Kegyelemtől megragadva
Rövid betekintés Max Lucado "Kegyelemtől megragadva - Atyád mindig elkapott. Továbbra is elkap" c. könyvébe (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2011)

1. Hogyan reagálunk olyan esetekre, amikor a börtönben vagy a halálos ágyán megtér a nemi erőszak elkövetője, a sorozatgyilkos vagy a gyermekmolesztáló? Mert előfordul, hogy csakugyan megtérnek. A kegyelmet a magunkfajta átlagos bűnösöknek tartjuk fent, nem az ilyen deviáns elemeknek? Max Lucado négy tipikus hozzáállást említ meg a Római levél elejének rájuk vonatkozó szakaszaival együtt: az Istennel nemigen törődő élvhajhászt csak vágyainak kielégítése érdekli (Róm 1,18-32); az ítélkező kritikus magát másokhoz mérve próbál megfelelni Istennek (Róm 2,1-11); a törvényeskedő a saját erejéből igyekszik megmenteni magát (Róm 2,17-3,20); a kegyelemtől hajtott keresztyén pedig Krisztusra bízza magát (Róm 3,21-25). Mi melyik csoporthoz tartozunk?

2. A kereszténységet az az egy szempont is megkülönbözteti a világ többi vallásától, hogy "nincs más rendszer, ideológia vagy vallás, amely ingyenes megbocsátást és új életet hirdetne azoknak, akik semmit sem tettek annak kiérdemléséért, hanem csak ítéletet érdemelnek" - írja John Stott a Római levélhez fűzött magyarázatában. John MacArthur pedig szintén a Római levelet magyarázva kijelenti: "Ami az üdvösség útját illeti, csak két vallás van, melyet a világ valaha ismert vagy valaha ismerni fog: az isteni teljesítmény vallása, vagyis a bibliai keresztyénség, valamint az emberi teljesítmény vallása, amely az összes többi vallást magában foglalja, bármilyen néven futnak is." "Isten minden egyéb megközelítése csereüzleten alapuló rendszer; ha megteszem ezt, Isten megteszi azt. Vagy cselekedetek (a tetteim), vagy érzelmek (amit átélek), vagy ismeret (amit tudok) által üdvözülök" - teszi hozzá Lucado.

3. Ez persze fölveti a kegyelemmel való visszaélés kérdését is. Aki azonban a kegyelmet a bűnre adott engedélynek látja, az teljesen félreérti, mivel a megértett irgalom szentségre törekvést jelent (Tit 2,14). "A kegyelem a jóra igyekvést segíti elő. Nem szül bűn utáni vágyakozást. Ha valaki igazán a magáévá tette Isten ajándékát, nem űz gúnyt belőle. Sőt, ha valaki úgy tesz, mintha Isten irgalma feljogosítaná a vétkezésre, akkor megkérdőjelezhető, hogy az illető valaha is megismerte Isten irgalmát... Isten bizalma erős vágyat kelt bennünk a helyes cselekvésre. Ez a kegyelem különös képessége. A törvény megmutathatja, hol hibázunk, de nem keltheti föl a helyes cselekvés utáni vágyunkat. A kegyelem képes rá." "A hit által azzá válunk, amit a törvény valójában akar" (Róm 3,31; angolból).

4. Isten rendkívül szoros és meghitt kapcsolatban akar lenni velünk. Igéjében sokszor a jegyesének nevez minket. "A körülmetélkedés azt a közelséget jelképezte, amelyet Isten a népétől vár - jelenti ki Lucado. - Isten késhegyre tűzi önelégültségünket. Részese akar lenni identitásunknak, meghittségünknek, sőt a potenciánknak is. A körülmetélés azt hirdette, hogy Isten számára életünk egyetlen része sem túl személyes vagy magánjellegű. A zsidók azonban a körülmetélést az alávetettség helyett a felsőbbrendűség jelének kezdték tekinteni." Ha tehát valaki visszatér a bűnhöz, miután átadta magát Istennek, és a keresztségben elpecsételte a lelkét, az olyan, mintha házasságtörést követne el a nászútján.

5. Megelégedünk-e Isten kegyelmével? Mi van akkor, ha elutasítja valamely fontos kérésünket, és imádságainkra csak azt feleli, amit Pálnak mondott a testében levő tövissel kapcsolatban: "Elég neked az én kegyelmem" (2Kor 12,9)? Ha Isten "csupán" a pokoltól mentene meg minket, és "csak" üdvösséggel ajándékozna meg, elégedettek lennénk? Már ekkor is sokkal többet adna, mint amit érdemlünk, ám ő a földön is számtalan áldással halmozott el minket.

6. Tudni szeretnénk, miért nem távolítja el Isten életünkből a kísértést, az ellenségeket, a testi és személyiségbeli fogyatékosságokat? "Ha megtenné, kegyelme helyett talán a saját erőnkre hagyatkoznánk. Lehet, hogy néhány botlásnak kell meggyőznie bennünket arról, hogy kegyelme elég a bűnünkre... Talán azt akarja, hogy úgy szeressünk, ahogy ő szeret. A barátját mindenki tudja szeretni, de az ellenség szeretetére kevesen képesek. Mit számít, ha nem vagyunk mindenkinek a példaképe? Isten kegyelme elég az énképünknek... Miért nem tesz minket Isten hasonlóbbá önmagához? Éppen ezt teszi. Csak még nem fejezte be a munkát. Addig is, amíg befejezi, kegyelme elég a hibáinkra... Ha Krisztusban vagyunk, tökéletessé tett lelkünk és testünk van. Istennek az a terve, hogy a lelket most adja nekünk, a testet pedig akkor, amikor hazaérünk... Isten kegyelme továbbra is elég ahhoz, hogy befejezze, amit elkezdett. S addig is, amíg befejezi, emlékezzünk arra, hogy az erő a hírben rejlik, nem a hírvivőben. Kegyelme elég világosan szól akkor is, ha mi nem tesszük... Isten szívesebben lát nálunk ideiglenes sántikálást, mint maradandó büszkeséget. S ha ezt csak egy tövis segítségével tudja megértetni velünk, akkor eléggé szeret minket ahhoz, hogy ne húzza ki azt."

7. A bűnnel való harcban segítségünkre lehet Isten előtti helyzetünk tudata - ő szeretett gyermekeként a magáénak tart minket -, valamint annak ismerete, hogy ő vezet bennünket Igéjében leírt parancsai, törvénye révén, amely "szent, igaz és jó" (Róm 7,12). Ugyanakkor el kell fogadnunk a kegyelmet, el kell hinnünk, hogy teljesen és örökre mentesültünk az adósságtól. Ebben akkor is kételkedünk, ha a trónus előtt állva magától a Királytól hallottuk, mint a példázatbeli szolga (Mt 18,23-35). "Ezért sokaknak csak kevés bocsáttatik meg - nem mintha a király kegyelme korlátozott lenne, hanem mert kicsi a bűnös hite. Isten kész megbocsátani mindent. Kész teljesen tisztára törölni a lapot. Az irgalom tavához vezet és fürödni hív minket. Egyesek beleugranak, mások csak a felszínét érintik, és azzal az érzéssel távoznak, hogy nem részesültek bocsánatban. Alighanem ez volt a baj a szolgával is. Továbbra is úgy érezte, hogy tartozik. Mi mással magyarázhatnánk a viselkedését? Ahelyett, hogy megbocsátana a vétkesnek, fojtogatja őt! ...Azért gyűlöli őt, mert arra az adósságra emlékezteti, amellyel ő tartozik urának."

8. Minél jobban belemerülünk a kegyelembe, annál nagyobb eséllyel adunk kegyelmet. Ez a haraggal való megbirkózás titka: ahelyett, hogy megkövetelnénk a törlesztést, Megváltónk törlesztésén elmélkedünk. Bármit vétettek is ellenünk, mi többet vétettünk Isten ellen. Akit ő elfogad, azt nekünk is el kell fogadnunk (Róm 15,7). Ha pedig nem bocsátunk meg, a harag, bűntudat és levertség börtönében kötünk ki. Ha igazán elfogadjuk a kegyelmet, az a szükségleteink miatti aggódásunkat is elűzi - másként olyanok lennénk, mint az a megmentett és örökbe fogadott gyermek, aki aggódik mindennapi szükségletei miatt, mivel nem bízik megmentőjében.

9. Isten mindnyájunkat lát. "És nagyon szereti, amit lát. Elárasztják az érzelmei. A csillagok Alkotója egyenként hozzánk fordul, és a büszkeségtől elfogódottan így szól: 'A gyermekem vagy. Szívemből szeretlek. Tudom, hogy egy napon elfordulsz tőlem, és elhagysz. De azt akarom, hogy tudd: már gondoskodtam a hazavezető utadról.' S ennek bizonyítása végett valami rendkívülit tett. A trónról leszállva levetette fényruháját, és bőrbe öltözött: pigmentált emberi bőrbe. A világegyetem világossága egy sötét, nedves méhbe költözött. Akit angyalok imádnak, az beágyazódott egy paraszt méhlepényébe, megszületett a hideg éjszakában, és almon aludt... 'Tudni szeretnéd, meddig tart a szeretetem? A választ megtalálod a sziklás hegyen álló durva kereszten. Engem látsz ott fenn, az alkotódat, Istenedet, átszögezve és véresen, leköpdösve és bűnnel átitatva. A te bűnödet érzem. A te halálodat szenvedem el. A te feltámadásodat élem át. Ennyire szeretlek.'"

10. "Folyton attól félsz, hogy sosem teszel eleget? Vagy hálásan élsz, tudva, hogy valaki már eleget tett? Szűk körben gondolkodsz, csak azon keveseket fogadva el, akik hozzád hasonlóan munkálkodnak? Vagy tág körre nyitottan elfogadod mindazokat, akik szeretik azt, akit szeretsz? Azért imádod Istent, hogy hatást gyakorolj rá, vagy azért, hogy hálát adj neki? Azért teszel jót, hogy üdvözülj, vagy azért, mert üdvösséged van? Így szoktál-e imádkozni: 'Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna'? Vagy inkább megvallod: 'Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!'" (Lk 18,10-14.)

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.02.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)