnia, hogy akkor is bízzon szülei szavában - és később Istenében -, ha nem érti a miérteket. Egyes gyerekek erősebb akaratúak, mint mások, de mindegyikük bűnös természettel születik, és sokan azért maradnak önfejűek, önzők és éretlenek, mert szüleik megtagadták tőlük akaratuk helyes irányba állításának értékes leckéjét. Trumbull nagyapa úgy szerette mondani, hogy a gyermek akaratát nem megtörni kell, hanem meghajlítani (mint az íjat) és nevelni - hogy saját maga ellenére is akarjon: azt tegye, amit tennie kell, mielőtt azt tenné, amit szeretne.

9. A nyugodt, természetes, szeretetteljes beszéd és bánásmód sokkal inkább felébreszti a gyermekekben az engedelmesség készségét, mint a zsarnoki szigor. E tekintetben hasonlóak a felnőtthöz (és a lovakhoz): a kikényszerített engedelmességnek, a durva erőszaknak ellenállnak, de a szelíd türelem, a gyengédség és a biztatás a legjobbat hozza ki belőlük. "Egy bölcs apa azt javasolja, hogy a szülők parancsaikkal ne kényszerítsék a gyerekeket akaratuk megszegésére, ám ha már megszegték, amennyire lehetséges, legyenek készek a bűnbánatra. Ehhez több bölcsességre van szükség, mint amennyivel a legtöbb szülő rendelkezik, de Isten az ő bölcsességét ígéri azoknak, akik kérik. Azt hiszem szüleim minden nap kérték" - írja Bets.

10. Előfordul, hogy a gyermek nem fogadja el a szeretetteljes irányítást. Ahhoz, hogy reggel mindenki időben el tudjon indulni (az apa a munkába, a gyerekek az iskolába, miután elvégezték a házimunkát), és jusson idő a nyugodt reggelizésre és áhítatra, rend, fegyelem és a szülők egysége kellett. Amikor tanácsot kértek egy tízgyermekes apától, akinek mindegyik gyermeke hívő keresztény lett, azt mondta nekik, hogy ha másfél éves korukig nem sikerült engedelmességre szoktatni a gyerekeket, akkor elkéstek vele. Valóban jó, ha már a csecsemő is megszokja, hogy nem körülötte és kénye-kedve szerint forog a világ - épp a kívülről jövő rend ad neki biztonságot. Amennyiben el vannak látva szükségletei, jobb, ha anyja sírni hagyja éjjel; hamar le fog szokni róla - akárcsak a szobában magára hagyott hisztiző tipegő a közönség nélküli "cirkuszról". A megszokott tevékenységek szabályos ritmusa építi a gyermek biztonságérzetét; ám ha élete szeszélyes események sorozatából áll, s egyedül a saját szeszélyei irányítják, bizonytalan és kezelhetetlen lesz, szülei elveszítik a fejüket, és eluralkodik otthon a káosz.

11. Az anya Gladys West Hendrick szülésznő fenti tanácsait követte, melyek több mint 300 gyermek esetében már beváltak (ld. "Az első 300 babám" c. könyvét). Bets az indiánok között élve átvette tőlük a kívánságra történő szoptatást (ami nekik könnyebben ment, mivel a gyerekükkel együtt aludtak, és sosem voltak időhöz kötve). Lánya, Valerie is ezt alkalmazta az első 5 gyermekénél, de utána az említett könyv megváltoztatta az életét - Hendrick módszere sokkal jobbnak bizonyult. (Nálunk a két középső gyermekünknél inkább az vált be, hogy a feleségem egy darabig megetette éjjel a gyereket, majd mindketten folytatták az alvást. Nem könnyű sírni hagyni éjszaka a gyereket, ha az egész család nem tud tőle aludni.)

12. A gyerekek fegyelmezéséhez természetesen a szülőknek is fegyelmezniük kell magukat. "Bárcsak fel tudnánk fogni, kicsoda Isten! - írja Bets. - Ha legalább nem feledkeznénk meg arról, hogy az a hosszútűrő, hatalmas, örökkévaló szeretet, amelyik megbüntet, nem bosszúból teszi, hanem dicsőséges okból (hogy részünk lehessen szentségében), talán nem válaszolnánk olyan ingerült türelmetlenséggel. Mennyei Atyánk szeretete türelmes és kedves. Túlságosan szeret minket ahhoz, hogy hagyjon a saját utunkat járni." A szülők Istent képviselik gyerekeik életében - jelentsenek számukra menedéket, erőt és segítséget, nem pedig ellenséget. Ha Isten fenyítésében nem szeretetének, hanem bosszújának jelét látjuk, ha kicsit is neheztelünk érte, akkor ezt könnyen átvihetjük gyermekeinkre. A Howard szülők rendszeresen kifejezték szeretetüket gyermekeiknek gyengédségükkel, jelenlétükkel (mindig ott voltak, ha a gyerekek nyilvánosság előtt szerepeltek), s a csemetéik jól tudták, hogy szüleik szeretik őket. A gyermekeket gondolataik kordában tartására is meg kell tanítani. Már a kisgyerek is meg tudja tanulni, hogy a szüleire nézzen és figyeljen, ha beszélnek hozzá. A picinyek is szeretik az énekeket, agyuk magába szívja a többször hallott igéket.

13. A keresztény család fegyelme az önfeláldozó hatalomra, a bizalomra és a szeretetre épül. Ennek alapján a szülőknek szabályokat, irányelveket kell lefektetniük. A Howard gyerekek megtanulták, hogy reggel első szóra fölkeljenek, rendesen felöltözzenek és beágyazzanak, pontosan és vidáman reggelizni menjenek. A mérges gyereket esetleg visszaküldték a "vidám arcáért". Szépen, udvariasan, kulturáltan kellett enniük és viselkedniük. Ez sok figyelmeztetést igényelt, de a beszélgetés is kellemesebb volt civilizált viselkedés mellett. Eleinte szülői segítséggel megtanultak alaposan fogat mosni és mindent a helyére tenni. Általában az ilyen kis, mindennapi dolgokból áll össze az életünk - így tanulunk meg szent harmóniában élni.

14. "A testi fenyítés - írta egyszer az apa -, amelyet nem haraggal osztanak ki, úgy eltünteti a kisgyerek dacosságát, ahogy a zivatar felfrissíti a levegőt egy forró nyári napon. Gyorsabban hoz eredményt, mint a vita, figyelmeztetés a többi árgus szemmel figyelő csemetének, és szíve mélyén még a megvert gyerek is megérti, hogy azt kapta, amit megérdemelt, ezért csendesebb, kezelhetőbb és valójában boldogabb utána." A gyerek valójában akkor nem találja a helyét, ha rossz volt, és nem büntetik meg érte. Howardéknál minden szobában volt egy pálca az ajtó fölött. Ha gyorsan rácsaptak vele az apró lábakra, azonnal megvolt a foganatja: hetekig nem kellett újból fegyelmezni a gyerekeket. Máskor elég volt egy pillantást vetni az ajtó fölé, és máris tették a dolgukat. A családban mindenkinek voltak feladatai (a szünidőben is), melyeket általában gyorsan, panaszkodás nélkül elvégeztek, hogy utána annál nagyobb örömmel vethessék bele magukat kedvesebb elfoglaltságaikba, a játékba. A gyerekek közül Dave volt a legelevenebb. Anyjának időnként rá kellett szólnia, hogy közel jár a kikapáshoz. Miután ez bekövetkezett, egy ideig ismét kezelhetőbb volt.

15. Isten is hasonlóan bánik velünk. Azt mondja Salamonról: "Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet" (2Sám 7,14-15). "Előfordul, hogy nem értjük vagy nem akarjuk megérteni, miért büntet Isten, bár minden nehézség nélkül belátjuk, hogy szükség van bizonyos szabályok betartására a családban és a polgári törvények betartására a közjó érdekében. Szingapúr a világ legtisztább, legjobban igazgatott és legkábítószermentesebb városa. A vízumra nagy piros betűkkel pecsételik keresztbe: a kábítószerrel való kereskedelem halálbüntetést von maga után. Nem is téveszti el a hatását." A bibliai alapokat illetően ld. a befejezést is.

16. Akkoriban még ismeretlen volt a "lázadó, dühöngő kamaszkor" fogalma, amely a modern jóléti társadalmak találmánya. A zsidó fiúkat 13 évesen férfivá avatják (bármicvó), az ecuadori indiánok tizenéves koruk első éveitől vadásznak, halásznak és háborúskodnak, s nagyon hamar családot alapítanak. Nincs sok idejük a tétlenségre és az őrültségekre.

17. Az anya, akinek több (komoly) udvarlója is volt, a következő tanácsokat adta lányainak a fiúkat illetően: "1. Sohase fuss utánuk! 2. Tartsd őket karnyújtásnyi távolságra magadtól!" Amikor Henry Brandt pszichológus az utóbbihoz hasonló tanácsot adott fiának, az bosszúsan kérdezte: "Nem bízol meg bennem?" A professzor így válaszolt: "Egyáltalán nem. Amikor az ülés harmadrészét használod kettőtöknek, és hozzád ér az a melletted ülő meleg test, miközben a lány vére forrón áramlik és a te véred is felforr, azt kell mondanom, hogy nem bízom meg benned. Hozz engem ugyanilyen helyzetbe a lány anyjával, és magamban sem fogok megbízni. Az az igazság - most, hetvennégy éves korában mondja -, ha ugyanilyen helyzetbe hoznál a lány nagyanyjával, akkor sem bíznék meg magamban. Minden simogatásnak, minden csóknak megvan a gerjesztő hatása. A csók ereje hatalmasabb, mint az akaraterő."

18. Az apa pedig világosan megmondta négy fiának: "Addig sohase mondd egy nőnek, hogy szereted, amíg kész nem vagy azzal folytatni vallomásodat, hogy feleségül kéred. Nagyon sokat imádkozz és keresd az Úr akaratát ebben a mindennél fontosabb ügyben, mielőtt belemennél a kapcsolatba. Majd, az Úr időzítése szerint, mondd ki: Szeretlek. Hozzám jössz-e feleségül?" "Nem kérdés, hogy ez a szabály sok szívfájdalomtól őrizte meg fiútestvéreimet (és ki tudja, hány lányt)" - teszi hozzá Bets.

19. A szülők sokat imádkoztak, hogy gyermekeik megfelelő házastársat és élethivatást találjanak, és Isten útján járjanak. Isten meghallgatta imáikat - a házastársakat illetően nemegyszer csodálatos módon. Az anyának nehéz volt kimondania, hogy az Úr a saját gyermekei közül (is) küldjön munkásokat az aratásába. Kb. 12 éves korára mindegyik gyermekük megtért (a kisebbik lányuk felnőttként is emlékszik arra, amikor négyévesen letérdelve imádkozott anyjával, és azóta sosem kételkedett az üdvösségében). A 4 idősebb gyerek a házastársával együtt misszionárius lett. Tom, a C.S. Lewis-stílusú író, aki Angliában tanított, Japánban szolgáló misszionáriust vett feleségül, amiért Tom apja sokáig imádkozott, de már nem érhette meg a beteljesülést. (Tom 1985-ben katolikus hitre tért át, ami talán annak is köszönhető, hogy gyerekkorukban több helyen laktak, és több protestáns felekezet gyülekezetébe is jártak.) Jim a feleségével Minnesotában szolgálja Istent egy kis kápolnában és a kiállítótermükben. A gyerekek közül többen is doktoráltak. Az apa 1963-ban, az anya 1987-ben hunyt el.

III. Befejezés: A testi fenyítés bibliai alapjainak védelmében

1. A Biblia igen világosan tanítja a testi fenyítés szükségességét, többek között a Példabeszédek könyvében: "Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti" (13,24). "Fenyítsd meg fiadat, míg van remény, de ne vigyen odáig indulatod, hogy halálát okozd!" (19,18.) "A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle" (22,15). "Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg" (23,13-14). "A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára. Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne" (29,15-17).

2. Újabban egyesek a gyermekek vonatkozásában megkérdőjelezik ennek létjogosultságát arra hivatkozva, hogy a fenti igék valójában nem a kisgyerekek megvesszőzéséről szólnak. (Ld. Krisztamami írásait a fenyítő botról és a "KÉK nevelés"-ről, melyek egyébként hasznos ötleteket is tartalmaznak, jól kiegészítve - sőt egyes esetekben szükségtelenné téve - a testi fenyítést, helyettesítve azt a megfelelő következmények érvényesítésével; vö. Határaink.) Az egyik ellenvetés szerint az e versek némelyikében szereplő "gyermek" szó héber megfelelője (na'ar) a szülő fennhatóságától megszabadult, még nem házas tizenévest, ifjút jelent. Azonban ez a szó, amely kb. 240-szer szerepel az Ószövetségben, vonatkozhat csecsemőkre (pl. a kis Mózesre [2Móz 2,6] és Sámsonra [Bír 13,5], ill. Dávid pár napos gyermekére [2Sám 12,16]) és kisgyermekekre (pl. a hároméves Sámuelre [1Sám 1,22], a "szűz" jót és rosszat még nem ismerő fiára [Ézs 7,16] és Ézsaiás próféta beszélni még nem tudó fiára [Ézs 8,4]), kisebb-nagyobb fiú- és lánygyermekekre és szolgákra is (ld. Strong-szótár). A helyesen gyakorolt gyermeknevelés a kellő istenfélelemre is neveli a gyermeket, így elengedhetetlen, hogy jelen legyen benne a (lényegében) megkérdőjelezhetetlen tekintély fogalma. Ezt (a gyermekek talán elenyésző részének kivételétől eltekintve) nem tudjuk átadni testi fenyítés nélkül.

3. További ellenvetés, hogy a "bot" szó héber megfelelője ("sebet") , melyet Károli tévesen vesszőnek fordít, valójában inkább pásztorbot, dárdanyél vagy jogar, átvitt értelemben a hatalom jelképe, ezért a fent idézett igeversekben a szülői tekintély állandó, szívós, nem feltétlenül kellemes jelenlétét fejezi ki. A Példabeszédek szerint ugyanez a bot "az engedetlen hátára" (10,13) és "az ostobák hátának" (26,3) való. A Példabeszédek könyve meglehetősen sokféle témáról ejt szót, melyek között kétségkívül szerepel a (gyermek)nevelés, a fegyelmezés is (Péld 22,6). Többnyire persze a (kis)gyerekeknél idősebbeknek (-ről) szól, és szerintem nem lehet belőle kiolvasni konkrét útmutatást a fenyítés megfelelő eszközére és korhatárára vonatkozóan (mint ahogy más igeversekből sem), de általános elvként távolról sem cáfolja, sőt megerősíti a testi fenyítés helyénvaló voltát - sok más igével összhangban.

4. Az 5Mózes 25,1-3-ban pl. Isten rendelkezik a botbüntetés alkalmazásáról, másutt pedig maga alkalmazza a fenyítést (mint tudjuk, sokszor nagyon is húsba vágóan). Az Ószövetségben gyakran testi halállal büntette a súlyos engedetlenséget, és e büntetés foganatosítását pl. részeges fiú esetében a szülők feladatának szánta (5Móz 21,18-21). A példát is statuáló szigorú büntetést általában népére bízta törvényében, de nemegyszer maga hajtotta végre (pl. az egyiptomi tíz csapás, Uzzá [2Sám 6,1-13], Dávid és Betsabé első gyermeke [2Sám 12,7-18], valamint jó néhányszor Izráel esetében [pl. 4Móz 11,32-34; 14,36-38; 17,10-14; 25,6-9]). Utóbbira az Újszövetségben is látunk példát (Anániás és Szafira halála, ApCsel 5,1-11). Jézus kötélből csinált korbáccsal űzte ki a templomból a kereskedőket (Jn 2,15). Isten a Zsid 12,5-11-ben fenyítésének eszköze (ostor!) mellett annak célját is megnevezi, a szülői fegyelmezéshez hasonlítva azt (vö. Zsolt 89,31-34): "'Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.' Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa."

5. Mindez szorosan összefügg a tekintély kérdésével is: van-e engedelmességet igénylő tekintély a családban, a gyülekezetben vagy akár az egyéni életünkben? Szerintem van, és mindegyik Isten (és Igéje) tekintélyére épül, akiben szintén megtalálható a hármas alá- és fölérendeltség, az engedelmességet is magában foglaló hierarchia. A Szentháromság Személyei között persze ez teljes összhangban és szeretetben működik - nem úgy, mint földi képmásainál: a férj és feleség "szent kettősségében" és a család "hármasságában" (valójában "négyesség": Krisztus - férj - feleség - gyerekek, ld. Ef 5,21-6,4). Azonban az utóbbiakban is ez a kijelölt és számunkra is igen kívánatos cél: az isteni minta követése.

6. Úgy látom tehát, hogy bár a Biblia nem teszi kötelezővé a fenyítő bot használatát, de egyértelműen felhatalmazza erre a szülőket. Sajnálatos, hogy ezt sokan vitatják, és nemcsak világiak (akik ma már törvényekkel is tiltják), hanem hívő keresztények is - akik maguk nem feltétlenül neveltek föl akár csak egyetlen (hívő) gyermeket is, nemhogy többet. Ez persze leginkább Isten kegyelmén múlik, de nem árt, ha figyelembe vesszük Igéjét és a jó példákat/gyümölcsöket is. A legtöbb embert bizonyára jelentősen befolyásolja a testi fenyítésről alkotott véleményében (is) a saját bőrén szerzett tapasztalata, vagyis a szülei jó/rossz példája. Természetesen tanácsos alaposan megfontolni a testi fenyítés alkalmazását, s lehet és kell más módszereket, eszközöket is igénybe venni. Manapság a közvélemény és a jogszabályok ellenséges légkörében egyáltalán nem könnyű biblikusan nevelni a gyermekeket. Ám amint a Howard család példája is mutatja, megéri.

7. Hogy hová vezethet a liberális nevelési elvek túlzásba vitele, azt jól mutatja az a mai norvég szabályozás, amelynek értelmében (főleg bevándorló családoktól) gyerekeket vesznek erőszakkal állami gondozásba apróbb testi fenyítés vagy más (mondvacsinált) problémák okán (ld. Szabados Ádám cikkeit). A hatályos magyar törvények tiltják a "testi fenyítést" (Gyermekvédelmi törvény [1997/XXXI], 6.§ (5), ld. itt). Jelenleg nem alkalmazzák őket túl szigorúan, de ez pl. egy liberális kormány esetén bármikor megváltozhat.

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2014.03-2016.05.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)