Teljes megszentelődés Luther és Kálvin írásaiban
Forrás: Paul M. Bassett és William M. Greathouse: Exploring Christian Holiness, Volume 2: The Historical Development (A keresztény szentség feltárása, 2. kötet: A történelmi kibontakozás; Beacon Hill Press of Kansas City, 1985)
Tartalom
I. Luther
II. Kálvin
Luther és Kálvin egyaránt szembeszállt azzal a római katolikus nézettel, mely szerint az embernek meg kell szentelődnie, mintegy szentté kell tennie magát a cselekedetei által, mielőtt megigazulhatna. Ugyanakkor a kiválasztás tana (ahogy Kálvin szerette nevezni), vagy az eleve elrendelés lutheri tanítása nem metafizikai tan, hanem annak kifejezése, hogy Isten hűséges, és megtartja ígéreteit. A predesztináció egy "csomag", amely a választottak részéről a jó cselekedeteket is magában foglalja. Tehát a jótettek nem feltétlenül jelzik az ember kiválasztottságát, de hiányuk esetén biztosra vehető, hogy az illető nincs kiválasztva az üdvösségre.
1. Luther írja (és ezzel bizonyára Kálvin is egyetértene): "Igaz tehát ez a két mondat: 'A jócselekedetek nem teszik az embert jóvá, hanem a jó ember tesz jócselekedeteket. A rossz cselekedetek nem teszik az embert rosszá, hanem a rossz ember tesz rossz cselekedeteket.' Ezért mindig magának a lényegnek vagy a személynek kell jónak lennie minden jócselekedet előtt, és a jócselekedetek maguktól erednek és jönnek elő a jó személyből, ahogyan Krisztus mondja: 'A rossz fa nem terem jó gyümölcsöt, a jó fa nem terem rossz gyümölcsöt' (Mt 7,18)." (Értekezés a keresztyén ember szabadságáról, "A szolgálat cselekedetei". Forrás: Luther Márton négy hitvallása, ford. D. Dr. Prőhle Károly [Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1983], 53. o.)
2. Másutt a következőket írja: "Krisztuson kívül minden kárhozatos és elveszett, Krisztusban viszont minden jó és üdvösséges, úgyhogy nem árthat vagy kárhoztathat még a bűn sem, amely Ádám örökségeképpen a húsban-vérben bizony benne maradt! Ezt azonban nem szabad úgy értenünk, hogy ezáltal engedélyt kapunk arra, hogy szabadon vétkezzünk és rosszat tegyünk. Mivel ugyanis a hit bűnbocsánatot eredményez, és Krisztus azért jött, hogy a bűnt lerontsa és elvegye, nem lehet keresztény és hívő az az ember, aki nyíltan, bűnbánat nélkül és kitartóan bűnben él, gonosz kívánságai szerint. Mert ahol ilyen bűnös élet van, ott nincs bűnbánat; de ahol nincs bűnbánat, ott nincs bűnbocsánat, és ezért hit sincs, amely a bűnbocsánatot elfogadná. Aki viszont valóban hisz ebben a bűnbocsánatban, az ellenáll a bűnnek, nem követi kívánságait, inkább küzd a bűn ellen, míg végül teljesen meg nem szabadul tőle. Ráadásul, noha ebben az életben nem szabadulhatunk meg teljesen a bűntől, és valami mindig marad belőle még a legszentebb emberekben is, a hívők abból is vigaszt meríthetnek, hogy e bűneik Krisztus bűnbocsánata révén elfedeztetnek, és nem számíttatnak be kárhozatukra, amíg megmaradnak a Krisztusba vetett hitben" (D. Martin Luthers Werke, Weimar Ausgabe, 1883- [WA], 46:39. A fordítás alapja: Ewald M. Plass [szerk.]: "What Luther Says: An Anthology" [3 kötet, St. Louis: Concordia, 1959], II.723 [2256. sz.]).
3. "Ez az első alapvető pont: hogy az ember elhagyja önmagát és maga fölé emelkedjen Krisztusba. Ezután a fölülről lefelé való haladás így kezdődik: mivel Krisztusban vagyok, Krisztus is bennem van. Magamra öltöttem őt, és őbelé kerültem, kiléptem a bűnből, a halálból és az ördög hatalmából. Úgyhogy most már ő nyilvánul meg bennem, és mondja: Menj utadra, hirdesd az igét, vigasztalj, keresztelj, szolgáld felebarátodat, légy engedelmes, türelmes és így tovább. Én leszek benned és teszek meg mindent; amit teszel, azt én akarom elvégeztetni. Csak légy bizakodó, bátor és rettenthetetlen énbennem, s ügyelj rá, hogy bennem maradj; akkor én is biztosan benned leszek" (uo., WA, 45:591; Plass, II.722 [2253. sz.]).
4. "Ugyanolyan abszurd és ostoba dolog azt mondani, hogy az igazaknak jót kell cselekedniük, mint azt mondani, hogy Istennek jót kell tennie, a napnak sütnie kell, a körtefának körtét kell teremnie, vagy három meg hét eredménye tíz kell, hogy legyen. Mindezek ugyanis szükségszerűen következnek az okból és az okozatból.... Mindez bármilyen törvény előírása vagy parancsa nélkül, természetesen és készségesen, kényszer és korlátozás nélkül adódik.... A nap természeténél fogva, magától süt; a körtefa magától, kényszer nélkül terem körtéket; három meg hét nem tíz kell, hogy legyen, hanem már eleve tíz. Nem szükséges azt mondani Urunknak, Istenünknek, hogy jót kell tennie, hiszen magától is szüntelenül azt teszi önként és örömmel. Ugyanígy nem kell azt mondanunk az igaz embernek, hogy jót kell cselekednie, mivel anélkül is azt teszi minden parancs vagy kényszer nélkül, mert új teremtmény és jó fa" (WA-TR, II:355. Az angol fordítás alapja: W. Hazlitt: "The Table Talk of Martin Luther [London, 1848]).
1. Míg Luther írásai elsősorban teológiai vitákból, konkrét helyzetekre adott válaszokból adódtak, Kálvin kidolgozhatta a protestantizmus rendszeres teológiáját, mely "A keresztyén vallás rendszere" (Institutio religionis christianae, ford. Ceglédi Sándor és Rábold Gusztáv, 1909) c. művében jelent meg (ez a 4 könyvből álló ún. "Nagy Institutio", melyből a továbbiakban idézek; a régies helyesírású szavakat általában javítottam). (Ez a mű megtalálható az Arcanum Adatbázis Kft. BiblioTéka nevű CD-jén, valamint nagyobb részben a palheidfogel.gportal.hu helyen.) Kálvin ebben a következőket írja a keresztény élet céljáról: "Mivel Isten a mi Atyánknak tüntette fel magát, a legnagyobb hálátlansággal kellene magunkat vádolni, ha mi viszont az ő fiainak nem mutatnók magunkat (Mal 1,6; Ef 5,1; 1Jn 3,1); mivel Krisztus az ő vérének fürdőjével megtisztított bennünket, s ezt a megtisztítást a keresztség által közölte, nem szabad új mocsokkal beszennyezni magunkat (Ef 5,26; Zsid 10,10; 1Kor 6,11.15; 1Pt 1,15.19); mivel minket a saját testébe oltott, gondosan kell óvakodnunk, hogy bennünket, kik az ő tagjai vagyunk, semmiféle szenny, vagy mocsok ne érjen (Jn 15,3; Ef 5,23); amióta ő, aki a mi fejünk, a mennybe szállott, illik, hogy lemondva földi indulatainkról, teljes szívvel oda kívánkozzunk (Kol 3,1); mivel a Szentlélek minket Isten templomaivá szentelt, arra kell törekednünk, hogy Isten dicsősége általunk megvilágíttassék és ne engedjük meg, hogy a bűn mocska megszentségtelenítsen bennünket (1Kor 3,16; 6,19; 2Kor 6,16); mivel lelkünkre is, testünkre is a mennyei romolhatatlanság és a hervadhatatlan koszorú várakozik, kitartóan kell törekednünk arra, hogy azokat tisztán és romlatlanul őrizzük meg az Úr napjáig (1Thessz 5,23). Ezek - mondom - az élet helyes berendezésének legerősebb alapjai, melyekhez hasonlókat hiába keresünk a bölcsészeknél, akik az erény ajánlása alkalmával sohasem emelkednek az ember természetes méltósága fölé." (Inst. III.6.3.)
2. Kálvin szerint súlyos tévedés az üdvösségre való kiválasztást a bűnös életvitel mentségeként értelmezni: "Mert [a Szentírás] nem azért említi fel az eleve elrendelést, hogy mi szemtelenekké legyünk, és istentelen vakmerőséggel kísértsük meg Isten megközelíthetetlen titkait kikutatni, hanem inkább azért, hogy megalázkodva és elcsüggedve megtanuljuk az ő ítéletét félni, könyörületességét pedig csodálni. E felé a cél felé igyekezzenek a hívők! Ezeknek a disznóknak utálatos röfögését pedig alaposan megfékezi Pál apostol. Azt mondják ugyanis, hogy ők egész bátran vétkezhetnek, mert ha a választottak közé tartoznak, akkor semmiféle bűn meg nem akadályozza azt, hogy végre is az örök életre ne jussanak. Pál azonban arra int bennünket (Ef 1,4), miszerint azért választott ki minket az Isten, hogy szent és feddhetetlen életet éljünk. Ha tehát az elválasztásnak a szent élet a célja, akkor inkább ennek az életnek serény gyakorlására kell bennünket serkentenie, és buzdítania, s nem a tétlenségre kell ürügyül szolgálnia. Mily távol áll pedig egymástól az a két dolog, hogy t. i., elhanyagoljuk a helyes életet, mivel az elválasztás úgyis elégséges az üdvösségre, és hogy az elválasztásnak kitűzött célja az, hogy a jó életre való törekvésre adjuk magunkat! Szűnjenek meg hát az ilyfajta istentelenségek, amelyek az elválasztásnak egész rendjét oly fonákul felforgatják!" (Inst. III.23.12.)
3. Ugyanakkor nem kell azt várnunk, hogy a választottak tökéletes szentségben fognak élni. A Szentírás ígéretei sokszor a teljes engedelmességtől függnek, amely viszont nem érhető el: "Erre azt felelem, hogy jóllehet a törvény ígéretei, amennyiben feltételesek, a törvény iránt való tökéletes engedelmességtől függenek (ami egyáltalán sehol sem található), mindamellett nem hiába adattak. Mert habár megtanultuk is, hogy a törvény ígéretei ránk nézve mindaddig hiábavalók és hatástalanok, míg minket Isten ingyenvaló jóságából cselekedeteinkre való tekintet nélkül kegyelmébe nem vesz s ezért azt a jóságot, melyet számunkra az evangélium nyújt, hittel fel nem karoltuk: mégis a törvénynek is meg van a maga hathatós ereje, dacára a hozzácsatolt feltételeknek.... Minden kétségen felül áll tehát, hogy ebben a testben a törvény betöltése lehetetlen, ha természetünk tehetetlenségét tekintetbe vesszük, amint ezt Pál tanításából egyebütt is ki fogjuk még mutatni" (Róm 8,3; Inst. II.7.4-5.)
4. Ennek ellenére a szentségre folyton törekednünk kell: "A hívőknek t. i. kötelességük testeiket élő, szent és kedves áldozatul adni Istennek és ebben áll Istennek törvényes tisztelete (Róm 12,1). Ebből van véve annak az intésnek anyaga, hogy ne alkalmazkodjanak a hívők ennek a világnak képéhez, hanem értelmük megújhodása folytán alakuljanak át, hogy kitapasztalhassák, mi az Úr akarata. Már az is nagy dolog, hogy mi Istennek vagyunk szentelve és ajánlva, hogy ezentúl mindent csak az ő dicsőségére gondoljunk, beszéljünk, tervezzünk és tegyünk. Szent dolgot ugyanis nem lehet az Isten ellenében elkövetett különös sérelem nélkül istentelen célokra használni. Ha mi nem önmagunkéi, hanem az Istenéi vagyunk [vö. 1Kor 6,19], az is világos, hogy minő hibától kell tartózkodnunk és mire kell irányítani életünknek összes cselekedeteit." (Inst. III.7.1.) "Haladjon mindegyikünk a maga tehetségéhez mérten és a megkezdett utunkat folytassuk. Hiszen senki sem lesz oly szerencsétlen haladásában, hogy ennek az útnak legalább egy kis részecskéjét meg ne tegye naponként. Ne szűnjünk meg tehát azon lenni, hogy folytonosan valami kis előhaladást tegyünk az Úr útján..." (Inst. III.6.5.)
5. Ahogy másutt is írja: "De senki se csalja meg magát, senki se tetszelegjen magának bűnében, mikor azt hallja, hogy a bűn mindig bennünk lakozik. Mert e szavak nem azért hangzanak, hogy bűneikben nyugton aludjanak azok, akik egyébként a kelleténél hajlandóbbak a vétkezésre, hanem csupán azért, hogy ne csüggedjenek el és kétségbe ne essenek azok, akiket a test ingerel és sarkal. Inkább gondolják meg, hogy még útközben vannak és higgyék el, hogy sokra mennek, ha tapasztalják, hogy e gonosz kívánságuk napról-napra valamicskét fogy, míg végre odajutnak, ahová iparkodnak, nevezetesen testük teljes megsemmisülésére, amely e halandó élet bevégződésével megy végbe. Azonközben bátran harcolni, a haladásra magukat lelkesíteni s a teljes győzelemre ösztökélni ne szűnjenek meg. Mert annak is még erősebbé kell tennie igyekezetüket, hogy miután soká harcoltak, még mindig úgy látják, hogy nem csekély feladat várakozik rájuk. Úgy kell tehát felfognunk a dolgot, hogy: megkeresztelkedünk testünk megöldöklésére, ami a keresztséggel kezdődik meg bennünk s amit napról-napra tovább viszünk; teljessé pedig akkor válik, mikor ez életből elköltözünk az Úrhoz." (Inst. IV.15.11.)
6. Ugyanitt azonban azt is mondja: "A keresztség ugyan a mi Fáraónk elsüllyesztését és a bűn megöldöklését ígéri nekünk, mindamellett nem úgy, hogy tovább is az lenne, vagy nekünk nyugtot hagyna, hanem csak úgy, hogy minket le ne győzzön. Mert mindaddig, míg testünk e börtönébe zárva élünk, lakozni fognak bennünk a bűnnek maradványai, de ha arra az ígéretre, amelyet Isten nekünk a keresztségben adott, hittel támaszkodunk, nem fognak uralkodni felettünk, sem le nem igáznak." (Inst. IV.15.11.)
7. Kálvin szerint a keresztényeket Krisztus megszabadítja a büntethetőségtől, de nem magától a bűntől, melynek nyomai bennünk maradnak, azonban Isten nem tulajdonítja azokat nekünk - vagyis teljes szentséget tulajdonít nekünk (Róm 7). Megmaradó bűnösségünk tudata így épp annak jele, hogy választottak vagyunk (Inst. III.3.11.). "Ily módon megengedjük, hogy a cselekedetekben nemcsak részleges igazság van (amit épp ellenfeleink akarnak), hanem éppúgy tetszenek Istennek, mintha teljesek és tökéletesek volnának. De ha meggondoljuk, hogy min alapszik ez a dolog, akkor minden nehézség meg van fejtve. A cselekedet ugyanis akkor kezd csak kedvessé lenni, amikor az Isten bocsánattal fogadja. De honnan van a bocsánat, ha nem onnan, hogy Isten a Krisztusban tekintett mi ránk és minden mi dolgainkra? Amiképpen tehát mi magunk is, mikor a Krisztusba beoltattunk, azért tűnünk fel igazaknak az Isten előtt, mivel a Krisztus ártatlansága a mi bűneinket eltakarja, úgy a mi cselekedeteink is azért igazak és azért tartatnak igazaknak, mert különben bármiféle bűn legyen is azokban, mivel ez a Krisztus tisztaságával el van takarva, be nem számíttatik. Így tehát joggal elmondhatjuk, hogy nemcsak mi, hanem cselekedeteink is egyedül a hit által igazulnak meg." (Inst. III.17.10.)
8. Luther tehát a megszentelődést "idegen szentségnek" tartotta; prédikációiban erkölcsi átalakulást sürgetett, de értekezéseiben nem sok esélyt adott ennek. Kálvin ellenben úgy vélte, hogy az Isten által nekünk tulajdonított isteni szentség a saját valóságos szentségünk forrásává is válik, és valódi erkölcsi átalakulást eredményez - amely azonban ebben az életben sosem lesz teljes.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2009.08.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
További információk (kezdőlap)