Egy, az itt leírt elméleteknél jóval hihetőbb (és valószínűbb) elméletet illetően ld. az Öreg Föld és/vagy hatnapos teremtés? - Egy bibliahű alternatív megközelítés c. cikket.
Walt Brown "Kezdetben" c. könyvének 7. kiadása (BIK, 2010) a tudomány oldaláról alapjaiban rázta meg fiatal (alig pár hetes) öregföldhitemet. A 333 A4-es oldalt és sok színes ábrát, fényképet tartalmazó, a jegyzetekben a szakirodalomra, forrásokra bőven hivatkozó, sőt helyenként számításokat is mellékelő könyv alapján először megpróbálom vázlatosan bemutatni a szerző vízlemezelméletét, majd annak bibliahívő (evangéliumi) keresztény tudósoktól származó kritikáját, valamint az alternatív elméleteket. Walt Brown könyve tudományos igénnyel, átfogó rendszerbe foglalt és meggyőző bizonyítékokkal támasztja alá a kb. 4500 éve végbement globális özönvizet és a világ nem sokkal korábban történt teremtését. Ez a mű több tudományágat érint (geológia, paleontológia/őslénytan, csillagászat), s nemcsak a konkurens elméletek (pl. evolúció, lemeztektonika) problémáit és a teremtést alátámasztó tudományos bizonyítékokat ismerteti (az élettudományok, a csillagászat és fizika, valamint a földtudományok köréből - I. rész), hanem a szerző részletesen kidolgozott vízlemezelméletét is (II. rész), amely feltűnően koherens megoldást/magyarázatot próbál adni egy sor olyan problémára is (pl. radiokarbonos és radiometrikus kormeghatározás, a Föld mágneses mezejének és radioaktivitásának kialakulása és változásai, a földrengések pontos oka, a dolomitok és sódómok kialakulása), amelyek a hagyományosan elfogadott elméletekkel nem magyarázhatók (kielégítően). Ráadásul a szerző elmélete alapján több mint 30 (a mai online angol változatban 50) tesztelhető előrejelzéssel is szolgál, melyek némelyike már megerősítést nyert, egy pedig részben tévesnek bizonyult (ld. itt). A szerző egyes problémák esetében a konkurens elméleteket is összefoglalja, a bizonyítékok fényében elemezve erényeiket és gyengéiket. A könyv 2008-as 8. kiadásának folyamatosan frissülő online változata angolul olvasható itt ("In The Beginning" címmel; a magyar változat a 2001-es 7. kiadáson alapul). A kritikai részben helyesbített (pontosított) információkat az I-III. pontban *-gal jelöltem.
I. Tudományos érvek a teremtés mellett
1. Az I. részben összesen mintegy 130 érvet találunk, amelyek a fiatal Föld és az egész világra kiterjedő, globális özönvíz mellett szólnak, vagy az öreg Föld elméleteit cáfolják, s amelyek megdöntésére vagy magyarázatára az utóbbi elméletek gyakran kísérletet sem tesznek. Elsőként az élettudományok (biológia, paleontológia [őslénytan]), a földtudományok és a régészet köréből említek futólag néhány példát, melyek (szinte) megoldhatatlan kihívást jelentenek az evolúciós elméleteknek, illetve a teremtést támasztják alá. Hogyan alakulhattak ki véletlen mutációkkal (melyek a megfigyelések szerint szinte mindig károsak, és sosem növelik, sőt inkább csökkentik a DNS-ben kódolt információt) pl. a következők: metamorfózis (a lárvák/hernyók nem szaporodnak, csak a bebábozódás lebontó, majd felépítő folyamata után létrejövő felnőtt egyed [talán inkább egy lelki folyamat szándékos jelképe?!]), szimbiotikus kapcsolatú, egymástól függő különböző életformák (pl. pollentermő növények és méhek, melyek beporozzák őket - melyik volt előbb?) - nem is beszélve általában a fehérjékről és az őket kódoló és tőlük függő DNS-ről (ami része az élettelen-élő átmenet [abiogenezis] kérdésének -, valamint ivaros szaporodás (összehangolt mutációk a hímnél és a nősténynél? - hogyan kezdődött?)? Hogyan jöttek létre olyan bonyolult és részleteikben vagy "félig kifejlődve" életképtelen rendszerek, mint az emberi szem, az immunrendszer vagy a pöfögő futrinka? (37-40. pont [az angol számozás később kissé eltérő].)
2. 1859 óta, amikor Darwin "A fajok eredete" c. könyve megjelent, miért nem találtak hatalmas mennyiségű átmeneti formát az időközben előkerült számtalan kövület között? Az élet változatos formái a legegyszerűbbektől a legbonyolultabbakig gyakorlatilag előzmények nélkül, hirtelen és készen jelentek meg. A "hiányzó láncszemek" (vagy inkább láncolatok) lényegében máig hiányoznak, sőt amiket egykor annak hittek, azok is gyakran hamisítványoknak vagy tévedéseknek bizonyultak. Utóbbiak közé tartoznak a bojtosúszós maradványhalak (angolul coelacanth), melyeket élő kövületeknek is neveznek. Sokáig azt hitték róluk, hogy hosszú évmilliókkal ezelőtt kihaltak, míg élő példányaikra nem bukkantak. Ezek az állatok (rengeteg egyéb fajjal együtt) az állítólag igen hosszú létük alatt alig változtak - akárcsak a borostyánban és kövületekben talált sok más (részben kihalt) állat- és növényfaj, melyek nagyban hasonlítanak a ma is élő fajokhoz. Viszont némelyik ép élőlénymaradvány DNS-e az állítólagos évmilliók ellenére meglepő épségben megmaradt, noha a DNS megfigyelt bomlási sebessége miatt 10-20.000 év alatt le kell(ett volna) bomlania. Két 4,5 milliárd évesnek hitt meteoritban olasz tudósok 78 féle "alvó" (élő) baktériumot találtak!* (Ld. 70. pont.) [A tudósok az ún. "szervmaradványokról" megállapították, hogy távolról sem felesleges "evolúciós csökevények": van funkciójuk, és az evolúció helyett a devolúciót (az információ csökkenését és a visszafejlődést) igazolják (ld. Kérdések a kezdethez,* 7. fejezet; creation.com), s a korábban haszontalannak gondolt "hulladék DNS"-ről is kiderült, hogy fontos szerepet tölt be (u.o., vö. creation.com.]
3. A fosszilis leletek között sok az evolúciós szempontból nem odaillő fosszília, amely a bevett elméletek szerint sokkal idősebb vagy fiatalabb, mint a körülötte levő (és szemmel láthatóan háborítatlan) réteg(ek). Sőt, a modern ember által készített tárgyakat is találtak sok millió évesnek hitt rétegekben (24-25., 71. p.). A rétegtan szerinti "geológiai oszlop" valójában a világon sehol nem lelhető föl. A szárazföldeknek csak 15-20%-án található meg e rétegek egyharmada a helyes sorrendben (69. p.). A kőzetrétegek korát manapság zömmel a bennük levő "vezérkövületek" alapján állapítják meg, amelyek korát pedig (az evolúciót feltételezve) a kőzetek kora alapján becsülik. Ez a körben járó vagy körkörös érvelés tipikus esete (68. p.).
4. Bár kevés szó esik a könyvben az ősemberekről, az I. rész "Majomemberek" című 26. pontjában elmondja a szerző, hogy az emberek és a majmok közös ősének hitt "régi" leletekről általában kiderül(t), hogy valójában majmok voltak, az "újabb" leletek (pl. a neandervölgyi ember) pedig lényegében a mai emberrel (Homo sapiens) azonos fejlettségű emberi lényekről árulkodnak (26. p.). A kettő közé eső, primitívebbnek tűnő emberek (homo erectus, pl. a vértesszőlősi "előember") pedig feltehetően lecsúszott, elvadult vagy a nyelvek bábeli összezavarása miatt (vagy egyéb okból) más populációktól elszigetelődött emberek lehetnek (vö. a Jób 24,4kk "nyomorultjaival"), akik sokáig a saját (más embercsoportoknál alacsonyabb) szintjükön maradhattak, és idővel sajátos külső jellemzőkre is szert tehettek (ld. Key articles). Az ősi idők emberei sokszor meglepően fejlettek voltak (pl. hatalmas piramisokat és egyéb építményeket emeltek). A nyelvek terén (miként sokszor a biológiában is, ld. degenerálódás) az figyelhető meg, hogy van "evolúció", de visszafelé halad, vagyis inkább "devolúció". Ugyanis a legrégebbi nyelvek (sumér, akkád, egyiptomi) - és sokszor a "primitív kultúrák törzsi nyelvei is - alaktanilag igen bonyolultak, s idővel egyszerűsödnek. A népek keveredése és közös történelme következtében egymáshoz hasonult európai nyelvekkel szemben a világ más részeire inkább a nyelvek sokszínűsége jellemző - Pápua Új-Guinea szigetén pl. több mint 1000 nyelvet beszélnek, melyek közül sok a világ összesen kb. 6800 nyelvének egyikéhez sem hasonlít (akárcsak a spanyolországi baszkoké). Bábelnél talán minden család külön nyelvet kapott! Az építészet mellett az írás is mintha a semmiből pattant volna ki (a legrégebbi írásos leletek kb. 5000 évesek). (Ld. A. vom Stein, "Creatio", Evangéliumi Kiadó, 2011, 13. fejezet.) Az egyiptomi dinasztiák kronológiáját egyre több komoly tudós megrövidítené, s így meglepő összhangot mutatnak a bibliai időrenddel (ld. itt és itt). A kormeghatározással kapcsolatban pedig lásd a II.13-15. pontokat.
5. Ami pedig a csillagászatot és a természettant illeti, szintén sok jel utal a világegyetem és a Föld fiatal voltára. A Naprendszer bolygóinak és holdjainak változatos keringési és forgási iránya, viszonylag magas (belső) hőmérséklete, lehetséges kialakulásának módja, az univerzum túl kevés látható anyaga, a túl sok nehéz elem, valamint a termodinamika második főtétele - mely szerint "maguktól (spontán módon) csak azok a folyamatok mennek végbe, amelyek entrópianövekedéssel [a rendezetlenség növekedésével] járnak" (Wikipédia) - igen valószínűtlenné teszi az ősrobbanás elméletét. Ugyancsak fiatal világot jelez a legtöbb kormeghatározó eljárás, így a földi légkör és a földkéreg alacsony héliumtartalma, a földi vulkanikus törmelékek, folyami üledékek, kontinentális erózió, felszíni meteoritok és meteoritpor csekély mennyisége, a Föld mágneses mezejének gyors gyengülése, a Hold Földhöz való közeledésének gyorsasága és a felszínén levő por- és törmelékréteg vékonysága, a Nap gyors zsugorodása és a körülötte keringő kis részecskék mozgása. Ha a vöröseltolódás a csillagok és galaxisok mozgását (is) mutatja, akkor ezek igen fiatalok, ha pedig nem, akkor a mai csillagászat nagy része téves (44-98. pont).
1. Az eredetileg simább felületű, kisebb hegyeket és tengereket, valamint lényegében egybefüggő "őskontinenst" (Pangea) tartalmazó Föld kérgében kb. 15 km mélységben volt egy átlagosan kb. 1 km vastag, összefüggő barlangrendszer - helyenként belső "oszlopokkal" megtámasztva -, melyben nagy nyomású és hőmérsékletű, magas só- és szén-dioxid-tartalmú víz volt. Ez a víz azért nem tudott a felszínre szökni, mert a fölöttes kőzetréteg nyomása összepréseli a kőzeteket, s akkoriban nem volt komolyabb földrengés és vulkanikus tevékenység. A 15 km vastag, rugalmas felső kőzetlemez ("vízlemez") valahol megrepedt, s a repedés néhány óra alatt végigfutott a Földön a mai 73.600 km hosszú óceánközépi hátság mentén. Ily módon a korábban a Föld egészét befedő, egybefüggő vízlemez három részre szakadt. (A pontos megértéshez szinte elengedhetetlenek az ábrák - lásd pl. itt és a könyvben; a könyvbeli ábrákra mutató linkek gyakran az ábra alatti szövegre vagy az ábrát tartalmazó oldal elejére mutatnak.)
2. Az óriási nyomástól kipréselt víz részben fellövellt a földi légkör fölé is, és megfagyva sáros jégesőként hullott vissza, agyonnyomva és hirtelen lefagyasztva olyan hatalmas állatokat is, mint a mamutok. Szinte élve megfagyott, nemegyszer erősen összenyomott szibériai mamutok gyomrában, sőt szájában bőséges és vegyes növényzetből származó ételmaradványokat találtak. Ehhez a külső hőmérsékletnek hirtelen le kellett hűlnie legalább mínusz 115 Celsius fokra, különben a belső testhőtől lebomlott volna a béltartalom, mielőtt konzerválódik. A sarkkörön belül nagy számban élő mamutok közelében gyakran találtak nagy mennyiségű szemcsés, sáros és sós "kőzetjeget", mely minden bizonnyal jégesőből származik. A mamutok agyarán pedig magas vas- és nikkeltartalmú (feltevések szerint az űrből jött), apró részecskék becsapódásának nyomait észlelték (ld. az ábrát). Szibéria valóságos mamutagyarbánya; egyesek a rengeteg lelet alapján 5 millióra becsülték az idők során itt élt összes mamut számát. Kisebb mennyiségben (sokszor a mamutok közelében) apróbb termetű fagyott állatokra is bukkantak - azokat nagyobb eséllyel sodorhatta el a jeges áradat.
3. A nagy erővel kiáramló víz hatalmas mértékben erodálta a szétnyíló szárazföldi vízlemezeket, magával sodorva növényi és állati maradványokat, talaj- és kőzetdarabokat és -részecskéket (utóbbiakból ered az érdes, nem lekerekített szemcsékből álló lösz), valamint növényi magvakat és spórákat (amelyek - mivel minden szélességi körből származtak - később a talajba részben visszakerülve biztosították a növényfajok zömének fennmaradását). A széndioxid sok mészkövet oldott föl (talán a föld alatti barlangok faláról), s a víz kiszabadulásakor ez a mészkő kicsapódott - legnagyobb mértékben a szétnyíló lemezek szélén, de másutt is. Innen ered a mai mészkőrétegek zöme, amint szerkezetük mikroszkopikus elemzése is mutatja (érdekes módon ennek ellenkezőjét állítják az evolucionisták, akik szerint a mai mészkő nagyrészt a sekély tengerekben élő organizmusok vázából származik). (Később a szén-dioxidban gazdag talajvíz a mészkőben üregeket alakított ki, s miután a kint újra növekedésnek induló növények csökkentették a levegő szén-dioxid-tartalmát, kiszabadult a talajvízből a szén-dioxid, és a mainál sokszorta gyorsabb ütemben cseppköveket formált.) Ahogy tágult a rés, emelkedett a vízszint, idővel megszűnt a jeges eső, de a mélységből tovább ömlött ki a víz, s globális özönvíz áradt szét a Földön, magával sodorva és sáros hordalékkal beborítva sok növényt és állatot.
4. A feltörő víz a mai óceánközépi hátság mentén több száz km széles sávot erodált a szétnyílt vízlemezek közé. Ebben a sávban a felső kőzetréteg eltűnése miatt kisebb nyomás nehezedett az aljzatrétegre, mely a folyékony magma nyomására felpúposodott és hosszanti irányban meghasadozott, létrehozva az óceánközépi hátságot, és fölemelve a szétnyílt vízlemezek szélét. Ennek hatására a vízlemezek (melyek alját a bennrekedt vízréteg síkosabbá tette) tovább nyílva csúszni kezdtek lefelé, egyúttal fokozva a hátság fölemelkedését. A jelentősen fölgyorsult vízlemezek a másik oldalon ellenállásba ütközve gyorsan felgyűrődtek, létrehozva a mai magashegységeket (többek között Észak- és Dél-Amerika nyugati partja mentén). Feltehetően főként a Himalája tömbjének felgyűrődése és az eurázsiai lemez megvastagodása [valamint a vízlemezek eltolódása?] miatt eltolódtak a Föld pólusai, így egyes sarkvidéki területek a sarkoktól távolabb kerültek. Idővel ennek következtében emelkedett ki az óceánfenéken a Keleti Kilencvenes Hátság. Helyenként a tengerfenék a vízi állatokkal együtt emelkedett föl. Peruban és Chilében a tudósok megdöbbenésére százával találtak megkövült bálnákat más tengeri lények (cápák, delfinek), sőt szárazföldi állatok (lajhárok, madarak) társaságában, melyeket a vízáradat ragadhatott magával (ld. az ábrát a lap alján). Az egykori nagy tavak (melyek részben szintén fölemelkedhettek) partjai néhol megrepedtek, pusztító erejű árvizeket okozva, amelyek olyan folyóvölgyeket vájtak maguknak, mint a Grand-kanyon és a közelében folyó Gunnison Fekete-kanyonja.*
5. Miután az óceánközépi hátság kiemelkedett, a földkéreg a bolygó ellentétes oldalán besüppedt, Ázsia keleti partjainál kialakítva a helyenként 10 km-nél is mélyebb óceáni árkokat és a közelükben levő csendes-óceáni "tűzgyűrűt", amely nagyfokú vulkanikus tevékenységéről ismert. Az óceáni árkok íves vonalai is arra utalnak, hogy itt sem a lemeztektonika elmélete érvényesül, mely szerint az óceáni lemez a magma áramlásának hatására begyűrődik a szárazföldi lemez alá (ez az ún. szubdukció/alábukás). A szerző számításokkal is igazolja, hogy a túl nagy nyomás miatt ez lehetetlen, nem is beszélve a folyamat elindításáról, hisz több (tucat) km vastag lemezeket kellene akár 100 km vastag lemez alá benyomni.
6. Az időnként elakadó, majd meglóduló vízsugár vízkalapács módján néha olyan erővel lövellt ki vizet, törmeléket, sőt nagyobb sziklatömböket is (pl. az összetörő belső "oszlopok" maradványait), hogy azok a Nap körül ellipszispályára álltak, s részben más kilövellt anyagokkal összeállva üstökösöket, kisebb meteor(id)okat és nagyobb aszteroidákat képeztek, illetve néha a Naprendszert is elhagy(hat)ták. A közeli bolygókra is ennek hatására került víz(jég), amelybe szerves anyagok is kevered(het)tek, mivel a vízsugár földi növények maradványait is magával vitte. Innen származhat a Mars, sőt a Merkúr pólusainál és a Hold sarkvidéki krátereiben talált vízjég és a marsi széndioxidjég (a Merkúr átlagos felszíni hőmérséklete kb. 175 C, de a sarkvidéke -150 C körüli - hogy kerülhetett ide vízjég? - ld. az ábrát). Egyes üstökösök Nap által fölmelegített jég-, por- és gázfelhőjében (csóvájában) bonyolult szerves molekulákra, sőt baktériumok maradványaira utaló nyomokat is találtak - ezek nyilván nem a jéghideg világűrben "fejlődtek ki". A meteorok és közvetve az üstökösök fiatal eredetére utal az is, hogy az egymillió évesnél idősebbre becsült földi rétegekben nem találtak meteoritokat 1950-ig (és feltehetően azóta sem).
7. A gyors felgyűrődéssel megvastagodó, fölemelkedő kontinentális lemezekről a víz lefolyt a közöttük levő óceáni lemezekre (melyek az őket fedő vízlemezréteg eltávolítása után jó 15 km-rel mélyebben voltak), mély csatornákat vájva a kontinentális lejtőkbe - ezekből mára tenger alatti kanyonok lettek. (A későbbi évszázadokban ugyanis a szárazföldi lemezek lassan belesüllyedtek a bazaltaljzatukba, a köztük levő óceáni lemezek pedig följebb emelkedtek az alattuk levő folyékony magmában. Így megemelkedett az óceánok szintje, megszüntetve a kontinensek közötti száraz átjárókat.)
8. Az özönvíz végső fázisában lassanként visszavonuló, rendkívüli módon hullámzó, meszes tengervíz mindenfelé hasonló üledékekben rakta le, préselte össze és kötötte meg az állati maradványokat, mégpedig általában a tetemek sűrűsége alapján "osztályozva" őket (a kísérletek szerint alulról fölfelé haladva kétéltűek, hüllők, emlősök, madarak sorrendben). Ezt többek között a földrengéseknél és vizes futóhomoknál is megfigyelhető elfolyósodás jelensége okozta. Csak a még képlékeny, hajlékony üledékek tudtak olyan meredek és éles szögekben összegyűrődni és vetődni, amilyeneket sokfelé tapasztalunk (ld. az ábrát). Mindennek gyorsan és vízszintes nyomóerők hatására kellett történnie; a lassú folyamatokban kiszáradó kőzetrétegek összetöredeztek volna. A nagy tömegben "komposztálódott" szerves maradványokból alakultak ki a szén- és kőolajkészletek. Tehát téves (és a részben említett bizonyítékoknak ellentmond) az evolucionisták évmilliók során történő lassú szénhidrogén-képződési és üledéklerakódási modellje, mely szerint időrendben rakódtak le a mai fosszíliák, a legfejletlenebbektől kezdve a legfejlettebbekig. A vízlemezelmélet azt is megmagyarázza, miért találhatók ugyanazon rétegekben olyan állatok maradványai és nyomai (pl. dinoszauruszoké és lovaké), melyek az evolucionisták szerint messze nem élhettek egy időben. [Dinoszauruszok talán még ma is élnek, mindenesetre a történelmi időkben éltek, és gyakran nevezték őket sárkányoknak. Feltehetően a Bibliában is szerepelnek, pl.: Jób 40,15-24 (behemót); 40,25-41,26 (leviátán; Károli-ford.). Ld. AIG, tannin; Kent Hovind: A dinoszauruszok és a Biblia. (Vigyázat! Információi nem mindig pontosak/megbízhatók!)]
9. A föld alatti vizektől fölmelegedett óceánok megnövekedett párolgása sok csapadékot eredményezett a hideg kontinenseken. Így a magasra emelkedett hegyeken növekvő hótakaró jelent meg, ami több napfényt vert vissza, tovább hűtve a föld légkörét. Ezáltal beköszöntött a jégkorszak, melyből tehát csak egy volt. Nyaranta ugyan sokfelé megindult az olvadás, de télen visszafagyott, mivel a vulkánok által is táplált óceánok csak lassan hűltek ki, gondoskodva a csapadék-utánpótlásról. Amint azonban ez a lehűlés bekövetkezett, csökkent a csapadék, s megindult a máig tartó "globális felmelegedés". Mindezt tanúsítja az Antarktisz jege alatt talált több mint 300 tó is, melyek sokszor erősen sós vize a fölötte levő vastag jégréteg miatt nincs befagyva. Egyikük, a Vosztok-tó a világ hatodik legnagyobb tava; a Vida-tó pedig a mai tengereknél hétszer sósabb. Mivel a lemeztektonika elmélete szerint a Déli-sark nem mozdult el, özönvíz nélkül igen nehéz magyarázatot adni e tavakra - meg az Antarktiszon talált 7 m hosszú, 60 cm vastag megkövesedett fákra, valamint a közelükben fölfedezett 30 db, egyenként jó 1 m vastag szénrétegre. (Az évek számát mutató állítólagos 100.000 vagy még több antarktiszi és grönlandi jégréteg valójában csupán becsült adat, amely az evolucionista elméleteknél szokásos módon az ún. "aktualizmus" téves feltevésén alapul, mely szerint a jelen a múlt kulcsa, vagyis a múltban is a ma tapasztalható folyamatok érvényesültek. Azonban az özönvíz utáni jégkorszakban egyrészt sokkal több csapadék hullott, ami nagyságrendekkel növelhette a keletkező jégrétegek vastagságát, másrészt a hűvös nyarakon és enyhe teleken akár naponta válthatta egymást az éves ritmusúnak tartott olvadás és fagyás. Ld. creation.com.)
10.a. A radiokarbonos kormeghatározás a szénatom 14-es (radioaktív) és 12-es izotópjainak arányán alapul (melyeket az állatok és növények az izotópok légköri arányában építenek be szervezetükbe, míg el nem pusztulnak), valamint azon a feltevésen, hogy ez az arány a múltban nem változott lényegesen. Mivel a C14 a felső légkörben képződik a kozmikus sugárzás hatására, a teremtéskor ez az arány feltehetően nulla volt, majd jelentősen nőni kezdett az özönvízig, amikor hirtelen lecsökkent, mert a felszín alatti, szén-dioxidban dús vízben nemigen lehetett C14. Utána viszont rendkívüli mértékben növekedni kezdett a C14 aránya (mivel az azt magukba építő állatok és növények zöme elpusztult), amíg az élőlények elszaporodásával kb. 3-4 ezer éve be nem állt nagyjából a mai egyensúly. A jóval alacsonyabb régi arányokból következik, hogy a kövületekben a tényleges korukhoz képest sokkal kevesebb a C14, ami így jelentősen idősebbnek mutatja őket a valóságnál. Az 5730 év felezési idejű C14 elég gyorsan lebomlik, ezért 70.000 évnél idősebb leletekben nem lenne szabad érzékelhető mennyiséget találni belőle. Ám a korszerűbb, pontosabb eljárások több millió évesnek hitt kövületekben is találnak (méghozzá nagyjából egyforma arányban) - ami azt mutatja, hogy jóval fiatalabb (100.000 évnél semmiképpen nem idősebb) leletekről van szó (ld. az előrejelzés megerősítését). A radiokarbon-módszer ellenőrzéséhez, kalibrálásához használt, a fák évgyűrűinek összehasonlító vizsgálatán alapuló dendrokronológia eredményei sem megbízhatók, mert egyrészt nem statisztikai módszereken, hanem gyakran szubjektív véleményeken alapulnak, másrészt csak az egymás közelében élt fák évgyűrűit lenne szabad összehasonlítani, melyekből egyébként a csapadék függvényében évente több is kialakulhat (ld. a könyvben a radioaktív kormeghatározás pontosságára vonatkozó gyakran feltett kérdést).
10.b. Az előző bekezdést más információk alapján kissé pontosítom és kiegészítem. A legidősebb élő fákat az évgyűrűik alapján kb. 5000 évesnek tartják (ld. Wikipedia). Azonban valóságos koruk ennél kevesebb is lehet, mivel a fák évente több évgyűrűt is növeszthetnek, s a korszámítás az évgyűrűhibák és a kisebb minták összehasonlítására épülő eljárások miatt nem feltétlenül pontos. Így könnyen lehet, hogy a mai legöregebb fák "csak" az özönvíz utáni korból származnak, ami meglepő, hiszen jó egészségnek örvendenek, és még akár évezredekig elélhetnek. A kb. 12.000 évesnek, sőt még idősebbnek mondott élő szervezetek (egy tőről származó, közös gyökérzetű bokor- és facsoportok) korát pedig bizonytalan becslésekkel határozták meg, melyek nem az évgyűrűiken, hanem a növekedésük feltételezett (egyenletes) mértékén, a közelükben talált kövületeken, valamint radiokarbonos kormeghatározáson alapulnak (ld. creation.com). Hasonló a helyzet a korallokkal.
11. Mint minden elmélet, a vízlemezelmélet is tartalmazhat hibákat, tévedéseket (sajnos, a magyar fordításba elég sok hiba csúszott, melyeket a jelenlegi angol változatban nem láttam). A szerző az egymást követő kiadásokban idővel általában válaszol a kritikákra, szükség esetén pontosítva, módosítva elméletét, valamint újabb bizonyítékokkal támasztva alá állításait. A 7. (magyar) kiadást kiegészítve pl. elmondja, hogy az árapály által mozgatott vízlemezek nyomása és a radioaktivitás miatt a mélyben levő vízréteg igencsak fölmelegedett - egyes meteoritkőzetek (kondritok) vizsgálatára épülő becslések szerint több mint 1500 C fokra -, és több mint 4000 bar nyomás nehezedett rá. A 374 C fokot meghaladó hőmérsékletű és 220,6 bart meghaladó nyomású víz egyfajta átmeneti, ún. "szuperkritikus" halmazállapotba kerül, a folyékony és a légnemű (gáz) halmazállapot "közé". Az ilyen állapotú folyadék igen nagy mennyiségű szerves anyagot és bizonyos fajta ásványokat tud feloldani, s amint nyomása csökken, ezek kicsapódnak. Esetünkben három gyakori kicsapódó anyag volt a mészkő, a só és a kvarc.
12. Az egyik gyakori ellenvetés szerint a Föld légköre gyilkos mértékben fölmelegedett volna a mélyből jövő forró vizektől. Ez azért nem következett be, mert a szuperkritikus víz(gőz) a vízlemez alól kijutva különösen gyorsan tágul ki, és óriási sebességre gyorsul fel, így a termikus energia (hő) mozgási energiává alakul át. Sőt, a hagyományos hűtőgépekhez hasonlóan a kitáguló és felgyorsuló folyadék erőteljesen le is hűl, és a környezetét is lehűti. Mivel a Nap körüli pályára küldött szikláknak és az őket mozgató víz(gőz)nek a hangsebesség sokszorosával kellett startolniuk, az itt megadott képlet és indoklás szerint a lehűlés megközelíthette az abszolút 0 fokot (-273 C). (Egyébként a sebesen kiáramló víz[gőz] és környezete között csak a viszonylag kis határfelületen történhetett hőátadás.) Az említett képlet feletti ábra és magyarázat azt is megmutatja, hogyan működött ez a "rakéta": a törésvonal két oldalán vízszintesen, egymás felé kilövellő víz(gőz)sugaraknak csakis fölfelé volt helyük a távozásra, amit hatalmas sebességgel meg is tettek. Közben magukkal sodorták a vízlemezek repedéshez közeli alsó rétegének egy részét is, így a lemezek végének lejjebb süllyedésével kialakultak a kontinentális lejtők.
13. A radiometrikus kormeghatározás tévesen mutatja sok millió évesnek az üledékeket és más anyagokat. A naponta kétszeri árapály miatt föl-le mozgó vízlemezek kvarcszemcséi (a gránit 27%-a kvarc) idővel a mágnesek mintájára egy irányba rendeződtek. Ezekben a kvarcszemcsékben a nyomáskülönbségek a piezoelektromos hatás révén hatalmas feszültségeket keltettek, melyek sokszor óriási tranziens (átmeneti) túlfeszültséget (impulzustúllövést) eredményeztek. (Hasonló ehhez a villámokban az elektromos kisülés hatására rövid időre létrejövő plazmaállapot.) Ezek az elektromos jelenségek (melyekhez hasonlókat földrengéseknél is gyakran megfigyeltek, amire a szerző bőven hoz példákat) jelentősen fölerősödtek az özönvízkor, amikor a kéreg alatt nagy sebességgel áramló víz(gőz) rezgésbe hozta a vízlemezeket (saját frekvenciájukon, ami feltehetően 10 percenként egy "rezgést" jelentett) és az azokat alátámasztó oszlopokat. A változó elektromos mező hatására felgyorsuló-lelassuló elektronok szabad neutronokat vontak ki az atommagokból.
14. A hosszú plazmafolyamokban az ellentétes irányban mozgó elektromos töltések gigantikus mágneses mezőket keltettek, melyek a plazmafolyam középső, hosszanti tengelye felé szorították a töltött részecskéket. Ez a folyamat öngerjesztő módon fölerősödött, s instabil, szupernehéz elemekké egyesítette az atommagokat. Ezek az instabil elemek azután széthasadva gyorsan felbomlottak szubatomi részecskékre és részben radioaktív izotópokra. E jelenség (ún. Z-pinch, azaz Z tengely irányú elvékonyodás/szorítás) egészét 2000 óta a kijevi Proton 21 Laboratóriumban kísérletek ezreivel igazolták, s Európában, az Egyesült Államokban és Japánban is szabadalmaztatták.
15. Az atommagok egyesülését, hasadását és gyors ütemű bomlását tehát a következők okozták: (1) az imént leírt jelenség, (2) az instabil atommagokkal ütköző elektronok és szabad neutronok, valamint (3) az a Fritz Bosch által 1999-ben leírt és William Barker által szabadalmaztatott jelenség, hogy az elektronjaiktól megfosztott atomok bomlása drámaian felgyorsul (pl. a rénium felezési ideje több milliárd évről néhány évre csökkenthető). Számítások és bizonyítékok támasztják alá, hogy ezek a folyamatok globálisan is végbementek - szemben az evolucionisták puszta feltevésével, mely szerint a Föld radioaktív anyagai felrobbant csillagok maradványai. Sajnos, az itt közölt részletek kifejtése csak az angol változatban szerepel (a II. rész radioaktivitásról szóló [utolsó] fejezetében).
1. A szerző a III. részben, a gyakran feltett kérdések között tér ki pl. annak tárgyalására, hogy a távoli galaxisok látványa alapján miért tűnik sok milliárd évesnek a világegyetem. Az egyik válasz az lehet, hogy egyesek 1927 óta feltételezik, hogy a fény sebessége az idők során csökken(t).* (Ez nem feltétlenül mond ellent Einstein relativitáselméletének, mely szerint a fény sebessége nem függ a fényforrások egymáshoz viszonyított sebességétől.) A 300 évre visszatekintő mérésekből arra lehet következtetni, hogy időben visszafelé haladva egyre gyorsabban növekvő értékeket kapunk a fénysebességre, úgyhogy a távoli galaxisok fénye is ideérhetett kb. 6000 év alatt. Ma már olyan kicsi a sebességcsökkenés, hogy csak igen pontos mérésekkel lehet kimutatni. Az időméréshez az 1960-as évek óta atomórákat használnak, melyek alapján feltehetően azért nem csökkent azóta a fény sebessége, mert az atomok rezgési frekvenciája is ugyanolyan mértékben csökken. A korábban alkalmazott hagyományos, "dinamikus" időmérésre épülő módszerek alapján a fénysebesség (melyet csak 1983 óta tekintenek állandónak) adott ütemben látszik csökkenni. E módszerekből egy, a csökkenést megerősítő statisztikai elemzésben 17-et vettek figyelembe, melyek többek között az alábbiakra épültek: a Jupiter holdjai, csillagászati aberráció, forgó tükör, radar, modulált fény, mikrohullám, lézer. (Ld. a könyvbeli leírást és egy részletesebb tanulmányt, különösen annak 2. táblázatát.) Érdekes módon a távoli galaxisok feltűnően hasonlítanak a közeliekhez (bár Hugh Ross és mások ezzel ellentétesen nyilatkoznak), ami az imént említett elmélet és a teremtésmodell érvényességét támasztja alá. Magam azt is el tudom képzelni, hogy amikor Isten "kiterjesztette az eget" (Ézsaiás 42,5; Károli-ford.) - vagyis a világegyetemet, akkor a fény ennek a gyors kiterjesztésnek a "nyomát" megőrizte és máig mutatja, vagyis csak a jelenből visszatekintve tűnik úgy, hogy régen gyorsabb volt a fény. Az imént említett "kiterjeszt" ige a szerző szerint másfajta kiterítésre utal, mint az ősrobbanás (Big Bang, Nagy Bumm), mellyel szemben az I. részben is számos érvet fölsorol. (Ld. az V. pontot.)
2. A könyv első két részében a szerző szigorúan a tudomány oldaláról közelíti meg a problémákat, de a gyakran feltett kérdéseket megválaszoló harmadik részben kitér elméletének meglepően erőteljes bibliai alátámasztására, párhuzamaira is (pl. "Fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása", Genezis/1Mózes 7,11; "A földet a víz fölé terítette [Isten]", Zsoltárok 136,6). Itt, a III. részben említi meg a szerző a földi kezdettel kapcsolatban azt a nézetét is, hogy eredetileg mindenütt víz borította (vö. 1Móz 1,2) a viszonylag sima vízlemezréteget (amely az 1Móz 1,6-8 "vizek közötti" "boltozata"; a 8. vers így is fordítható: "elnevezte Isten a boltozatot vizekben levő tűznek" - utóbbi a mélyben zajló radioaktív tevékenységre utalhat, ld. itt). Ez a réteg azonban helyenként vastagabb volt, ezért ott jobban belelógott a vízbe, s az alja a nyomás(különbség) hatására elpuhulva még jobban "megfolyt", idővel elérve az alsó kőzetágyat, később pedig fokozatosan megvastagodva. Ezek lettek a föld "oszlopai" (Jób 9,6; 38,6). A vékonyabb helyeken pedig az alsó vízrétegen "úszó" vízlemezek följebb emelkedtek, kialakítva a kisebb felszíni hegyeket (köztük pedig a tengereket).
3. Nóé/Noé bárkája nagyobb nyári olvadások idején sok megbízható szemtanú szerint látható volt az Ararát nehezen megközelíthető hegyén. Maradványai egyesek szerint ma is láthatók (különböző feltételezett helyeken); mások szerint talán idővel megint előbukkannak a jég alól. Az Isten által teremtett állat- és növénynemek (az újabb bibliafordítások szerint "fajták") tágabb csoportok voltak, melyek DNS-ükben magukban hordozták a mai fajok kialakulásának lehetőségét. Az állatok eredetileg csak növényeket fogyasztottak, vagyis nem voltak ragadozók (lehet, hogy ez csak a lélegző és/vagy vérrel rendelkező állatokra vonatkozik, vö. 1Móz 1,29-30). (Ld. Kérdések a kezdethez,* 6. stb. fejezet.) A szerző is érinti az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS és az apai ágon továbbadott Y-kromoszóma terén folytatott újabb genetikai vizsgálatokat (ld. itt, vö. Humán Genom Projekt, HGP), melyek megdöbbentő mértékben igazolják a bibliai beszámolót: egyetlen emberpártól való származás, majd 4 családra való leszűkülés (az özönvízkor), azután a nyelvek segítségével történő szétválasztás Noé fiai szerint (1Móz 10,32; ld. creation.com). Az újabb kutatások azt is megmutatták, hogy téves az a sokat hangoztatott korábbi érv, mely szerint a csimpánzok és az emberek génkészlete 99%-ban megegyezik. Az Y-kromoszómájuk a jelenlegi ismereteink szerint 30%-ban eltér, ami igencsak megnehezíti a közös származás bizonyítását. A hasonlóság még így is jelentősnek mondható, de inkább közös tervezőre utal (ld. Kérdések a kezdethez,* 7. fejezet; bővebben: creation.com).
IV. A vízlemezelmélet kritikája és alternatívái
1. Az alábbi kritikai megjegyzések zömének alapja két cikk (és egy könyv), melyek a fiatal Föld nézetét valló (a továbbiakban: "kreacionista") tudósok szakmailag lektorált folyóiratában ("peer-reviewed journal", vagy terjedelmi okokból a honlapjukon) jelentek meg. Ma már több ilyen folyóirat is pótolja az annak köszönhető hiányt, hogy e tudósok cikkeit a más nézetű tudósok többsége szinte kivétel nélkül száműzte a világ vezető tudományos szakfolyóirataiból (ennek elég nyilvánvaló okairól Walt Brown bővebben ír könyve III. részében). Az első cikk a (Creation Ministries International honlapján) jelent meg. E nemzetközi szervezet tudósai gyakorlatilag a teremtéskutatás által érintett összes tudományterületen jelen vannak, és ők adják ki a kreacionisták (egyik) legtekintélyesebb tudományos szakfolyóiratát (Journal of Creation, korábban Technical Journal). A második cikk kiadója a hasonló összetételű tudóscsapat által irányított Creation Research Society, melyet a mai kreacionisták atyjának tekinthető Henry Morris alapított. A cikk e kb. 1700 tagú nemzetközi társaság szakfolyóiratában (Creation Research Society Quarterly) jelent meg 2013 eleje táján. A könyv valamivel régebbi változata magyarul is megjelent "Kérdések a kezdethez" címmel (Evangliumi Kiadó, 2003; az angol eredetije rengeteg kiadást ért meg: The [Creation] Answers Book, 1999-).
2. Michael J. Oard cikke (Analysis of Walt Brown's Flood model [Walt Brown özönvízmodelljének elemzése], 2013. ápr. 7.) röviden összefoglalja a vízlemezelméletet Brown "Kezdetben" c. könyvének 8. kiadása (2008) alapján, megemlítve, hogy a könyv I. része igen jó, és a III. részben is vannak remek válaszok (melyek nem a vízlemezelméletre épülnek). A vízlemezelmélet kidolgozásakor viszont Brown számos területen nem végzett elég alapos elemzést, emiatt több téves megállapítást tett. Sokszor nem dolgozta ki kellően a részleteket, és időnként kétes forrásokra alapozta állításait. Összehasonlító táblázatai (melyekről maga is elismeri, hogy szubjektívek) sokszor erőltetettek és torz eredményt mutatnak. Oard kevesli és/vagy kétségbe vonja az elmélet magyarázatait az óceánközépi hátság felemelkedésével, a vele szomszédos szárazföldi lemezek igen messzire történő szétcsúszásával és sok egyéb részlettel kapcsolatban. Végül részletesen foglalkozik az alábbi két témakörrel, melyeket a legjobban ismer.
3. A Grand-kanyont többek között azért nem alakíthatta ki a Brown által feltételezett Nagy-tó és Hopi-tó gátjainak jóval az özönvíz utáni átszakadása, mert ez nem az állítólagos gátak legalacsonyabb pontján történt, e tavaknak más környékbeli tavakkal ellentétben nincs nyomuk (és kevés lett volna a vizük), és a "mellékfolyók" szurdokai túl hosszúak az ilyen jellegű kialakuláshoz. Oard szerint sokkal jobb magyarázatot nyújt minderre az özönvíz levonuló fázisában történt vízáttörés hipotézise. Ilyesmire másutt is számtalan példa látható, szokatlan mértéke pedig feltehetően a Sziklás-hegység fölemelkedésének köszönhető.
4. Az északi területeken talált fagyott gyapjas mamutok nem az özönvíz elején pusztulhattak ki, hanem évszázadokkal később, az özönvizet követő jégkorszak vége felé, részben a gyakori homok- (lösz)viharok hatására. A fagyott tetemek ugyanis általában a tengerhez közeli, akkoriban füves területekről kerültek elő, nem pedig a jéggel borított (belső) szárazföldi térségekből - ezen belül a felszíni rétegekből, és nem az üledékek mélyéről (többek között egy özönvízi eredetű barlangból és Északnyugat-Szibéria glaciális hordalékainak tetejéről). A csontmaradványokhoz képest kevés a fagyott (húsos) tetem, azok viszont nemegyszer oszlásnak indultak, légylárvákat tartalmaznak, illetve részben dögevők táplálékául szolgáltak. A gyomortartalom különböző évszakokban bekövetkezett pusztulásról árulkodik, és nem feltétlenül igényel különleges hideget, mivel az elefántok és rokonaik gyomra lassan emészt (Észak-Amerikában meg nem fagyott tőzegben is találtak a jégkorszakban elpusztult masztodonokat, melyek gyomrában és beleiben félig emésztett növénymaradványok voltak).
5. Danny R. Faulkner cikke (An Analysis of Astronomical Aspects of the Hydroplate Theory [A vízlemezelmélet csillagászati összetevőinek elemzése]) szintén sok téves és/vagy félrevezető, valamint megalapozatlan állításra mutat rá Brown fent idézett művében. Az üstökösök eredetével kapcsolatban például elmondja, hogy egyik fontos összetevőjük, a víz(jég) a Föld tömegének mindössze 0,00021 részét teszi ki, ugyanakkor megtalálható a csillagközi anyagban és a hideg csillagokban is, sőt a Jupiter két legnagyobb holdja, a Ganümédész (Ganymedes) és a Kallisztó (Callisto), melyek anyaga kb. felerészben víz(jég), összesen feltehetően mintegy százszor annyi vizet tartalmaz, mint a mai földi óceánok. Tehát a víztartalom alapján félrevezető az üstökösök földi eredetére következtetni.
6. Mivel igen nehéz megbecsülni és modellezni, hogy a hangsebesség sokszorosával mozgó víz mennyi mozgási energiát adna át a légkörnek, Faulkner egy ilyenkor szokásos durva közelítő számítást alkalmaz: az energia csupán egymilliomod részének átadása is átlagosan 34 Celsius fokkal növelné a légkör hőmérsékletét (valószínűleg ennél jóval nagyobb lenne az energiaátadás). Brown az üstökösök anyagának más összetevőit illetően is téves kijelentéseket tesz. Pl. a metán, a por, az oxigén, a nátrium és a szilikátok megtalálhatók a Földtől fényévekre levő csillagközi anyagban is, ahová nem juthattak el a Földről (bár a por eredetére nehéz "evolúciós" magyarázatot találni). A meteoritokban talált állítólagos élő baktériumok a beszámolók szerint könnyen származhattak szennyeződésből, ezért nemigen lehet komolyan venni az erről szóló híradást.
7. A fenti és más, általam most nem részletezett okok miatt erősen kétséges, hogy a vízlemezelmélet megmagyarázhatja az üstökösök és aszteroidák eredetét. Erre sok más kreacionista magyarázat lehetséges - származhatnak a teremtés hetéből vagy későbbi időszakból is. Faulkner és mások arra a következtetésre jutottak, hogy Brown elsősorban talán a Naprendszer bizonyos jelenségeit kívánta magyarázni a vízlemezelmélettel. Úgy tűnik, ez az elmélet nem alkalmas erre, sem pedig az özönvíz megfelelő modellezésére. Ráadásul Brown könyve az alábbi hosszabb listából számos olyan, a fentiekben nem említett érvet is tartalmaz, amelyek jelen ismereteink szerint tévesek vagy legalábbis kétesek, megalapozatlanok, s ezért kerülendők.
8.a. Vannak másfajta özönvízmodellek is, melyek közül a legígéretesebbnek a katasztrofális lemeztektonika modellje tűnik. Ez sokkal közelebb áll a hagyományos lemeztektonikai modellhez, de feltételezi, hogy az özönvíz során történt gyors (egynéhány m/s sebességű) lemezmozgás (melyet az óceáni lemezek egészének elszabadult alábukása váltott ki) okozta az "őskontinens" darabokra szakadását és a magashegységek felgyűrődését. (Ezt igazolják azok a mérések, amelyek a mai és korábbi alábukások mentén viszonylag hidegebb anyagot mutattak ki a földköpeny alsó rétegében, sőt nemrég egy óceáni lemezdarabot is.) A tengervízzel érintkező magma szuperszonikus sebességgel lövellte a felső légkörbe a gőzt, amely ott lehűlt, és özönvízszerű esőzést eredményezett. Az ezt követő események hasonlítanak a vízlemezelméletnél leírtakra. John R. Baumgardner számítógépen szimulálta ezt a folyamatot, elkészítve a lemeztektonika háromdimenziós számítógépes modelljét, amely feltehetően a legjobb a világon. Az óceánközépi hátság mentén a vulkanikus kőzetek mágnesezettsége mélyebben vizsgálva töredékesen, foltszerűen változik. Ez a Föld mágneses mezejének igen gyors ütemű megfordulásaira utal, ami szintén az özönvíz következménye lehet. Ld. Kérdések a kezdethez, 11. fejezet, bővebben itt és itt.
8.b. Don Stenberg az előbb említett modell alapján kidolgozott egy újabb, az ismert adatokat még jobban megmagyarázó modellt (elméletet). Eszerint a Föld belseje eleinte hideg volt, beleértve szilárd magját is, amely állandó mágnesként a mainál sokkal erősebb mágneses teret biztosított a Földnek. Ennek védő hatása lehetett az egyik oka az akkori emberek szokatlanul hosszú életkorának. Az özönvíz évében a felgyorsuló radioaktív bomlás fölmelegítette a földköpenyt, és gyors lemeztektonikai mozgásokat indított el. A felmelegedő földmag lassan elvesztette állandó mágnesezettségét (bár a belső mag egyesek szerint máig viszonylag hűvös és szilárd maradt). E folyamat bizonyítékai/következményei többek között az alábbiak: 1. a kristályokban a radioaktív bomlás után maradt sok hélium, amelynek még nem volt ideje elszökni; 2. a polóniumgyűk ("radiohalo"); 3. az özönvíz előtti korallok, melyek arról tanúskodnak, hogy a földi év kb. 400, egyenkét 22 órás napból állt, mivel a hidegebb Föld kisebb volt, és ezért gyorsabban forgott; 4. a Hawaii-szigeteket létrehozó "forró()pontok/foltok" és a csendes-óceáni Tűzgyűrű. Hasonló, nemrégiben felgyorsuló radioaktív bomlás okozhatta a Hold óriáskrátereit (holdi "tengerek"), valamint talán a Szaturnusz gyűrűit, a Mars nagy vulkánjait és a Vénusz mai felszínének vulkanikus kialakulását is. Bővebben ld. Journal of Creation, 2012. aug.: itt és itt.
9. A különböző modellek ötvözése is gyümölcsöző lehet. Érdekes például, hogy manapság a vulkánokból feltörő anyagnak sokszor akár a 70%-a is víz(gőz) (ld. Kérdések a kezdethez, 12. fejezet). Mindenesetre nem szabad túlságosan kötődni egyetlen modellhez, mert ez túlzottan elfogulttá és vakká teheti az embert - ami nemcsak a vízlemezek elméletéről mondható el, hanem egyebek mellett az evolúcióelméletről is, melynél Brown elméletét a sok hiányosság ellenére is hihetőbbnek és jobban alátámasztottnak tartom. Bővebben lásd a Kérdések a kezdethez c. könyvet és a creation.com további részeit.
V. Lassuló fény helyett lassuló idő: az ősrobbanás elméletének alternatívái
1. Sok keresztyén úgy véli, hogy amikor Isten kb. 6000 éve megteremtette a világot, "úton levő fényt" is teremthetett, és ezért láthatunk olyan távoli csillagokat, amelyek fényének nem lett volna ideje eljutni hozzánk. Ám egy tőlünk több százezer fényévre felrobbanó csillag (szupernóva) esetén a felvillanást megelőzi a fizikai törvények alapján várható neutrínósugárzás (mivel a neutrínók a fénynél könnyebben áthaladnak az anyagon), illetve követi a röntgen- és gammasugárzás. Isten valószínűleg nem akart minket ilyen látszólagos, soha meg nem történt jelenségekkel megtéveszteni (mint ahogy igen öregnek látszó csontokat sem szórt szét a Földön), hanem ezek minden bizonnyal valós események, amelyek engedelmeskednek az általa teremtett fizikai törvényeknek (melyeket még nem feltétlenül értünk teljesen).
2. A már többször idézett könyv 5. fejezete szerint a látható világegyetemnek a fény terjedési sebességéhez képest túl nagy mérete nemcsak a fiatal Föld elméletében okoz gondot, hanem az ősrobbanás elméletében is. Amint láttuk, ezt a problémát egyesek a fénysebességnek az idők során történt csökkenésével próbálták orvosolni. Ezt az elképzelést a sok sebből vérző ősrobbanás-elmélet hívei eleinte megvetően elutasították, míg egyik emberük (Joao Magueijo) hasonló ötlettel nem állt elő. Azonban a több ezer fényévre lévő (részint pulzár) neutroncsillagpárok vizsgálata azt mutatja, hogy az e fény útja során eltelt évezredek alatt nem változott a fény sebessége (és egyúttal meglehetős pontossággal igazolja Einstein általános relativitáselméletének egyik előrejelzését - ezért ítélték oda 1993-ban a fizikai Nobel-díjat).
3. Dr. Russell Humphreys fizikus a Biblia alapján a Föld fiatalságához ragaszkodva kidolgozott egy elméletet, amely az általános relativitáselméletből adódik, ha feltételezzük, hogy az univerzumnak van határa (pereme) és középpontja - utóbbi közel a Földhöz. Ez elég ésszerű feltevés (amire ma már erős bizonyítékok is vannak, pl. a galaxisok tőlünk [a Tejútrendszerből] nézve nagyjából egymástól kb. egymillió fényévenként sorakozó gömbhéjakon láthatók), noha az ősrobbanás hívei tagadják, és igyekeznek leplezni, hogy saját elképzelésük - mely szerint a világegyetem minden irányban "egyforma", nincs középpontja és széle - csupán önkényes, filozófiai ("vallásos") feltevés, melynek oka nyilván a Föld- és teremtésközpontú gondolkodás kerülése.
4. A fizikából jól ismert képlet szerint a megtett út (távolság) a sebesség és az idő szorzata (s=v*t). A világegyetemben megfigyelhető galaxisok hatalmas száma nem engedi meg a távolságok jelentős csökkentését (a tapasztaltnál kisebb térben a sűrűn elhelyezkedő csillagok mindent megégetnének), az időnek kell változnia. Az általános relativitáselméletből következik, hogy egyrészt a gravitáció torzítja az időt (ezt mérésekkel is sokszor igazolták) - pl. egy magas épület tetején (ahol kisebb a gravitáció) gyorsabban járnak az órák, mint az alján. Másrészt igen nagy anyagkoncentrációnál akkora a gravitáció torzító hatása, hogy még a fény sem tud megszökni (ilyenek a fekete lyukak), és körös-körül van egy láthatatlan határ (az ún. eseményhorizont), ahol a gravitációt legyőzni próbáló fénysugarak "visszafordulnak". Ezen a határfelületen egy távoli megfigyelő számára szó szerint megáll az idő .
5. Ha a világegyetem nem sokkal nagyobb annál, amit megfigyelhetünk belőle, és valamikor legalább 50-szer kisebb volt (e tágulásnak ma is vannak közismert jelei, és a Biblia is utal rá, ld. Ézs 42,5; Jer 10,12; Zak 12,1), akkor az általános relativitáselmélet szerint valamikor kellett lennie körülötte egy eseményhorizontnak (ebben az állapotában anyagot kibocsátó "fehér lyuk" volt, ami az anyagot elnyelő fekete lyuk fordítottja). Mivel az anyag kibocsátása miatt csökkent e fekete lyuk tömege, fokozatosan összezsugorodott (s végül eltűnt) a körülötte levő eseményhorizont, amelynek valamikor érintenie kellett a Földet. Ekkor a földi megfigyelő számára (észrevétlenül) "megállt az idő", legalábbis a távoli űrből érkező fénysugarakat illetően - vagyis azok bármilyen messziről odaérhettek. Ez az ún. gravitációs időtágulás. Az elmélet ugyan nem adja ki ennek pontos mértékét, de közel jár hozzá, és összhangban van a távoli Pioneer űrszonda Nap felé való rendellenes gyorsulásával, melyet az ősrobbanás hívei nem tudtak megmagyarázni.
6. Dr. John Hartnett fizikus néhány éve innen továbblépve felhasználta a kozmológiai relativitáselméletet, melyet dr. Moshe Carmeli dolgozott ki a speciális és általános relativitáselméletnek a világegyetem léptékére való továbbfejlesztésével, Hartnett pedig a tömegközépponttal rendelkező univerzumra alkalmazott. Ez a modell a három térbeli és a negyedik - időbeli - dimenzióhoz hozzátesz egy ötödiket, a kozmosz tágulásának sebességét. Ennek az elegáns elméletnek az egyenletei nagyon hasonlók a relativitáselmélet egyenleteihez, csak az idő és a sebesség szerepe fordított, és az állandó fénysebesség helyét átveszi a Hubble-állandó (paraméter) reciproka (mai értéke kb. 13,5 milliárd év - ez a világegyetem "látszólagos kora", ugyanennyi fényév a megfigyelt univerzum "sugara" [amely valójában attól is függ, hogy milyen modellt és távolságfogalmat alkalmazunk, ld. itt és itt]).
7. Az elmélet mindkét változata előre jelzi a világegyetem mai gyorsuló tágulását (melyet Carmeli már 1996-ban megjósolt, két évvel azelőtt, hogy fölfedezték volna), ráadásul az ősrobbanás elméletéhez szükséges, láthatatlan "sötét energia" és sötét anyag feltételezése nélkül. Hartnett modellje egyrészt azt mutatja, hogy a tér szerkezete megfelel a klasszikus (euklideszi) geometriának, másrészt szintén kiadja az időtágulást, de ez Humphreys elméletétől eltérően nem a zárt univerzum gravitációjának hatásából következik, hanem a tér kitágulásából (az univerzum még mindig a fehér lyuk időhorizontján belül van). Isten a teremtéskor a Földről kiindulva gyors ütemben kiterjesztette a teret, úgyhogy az órák sokkal lassabban jártak a Földön, mint a táguló világegyetem galaxisain. Így a legtávolabbi csillagok fénye már a teremtés hete során elérhette a Földet. A mai elméletek közül ez a legegyszerűbb, amely minden megfigyelést megmagyaráz. Az elméletek persze változhatnak, maradhatnak kérdéseink (maradnak is, amíg a földön élünk), de Isten és Igéje (a Biblia) örök és szilárd alap - megbízhatunk benne. A tudomány legnagyobb magaslatain és a legalacsonyabban levő embereket is meg tudja szólítani, és meg is teszi. Ld. még examiner.com, képletek és irodalom: creationwiki.org.
8. A tudomány viszonylag "semleges terület" hívők és nem hívők között, s mint ilyen, alkalmas kiindulópontja lehet eszmecseréjüknek. Lásd az evolucionistáknak fölteendő kérdések listáját és Brown részben hasonló listáját a könyve III. részében és a honlapján. További gondolatok és források: Öreg Föld és/vagy hatnapos teremtés? - Egy bibliahű alternatív megközelítés, Teremtés, de hogyan? - Evolúció, értelmes tervezés, a Föld kora és története és Keresztény válasz az új ateisták kihívásaira - Új ateizmus a tisztességes tudomány fényében.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2013.09-2016.05.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
További információk (kezdőlap)