Veress Ernő erdélyi baptista lelkipásztor élete

1. Ennek az írásnak az alapja Veress Ernő "Csak eszköz voltam" c. olvasmányos és érdekfeszítő önéletrajza (szerk. Köves Gábor), melyet az ITM (Nemzetközi Oktató Szolgálat) közreműködésével adott ki 2004-ben. Veress Ernő 1945-ben született Székelyföldön, Bibarcfalván, hívő baptista szülők 3. gyermekeként. Édesanyja a terhessége alatt úgy imádkozott, hogy ha újra fia lesz, akkor az Úrnak szenteltessék. 12 évesen "döntött" Krisztus mellett, de az Úr nála sokkal komolyabban vette ezt a döntését, miként 15 éves korában történt bemerítkezését is - saját meglátása szerint akkor még nem született újjá. (A bemerítéseket egyébként állami engedélyhez kötötték, s ezt 18 év alattiaknak egyáltalán nem adták meg, idősebbeknek is ritkán). Ekkortájt a kommunista diktatúrának köszönhetően apja hívő lelkészi munkássága miatt a gyermekeket kirakták az iskolából. A gyerekek is vállalták ezt, dolgozni kezdtek - Ernő egy kovácsműhelyben, ahol sokat küzdött az "ifjúkori kívánságokkal", főleg a paráznaság és az ital kísértésével. Végül Isten átsegítette ezen, újjászületett, elkezdett bizonyságot tenni, elhagyta a futball szenvedélyét. A gyülekezete el akarta küldeni a teológiára, de Isten előbb katonának küldte.

2. Megszokta, hogy minden komolyabb kérdéssel az Úrhoz forduljon, és ne nyugodjon addig, amíg választ nem kap tőle. Így volt a házasság kérdésével is. Úgy gondolta, hogy néhány évig biztosan nem fog megnősülni, de amikor figyelmébe ajánlottak egy másik településen, Lupényban lakó lányt (Ady Annát, Ady Endre rokonát), aki hozzá hasonlóan nemcsak felületesen, hanem komolyan hívő keresztény volt, imádságban Isten elé vitte a dolgot, és végül azt a választ kapta, hogy ő lesz a felesége. Hittel elfogadta ezt, de azt kérte Istentől, hogy akkor ő intézze el a házasságot, saját maga semmit sem akar tenni ez ügyben. Első találkozásuk alkalmával együtt szolgáltak a lupényi gyülekezetben, s utána Ernő a lány rokonai, ismerősei előtt Isten indítására elmondta, hogy az Úr őt szánta neki feleségül, és nem számít másra. Anna azt felelte, hogy még nem készül férjhez menni, s ebben maradtak. Nem is leveleztek, de mikor harmadszor találkoztak, Ernő megkérdezte tőle, mit végzett el nála Isten, és Anna igent mondott. Letérdeltek imádkozni, s Annát ekkor töltötte be a bizonyosság és a szerelem. Ezután kezdtek levelezni, és hamarosan megtartották az eljegyzést, majd egy hónappal később, 1968 márciusában az esküvőt is.

3. Mintegy két év múlva, miután megszületett az első gyermekük (akit később még négy követett), Veress Ernő a bukaresti Baptista Teológiára készült, ahová előfelvételben már korábban fölvették. Akkoriban, Ceausescu uralma alatt négyévente volt felvétel a teológián. Véletlenül megtudta, hogy áthúzták a papírjait, ami újabb 4 év várakozást jelentett volna. Imádságára azt a választ kapta, hogy menjen el Bukarestbe, mert a 12 fölvett teológushallgató egyike nem jelentkezett (a kommunisták 4 magyar és 8 román lelkész képzését engedélyezték). Nagy nehezen csakugyan bekerült az utolsó helyre, s nehéz körülményei ellenére (eleinte alig értette a román nyelven folyó tanítást) osztályelsőként végzett.

4. Egyik tanára Iosif Ton (ejtsd: con) volt, akit kiküldtek Angliába, hogy rendes teológiai képzésben részesüljön, majd visszatérve taníthassa honfitársait (a kommunisták a lelkészképzés elsorvasztásával is igyekeztek megfojtani a kereszténységet). Ton tudta, hogy emiatt zaklatni fogják a családját, és később őt is, de vállalta mindezt. Visszatérése után pedig két dolgozatban emelt szót a kommunisták egyházellenes visszaélései és a megalkuvó egyházi vezetők hibái ellen. Emiatt kegyetlenül üldözni kezdték (ennek lebilincselő és tanulságos részleteiről ír Dennis Kinlaw "Krisztus lelkülete" c. könyvének 7. fejezetében), de a baptista lelkészek jó része mellé állt, "átszakadt a gát", s a felbátorodott hívők nagyobb szabadsággal és újult erővel fogtak hozzá a gyülekezetek építéséhez.

5. Veress Ernőt is rossz szemmel nézték a kommunisták, mivel "felébredt" hívő lelkipásztor volt: állandó megfigyelés alatt tartották, gyakran vallatták, kétszer meg is mérgezték (talán ennek következtében lett mozgáskorlátozott a legkisebb fia, Barnabás). Szilágyballán hamis vádakkal teli lejárató cikket írtak róla (mely szerint az elsötétített teremben tűvel szurkálta a gyerekeket, hogy megérezzék a pokol kínjait), de a mellé állt gyerekek és szülők őt igazoló levelei hatására a Szekuritáté által kényszerített újságíró kénytelen volt bocsánatot kérni (különben Veress följelenthette volna), és többé nem jelentek meg keresztényellenes cikkei az újságban.

6. Mielőtt Isten rövid ballai szolgálat után Zilahra vezette volna, az Úr indítására felhívta a ballai gyülekezetet, hogy 30 napon át háromszorozzák meg a gyülekezetért való imádságukat. Csak egy lelkes hívő csatlakozott hozzá. Veress Ernőnek az volt a szokása, hogy kora reggel egy órát töltött csendességben az Úr előtt imádsággal. Ettől kezdve délben és este is igyekezett ugyanennyit imádkozni. Közben néha böjtölt is 1-1 napot (korábban egy ideig hetente kétszer, kedden és pénteken böjtölt), így a 21. nap végére eléggé elfáradt. Isten ekkor leállította, sőt azt is közölte vele, hogy véget ér a szolgálata Szilágyballán. Ezt mindjárt be is jelentette a gyülekezetnek (nem kis megrökönyödést okozva), bár még nem tudta, mihez kezd ezután. Zilahról aztán még egy ideig visszajárhatott Ballára besegíteni.

7. A zilahi gyülekezetben azt vezették be, hogy a 30-40 szolgáló testvér hétfőnként összejött az 1Kor 14,29 szellemében megítélni a vasárnapi istentiszteleten elhangzottakat. Elmondták, mi jelentett nekik áldást, örömet, mit hiányoltak, mit kellett volna másképp mondani. Ilyenkor egy-egy igeszakaszt is megbeszéltek közösen, imádkoztak, és beosztották a következő hét szolgálatait. Volt, hogy váratlan esetekben rögtönözniük kellett. Amikor az Úrra figyeltek, jól működött, hogy "a prófétalelkek engednek" egymásnak (1Kor 14,32; Károli). Lehet, hogy az egyik jobb volt, mint a másik (akárcsak Dávid hősei), de önmagában nem ért föl a társaival (2Sám 23,19kk). A szolgáló testvérek az elöljárókkal együtt részt vettek a gyülekezeti tagok rendszeres látogatásában, és ők segítettek szétosztani az országba becsempészett Bibliákat, énekeskönyveket is. Zilahon azután sikerült egy új, 500 férőhelyes imaházat építeniük, ami a Ceausescu-korban csodaszámba ment. Másutt kocsmákat is megvásároltak, s imaházzá alakították át őket.

8. 1989 végén, a forradalom előtt 10 napig böjtölt, miközben azért imádkozott, hogy megszűnjenek a kivándorlások miatti feszültségek, Isten beavatkozása hozzon változást az országban, és megtudja az Úr akaratát jövőbeli szolgálatát illetően. A forradalom estéjén az evangéliumot hirdette magyarul és románul a zilahi nagygyűlésen, lecsillapítva a felforrósodott kedélyeket. A rendszerváltás után újraszervezhették a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségét, melynek elnökévé választották. (Isten vezetése alapján fogadta el ezt a pozíciót is, melyben 6 évig, a szívműtétéig szolgált.) Ekkor Zilahról Nagyváradra költöztek, s elindíthatták a magyar teológiai oktatást.

9. Az állami öregotthonokba került idős gyülekezeti tagok rossz körülményeit látva baptista öregotthont hoztak létre, ahová más vallású, nincstelen embereket is fölvettek, akik közül azután többen megtértek. Veress Ernő havonta meglátogatta az igazgatót és az alkalmazottakat, lelki/szellemi közösségben volt velük. Ifjúsági táborokat is szerveztek és építettek; több helyen a gyerekmunka révén kezdték meg a gyülekezetplántálást. Ebben nagy segítségére volt a felesége, aki igen tehetségesen maga köré tudta gyűjteni a gyerekeket. Cigánymissziót is végeztek, melyből cigány gyülekezet is kinőtt.

10. Veress Ernő korábban külföldi testvérek segítségével tudott venni egy terepjáró autót, melyet a Nagyváradra költözés előtt jó áron eladtak. Lakást akartak venni belőle, de Isten más utat mutatott: a pénz egyharmadát az egrespataki imaház építésére adta, másik harmadát a zilahi missziós ház megvásárlására, a maradékból pedig egy külföldi használt autót vásárolt, mellyel 3 évig járta az országot. Nagyváradon előbb szolgálati lakást kaptak, majd az autót eladva saját lakást vehettek. (Olyan olcsók voltak a lakások, és olyan drágák a mobiltelefonok, hogy két mobil árából lehetett venni egy garzonlakást.)

11. 1995-től Hargita megyében, Csíkszeredában, majd más helyeken kezdtek gyülekezetplántálásba, melybe a gyermekeik is besegítettek. Előtte mindent "felégettek" maguk mögött Nagyváradon, de Isten gondoskodott róluk. A gyülekezetkezdés alapelveit így foglalta össze: 1. fölismerni az isteni vezetést; 2. teljes engedelmességgel mindent föladni; 3. bemutatni a gyakorlatban Krisztust az embereknek; 4. kezdeményezni a kapcsolatfelvételt; 5. intenzív imahátteret biztosítani. Ne akarjuk megmutatni másoknak, mit tudunk, hanem azt akarjuk látni, amit ISTEN tud tenni!

12. Veress Ernő számos alkalommal tapasztalt csodálatos imameghallgatásokat. Ezek közül talán az volt a legemlékezetesebb, amikor feleségénél rosszindulatú daganatot állapítottak meg (korábban többször figyelmeztették, hogy nem lehet [több] gyermeke, mégis lett öt), melyet a sebész másnap el akart távolítani (Annát az első szülés után is műtötték). Férje éppen nem volt otthon, ezért Bukovszky Ákos, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) elnöke - aki Veress Ernő önéletrajzához ajánlást is írt - vitte be Annát a kórházba. Férje azt a vezetést kapta, hogy nincs szükség műtétre, ezért nem egyezett bele. Amikor ezt Anna közölte az orvossal, az haragosan felcsattant: "Sajnálom, hogy ilyen önfejűek! Majd késő lesz, és akkor nem tudok segíteni!" Néhány nap múlva Annát megvizsgálta egy konzílium, s a főorvos megkérdezte a sebésztől: "Itt mit akarsz műteni? Már nincs mit műteni!" A daganat eloszlott, s ennek hatására a takarítónő, aki már addig is járt a gyülekezetükbe, s akivel a kórházban hármasban imádkoztak Anna gyógyulásáért, bemerítkezett, és csatlakozott a gyülekezethez. Több ilyen esetet lehetne említeni - volt, aki súlyos és hosszan tartó epilepsziától szabadult meg, mások ördögi kötelékektől -, bár Veress Ernő nemigen hangsúlyozta ezeket; ahogy az Úr adta, úgy imádkozott, és az eredmény sokszor őt is megdöbbentette. Ahogy mondta, "nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené" (Róm 9,16).

13. "Ha imádkozó/adakozó ember vagy, lesz még más is" - mondta gyakran egyik román kollégája. Más szóval, lehet buzdítani az embereket imádságra, adakozásra, de az a lényeg, hogy mi magunk tegyük, és akkor mások is tenni fogják. Körülöttük nőttek is szépen a gyülekezetek. Egy eredménytelen vezetői értekezleten, melyen sok okos gondolat elhangzott, Veress Ernő idézte Studd Károly egyik mondását: "Istennek a szív a fontos, a fejet egy káposzta is pótolhatja." Ekkor imádkozni kezdtek, s az a testvér, akit addig hiába próbáltak jobb belátásra bírni, végül elfogadta az intést. Gyakorolták a gyülekezeti fegyelmet, s egyik ilyen alkalommal egy idős elöljáró odaszólt az egyik vezetőnek: "Tudod, jót mondtál, csak nem jól mondtad! Ahhoz több alázat, több szeretet kell. Ugyanazt kell mondani, csak másképpen!" (Pl. elő lehet vezetni valamit kérdésként, ahelyett hogy a vezető mindjárt kifejtené a véleményét.)

14. Veress Ernő - akivel magam is találkoztam 2005 novemberében, amikor Köves Gábor temetése alkalmából feleségével együtt Magyarországon járt, és a Szegedi Tivadar vezette rákoshegyi baptista gyülekezetben hirdette az igét - a nézeteit összegezve kiegyensúlyozottan mutatja be az üdvösség elveszíthetőségének kérdését. Isten az újjászületés után is tiszteletben tartja az ember szabad akaratát: az újjászületett ember is elbukhat úgy, hogy örökre elkárhozik. Ugyanígy a megtartás is biztos, amit Isten ígért az általa megszabott feltételek alapján: hit, kitartás, engedelmesség, állhatatosság. A megtérés fontosságát mellőző igehirdetők olcsó evangéliumot hirdetnek. Úgy kell azt hirdetni, hogy a hallgatók érezzék Isten haragját a bűn miatt, és jajgassanak, ugyanakkor tapasztalhassák meg az ő megbocsátó szeretetét, és ujjongjanak. "Aki igazán megtért, azt Isten újjá is szüli. Olyan azonban sajnos van, hogy valaki fölébred. Van istenismerete, bűnismerete, és mégsem tér meg, ezért nem is születhet újjá. Az ilyen ember nyomoroghat egy életen át, akár a gyülekezetben is. De ne nyomorogjon! Térjen meg, szülessen újjá, és ÉLJEN!"

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.12.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).