Az alábbiakban a szentségteológia (a szeretet teológiája) néhány alapvető gondolatát próbálom összefoglalni elsősorban John A. Knight A megszentelt élet zarándokútján c. könyve alapján (beszerezhető a Názáreti Egyháznál, www.nazaretiegyhaz.hu, tel.: 267-5328, valamint a Good News könyvesboltban), amely főként Wesley János (a metodizmus alapítója) és kijelölt utódja, John Fletcher írásaira épül (melyek zöme letölthető a http://wesley.nnu.edu honlapról). A megszentelődés, amely a mindennapi élet minden területén szentséget eredményez, az isteni kegyelem munkáján és az ember azt elfogadó döntésein alapul. Ez tehát egy soha véget nem érő folyamat, amelynek azonban jellegzetes állomásai vannak. Az a keresztény, aki a megszentelt élet kezdeti szakaszában jár (pl. "újszülött" hívő), nem alacsonyabb rendű a többieknél, és a teljes megszentelődés szakasza sem csak "szuperkeresztényeknek" való, szabadon választható, "extra" lehetőség. Az a lényeg, hogy az ember mindig teljes választ adjon az általa kapott isteni kegyelemre, így haladva engedelmesen az egyre teljesebb szentség, a szeretetben való tökéletesség felé (1Jn 4,18). Melyek hát ennek az útnak a jellegzetes szakaszai?

1. (a) A természeti (érzéki) ember (1Kor 2,14) jellemzői a világ szeretete, a bálványimádás, az önzés, a büszkeség, az érzékek gyönyöre és az azonnali személyes boldogság kényszerítő vágya. A természeti ember "alszik", nincs tisztában önmagával, sem Istennel és erkölcsi törvényeivel. Úgy érzi, hogy biztonságban van és szabad, miközben lényegében a bűn szolgája. Ugyanakkor részesül a megelőző (előzetes) kegyelemben, ami némi szabadságot és felelősséget ad neki, s képessé teszi arra, hogy időnként jót tegyen. Istenismerete szempontjából vagy "az Atya általános kegyelmi korszakában" él - mint a pogányok, akik nem hallottak Isten választott népéről, Krisztusról és a Szentlélekről, s a természeti törvény alapján ítéltetnek meg (Róm 2,12kk; ApCsel 10,35) -, vagy "az Atya konkrét kegyelmi korszakában", mint a mózesi törvényt ismerő zsidók.

(b) A felébredt ember átmeneti állapota. A természeti embert Isten Lelke és törvénye idővel kegyelmesen bűntudatra ébreszti: fölfedezi igazi énjét, ami félelemhez és csalódottsághoz vezet. Az élvezetek már nem elégítik ki; elkezdi a küzdelmet a bűn és a kétségbeesés ellen, de nem tudja legyőzni, bárhogy próbálja (Róm 7). Rendelkezik némi hittel, de ez a szolga hite.

2. Az evangéliumi ember. (a) Az első lelki fordulópont az újjászületés (megtérés, kezdeti megszentelődés), amely által az ember előbb "kisded", majd "ifjú" lesz Krisztusban (1Jn 2,12-14). Már meg tudja különböztetni a jót és a rosszat, Krisztus által Istennek él, s elkötelezte magát az Isten képére való teljes átformálódásra. Megújul az énje, a fontossági sorrendje és az életcéljai. Felszabadul a bűnös örömök rabszolgasága és a félelem alól. A Szentlélek a lelkével együtt bizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermeke (Róm 8,16), és megbocsáttattak a bűnei. Egész életét, minden fontos tettét az Isten és emberek iránti szeretet motiválja. Megszabadul a bűn uralmától, nem követ el külső bűnt, azaz szóval és tettel nem szegi meg (szándékosan) Isten ismert törvényeit (1Jn 3,9). Az istenismeret szempontjából ez "a Fiú kegyelmi korszaka": az ember ismeri és példaképének tekinti Krisztust.

(b) A természeti ember életmódja után akkora minőségi változás következik be, hogy az ember először azt gondolja, hogy új teremtésnek lenni Krisztusban a zarándokút célállomása: nem látja a továbbhaladás szükségességét és lehetőségét. Mivel nem érzi a bűnt, azt hiszi, hogy az végleg meg is szűnt benne. Azonban előbb-utóbb ellentmondásokat fedez föl magában; akarja a jót, de annak jutalmára is vágyik; Isten akaratára törekszik, de a maga módján. Fájdalmat okoz neki túlzott önszeretete és a lényeges lelki haladás hiánya. Ő a Lélek által szült testi ember (1Kor 3,1kk). Kesereg bűnre való hajlandósága miatt, megvallja elesettségét és Isten segítségére való ráutaltságát. Bűnbánata azonban nem jár a kárhozat érzésével; nem kételkedik Isten jóindulatában. Most jobban szégyelli legjobb cselekedeteit, mint korábban a legnagyobb bűneit. Ráébred, hogy képtelen egyetlen jó gondolatot vagy kívánságot megalkotni, hát még jót szólni vagy tenni Isten ingyen kegyelme nélkül. Míg eleinte azt hitte, hogy teljesen odaszánta magát Istennek, rájön, hogy a megszentelt életúton Isten szerint járni sokkal komolyabb következményekkel jár énjére nézve, mint azt először gondolta.

(c) Teljes megszentelődés: a lelki ember. A hívő életben van egy második lelki fordulópont, amely Isten kegyelmének szintén egy pillanat alatt végbemenő cselekedete, s amely a megszentelt élet következő szakaszához vezet. Ezt sok más névvel is illették: keresztény tökéletesség, második áldás, Szentlélekbe való bemerítés (szentlélekkeresztség, ApCsel 1,5) stb. (Fil 3,15; 1Thessz 5,23; 1Jn 4,17k). A lelki ember (1Kor 2,15kk) megszabadul a bűnös gondolatoktól és vágyaktól, minden külső és belső bűntől, minden bűnös hajlamtól, büszkeségtől, önfejűségtől és mértéktelen kívánságtól. Isten jelenlétében él és létezik. Akarata, minden kívánsága alá van vetve Isten akaratának, Ő áll vonzódásai középpontjában, így szándékai is tiszták - ami nélkül egyetlen tette sem lehet igazán szent. Mindenféle múló élvezetről tudatosan lemond. Ezt a próbát - önmaga felajánlását - azonban nem csak egyszer kell kiállnia, hanem folyamatosan. Tökéletessé lesz a bűnt kizáró, a szívet és az egész lelket betöltő tiszta szeretetben, az irányítja minden gondolatát, szavát és tettét. A szív körülmetélése által részesül minden jó tulajdonságban, megszabadul az eredendő bűntől (megromlott természettől), akarata megtisztul a bűn szennyétől, amely megakadályozza, hogy Istennel abszolút, rajta kívül mindennel és mindenkivel relatív kapcsolatban legyen. Atyává válik Krisztusban. Általában a remény teljes bizonyosságát, a szelíd és csendes lelkület nyugalmát élvezi. Az istenismeret szempontjából "a Szentlélek kegyelmi korszakában" él: ismeri az igazság gyümölcsével és Isten szeretetével való betöltekezésnek a pünkösdi csoda óta adott lehetőségét; állandóan benne van az őt megszentelő Vigasztaló.

Az istenismeret különböző fokozatai történelmi korszakok, melyeken Isten népe átment, s egyúttal az egyéni élet szakaszai is, melyeken Isten gyermekei végigmehetnek. A megszentelt élet következő szakaszába mindig a hit általi egyre teljesebb odaszánás révén juthat az ember. Mindegyik szakaszban teljes lehet az engedelmességben az Istentől kapott világossága szerint, de állandóan törekednie kell az Isten kegyelme általi továbbhaladásra. Tágabb értelemben a tökéletesség Isten tökéletessége, s a bűn az ettől való bármilyen eltérés, Isten dicsőségének bármilyen hiánya, a cél elhibázása, az isteni mérce el nem érése - ez más szóval a bűn objektív vagy törvény szerinti meghatározása. Ilyen értelemben senki sem tökéletes, sőt "az igaz ember minden jótettével vétkezik" (Luther); a tökéletességnek ezt a célját sosem érhetjük el, de mindig törekednünk kell rá (Mt 5,48). Szűkebb értelemben a bűn Isten ismert törvényének szándékos, előre eltervezett áthágása vagy figyelmen kívül hagyása - ez a bűn elsődleges bibliai jelentése, a bűn szubjektív vagy erkölcsi meghatározása. Ilyen értelemben minden "evangéliumi ember" bűntelen, vagyis tökéletes. Az eredeti, evangélium és Krisztus nélküli törvény szerint - melyet Ádám kapott a bűnbeesés előtt, és amelyet mindenki megszeg - minden bűnnek azonos a büntetése. Ezt a törvényt Krisztus betöltötte, de most az ember - ahogy a bűnbeesés után Ádám is - új törvényt kapott, amelyet be lehet és kell tölteni, s amelyet az érett keresztények valóban be is tartanak őszinte bűnbánat és hit által. E második, evangéliumi törvény szerint - melynek betöltése a szeretet - nem minden bűn azonos súlyú. A tudatlanságból vagy akaratlanul elkövetett bűnökért az ember nem kap büntetést, de azok megvallásáért és kijavításáért felelős, amikor a tudomására jutnak. Nem csak az bűn, amit az ember annak hisz, hanem minden szándékos törvényszegés, a megszentelt életben és az istenismeretben való előrejutás szándékos feladása. A szándékos hitetlenség az egyetlen halálos bűn. A megszentelt élet egyik szakaszában sincs garancia arra, hogy az ember ott is marad; hűtlenné válva bármikor elbukhat, s akár el is kárhozhat. Az egyes szakaszok jellemzői egy adott személy életében bizonyos fokig átfedhetik egymást, a két fő fordulópont pedig ritkán egybe is eshet.

Ne tegyük semmissé Istennek azt az ünnepélyes végzését, mely szerint "szent élet nélkül senki sem látja meg az Urat" (Zsid 12,14), azzal a hiábavaló elképzeléssel, hogy csak Krisztusban kell szentnek lennünk! Ha hamisak maradunk, semmi hasznunk nem lesz Krisztus igazságából! Éppen azért tulajdoníttatik nekünk Krisztus igazsága, hogy "a törvény követelése teljesüljön bennünk" (Róm 8,4), és hogy "józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban" (Tit 2,12). Nem nehéz elképzelni, milyen keveset érne egy ilyen ima: "Istenem, csak azért, hogy meglegyen, kérem múltbeli vétkeim bocsánatát, a megújítást, az újjászületést és a gyötrelmes kárhozat enyhítését, de kérlek, értsd meg, Jézus, hogy nem kívánok teljes megszentelést; nem ajánlom fel magam eszközül a szolgálatodra. Az akaratomat, a tehetségemet, a jövőmet, az álmaimat, a törekvéseimet megtartom magamnak - legalábbis egyelőre. Lehet, hogy majd később fenntartás nélkül alárendelem magam neked. Hát akkor köszönöm, hogy a Megváltóm lettél; lehet, hogy ha majd eljön az ideje, az Uram és Mesterem is leszel." A Bibliában az engedelmesség megengedhető alsó határa mindig az általunk teljesíthető maximális engedelmesség.

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.01-2015.02.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)