Kegyelem és szentség - Isten határtalan, mégis kiegyensúlyozott kegyelme.
Jerry Bridges "Kegyelem - Isten szeretetéből élni" c. könyvének vázlatos kivonata (Ébredés Alapítvány, 2002).

1. Amikor Péter a hűséges szolgálatuk jutalmáról kérdezi Jézust, ő hihetetlenül magas - százszoros, azaz tízezer százalékos - "megtérülést" ígér (Mt 19,27-30). Péter érdemközpontúan gondolkodik, holott Isten országában nem az érdemek és a teljesítmény, hanem a kegyelem alapján történik a jutalmazás. Isten jutalma messze felülmúlja minden szolgálatunkat és áldozatunkat.

2. A szőlőmunkások ezt követő példázatában (Mt 20,1-15) az Istent jelképező gazdát a legtöbben igazságtalannak találják - kivéve az utolsónak érkezett munkásokat, akik az elsőkkel megegyező, egész napi bért kaptak. A többség a Munka Törvénykönyve és az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elve szerint gondolkodik, és a társadalomban körülnézve az egész nap dolgozó munkásokkal azonosul, ahelyett hogy Jézusra nézve, magát őhozzá mérve az egy órát dolgozókkal azonosulna. Jézus viszont Istenről és országáról beszél, aki elsősorban nem az ember teljesítményét veszi figyelembe, hanem a szükségleteit, és minden várakozáson felül betölti őket. (Az utolsóként jött munkások a napi bér töredékére számíthattak, ami saját szükségletüket sem fedezte volna, nemhogy a családjukét.) Egyébként nagy bajban volnánk, ha az érdemeinkre kellene hagyatkoznunk, mivel még a kötelességeink maradéktalan teljesítéséért sem várhatnánk jutalmat (mert tartozunk vele Urunknak), mi pedig igen messze vagyunk ettől (Lk 17,7-10).

3. Nemcsak a megtérés és az üdvösség van kegyelemből, hanem a hívő élet és a tanítványság is. Általában túl kevéssé hangsúlyozzuk ezt, nem tesszük az evangéliumot elég elfogadhatóvá - pl. a megváltás "ajándékáról" és a tanítványság "áráról" beszélünk. Ezzel szemben Pál a Római levélben 11 fejezeten át beszél Isten kegyelmének evangéliumáról, s csak utána hívja fel az olvasókat önmaguk teljes odaszentelésére (Róm 12,1-2).

4. Isten nagy kegyelmét látva fölvetődik az azzal való visszaélés kérdése: ha ő mindvégig kegyelemből fogad el és üdvözít minket, akkor talán nem törődik azzal, hogy vétkezünk-e? "Szó sincs róla!" - kiált föl Pál (Róm 6,2). Aki így gondolkodik, az nem értette meg igazán a kegyelmet. Isten iránti szeretetünket engedelmességünkkel fejezzük ki, ám ez az ő szeretetére adott válasz kell, hogy legyen, nem pedig azt kiérdemelni igyekvő eszköz.

5. Napjainkban népszerű a "helyzeti etika", mely szerint a tettek erkölcsi értékét az aktuális helyzetre való "szeretetteljes" reagálás, az "adott pillanatban helyesnek látszó" irány határozza meg. Jézus azonban a bibliai parancsok világos és abszolút erkölcsi mércéjét állítja elénk. Isten nem csupán óhaját vagy kívánságát fejezi ki, hanem erkölcsi törvényt tár elénk, melynek hatálya alól gyermekei sem mentesülnek. Ám a törvényt nem azért igyekszünk megtartani, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel és megigazuljunk - ez törvényeskedés volna -, hanem fordítva: mivel szeretjük őt mint jó Atyánkat, s bízunk szeretetében és javunkat szolgáló akaratában, parancsait próbáljuk megtartani, és általában meg is tartjuk, kifejezve hálánkat a bűneink ellenére átélt megbocsátásáért és megigazításáért. Ironikus, hogy éppen az sarkallhatja cselekedetközpontú gondolkodásra az embert, ha választhatónak tekinti Isten erkölcsi követelményeit, mivel azt hiheti, hogy engedelmességével (amely szerinte nem kötelező) jutalompontokat, érdemeket gyűjthet Uránál. Ha ehelyett hívőként felismerjük, mennyire híjával vagyunk az Isten törvénye iránti, ránk nézve is kötelező engedelmességnek, akkor mind jobban belemenekülünk Megváltónk karjaiba és kegyelmébe.

6. Sokak szerint "a szeretet törvénye" helyettesíti Isten erkölcsi törvényeit (Róm 13,8-10). A kettő között azonban nem lehet különbséget tenni, mivel mindkettő Isten tulajdonságait fejezi ki (aki "szeretet", 1Jn 4,8). A szeretet indít minket a törvény iránti engedelmességre, míg a törvény (pl. a tízparancsolat, melyet Pál a Róm 13,9-ben is idéz) megmutatja, hogyan gyakoroljuk a szeretetet, amely a törvény parancsai nélkül üres és vak lenne (vö. 1Kor 13,4-7). Az Ószövetség erkölcsi alapelvei lényegében azonosak az Újszövetség elveivel, és a keresztények számára is irányadóak, bár a helyzetünk eltérése miatt az egyedi alkalmazás és az alapelv érvényesítése esetenként más lehet, mint az ószövetségi időkben. Krisztus nem olyan értelemben tette érvénytelenné a törvényt, hogy eltörölte vagy Isten óhajává tette azt, hanem a törvény átkát és kárhoztatását törölte el a Benne hívők esetében (Ef 2,15). A szabadság, melyre Pál is biztat (Gal 5,1), nem az Isten erkölcsi törvényeitől való függetlenséget jelenti, hanem az azokra nehezedő átoktól való szabadságot, akik a törvényre mint a megváltás és üdvösség eszközére támaszkodnak. (Tipikusan a zsidó törvény kötelékében élők gondolkodtak így, s főként velük szembeszállva írta Pál a Galata levelet.) Szabaddá váltunk a törvény megszegésének átkától és az érdemszerző cselekedetek törvényeskedő rabságától, de továbbra is vonatkozik ránk Isten "szent, igaz és jó" törvénye (Róm 7,12).

7. Isten igazságos és szent; megítéli a bűnt, és fegyelmezi gyermekeit. Haragja "nem hasonlítható egy önmagán uralkodni nem tudó kényúr dühkitöréséhez - írja Bridges -; sokkal inkább az Igaz Bíró nyugodt, objektív, törvényes haragja, aki a lehető legkeményebb büntetést szabja ki a legerőszakosabb, legmegátalkodottabb bűnözőre." Ugyanakkor ő a "minden kegyelem Istene" (1Pt 5,10), aki új és jobb lehetőségeket ad azoknak, akik csúfosan elbuktak, "elszúrták" az életüket - mint Péter is. Isten a bűneset után utódaikra is kihatóan, szigorúan elítélte Ádámot és Évát, amint előre megmondta, de azonnal gondoskodott a szükségleteikről is, bőrruhát készítve nekik - pusztán saját irgalmas természetéből adódóan (1Móz 3,21). Ő boldogan, nagy örömmel tesz jót az övéivel (Jer 32,41). Ráadásul olyan lenyűgözően nagylelkű, hogy akár a bűn és büntetése miatt kieső évekért is kárpótolhatja az embert (Jóel 2,25).

8. Amikor Mózes és Pál mintegy a saját üdvösségét "ajánlotta föl" népe, a zsidó nemzet megmeneküléséért vagy üdvözüléséért, ennek megvalósítására nem volt lehetőség (2Móz 32,32-33; Róm 1,3). Jézus viszont gyakorlatilag ezt tette meg (és csak ő egyedül), amikor helyettünk vállalta a kereszten a kárhozat elszenvedését. Érdemtelenül megtapasztalt kegyelme minket is arra késztet, hogy cselekedjünk embertársaink, népünk vagy annak egyes csoportjai érdekében és javára.

9. Nemcsak a megigazulás, hanem a megszentelődés is egyedül Krisztus igazságának köszönhető, Isten kegyelmének ajándéka. Legjobb tetteinket is vegyes indítékok és tökéletlen teljesítmény szennyezik be. Soha nem szeretjük Istent teljes szívünkből, sem felebarátunkat annyira és olyan következetesen, mint magunkat. "Kegyelem által élni annyit jelent, hogy Istennel való kapcsolatomat, beleértve önmagam elfogadását és Isten előtti helyzetemet is, teljes egészében a Krisztussal való egységre alapozom" - mondja Bridges. "Az Isten népe által elkövetett egyik legnagyobb hiba, ha abban reménykedik, hogy felfedezheti önmagában azt, ami egyedül csak Krisztusban található" - írja Arthur W. Pink. Bár a megszentelődés fokozatos fejlődést és belső jellemváltozást is jelent, a szent Isten előtt csak a Krisztusban már nekünk ajándékozott tökéletes szentség révén jelenhetünk meg.

10. A megszentelődés radikális volta gyakran abban rejlik, hogy míg korábban legfeljebb csak a társadalmi elvárásokat követtük (amelyeket többé-kevésbé áthatott a keresztény erkölcsiség), a megtérés után Isten bibliai törvényének igyekszünk szívből engedelmeskedni. Sok keresztény a régi Írás betűje szerint él, nem pedig a Lélek szerinti új életben (Róm 7,6). A pusztán külső erkölcsi törvények nem adnak szívünkbe belső vágyakozást, csak parancsolnak, a Lélek ellenben vágyat kelt bennünk az engedelmesség iránt, és erre képessé is tesz minket. A megtérés előtt a törvényt ellenségünknek tekintjük, mely bűnre csábít és provokál bennünket, a Lélek azonban szívünkbe írja a törvényt, amelyben így gyönyörködhetünk. A törvény alatt élve törvényeskedő módon próbálunk engedelmeskedni a büntetéstől való félelem és Isten jóindulatának, elfogadásának elnyerése miatt, ami sosem sikerül; a kegyelem alatt pedig úgy engedelmeskedünk, hogy hálásak vagyunk az elnyert jóindulat és elfogadás miatt, melyről a Lélek bizonyságot tesz szívünkben. Mivel bűnös természetünk a törvényeskedésre is ugyanúgy hajlamos marad, mint a bűnre, mindkettő ellen egyformán kell küzdenünk, egyedül a hit által Krisztusban található erkölcsi igazságra támaszkodva.

11. Törvényeskedés az is, amikor az önmagunk védelmére emelt korlátokból, a lelki fegyelem általunk választott eszközeiből vagy saját egyéni nézeteinkből mások számára is kötelező törvényeket csinálunk. Az ilyesmi megköti a keresztény ember szabadságát, amelyet fontos megvédenünk - de (lehetőleg) mások meggyőződését sem sértve (Róm 14). Ne embereknek igyekezzünk tetszeni, hanem Istennek, hisz az ő szolgái vagyunk - mondja Pál a Galatákhoz írt levelében, a keresztény szabadság Magna Chartájában (Gal 1,10).

12. A fokozatos megszentelődés nagyon is feltételezi a közreműködésünket, de ezt a Szentlélekre támaszkodva kell kifejtenünk. Ő nélkülünk is el tudja végezni bennünk a maga munkáját - és meg is teszi, pl. a megtéréskor új szívet adva nekünk -, mi viszont semmi jót nem tudunk tenni nélküle. Ő nem függ tőlünk, de mi függünk tőle. A felelősség mégis a miénk, mivel a Lélek gyümölcseinek (Gal 5,22-23) megfelelő jellemvonásokat nekünk kell felöltenünk (Kol 3,12-15). Ő munkálja bennünk az akarást, de nekünk is munkálnunk kell (Fil 2,12-13).

13. Isten kegyelme néha szuverén módon érvényesül az életünkben, ám többnyire igénybe kell vennünk ezt a kegyelmet az imádság, Isten Igéje, az engedelmesség (Jn 8,31kk) és mások szolgálatai révén. Az engedelmességhez alázattal alá kell rendelnünk magunkat Istennek, elismerve, hogy minden körülmény mögött az ő akarata rejlik, s ő fontosabbnak tartja örök lelki jólétünket és szentségünket, mint földi, testi jólétünket és boldogságunkat. Mások szolgálatainak elfogadásához pedig átláthatóvá kell válnunk, engedve, hogy nekünk szolgáljanak (ahelyett, hogy mi szolgálnánk nekik), sőt kikérve az igei véleményüket, tanácsukat, Isten akaratának keresésében nyújtott segítségüket. Tegyünk szert egy-két olyan barátra, akikkel kölcsönösen szolgálhatunk így egymásnak.

14. Végül öltsük fel a kegyelem "ruhatárát", melyből a Kol 3,12-15 a következőket emeli ki: "Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak."

15. Charles Hodge szerint "a keresztyén alázat nem abból áll, hogy tagadjuk, ami bennünk jó; hanem hogy megingathatatlanul bizonyosak vagyunk érdemtelenségünkben, és tudatában vagyunk annak, hogy ami jó bennünk, az Isten kegyelmének köszönhető." Merjünk tehát annak a régi kálvini igazságnak a hangoztatásán túllépve, hogy "csupán nyomorult bűnösök vagyunk", bátran ráhagyatkozni Krisztus Urunk mérhetetlen kegyelmére, s a magunk érdemeinek vagy érdemtelenségének kiemelése helyett az ő mindenre elegendő voltát dicsérve győzelmesen élni őbenne!

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.02.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).