A csodálatos, boldog házasság, szex, szerelem, párkapcsolat titka a Biblia szerint
Timothy és Kathy Keller "A házasságról - Illúziók és félelmek helyett kiteljesedés" c. könyve alapján (Harmat - Koinónia - KIA, 2015)
Nemcsak házasoknak, sőt!

A gondolatok és a fejezetek sorrendjén, az utóbbiak címén és beosztásán keveset változtattam. Saját forrásból főként a szexről és az engedelmességről szóló részekhez tettem hozzá.

"'A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.' Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét" (Efezus 5,31-33).

"Aki [jó] feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát" (Péld 18,22; vö. [új] Károli; vö. 19,14).

TARTALOM
Bevezetés: A házasság sikere és hanyatlása
I. A "felette nagy titok"
II. A házasságban rejlő erő és akadályai
III. A házasság lényege - egy ígéret/szövetség ereje
IV. A házasság célja
V. A házasság műhelye
VI. A másik elfogadása
VII. Egyedülállók és a házasság
VIII. A szex helye és a házasság meghatározása
IX. Döntéshozatal és engedelmesség
X. Zárszó

Bevezetés: A házasság sikere és hanyatlása

1. Bár napjainkban a házasság isteni intézménye köztudottan hanyatlóban van - a párok fele együtt él a házasságkötés előtt, sokan később sem házasodnak össze, a házasságok fele válással végződik, és az egyneműek kapcsolatait is egyre többfelé tekintik házasságnak (Magyarországon még nem, de a többi adat nagyjából itt is igaz), és még a hívő keresztények között is kevesen ismerik (alaposan) a házasság bibliai mintáját -, ez az intézmény még mindig meglepően jó eredményeket produkál. Tim és Kathy Keller adatokkal és forrásokkal támasztja alá mindezt: (1) a házasság előtt együtt élők nagyobb valószínűséggel szakítanak a házasságkötés után; (2) a rendezett hátterű, 25 évesnél idősebben és gyermekek nélkül megházasodó vallásos egyének kis eséllyel válnak el; (3) a hosszú ideje házasságban élők vagyona a nyugdíjba vonulásuk idején 75%-kal nagyobb a nem házasokénál; (4) a házas férfiak jövedelme 10-40%-kal magasabb az azonos végzettségű és pályafutású egyedülállókénál; (5) a megkérdezettek több mint 60%-a nagyon jónak tartja a házasságát; (6) a boldogtalannak mondott házasságok kétharmadát 5 éven belül boldognak minősítik az együtt maradó házaspárok; (7) a tartós házasságban élők nagyobb mértékben elégedettek az életükkel, mint az egyedülállók, elváltak és élettársi kapcsolatban élők; (8) a házasságban élő szülők között felnövő gyerekek élete 2-3-szor nagyobb eséllyel lesz sikeres, mint azoké, akik nem kétszülős családban élnek. Nem meglepő tehát, hogy még a monogámia legfőbb bírálói is elismerik, hogy - legalábbis pragmatikus okokból - nem lennénk meg a valódi, hagyományos, monogám házasság nélkül, amely a felnőttek és (különösen) a gyerekek, illetve a társadalom szempontjából a legkülönfélébb előnyökkel jár.

2. A korábbi - katolikus és protestáns - kultúrák szemlélete szerint a házasságban a férj és a feleség életre szóló elkötelezettséget vállalt egymás iránt szeretetben, s e szent köteléknek alárendelték egyéni vágyaikat és érdekeiket, hogy megvalósítsák az isteni szeretet szentségét, és a köz javát szolgálják. "Az élethosszig tartó házasságot tekintették az egyetlen stabil társadalmi egységnek, amelyen belül a gyerekek egészségesen fejlődhetnek... Míg az ősi kultúrák a kötelességek teljesítésében, a kijelölt társadalmi szerepek elfogadásában találták meg az emberi élet értelmét, a felvilágosodás korában már kissé eltolódtak a hangsúlyok. Az élet értelme egyre inkább az egyén választásának függvényévé vált. Többé már nem az önmegtagadás, a jogok feladása és a házasság, illetve a család iránt vállalt elkötelezettség jelentette a boldogságot: a házasság célja az új definíció szerint az érzelmi és szexuális beteljesedés, valamint az önmegvalósítás lett." Eszerint "a házasság egyfajta 'határidős szexuális szerződés', amely a felek egyéni megelégedését szolgálja." A közösség jóléte és boldogsága helyett az egyén jólétére és boldogságára tevődött át a hangsúly. De vajon a kettő valóban ellentétes egymással?

3. Az újabb kutatások szerint ma igen sokan a "tökéletes lelki társat" keresik, akivel igazán összeillenek. Ezen leginkább a külső megjelenést (nők esetében a megfelelő anyagi hátteret), a kielégítő érzelmi és szexuális életet és az olyan kapcsolatot értik, amely betölti érzelmi, testi és lelki vágyaikat, s amelyben nem kell feladniuk egyéniségüket, nem kell változniuk - ami gyakorlatilag tökéletes embereket feltételez. Az irreális elvárások problémáját súlyosbítja, hogy míg régen az önuralom számított a férfiak egyik legfőbb erényének, addig ma egyre "menőbbnek" tartják a magukat sem szexuális, sem más téren fegyelmezni nem tudó/akaró férfiakat. A házasság tehát fogyasztói kultúráinkban már nem egy jellem- és közösségépítő kapcsolat, hanem az önmegvalósítás egyik formája, eszköze. Sokan a túlzott elvárásaik mellett magukban sem bíznak eléggé, és valójában nem is akarnak megházasodni, ám ahelyett, hogy ezt a kínos tényt bevallanák, inkább bekapcsolják a "hibakereső automatát", amely megóvja őket a házasságtól.

4. Amint C.S. Lewis írja: "Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe, gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába - vagy koporsójába! De ott a koporsóban - ott a biztonságos, mozdulatlan, sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze, törhetetlen, áthatolhatatlan, megválthatatlan szív lesz belőle. A tragédiának, vagy legalábbis a tragédia lehetőségének egyetlen alternatívája van: a kárhozat. A Mennyországon kívül pedig csak egy helyen lehetsz teljes biztonságban a szeretet veszélyeitől és izgalmaitól, ez pedig a Pokol." (A szeretet négy arca, Harmat, 1995, 133-4. o.)

5. Valójában "az igazi", a tökéletes, a valóban hozzánk illő társ nem létezik, s még ha létezne is, akkor sem találnánk meg, mert a házasságkötéskor legfeljebb csak azt hisszük, hogy ismerjük egymást (miközben a "rózsaszín köd" általában szinte tökéletesnek tünteti föl a másikat), valójában két "idegen" házasodik össze, akik ráadásul előre nem látható módon változni fognak. A házasság révén ugyanis közelebb kerülünk egy embertársunkhoz, mint bármely más kapcsolatunkban, s ez alapjainkban változtat meg minket. Azért nem létezik két tökéletesen egymáshoz illő ember, mert a Biblia szerint mindnyájan bűnös, önző, tökéletlen emberek vagyunk. "Miért változnának neurotikus, önző, éretlen emberek hirtelen angyallá, amikor beleszeretnek valakibe?" Amikor szerelmesünket isteni státuszba emeljük, valójában megváltásra vágyunk. A jó házassághoz való eljutás tehát éppúgy kemény munkát (sőt isteni segítséget) igényel, mint bármely más téren a kiválóság elérése.

I. A "felette nagy titok"

1. Amikor Pál a fent idézett Efezus 5,31-33-ban a házasság intézményének Isten általi megalapítására hivatkozik (1Mózes 2,24), a megamüsztérion szót használja, ami rendkívüli, csodálatos, mély igazságra utal, melyet csak Isten Lelke által érthetünk meg. Vajon mi a házasság titka? A Keller házaspár szerint ez a titok a következő. A férfinak ugyanúgy önmagát kell adnia a feleségéért, hogy eggyé válhasson vele, mint ahogy Krisztus önmagát adta ennek érdekében az egyházért: "Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének" (Ef 5,25-30).

2. Isten a feleségtől is ugyanilyen "emberfeletti" önmegtagadást, áldozatot kíván a házasság érdekében: "Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben" (Ef 5,22-24). Az engedelmesség/alávetettség követelménye bizonyos értelemben kölcsönös: "Vessétek alá magatokat egymásnak Isten félelmében" (21. v., KSZE-ford., ld. később). Isten egyik nagy célja a házassággal tehát az, hogy bemutassa Krisztus és megváltott gyermekei örök kapcsolatát (Ef 5,32). Más szóval Jézus evangéliuma és a házasság kölcsönösen magyarázza egymást. Vagyis a házasságban, amely látszólag elviselhetetlenül sokat követel tőlünk, és azt se tudjuk, hogyan kezdjünk a sok tennivalónkhoz, azzal kell kezdenünk, amit Isten tett velünk Jézusban: önmagunkat adjuk a másikért.

3. Ez azt jelenti, hogy valójában nem kell választanunk az önmegvalósítás és a saját érdekeinkről a családért való lemondás között, mert a kölcsönös áldozatvállaláson keresztül megvalósul a kölcsönös önmegvalósítás. Jézushoz hasonlóan magunkról lemondva meghalunk önmagunknak - előbb a megtérésünkben, majd naponta alávetve magunkat a minket végtelenül szerető Isten akaratának. A házasságban "feltárul az evangélium misztériuma": jobban megértjük benne az evangélium szépségeit és mélységeit, s ezáltal az évek során igazán elmélyülhet a házastársunkkal való egységünk. Mind a házasság, mind az evangélium arról szól, hogy önmagunkban bűnösebbek és gyarlóbbak vagyunk, mint gondolnánk, de Jézus Krisztusban teljesebb szeretetben és elfogadásban van részünk, mint remélnénk, s egyedül ez a fajta kapcsolat tudja igazán megváltoztatni az embert, méghozzá minden képzeletünket felülmúló módon. "Az evangélium képes annyira betölteni a szívünket Isten szeretetével, hogy elviseljük, amikor a házastársunk nem szeret eléggé. Így bepillantást nyerünk társunk bűneibe, hibáiba - szabadon beszélhetünk is róluk -, mégis képesek lehetünk szeretni és elfogadni őt úgy, ahogy van. Ilyen módon az evangélium erejének köszönhetően ő is megtapasztalja ezt a fajta - az igazságot kimondó, ugyanakkor elkötelezett - szeretetet, és megfelelő időben ugyanilyen szeretettel tud majd fordulni felénk."

II. A házasságban rejlő erő és akadályai

1. A fenti "egyszerű képlet" alkalmazását általában a bűnös emberi szív önközpontúsága, önzése hiúsítja meg, amely minden házasság legfőbb ellensége. A Galata 3,28 szerint "Krisztusban... nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." A Filippi 2,3-4 így int: "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is" . A Róma 15,1-3 szerint "Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett". A Galata 5,13 pedig egyenesen felszólít: "a szeretet által (rab)szolgáljatok egymásnak" (Vida-ford.). A férj tehát nemcsak feje a feleségének, hanem (rab)szolgája is (dulosz) .

2. Az önzés szöges ellentéte a szeretetnek (1Korinthus 13). "Már barátaink és munkatársaink érdekeit is épp elég nehéz előtérbe helyeznünk és lemondanunk önmagunkról értük. Ám a házasságban a lehető legintenzívebben jelennek meg ezek az elvek. Egy együtt töltött nap során szinte percenként adódhat olyan helyzet, amikor el kell döntenünk, melyikünk mond le az elképzeléseiről a másik javára. Ilyenkor három lehetőségünk van: szíves örömest, önként szolgáljuk a házastársunkat; felajánljuk ugyanezt, de hűvösen és keserűen; vagy önző módon ragaszkodunk saját vágyainkhoz. Egy házasság csak akkor lesz boldog, ha mindkét fél rendszeresen az első lehetőséget választja." Ezt az "áldozatot" azonban a másiktól elfogadnunk sem könnyű (a büszkeségünk miatt), hát még meghoznunk! Önzésünk ilyen jelekben nyilvánulhat meg: "türelmetlenek, ingerlékenyek vagyunk, szavainkból hiányzik minden kedvesség és nagylelkűség, irigykedünk, ha valaki jobb helyzetben van nálunk, felemlegetjük régi sérelmeinket", jogainkat követeljük, megkeseredünk, kíméletlenné, rideggé válunk - vagyis önzéssel válaszolunk az önzésre.

3. Önzésünk és azzal szembeni vakságunk egyik fő okát a korábban kapott sebeink jelentik, melyek "az önértékelésünk hiányosságai, a bűntudat, a neheztelés, a kiábrándultság ötvözetei" - gyakran ezeket hozzuk a házasságunkba. A mai nyugati világ "vallása" szerint az önközpontúság csupán a rossz bánásmód következménye, hisz az ember alapvetően jó, és a megoldás az, ha a saját javát keresi, önmagáért él, az álmait követi, és nem engedi, hogy mások irányítsák életét. Csakhogy ez az elmélet nem válik be a házasságban, ahol elkerülhetetlen a mindennapi önmegtagadás - enélkül lehetetlen együtt élnünk. Az egyedül magunkkal való törődés csak további kudarcokat szül a kapcsolatainkban. A kisebbrendűségi komplexusból a felsőbbrendűség tudatába való átbillenés nem hoz egészségesebb életet.

4. Mi hát a megoldás? Pál szerint Krisztus "azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt" (2Kor 5,15). A bűn lényege éppen az, hogy nem Istenért és az emberekért élünk, hanem magunkért. Ezért foglalható össze a törvény az Isten és emberek iránti szeretet parancsában (Mt 22,37-40). A házaspárok a kezdeti eufória elmúlása után általában hamar szembesülnek az önzés problémájával, és a társuk önzését felnagyítva látják, a sajátjukat pedig a maguk sérelmei tudatában és azokra hivatkozva elbagatellizálják. Ilyenkor gondolhatjuk azt, hogy "csak akkor működhet a kapcsolat, ha a házastársunk felismeri a nehézségeinket, és ápolgatja a sebeinket. A házastárs nagy valószínűséggel nem ezt fogja tenni, különösen, ha ő is hasonlóan éli meg a saját helyzetét! Így érzelmileg fokozatosan eltávolodnak egymástól a házasfelek, esetleg megállapodnak valamiféle tűzszünetben." Nem beszélnek bizonyos problémákról, egymás zavaró szokásairól, és nem is készek változtatni azokon a másik kedvéért - a szemet szemért elve érvényesül, vagy szebben fogalmazva a fifty-fifty elve: mindenki megteszi a maga részét, az 50%-os engedményét. "Aki azt mondja, hogy félúton találkozunk, az rosszul ítéli meg a távolságot" (Michael Easley) - és mindnyájan rosszul ítéljük meg! Ennek alternatívája, ha a társunk hiányosságai helyett elsősorban a saját önzésünket próbáljuk gyökerestül kiirtani, mivel ahhoz egyedül mi férünk hozzá, és miénk érte a teljes felelősség - tehát a saját önzésünket kell a házasságunk legfőbb problémájának tekintenünk. Ezt csak a Szentlélek segítségével tehetjük meg.

5. Kellerék szerint ez a megoldás akkor is beválhat, ha csak az egyik fél gyakorolja. Ha a másik nem is változik meg azonnal, társa önfeláldozását látva fokozatosan meglágyul a szíve. Szerintem ez nem feltétlenül következik be, sőt egészében szinte soha, mivel eleve nincs olyan ember, aki egyoldalúan teljesen feláldozná magát. Sok kapcsolatban megvalósulhat ez részlegesen, de ott is határt szab neki, hogy valahol mégis megjelenik az önfeláldozó fél önzése: "Lábtörlő azért nem leszek", vagy "Az én hátamon sem lehet fát vágni!" (Vannak persze lábtörlő és favágó jellegű házastársi kapcsolatok, ám azok igen távol állnak az ideálistól.) Úgy vélem, ennek az "önfeláldozásnak" a Biblia szerinti határát az szabja meg, hogy elsősorban Istennek kell engedelmeskednünk, tetszenünk és szolgálnunk, s csak utána a házastársunknak (ApCsel 5,29). Vagyis a társunk teljessé vagy pláne boldoggá tétele nem az egyetlen, és még csak nem is a legfőbb feladatunk (annak ellenére, hogy a házasságunk jelenti számunkra a legfontosabb földi, emberi kapcsolatot). Ha ezt nem látjuk világosan, könnyen beleshetünk a "páros önzés" bűnébe. Később még többször visszatérek erre a kérdésre.

III. A házasság lényege - egy ígéret/szövetség ereje

1. A romantikus kapcsolat és a házasság közti különbség lényegében ama "papír" aláírásában rejlik, amikor ország-világ előtt fogadalmat teszünk, melyet később számon kérhetnek rajtunk. A házasság a Biblia értelmében egy életre szóló szövetség. Lewis Smedes, a keresztyén etika neves szakembere szerint a "Ki vagyok én?" kérdésre nem a bizonytalan, kiszámíthatatlan érzéseink adják meg a választ, nem is a teljesítményünk (amely nem világít rá a lelkünk legmélyére), sem pedig az elképzelt ideáink, vágyaink, hanem nagyrészt azzá válunk, akivé bölcs ígéreteink és az azokhoz való ragaszkodás tesz minket. Az ígéreteinkből nyerünk stabil identitást, amely a szilárd kapcsolat, a szeretet alapja. "Ha ígéreteink nem kötnének, sohasem lennénk képesek megőrizni identitásunkat; arra lennénk kárhoztatva, hogy tehetetlenül és céltalanul bolyongjunk magányos szívünk sötétjében, ellentmondásai és félreértései között" - írja Hannah Arendt. Smedes pedig hozzáteszi: "A feleségem az esküvőnk óta legalább öt különböző férfival élt együtt, és mindegyik én voltam. A kapocs, amely mindig is összekötött régi önmagammal, annak a névnek az emléke, amelyet akkor magamra vettem: 'Én az vagyok, akire mindig számíthatsz'."

2. Kellerék szerint a tiltott viszony garantáltan izgalmassá és élvezetessé teszi a szexet. Ezzel erőteljesen vitatkoznék. A tapasztalatom azt mutatja, hogy ezen a téren semmi sem hatásosabb, mint a házastársunk melletti sziklaszilárd elkötelezettség. Smedes is úgy véli, hogy az ígéretünk valójában nem megfoszt minket a szabadságunktól, és nem kiöli belőlünk a vágyat, hanem éppen a szabadság eszköze: leszűkíti a jelenlegi lehetőségek és szabadság körét, hogy a jövőben csodás, teljesebb lehetőségek közül választhassunk, jelen lehessünk azoknak az életében, akik bíznak bennünk - "a bizalomnak egy kicsinyke szentélyt hozunk létre a kiszámíthatatlanság dzsungelében". "Amikor ígéretet teszek valakinek, minden determináló, tehát korlátozó tényezőn felülemelkedem... Ígérni csak az ember tud. És akkor a legszabadabb, amikor megteszi."

3. Eleinte mindketten egy képbe szeretünk bele, melyről a házasságunk során kiderül, hogy hamis. A legjobb arcunkat mutatjuk egymásnak, nem engedve bepillantást a gyengeségeinkbe. Szenvedélyes érzelmeinket az táplálja, hogy a másik gyönyörűnek és páratlannak lát minket. Ám ez össze sem hasonlítható azzal a későbbi, mélyreható örömmel, hogy a másik ismer, és úgy is szeret. A legnagyobb félelmünk az, hogy megismernek és nem szeretnek minket. Ha tökéletesen ismernek és őszintén szeretnek, ez leginkább Isten szeretetére emlékeztet. Erre a szeretetre van a leginkább szükségünk - ez fölöslegessé teszi az álarcot, alázatra késztet, és erővel ruház föl, hogy az élet minden nehézségével dacolhassunk. Az ilyen, több évtizedes ismereten alapuló szenvedély annyiban különbözik a kezdeti felszínes izgalomtól, mint a mélyen hömpölygő folyam a sekély csermelytől.

4. Kierkegaard szerint "a házasság nem gyengíti, hanem valójában még erősíti is a szerelmet. Hiszen épp a házasságban létrejött etikai alapú elkötelezettség teszi lehetővé, hogy a felhőtlen romantika megszilárdulhasson és hosszú távon fennmaradhasson." Csakis akkor állíthatjuk, hogy valóban a másik embert szeretjük, ha akkor is kitartunk a cselekvő szeretetben, amikor épp nem találjuk különösebben érdekfeszítőnek. E szeretet kialakulását az elkötelezettség, a szövetség biztosítja, s az idő segítségével értjük meg, mire van igazán szüksége a másiknak, és ezt miként adhatjuk meg neki. Közös emlékek egész sorát halmozhatjuk fel, melyek elmélyítik az érzéseinket és egymás élvezetét. Mind a szeretet, mind a gyűlölet cselekedeteihez előbb-utóbb felzárkóznak a megfelelő érzelmek. Nemcsak a házasságunkban tapasztalhatjuk ezt a törvényt, hanem a sok energiánkat felemésztő gyermeknevelésben és olyankor is, ha tevőlegesen segíteni próbálunk valakin.

IV. A házasság célja

1. A házasság egyfelől barátság - amint Isten mondja: "Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat" (1Móz 2,18). A barátság fő jellemzői a hűség, az őszinteség és a közös szenvedély - a barátság mindig "valamiről" szól. Amint C.S. Lewis írja: "az a kérdés: Szeretsz?, voltaképpen azt jelenti: Te is így látod az igazságot?, de legalábbis: Téged is ez az igazság foglalkoztat?" (A szeretet négy arca, 73. o.) Keresztény házastársak esetében ez elvileg adott, ráadásul a hasonló jövőkép is. Bármely két hívő ember pusztán a közös hit alapján sziklaszilárd barátságot köthet egymással, segítve egymást az új teremtéshez vezető úton, együtt szolgálva a világban - amennyiben egymás számára láthatóvá teszik a lelküket, őszintén megvallják egymásnak saját tévedéseiket, hibáikat, bűneiket, és szeretettel egymás bűneire is rámutatnak (Gal 6,1; Ef 5,26-27; Róm 15,14; Károli).

2. Amikor Isten társat adott az első embernek, egy személyben gondoskodott számára szeretőről és barátról, akire az ember a szíve mélyén vágyott. A Példabeszédek 2,17-beli "társ/férj/bizalmas" (Káldi NV-ford.) "legjobb barátot" vagy "legfőbb bizalmast" jelent: "elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről". Pál szerint a keresztény házasság elsődleges célja nem a státusz vagy stabilitás megteremtése (amint az ókorban hagyományosan vélték), de nem is a romantikus érzelmek vagy a boldogság beteljesítése (amint manapság vélik), hanem az önfeláldozó szeretettel történő újjáteremtés - ami Jézus célja az egyházzal: "hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje... dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen" (Ef 5,26-27). Isten el fogja végezni a bennünk elkezdett jó munkát (Fil 1,6): a Szentlélek erejéből magunkra öltjük "az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett" (Ef 4,24).

3. A házasság másik célja tehát az, "hogy segítsük egymást a megszentelt önismeretben, az Isten által alkotott új természetünk kibontakoztatásában. Férj és feleség együtt kémleli a látóhatárt, vagyis a trónt, valamint a szent, hibátlan, feddhetetlen természetet, amely egy napon majd az övék lesz. El sem tudnék képzelni ennél grandiózusabb közös célt! Ha a keresztény barátságot helyezzük a házastársi kapcsolat középpontjába, olyan szintre emeljük azt, amilyenre más házassággal kapcsolatos felfogás aligha képes." Valakibe biblikusan beleszeretni ezért azt jelenti, hogy a hit szemeivel látjuk, kivé formálja őt Isten (Ef 4,24), és szeretnénk mindkettőjük mellé szegődni útitársként, hogy Isten eszközeként részt vegyünk ebben a folyamatban, amíg mindketten oda nem állunk elé tökéletes szépségben és dicsőségben. Valahogy úgy, ahogy Michelangelo alkotta meg híres Dávid-szobrát: "Ránéztem a márványra, majd lefaragtam róla, ami nem tartozott Dávidhoz."

4. "Ha szabad kezet adunk [Istennek], közülünk még a leggyengébbet és legbecstelenebbet is istenné vagy istennővé teszi, káprázatos, ragyogó, halhatatlan teremtménnyé, aki annyi erőt, örömöt, bölcsességet sugároz magából, hogy azt pillanatnyilag el sem tudjuk képzelni, s olyan ragyogó, makulátlan tükör lesz, amely tökéletesen visszatükrözi Istennek (bár természetesen szerényebb mértékben) az ő határtalan erejét, dicsőségét és jóságát. A folyamat sokáig fog tartani, és bizonyos szakaszai igen fájdalmasak lesznek; de erre bizton számíthatunk. Kevesebbre nem" (C.S. Lewis: Keresztény vagyok [Harmat, 2006], 266. o.).

5. A Biblia szerint nemcsak Krisztus szeretetét kell példának tekintenünk, hanem e szeretet célját, a megszentel(őd)ést is (Ef 5,26k). Vagyis inkább a Jézus iránti szeretetre kell biztatnunk a társunkat, mint hogy a magunk számára harcoljunk ki több szeretetet. Valójában csak akkor tudjuk a házastársunk szükségleteit a sajátunk elé helyezni, ha jobban szeretjük Jézust, mint őt. Csakis akkor lehetünk iránta a nehéz időkben is türelmesek, hűségesek, gyengédek és nyíltak, ha érzelmi tankunkat Isten tölti fel a szeretetével. Amikor tehát valaki házastársat keres, olyan embert keressen, aki a legjobb barátja lehet (a vonzalom, a "kémia" sem árt, de korántsem olyan fontos) - ha pedig már házasságban élünk, váljunk egymás legjobb barátaivá. Ezzel szemben ma oly sokan közelítik meg fordítva a párkeresést, s élnek később olyan házasságban, amely nem szól semmiről, és nem vezet sehová! Ilyenkor az ember az élete teljessé tételéhez más tevékenységeket/kapcsolatokat keres, melyek kiszorítják a házasságot, s ez annak halálához vezet. Szülő, gyerek, testvér, barát(nő) stb. nem lehet fontosabb számunkra a házastársunknál - és persze karrier, hobbi, politikai vagy társadalmi szerepvállalás sem (Isten és az ő szolgálata igen, de ez közös célunk és tevékenységünk, vagy azzá kell válnia). Csak akkor találjuk meg a boldogságot, ha előbb megleltük a szentséget, amely új vágyakat ültet belénk, a régieket pedig összhangba hozza egymással.

V. A házasság műhelye

1. A munkahelyváltás, az öregedés, a gyerekek megváltoztatják az embert, a házasság pedig ráadásul olyan tulajdonságokat hoz ki belőlünk és fed föl, amelyek korábban önmagunk és mások előtt is rejtve voltak. A házasságban viszont ezek sorra föltárulnak, s kiderül, hogy egy idegent szeretünk. A szerelem hevében észre sem vett vagy jelentéktelennek tartott hibáink - melyek mindenki más számára jelentéktelenek maradhatnak, hisz nem kell velük együtt élniük - a házastársunk szemében idővel egyre nagyobbá és kellemetlenebbé válnak, mivel naponta a saját bőrén érzi hatásukat. Így a házasság a legrosszabbat hozza ki az emberből - nem mintha okozója lenne a rossz vonásainknak, csupán rávilágít azokra. A fejlődésünk szempontjából ez éppolyan előnyös, mint a rejtett betegségeket feltáró orvosi vizsgálat. Ugyanis csak azok a hibák tudják fogságban tartani az embert, amelyekre vak. Ezért ahelyett, hogy ellenállnánk ennek a leleplező folyamatnak, inkább hatalmazzuk fel a házastársunkat arra, hogy felhívja a figyelmünket a hibáinkra (vö. Ef 5,26k).

2. A hibákat látva sokan elmenekülnek vagy álmaikat feladva békés egymás mellett élésre rendezkednek be. "A többszörösen újraházasodók életében újra meg újra ugyanaz a ciklus ismétlődik: belehabarodnak valakibe, csalódnak benne, elutasítják, máshoz menekülnek. Egyedül akkor van esélyünk meglátni valakinek az új, dicsőséges énjét, ha kitartunk mellette." Ilyenkor a szeretet gyógyító ereje csodákra képes, hiszen a minket ekkor már igazán ismerő társunk dicséretei, jó szavai sokkal többet jelentenek, mintha olyan embertől kapnánk őket, aki csak felszínesen ismer bennünket. Így munkatársai lehetünk Istennek, aki az összes hibánk pontos ismeretében szeret és végtelenül értékesnek tart minket, s szeretetével befedezi bűneinket.

3. A házastársunk iránti szeretetünk sokféleképpen megnyilvánulhat. "A szeretet egyik legnagyszerűbb kifejezése, ha hajlandónak mutatkozunk a változásra, vagyis ha elhatározzuk, hogy változtatunk a magatartásunkon, ha azzal fájdalmat okoztunk a társunknak. Nyitottan kell fogadnunk a kritikát, és engednünk kell, hogy a házastársunk számon kérje rajtunk a konkrét változást. Ez nehéz ugyan, sőt Isten kegyelme nélkül jóformán lehetetlen is, mégis ez a leghatalmasabb jele annak, ha egy házasságban a szeretet uralkodik. Végül pedig, nincs nagyszerűbb módja a házastársunkért végzett szolgálatnak, mint ha segítjük a lelki növekedését... Ha naponta imádkozunk egymásért és együtt is, az már önmagában egy szeretetnyelv, amely az összes többi szeretetnyelvet egybeforrasztja... Úgy is kifejezhetjük a szeretetünket, ha biztosítjuk társunk számára, hogy szükség szerint rövidebb vagy hosszabb időre egyedül lehessen [Istennel]."

4. A házasság az igazság és a szeretet erejét egyaránt magában hordozza, s e két erő gyakran egymás ellen dolgozik. "A világon az egyetlen ember, akinek odaadtuk a szívünket, akinek az elismerésére leginkább vágyunk, a legfőbb elszenvedője a bűneinknek." A házastársunknak nemcsak a dicsérete jelent sokat számunkra, hanem a kritikája is: összetörhetjük a másik szívét, ha a szeretetünket visszatartva tárjuk elé a bírálatunkat. Ha pedig a kritikát tartjuk magunkban, kiaknázatlan marad a házasságban rejlő lehetőség a lelki növekedésre. Az igazságnak és a szeretetnek tehát kéz a kézben kell járnia, ha ez nem is könnyű. "Olyan biztosnak kell lennünk a másik szeretetében, hogy amikor felhívja a figyelmünket egy-egy hibánkra, nyugodtan elismerhessük azt. Így szembesülhetünk önmagunkkal, és fejlődhetünk. Ez lenne az ideális, sajnos sokszor mégsem ez történik. Vajon miért? Azért, mert a társunk hibái feldühítenek bennünket." A megoldást a kegyelem jelenti. Jézus kegyelmét megtapasztalva kialakulhat bennünk az a két képesség, amely a házasságban a legfontosabb: a megbocsátás és a megbánás - ami lehetővé teszi a kibékülést.

VI. A másik elfogadása

1. Az 1Mózes 2,18-beli "hozzá illő segítőtárs" kifejezés valójában azt jelenti, hogy a férfi és a nő ellentétesek egymással, és kiegészítik egymást - egyik sem teljes a másik nélkül. A biológiai különbség a legszembetűnőbb, ami mellé a legkülönfélébb érzelmi, fiziológiai, lélektani és magatartásbeli eltérések társulnak. Ezt a tényt ma már számtalan kutatás igazolja, és a feministák sem igen tagadják. A férfiak például általában elvont érveléssel következtetik ki, hogy mi jó és mi rossz, míg a nők személyes kapcsolataikból fakadó élményeik alapján, illetve empatikus (beleérző) képességeik segítségével döntik el ezt. A férfiak az érzelmi távolságtartás révén igyekeznek érettebbé válni, a nők pedig épp a kötődésben vélik megtalálni a fejlődés útját. A férfiak általában rendelkeznek a függetlenség képességével, bizonyos értelemben "kifelé" tekintenek, erős a kezdeményezőkészségük. A bűn miatt ez megnyilvánulhat az alfa-hím individualizmusában (ha e tulajdonságot bálványozzák), de függőségben/függésben is (ha lázadva elutasítják azt, vagyis férfi mivoltukat). A nők általában rendelkeznek a függés képességével, tehát "befelé" tekintenek, erős bennünk a befogadás, a gondoskodás képessége. A bűn miatt ez megnyilvánulhat túlzott függésben (ha a ragaszkodást bálványozzák), de individualizmusban is (ha lázadva elutasítják azt, vagyis női mivoltukat).

2. "A nemek közti szakadék olykor valóban áthidalhatatlannak tűnik. Nem értjük egymást, s mivel az emberi szív alapeleme az önigazolás, máris az ellenkező nem alacsonyabbrendűségét látjuk beigazolódni, amint valamit nem értünk velük kapcsolatban. Csakhogy miközben férfiak és nők egyaránt elveszítik vagy megtagadják 'ékességeiket', nem tudják, miként viszonyuljanak a másik nemhez, hogyan szeressék és értékeljék azt. Ezen a ponton kap fontos szerepet a keresztény házasságfelfogás. A Biblia szerint a házasság képes áthidalni a nemek közötti szakadékot, mivel a nemi különbözőség maradéktalan elfogadását hordozza magában. Tudomásul vesszük, ugyanakkor küszködünk is azzal a ténnyel, hogy a házastársunk 'más', mint mi, ám eközben olyanfajta fejlődésre, kibontakozásra kapunk lehetőséget, amilyenre másként esélyünk sem lenne." Egyes homoszexuálisok azért is találják vonzónak az azonos neműek közötti szerelmet, mert abban nem kell annyi nehézséggel számolniuk, mint az ellenkező neműekkel folytatott kapcsolatban - kevesebb "másságot" kell elfogadniuk. Ez kétségtelen tény, de a fejlődésre is jóval kisebb a lehetőségük (nem beszélve a bűnük torzító és elvakító, további bűnöket szülő hatásairól).

3. Értetlenségében a bűnös emberi szív hajlamos erkölcsileg elítélni a férfi és nő vérmérsékletbeli különbségeit: "a férfi úgy értelmezi, hogy a nőnek nem kölcsönös függésre, támaszra, hanem közönséges függőségre van szüksége, a nő pedig egoizmusként fogja fel a férfi természetes függetlenségi törekvéseit." Ám Krisztusban biztonságban érezhetjük magunkat - "tudjuk, kik vagyunk őbenne, és ez felszabadít a természetes emberi késztetés alól, hogy megvessük azokat, akik mások, mint mi. Nem kell többé kirekesztenünk senkit, sőt mindenkit elfogadhatunk, aki különbözik tőlünk - főleg a házastársunkat a sok különös és titokzatos furcsaságával együtt."

4. A férfi vezető szerepét "nem az olyan férj testesíti meg, amilyenek mi férfiak mind lenni szeretnénk, hanem inkább az olyan ember, akinek a házassága hasonlatos egy keresztre feszítéshez: felesége a legtöbbet kapja, de a legkevesebbet adja... és - a saját természete szerint - a legkevésbé szeretetreméltó" (C.S. Lewis: A szeretet négy arca, 115. o.). "Van olyan férfi, akiből nagyon rossz férj válna, ám a szerepek felcserélésével nem javíthatunk a helyzetén. Talán rossz partner a táncban. Erre az a megoldás, hogy a férfiaknak szorgalmasabban kellene táncórákra járniuk, nem pedig az, ha a báltermekben többé nem tesznek különbséget nemek között, és minden táncost semlegesneműnek tekintenek. Ez persze rendkívül praktikus, civilizált és felvilágosult megoldás lenne, ugyanakkor, ismétlem, 'egyáltalán nem hasonlítana egy bálra'." (C.S. Lewis: Notes on the Way.) Az egyéni képességektől lényegében független és a nyugati világ gondolkodásmódjától merőben eltérő bibliai szereposztás tehát kötelező: a feleség részéről az engedelmesség éppúgy, mint a férj részéről a szeretet. Ám ez egyik fél esetében sem kényszeríthető ki erőszakkal, hanem önkéntes döntés eredménye kell, hogy legyen. S mivel a vezetés és az engedelmesség egyaránt szolgálat, sem a férjnek, sem a feleségnek nem kell engedélyt kérnie a másiktól arra, hogy szolgálhassa őt.

5. Mivel a Biblia századokat és kultúrákat hidal át, szinte egyáltalán nem említi, hogy ez a szereposztás mit jelent a gyakorlatban. Megnyilvánulása kultúránként és házaspáronként erősen eltérő lehet; csupán az elvet kell tiszteletben tartanunk: a férfi vezet, a nő támogatja. A részletek mérlegelése egy folyamat, amely önmagában is fontos része a nemi szerepek megélésének és a fejlődésnek. Ha elfogadjuk a köztünk levő különbségeket és saját szerepünket, valamint megismerjük és megértjük egymást, növekedhet a gyakorlati ismeretünk és a problémamegoldó képességünk is annak ismerete és átgondolása révén, ahogy a házastársunk egy-egy adott helyzetre reagálna. "'Nagy titok ez', mondja Pál apostol, de 'a másik felem', aki olyannyira más, mint én, valamiképp, valahol mélyen gyógyít és helyreállít, mint ahogy én is őt."

VII. Egyedülállók és a házasság

1. "A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni... Azt tartom tehát jónak a küszöbön álló megpróbáltatások miatt, hogy jó az embernek úgy maradnia, amint van. Feleséghez vagy kötve? Ne keress válást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket. Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna... Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének; ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének. Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz... Azért, aki feleségül veszi jegyesét, az is jól teszi, de aki nem veszi feleségül, még jobban teszi" - írja Pál (1Kor 7,8k.26-29.32-35.38).

2. Más szóval "házasságon belül és kívül egyaránt jó helyen van az ember. Ne szédüljünk meg az örömtől, ha megházasodunk, de akkor se keseredjünk el, ha nem - hiszen Krisztus az egyetlen társ, aki valóban képes megelégíteni minket, és Isten családja az egyetlen család, amely igazán befogad és örömet ad" - csakis Ő az "igazi". Az egyedüllét teljes értékű és bátran vállalható létforma, amennyiben Isten adja ezt az embernek - a vele járó kegyelmi ajándékkal, erővel együtt -, és nem az ember lustaságának, önzésének, túlzott elvárásainak vagy az elköteleződéstől való félelmének köszönhető. Az egyedülállók tökéletes megelégedést találhatnak Krisztussal való kapcsolatukban/"házasságukban". A kereszténységnek alig akad párja abban az értelemben, hogy nem kifogásolja az egyedülálló létet. Ugyanígy a házasság is nyugodtan vállalható Isten vezetésével és kegyelmével, ha nem menekülő útvonal vagy bálvány, illetve boldogságkeresés, és nem is a végső cél.

3. "Nem az a kérdés, hogy megkapta-e valaki a cölibátus nehezen körülírható ajándékát, hanem az, hogy képes-e koncentráltan az evangéliumhoz méltóan, Isten dicsőségére élni úgy, hogy ne vonják el figyelmét a testi vágyak" (Ciampa-Rosner: Corinthians, 285. o.). Általában nem célszerű új kapcsolatot keresni érzelmileg túlterhelt időszak alatt és után (pl. új állás/iskola, közeli hozzátartozó halála, válás stb.). A keresés során érdemes a külső és a vagyon helyett a jellemre összpontosítani a figyelmet. A házasságkötés előtt jó és helyes kikérni érett keresztények/szülők/közösség véleményét. Az is jó (lenne), ha a keresztény házaspárok őszintén bepillantást enged(né)nek életükbe, hogy az egyedülállók láthassák a házasság csodálatos voltát - örömeit és harcait egyaránt.

VIII. A szex helye és a házasság meghatározása

1. A történelem folyamán az emberiség sokféle (téves) úton közelítette meg a szexualitást. Néhány ilyen téveszme: (1) a szexualitás pusztán ösztönös késztetés - az éhséghez hasonló testi vágy, melyet nyugodtan kielégíthetünk, vagy az önkifejezés egyik formája, melyet szabadon és egyéni módon gyakorolhatunk -; (2) a nemiség lealacsonyító, tisztátalan dolog, a szaporodást szolgáló szükséges rossz (vö. Péld 5,19; Énekek 4,5-16; 5,1.10-16; 7); (3) a szex szigorúan magánügy (vö. Péld 2,17: "Isten előtt kötött szövetség"; Zsid 13,4: "Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta!") ; (4) a szex elsősorban az egyéni boldogság és beteljesülés forrása. "A keresztény tanítás szerint a szexualitás elsősorban Isten megismerését és a közösségépítést szolgálja - ha egyéni boldogságunk helyett inkább erre használjuk, nagyobb beteljesülést nyújt majd, mint el tudnánk képzelni!" Wendell Berry, a neves író szerint a testi kapcsolat "a gondoskodás legalapvetőbb formája", "a kapcsolat ragasztója", amely mélyen egymáshoz köt két embert, és megszilárdítja a köztük lévő kapcsolatot. Ez nemcsak a gyermekek, hanem a helyi közösség egészséges fejlődése szempontjából is elengedhetetlen. A házasságon kívüli kapcsolatokkal együtt járó legnyilvánvalóbb társadalmi veszteségek a betegségek nagyarányú terjedése, valamint az elégséges szülői figyelem nélkül felnövő gyerekekre nehezedő teher. Kevésbé nyilvánvaló, ám annál súlyosabb veszteséget jelentenek az ingatag családi közegben felnövő gyerekek fejlődési és pszichés nehézségei. Nehezen nyomon követhető, de szociológiai alapigazság, hogy a magánéletünk jellemformáló erővel bír, s a jellemünk határozza meg, miként viszonyulunk a társadalom többi tagjához. Ha a szex csupán az egyéni szórakozást és beteljesülést szolgálja, az egész társadalom kevésbé lesz képes másokért élni. Árucikként gondolunk embertársainkra, mint akiknek az a dolguk, hogy múló szeszélyeinket kielégítsék. Lám-lám, a szex mégsem magánügy. Mindenkire tartozik" (Sex, Economy, Freedom, and Community [Pantheon, 1994]).

2. Jézus a Máté 19,1-6-ban a házasság intézményének Isten általi megalapítását (1Mózes 2,24-25) idézve megerősítette az emberi szexualitás isteni mintáját: egy férfi és egy nő életre szóló elkötelezett kapcsolatában, vagyis a bibliai értelemben vett házasságban van a helye: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját [a házasság nyilvános társadalmi esemény], ragaszkodik feleségéhez [1 férfi és 1 nő szerető, ragaszkodó elköteleződése], és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy [a nemi aktus a házasság betetőzése, a férfi és a testéből teremtett nő újraegyesülése; vö. 1Móz 2,21-23]. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." [A házasság életre szóló szövetség.] Aki a szexet illetően nem a házasságot választja, annak Jézus csupán egy lehetőséget hagy: "az Isten országáért" vállalt önmegtartóztató egyedüllétet (cölibátust, ld. Máté 19,11-12). A szex helye azért van kizárólag a házasságban, mert egyesíti a két embert. Ezért tiltja Pál a prostituáltakkal való nemi kapcsolatot (1Kor 6,16-20). C.S. Lewis ahhoz hasonlítja a házasság nélküli szexet, mint amikor megízleljük az ételt, de nem nyeljük le és nem emésztjük meg. A szex az életre szóló érzelmi és akarati elköteleződés kifejezője és eszköze, a házastársi szövetség megerősítésének igen erőteljes módja. A testi kapcsolat során ösztönösen úgy érezzük, hogy lelkileg is összefonódunk a másik emberrel, önkéntelenül ilyesmit mondunk: "Mindig szeretni foglak". Ha nem vagyunk is házasok, annak érezzük magunkat: mintha a másiknak kötelezettségei lennének velünk szemben. Ezért is fáj utána annyira a szakítás, amely komoly érzelmi és lelki sérülést okoz(hat). A szexuális kapcsolat "előképe az Istennel való teljes egyesülésünknek és az abból fakadó örömnek. A férfi és nő közti legmámorosabb kapcsolat is csupán sejteti, hogy mi vár ránk Istennél" (Róm 7,1-6; Ef 5,22kk; Jel 19,7-9).

3. A maximális nemi élvezetet akkor tapasztaljuk meg, ha Isten rendelése szerint élünk vele: az életre szóló elkötelezett kapcsolat biztonságos, meghitt keretei között. Agyunkat, lelkünket az első szexuális élmények igen erőteljesen beprogramozzák, s ez akkor lesz a legsikeresebb, ha a férj és feleség bensőséges kapcsolatában kerül rá sor. Ezért is tanítja a Biblia oly határozottan, hogy a szex helye a házasságban van - azon kívül a "paráznaság" bűnét jelenti, amely kizár a mennyből (2Móz 20,14 [tízparancsolat]; 1Kor 5; 6,9k). Mindez abból is látható, hogy az elcsábított szüzet el kellett venni feleségül (sem a nemi aktus nem pótolta ezt, sem az együttélés), méghozzá "szigorított feltételekkel" (2Móz 22,15; 5Mózes 22,28-29; Jn 4,18). Szintén a paráznasághoz tartozik a homoszexuális kapcsolat, amely ráadásul súlyos eltévelyedés (Róm 1,27), és az Ószövetségben halálbüntetést vont maga után (3Móz 20,13) - ld. A megtévesztés iskolapéldája: homoszexualitás a Biblia és a tudomány fényében - Bűn, betegség, baj vagy egyenrangú alternatíva?

4. Az önmegtartóztatást gyakorolni kívánó egyedülállóknak sokat segíthet egy olyan keresztény közösség, ahol az a norma, hogy házasságon kívül nem élnek nemi életet. Jézus tanítása szerint a szexualitás terén a tisztaság a gondolatainkra, vágyainkra is kiterjed - az ő segítsége nélkül ez lehetetlen követelmény volna (Mt 5,28). "Az evangélium nem törvény, de nem is a törvény megtagadása. Az embert nem az engedelmesség üdvözíti, mindamellett a valódi megtérés Isten iránti hálából fakadó engedelmességre fogja indítani." Ha csak akkor engedelmeskedünk Isten szavának, amikor azt logikusnak, hasznosnak vagy könnyűnek érezzük, az nem valódi engedelmesség.

5. A Biblia meglepően szókimondóan buzdítja arra mind a férjeket, mind a feleségeket, hogy találjanak gyönyör(űsége)t, élvezetet egymás testében (ld. az e rész elején felsorolt igéket is). Pál a maga korában egyenesen forradalmi kijelentést tett (mivel az akkori patriarchiális társadalomban a nőt a férje tulajdonának tekintették): "A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni" (1Kor 7,3-5). Ez a szakasz "azt fejezi ki, hogy a férjnek tilos bárki mással szexuális kapcsolatot létesítenie a feleségén kívül, viszont tartozik azzal a feleségének, hogy házastársi kötelességét teljesítve testi örömökben és kielégülésben részesítse" (és persze mindez megfordítva, a másik nem szempontjából is érvényes). A kölcsönösség e gondolatának alighanem csak egyetlen korábbi írásos nyoma létezik, mégpedig az Énekek éneke költői soraiban: "Szerelmesem enyém, s én az övé vagyok" (Énekek 2,16; vö. 6,3; 7,11). Hatalmas csapás ez a csapodár férfiaknak kedvező hagyományos kettős mércére nézve. Azt pedig, hogy mindkét félnek joga van a testi kapcsolathoz, Pál előtt még senki sem mondta ki (és azóta is elég ritkán szokták hangoztatni). Pál sem az emberi jogokat tartja szem előtt, hanem a kielégítő nemi életről ír, méghozzá meglepően pozitívan. "Pál tulajdonképpen újradefiniálja a házasságot: az erotikus vágyak kölcsönös betöltésének kontextusaként határozza meg azt, szemben a pogány felfogással, amely a család nevét, tulajdonát és szent rítusait továbbvivő jog szerinti örökösök nemzését tekinti a házasság fő céljának", a testi gyönyöröket pedig - ha egyáltalán fontosnak tartja - a házasságon kívül keresi. Pál szavai azt sugallják, hogy a házastársak gyakran kerítsenek sort a kölcsönösen kielégítő szexuális kapcsolatra, és azt egyik fél se tagadja meg a másiktól. E téren hatványozottan igaz, hogy el kell jutnunk a bizalom és szeretet kellő szintjére ahhoz, hogy ezt az elvet megfelelően alkalmazhassuk - nem uralhatjuk le a társunkat. A szeretet törvénye miatt ez akkor is igaz, ha az "Ezt pedig engedményként mondom, nem parancsként" szavak a következő versekre vonatkoznak (1Kor 7,6; RÚF; vö. 7-9. v.).

6. "A házasfeleknek nem saját, hanem társuk kívánságait kell elsődlegesnek tekinteniük. Más szóval, abban leljék örömüket, ha képesek örömet szerezni a másiknak. Ha az egyikükben felébred a vágy attól, hogy sikerült a másikat felizgatnia, jó úton járnak." Kathy Keller így írt ezzel kapcsolatos kezdeti nehézségeikről: "Rájöttünk, hogy az orgazmus, különösen, ha egyszerre érjük el, nagyszerű dolog. De a csoda, az ámulat, a biztonság, az öröm, amit az ad, hogy teljesen eggyé válunk, már önmagában, orgazmus nélkül is felkavaró, döbbenetes élmény. Miután nem figyeltünk többé a teljesítményre, hanem egyszerűen csak szerettük egymást, máris jobban ment minden. Nem aggódtunk amiatt, hogy sikerül-e, sem amiatt, hogy mit kapunk majd a másiktól. Inkább azzal foglalkoztunk, hogy mit adhatunk egymásnak."

7. "Ez a szemlélet egy másik tipikus problémára is megoldást jelenthet: nevezetesen arra, hogy az egyik fél gyakrabban kívánja az együttlétet, mint a másik. Ha a célom elsősorban nem a saját kívánságom betöltése, hanem az örömszerzés, akkor is megajándékozhatom a másikat, ha az én libidóm esetleg kisebb. A szeretet legitimálja ezt a magatartást. Ne tiltakozzunk: 'Ó, dehogy! Ha nem vágysz rá, ne csináld!' Ajándékként adjuk oda magunkat egymásnak!" Sok férfi ezt olvasva talán egy mély sóhajjal nyugtázza, hogy ezek után nyugodtan megkövetelheti a feleségétől vágyainak a saját kedve szerinti betöltését. Egyesek sajnos meg is teszik - naponta akár háromszor (vagy többször) is -, nem törődve azzal, hogy durván otromba viselkedésükkel milyen testi-lelki sérüléseket okoznak a társuknak. Ha a korábbiakat is elolvastuk, akkor remélhetőleg világos, milyen messze van ez a hozzáállás a Biblia tanításától. Itt is érvényes és különösen fontos egyrészt az engedelmesség kölcsönösen önkéntes voltának igazsága, másrészt C.S. Lewis arról szóló idézett mondása, hogy a férfi vezető szerepe önmaga keresztre feszítésében nyilvánul meg.

8. Ezt az elvet azért is fontos alkalmaznunk, mert a férfiaknak általában nemigen számít a nemi együttlét kontextusa - szinte bármikor és bárhol készek rá. A nők viszont általában nemcsak a megfelelő külső körülményeket tartják fontosnak, hanem a kellő érzelmi ráhangolódást is, ami sok gyengédséget, figyelmességet, beszélgetést igényel. A testi kapcsolat olyan nagyszerű és érzékeny dolog, hogy egyfajta finom mérőműszerként is működik, kimutatva olyan problémákat, amelyek különben sosem kerültek volna felszínre - pl. házassági gondokat, bizalmatlanságot, a tisztelet hiányát, megoldatlan konfliktusokat, korábbi kapcsolatok miatti bűntudatot, félelmet vagy haragot. A szex sem fog működni, ha maga a kapcsolat rossz állapotban van. Saját tapasztalatom, hogy a házasélet élvezetének mértéke az Isten iránti odaadásunk mértékével is igen szoros párhuzamban áll. A nemi élvezet minőségén már az is rengeteget javíthat, ha az egyik fél teljesen átadja magát az Úrnak.

9. A Keller házaspár a szexet a motorolajhoz hasonlítja, amely nélkül a mozgó alkatrészek súrlódása tönkreteheti a motort. "Örömteli, szerető testi kapcsolat nélkül a házastársak súrlódásai haragot, neheztelést szülhetnek, megkeményíthetik a szívet, kiábrándítóan hathatnak. Így a szex sem tud 'ragasztóként' működni, amely összetart, inkább eltávolít egymástól. Soha ne mondjunk le a szexuális életünkről!" A szex esetében is igaz, amit korábban az állandó változásunkról mondtunk - ezekre kreatívan és fegyelmezetten kell reagálnunk, hogy újraépíthessük az egykor talán kevésbé akadályoztatott szerelmi életünket.

10. A szex dicsőséges: imádatra indítja és a szó szoros értelmében örömkiáltásokra sarkallja az embert. Ez egyrészt azért van így, mert a férj és feleség testi kapcsolata az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetét, a háromszemélyű Isten örömteli és szeretetteljes önátadását tükrözi - "minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten" (1Kor 11,3) -, s az Atya, a Fiú és a Szentlélek öröktől fogva egymásért él, folyamatos szeretettel, örömmel és dicsőséggel árasztja el egymást (Jn 1,18; 17,5). Másrészt a szex "előrevetíti az örök lelki gyönyörűséget, amely a mennyben vár ránk az Atyával és egymással való kapcsolatunk részeként. A Róma 7,1 és a következő versek elárulják, hogy a legjobb házasságok annak a mély, örök és végső egységnek az előképei, amely Krisztusban vár ránk. Nem csoda hát, hogy a férfi és a nő testi kapcsolata - ahogy azt már többen megfigyelték - egyfajta testen kívüli élmény. Eksztatikus, lélegzetelállító, vakmerő, minden képzeletet felülmúló villanás az eljövendő dicsőségből."

IX. Döntéshozatal és engedelmesség

A kisebb-nagyobb döntések meghozásában Kelleréknek segítenek a következő elvek, melyeknek bármely házaspár hasznát veheti.

1. A férj tekintélye ne a saját, hanem felesége érdekeit szolgálja, akárcsak Krisztus és az egyház esetében történik. A férfi fej szerepe nem jelenti azt, hogy mindenben ő dönt, vagy minden nézeteltérés végén övé az utolsó szó, mivel Jézus soha nem a maga kedvét kereste (Róm 15,2k).

2. A feleség ne hunyászkodjon meg, saját erősségeire támaszkodva erősítse a kapcsolatot. Ő legyen a férj első számú barátja és tanácsadója, és fordítva (Péld 2,17). Az egymást kiegészítő és szerető házastársak értő figyelemmel hallgatják és érvekkel, értelmes vitával győzik meg egymást, miközben fejlődnek és csiszolódnak a kapcsolatban. A feleségnek minden képességével és erejével ki kell vennie részét a vitából, s okos menedzserként tudnia kell, mikor számít az ő véleménye mérvadónak a férjével szemben.

3. A feleség ne engedelmeskedjen feltétel nélkül a férjének. Senki nem tartozik feltétlen engedelmességgel egy másik embernek, mivel "Istennek kell inkább engedelmeskednünk" (ApCsel 5,29). Tehát a feleség ne engedelmeskedjen és ne segítse férjét Isten által tiltott dolgokban. "Ha férje fizikailag bántalmazza, úgy lehet 'erős segítőtársa', ha - miközben a szívében szereti és megbocsát neki - feljelenti a rendőrségen. Nem a szeretet vagy a kedvesség jele, ha a helytelen magatartásban támogatunk valakit."

4. A férfi kizárólag a családja és a felesége érdekében kapta a "fej" szerepét, hogy szolgálja őket. Nézeteltérés esetén a "fej" akarata kizárólag akkor érvényesülhet, ha meg van győződve arról, hogy a felesége kívánsága káros lenne az asszonyra vagy a családra nézve. Mindezt kiegészíteném még egy ponttal.

5. Ha a feleség úgy érzi, hogy férje visszaél a tekintélyével, illetve egy vitában nem tudnak kölcsönösen elfogadható egyetértésre jutni, forduljanak a gyülekezetükhöz (annak megbízható tagjaihoz/vezetőihez). Ha végképp nincs más megoldás, a gyülekezet azzal tehet pontot a vita végére, hogy gyakorolja az egyházfegyelmet a férjjel, a feleséggel vagy akár mindkettőjükkel szemben. Bővebben ld. az egyházfegyelemről szóló írást és ezt a nemi erőszakról szóló angol cikket.

X. Zárszó

1. A házasságban legalább háromféle szeretet valósul meg együtt - romantikus érzelmek, barátság, cselekvő szeretet, sőt még ezeknél is több. E szinte teljesíthetetlen feladathoz egyedül Krisztus szeretetéből meríthetünk erőt. George Herbert "Szeretet/szerelem" című híres verse gyönyörűen fejezi ki ezt:

Szeretet várt rám, s lelkem megriadt
vétkében, szennyesen,
de ő meglátta mindjárt, emiatt
lankadok szüntelen,
s kedvesen tudakolni sietett,
óhajom mi lehet.

Küszöböd méltóbb vendég lépje át!
S ő szólt: Más ne legyen.
Én, a galád? Ó, Legdrágább, terád
nem vethetem szemem.
Kézen fog ő, és mosolyog nagyot:
Szemet ki más adott?

Uram, jaj! meggyaláztam: elbocsáss;
vétkem elrejtém.
S ő szólt: A vétked ki viselte más?
Úgy hát szolgállak én.
Ülj le, szólt rám, húsom oszd meg velem.
S leültem, hogy egyem.

(Kiss Zsuzsa fordítása)

2. Simone Weil, a francia filozófus író és aktivista, agnosztikus zsidó egyszer ezen a versen elmélkedve hatalmas módon, ellenállhatatlan erővel tapasztalta meg Krisztus szeretetét. "Maga Jézus ereszkedett le hozzám és ragadott el" - írja a pillanatról. "Krisztusnak ebben a magamon érzett hirtelen hatalmában... egyszerűen annak a szeretetnek a jelenlétét éreztem a szenvedésen át, ami hasonló ahhoz, amit egy szeretett arc mosolyából kiolvasunk." Weil ekkortól vallotta kereszténynek magát. Ez az isteni szeretet néha ilyen gyorsan, máskor jóval lassabban végzi el a munkáját. Mindenesetre bízhatunk e szeretet végtelen hatalmában (ld. János első levelét - mely méltán nevezhető a szent szeretet levelének -, különösen a 4,7-11-et). A fenti vers magyarázatát és még ezernyi csodás gondolatot lásd Kellerék könyvében. Lásd még a Határaink: a felelősségteljes, érett és fegyelmezett szeretet elsajátítása - Az egyéni és közösségi konfliktusok és problémák biblikus megoldásának kulcsa - Hogyan tudunk hatni kapcsolatainkban a másik félre annak együttműködése nélkül? c. írást (különösen a párhatárokról szóló részét, amely a témában az általam ismert legjobb könyvet mutatja be), valamint a következő írásokat: Házasságra elégségest? - Hogyan viselkedjünk helyesen, amikor házastársunk helytelenül cselekszik?; Házassági konfliktusok megelőzése és kezelése - Cseri Kálmán "A házasság válságai" c. prédikációsorozatának összegzése; Mikor engedelmeskedjen a feleség férjének, és mikor ne?

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2015.06-2016.10.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)