John Wesley a szegénységről - Wesley János 28. prédikációja: a tiszta szem, a szegénység és a "kincsgyűjtés" (Mt 6,19-23)
Forrás: John Wesley: Prédikációk II. (Názáreti Egyház Alapítvány, Budapest, 2002), 127-144. o.
Bedőné Kriszt Éva fordítása. Engedéllyel felhasználva.
XXVIII. prédikáció
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.
Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.
Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!
(Máté 6,19-23)
1. Az általában "vallásosnak" mondott cselekedetek után, melyek valóban benső részét képezik az igaz vallásnak, ha tiszta és szent szándékból fakadnak, és ahhoz illő módon viszik véghez őket, Urunk áttér a "hétköznapi élet" dolgaira, és rámutat, milyen elengedhetetlenül fontos, hogy mindennapi tevékenységeinkben ugyanolyan tiszta szándék vezéreljen minket, mint az adakozásban, böjtölésben vagy imádkozásban.
Kétségkívül ugyanaz a tiszta szándék, "amely elfogadhatóvá teszi adakozásunkat és áhítatunkat, fáradozásunkat vagy tevékenységünket is bizonnyal kedves áldozattá teszi Isten előtt. Ha valaki azért űzi foglalatosságát, hogy e világi rangot és javakat szerezzen magának, már nem Istent szolgálja tevékenységével..., és semmivel sem tarthat nagyobb igényt az Istentől jövő jutalomra, mint aki azért adakozik, hogy lássák, vagy azért imádkozik, hogy hallják az emberek. Mert a hiú, földi szándékoknak éppúgy nincs helyük foglalatosságainkban, mint adakozásunkban és áhítatunkban sem... Ezek nemcsak akkor gonoszak, amikor jó cselekedeteinkkel", vallásos cselekedeteinkkel "keverednek el, hanem ugyanilyen gonosz természetűek akkor is, amikor mindennapi tevékenységünkben jelennek meg. Ha megengedhető lenne ezek követése világi foglalatosságainkban, megengedhető lenne követésük áhítatunkban is. Mivel azonban adakozásunk és áhítatunk egyaránt csak akkor kedves szolgálat, ha tiszta szándékból fakad, ugyanígy mindennapos tevékenységünk is csak úgy tekinthető Istennek való szolgálatnak, ha ugyanolyan szívbéli kegyességgel végezzük". [William Law, A Serious Call to a Devout and Holy Life (Istenfélő és szent életre sürgető intelem), első kiad. 1728 (újabban London, 1906, 1961).]
2. Áldott Urunk ezt írja le a legélénkebb modorban, erélyes és egyetemes érvényű szavakkal, melyeket az egész fejezeten keresztül magyaráz, alkalmaz és fejteget. "A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz". A szem a szándék: ami a szem a testnek, az a szándék a léleknek. Ahogy az egyik irányítja a test minden mozdulatát, úgy a másik a lélekét. Erről a lelki szemről akkor mondhatjuk, hogy "tiszta", ha egyetlen dologra néz; ha nincs más szándékunk, mint megismerni "Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust" [Jn 17,3]; hogy méltó módon hozzá fordulva szeressük őt, ahogy ő is szeretett bennünket [1Jn 4,19]; hogy mindenben Istennek tetsző módon éljünk [1Thessz 4,1]; hogy Istennek szolgáljunk (mert őt szeretjük) teljes szívünkkel, elménkkel és lelkünkkel és erőnkkel [Mk 12,30]; és hogy Istenben gyönyörködjünk mindenek fölött, itt és az örökkévalóságban.
3. "Ha a szemed" ilyen "tiszta", ha ennyire Istenre néz, "az egész tested világos lesz". "Az egész tested" - azaz mindaz, amit a szándék irányít, ahogy a testet a szem. Mindaz, ami vagy, mindaz, amit teszel: kívánságaid, indulataid, érzelmeid, gondolataid, szavaid és cselekedeteid. Ezek teljesen "világosak lesznek"; telve valódi, isteni ismerettel. Ez az első dolog, amit itt a világosságon érthetünk. "Az Úr világossága által látsz világosságot". [Zsolt 36,10] "Isten ugyanis, aki" hajdan "ezt mondta: 'Sötétségből világosság ragyogjon fel', ő gyújt világosságot a szívedben". [2Kor 4,6] Megvilágítja lelki szemeidet az ő dicsőségének ismeretével. [Ef 1,18] Az ő Lelke kijelenti neked Isten mélységeit. [1Kor 2,10] A Szent lehelete ad neked értelmet [Jób 32,8], és általa titkon megismered a bölcsességet. Bizony, a tőle kapott "kenet megmarad benned, és megtanít mindenre". [1Jn 2,27]
Hogyan támasztja ezt alá a tapasztalat? Még ha Isten már megvilágosította is lelki szemeinket, mily hamar elsötétedik balga szívünk, ha utána mégis Istenen kívül bármi mást keresünk vagy bármi másra vágyakozunk! Akkor újra beborítják lelkünket a fellegek. Újra elhatalmasodnak bennünk a kételyek és félelmek. Ide-oda hányódunk, nem tudjuk, hogy mit tegyünk, vagy melyik ösvényen járjunk. Ha azonban csak Istent keressük, és utána vágyakozunk, eltűnnek a felhők és a kételyek. Mi, akik "egykor sötétség voltunk, most világosság vagyunk az Úrban". Az éjszaka is világos lesz, mint a nappal [Ef 5,8; Zsolt 139,12]; és meglátjuk, hogy "az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság". [Péld 4,18] Isten megismerteti velünk, melyik úton járjunk, és "egyengeti előttünk az utat". [Zsolt 5,9]
4. A második dolog, amit "világosságon" érthetünk: a szentség. Ha minden dolgodban Istent keresed, meg is találod őt mindenben, ő pedig, minden szentség forrása lévén, szüntelenül betölt téged tulajdon képmásával [1Móz 1,27], igazságossággal, irgalommal és igazsággal. Amíg Jézusra, és csak őrá nézel, betölt téged az az indulat, amely őbenne is megvolt. [Fil 2,5] Lelked napról-napra megújul alkotója képmására. [Kol 3,10] Ha lelki szemedet le nem veszed róla, ha kitartasz, "mint aki látja a láthatatlant" [Zsid 11,27], és semmi mást nem keresel sem égen, sem földön, akkor az Úr dicsőségét szemlélve, "ugyanarra a képre formálódsz át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre". [2Kor 3,18]
Az is mindennapi megtapasztalás, hogy "kegyelemből van üdvösségünk a hit által". [Ef 2,8] Hit által nyílnak meg lelki szemeink, hogy meglássuk Isten dicsőséges szeretetének a fényét. És amíg rendületlenül feltekintünk Krisztusban Istenre, aki megbékéltette a világot önmagával [2Kor 5,19], egyre inkább betölt bennünket az Isten és emberek iránti szeretet, a szelídség, gyengédség, türelem [Kol 3,12], a szent élet minden gyümölcse [Róm 6,22], amely Krisztus Jézus által az Atya Isten dicsőségét szolgálja.
5. Harmadszor ez a tiszta szeműeket betöltő világosság magában foglalja a boldogságot is, ugyanúgy, mint a szentséget. Bizony, "édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot". [Préd 11,7] De mennyivel inkább az látni az igazság napját, amint szüntelenül beragyogja a lelket! [Mal 3,20] És ha van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés [Fil 2,1], ha van minden értelmet meghaladó békesség [4,7], ha van dicsekvés azzal a reménységgel, hogy részesülünk az Isten dicsőségében [Róm 5,2], ez mind azé, akinek szeme tiszta. Így lesz "az egész teste világos". A világosságban jár, ahogy Isten maga a világosságban van [1Jn 1,7]; mindig örül, szüntelenül imádkozik, és mindenért hálát ad, gyönyörködve mindabban, amit az Isten akarata neki szánt a Krisztus Jézusban. [1Thessz 5,16-18]
6. "Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz". [Mt 6,23] "Ha a szemed gonosz" - látjuk, hogy nincs átmenet a tiszta és a gonosz szem között. Ha a szemed nem tiszta, akkor gonosz. Ha bármilyen dolgunkban, amit teszünk, nem egyedül Istenre irányul a szándékunk, ha bármi mást keresünk, akkor "szennyes mind az elménk, mind a lelkiismeretünk". [Tit 1,15]
A szemünk tehát akkor gonosz, ha valamely cselekedetünkben más a célunk, nem pedig Isten; ha valami mást szándékozunk, nem pedig Istent megismerni, szeretni és az ő tetszését keresni, valamint neki szolgálni mindenben; ha mást akarunk, nem pedig Istenben gyönyörködni, benne találni meg boldogságunkat most és mindörökké.
7. Ha a szemed nem egyedül Istenre szegezed, "az egész tested sötét lesz". A lepel rajta marad szíveden. [2Kor 3,15] Elmédet egyre inkább elvakítja "e világ istene [...], s így nem látod meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát". [4,4] Telve leszel tudatlansággal és tévelygéssel Isten dolgai tekintetében, nem leszel képes befogadni vagy megítélni azokat. És ha akarnád is Istent szolgálni, telve leszel bizonytalansággal, hogy mi módon tedd azt; mindenütt kétségekbe és nehézségekbe ütközöl, és nem látsz kiutat.
Bizony, ha a szemed nem tiszta, ha földi dolgokat keresel, telve leszel istentelenséggel és hamissággal, mivel kívánságaid, indulataid, érzelmeid mind irányt tévesztettek, mind sötétek, gyarlóak és hitványak. És beszéded is gonosz lesz, csakúgy, mint a szíved, nem lesz "sóval fűszerezett" [Kol 4,6], hogy "áldást hozzon azokra, akik hallják" [Ef 4,29], hanem üres, haszontalan, romlott, és megszomorítja Isten Szentlelkét. [4,30]
8. "Romlás és nyomorúság jár nyomodban", mert "a békesség útját nem ismered". [Róm 3,16-17; ld. Ézs 59,8] Nincs békességük, szilárd, bizonyos békességük azoknak, akik nem ismerik Istent. Nincs valódi, maradandó megelégedésük azoknak, akik nem őt keresik teljes szívvel. [5Móz 4,29] Ha veszendő dolgokra törekszel, "ami következik, az mind hiábavalóság". [Préd 11,8] Sőt, nemhogy hiábavalóság, hanem "a lélek gyötrelme" [1,14; Károli], mind a keresésükben, mind az élvezésükben. Akkor valóban hiábavaló árnyékként jársz-kelsz, bizony hiába vesződsz. [Zsolt 39,7] Olyan sötétségben jársz, amit tapintani lehet. [vö. 2Móz 10,21] "Aludj tovább", de pihenni nem tudsz. [ld. Mt 26,45] Az élet álmai fájhatnak, ezt már ismered, de megnyugvást nem adhatnak. Nincs nyugalom sem ezen a világon, sem az eljövendőn, csak egyedül Istenben, a lelkek középpontjában.
"Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!" [Mt 6,23] Ha a szándék, amelynek meg kellene világosítania az egész lelket, megtöltenie azt ismerettel, szeretettel és békességgel, és amely valóban így is tesz mindaddig, amíg tiszta, amíg egyedül Istenre irányul - ha ez a szándék sötétséggé válik, ha bármi másra irányul Istenen kívül, és következésképpen a lelket világosság helyett sötétséggel, tudatlansággal és tévelygéssel, bűnnel és nyomorúsággal borítja el - ó, milyen nagy akkor az a sötétség! Akkor már maga a pokol mélyéből felszálló füst! [Jel 9,1] A mélységben, a halál árnyékának földjén uralkodó végső éjszaka. [Ézs 9,1; Mt 4,16]
9. Ezért hát "ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják". [Mt 6,19] Ha mégis így teszel, a szemed egyértelműen gonosz; azt nem egyedül Istenre szegezed.
Isten legtöbb, akár a szívvel, akár az élettel kapcsolatos parancsolatát tekintve, Afrika és Amerika pogányai nagyjából egy szinten állnak az úgynevezett keresztyénekkel. A keresztyének (kevés kivételtől eltekintve) csaknem ugyanúgy tartják be ezeket, mint a pogányok. Példának okáért: Anglia általában keresztyénnek mondott lakosainak többsége ugyanolyan józan és mértékletes életet él, mint a Jó Reménység Foka körül élő pogányok nagy többsége. Hasonlóképpen a holland vagy francia keresztyének ugyanolyan alázatosak és tiszták, mint a csoktó vagy cseroki indiánok. Ha egybevetjük az európai népeket az amerikaiakkal, nem könnyű megmondani, hogy kik a különbek. Legalább az amerikaiaknak nincs túl sok előnyük. Csakhogy ezt nem állíthatjuk a most taglalt parancsolat tekintetében. Ebben ugyanis a pogányok messze kiemelkednek. Ők nem kívánnak és nem keresnek mást, csak a legegyszerűbb élelmet, a legegyszerűbb ruházatot. És ezt is csak napról napra. Nem tartalékolnak, nem halmoznak fel semmit; legfeljebb annyi gabonát tesznek félre az év egyik szakában, amennyire a következő aratásig szükségük lesz. Ezt a parancsolatot tehát a pogányok, noha nem ismerik, szüntelenül és lelkiismeretesen megtartják. "Nem gyűjtenek maguknak kincseket a földön"; nem halmoznak fel bíbort és gyolcsot, aranyat és ezüstöt, amelyet "a moly és a rozsda megemészt", és a "tolvajok kiásnak és ellopnak". Ezzel szemben hogyan tartják meg a keresztyének azt, amit a mindenható Isten parancsolatának vallanak? Egyáltalán nem; semmilyen mértékben; semmivel sem jobban, mintha soha nem adatott volna ilyen parancsolat az embernek. Még azok sem veszik ezt figyelembe, akik magukat jó keresztyénnek tartják, vagy akiket mások annak tartanak. Akárha jelentését még mindig az eredeti görög szöveg rejtené el, annyira rá sem hederítenek. Mutass egy keresztyén várost, ahol ötszázból akad akár egyetlen ember is, akit néha napján meg-megbök a lelkiismeret, amiért annyi kincset gyűjt össze, amennyit csak bír? Amiért csak a képességei szabnak határt vagyonszerzésének? Vannak persze olyanok, akik nem tennék ezt igazságtalanul; vannak sokan, akik se nem rabolnának, se nem lopnának; és olyanok is, akik nem csapnák be felebarátjukat, nem használnák ki sem tudatlanságát, sem szükségét. De itt egészen másról van szó. Ezek az emberek nem magát a dolgot, hanem csak annak ezt a módját helytelenítik. Nem abból csinálnak lelkiismereti kérdést, hogy "kincseket gyűjtenek a földön", hanem hogy tisztességtelenül tegyék azt.
A Krisztus iránti engedetlenségtől nem riadnak vissza, legfeljebb a pogány erkölcs megsértésétől. Úgyhogy ezek a derék, becsületes emberek ugyanúgy nem engedelmeskednek e parancsolatnak, mint egy útonálló vagy betörő. Nem, soha nem is akartak engedelmeskedni. Ifjúságuktól fogva eszük ágában sem volt megtartani [vö. Lk 18,21]. Úgy nevelték fel őket keresztyén szüleik, tanítóik és barátaik, hogy egyáltalán nem tanították ki őket róla; hacsak arra nem, hogy amilyen hamar és amilyen mértékben csak lehet, megszegjék, és így tegyenek életük végéig.
10. Nincs a világon ennél elképesztőbb példája a lelki elvakultságnak. A legtöbben ezek közül olvassák vagy hallgatják Isten Igéjét, sokuk minden vasárnap. Százszor is olvasták vagy hallották már ezeket az igéket, és még csak nem is gyanítják, hogy ezek őket kárhoztatják, mint ahogy azok az igék is, amelyek megtiltják a szülőknek, hogy feláldozzák fiaikat vagy lányaikat a Moloknak. [2Kir 23,10]
Ó, bárcsak Isten maga szólítaná meg saját hangján, hatalmas szavával ezeket a nyomorult önámítókat! Hogy végre felocsúdjanak az ördög csapdájából [2Tim 2,26], és lehulljanak a pikkelyek a szemükről! [ApCsel 9,18]
11. Azt kérdezed, mit jelent "kincseket gyűjteni a földön"? Ezt gondosan meg kell vizsgálnunk. Figyeljük meg először azt, mit nem tilt ez a parancs, hogy azután világosan lássuk, mi az, amit tilt.
Először is nem tiltja ez a parancs, hogy "gondunk legyen tisztességre minden ember előtt" [2Kor 8,21], hogy gondoskodjunk arról, amivel meg tudjuk "adni mindenkinek, amivel tartozunk" [Róm 13,7], amit csak igazságosan követelhetnek tőlünk. Olyannyira, hogy Isten arra tanít bennünket, hogy "senkinek ne tartozzunk semmivel". [13,8] Ezért tehát teljes buzgósággal teljesítsük hivatásunkat, hogy ne tartozzunk senkinek semmivel: hiszen ez nem más, mint a közönséges igazságosság egyértelmű törvénye, amelyet Urunk betölteni jött, nem pedig "érvénytelenné tenni". [Mt 5,17]
Másodszor azt sem tiltja ez a parancs, hogy gondoskodjunk a testi szükségeinkről, elegendő egyszerű és egészséges táplálékról és tiszta ruháról. Sőt, kötelességünk is, amennyire Isten erőt ad hozzá, hogy ezekről a dolgokról is gondoskodjunk; hogy végig "a magunk kenyerén éljünk" és "ne terheljünk meg senkit". [1Thessz 3,12; 2Kor 11,9]
Harmadszor az sem tilos, hogy gondoskodjunk gyermekeinkről és házunk népéről. [1Tim 5,8] Ez is kötelességünk, még a pogány erkölcs elvei alapján is. Mindenkinek gondoskodnia kell az élet legszükségesebb dolgairól felesége és gyermekei számára, és lehetővé tenni számukra, hogy maguk is gondoskodni tudjanak ezekről, ha ő elmegy és már nem lesz többé. [vö. Zsolt 39,14] Mondom, ezekről, az élet legszükségesebb dolgairól - tehát nem finomságokról, nem a felesleges dolgokról -, mégpedig ezekről is szorgalmas munkával, mert senkinek nem kötelessége őket vagy magamagát a fényűzéshez vagy henyéléshez valókkal ellátni. Ha viszont valaki nem gondoskodik gyermekeiről (és házának özvegyasszonyairól, akikről Szent Pál elsősorban beszél azokban a Timóteushoz intézett jól ismert igékben), az gyakorlatilag "megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél" vagy pogánynál. [1Tim 5,8]
Végül pedig nem tiltják ezek az igék, hogy időről időre összegyűjtsük azt, ami szükséges világi tevékenységünk folytatásához, olyan mértékben, amely kellőképpen megfelel a következő céloknak: először hogy "senkinek ne tartozzunk semmivel" [Róm 13,8]; másodszor hogy megszerezzük magunknak létszükségleteinket; harmadszor pedig hogy ezekkel ellássuk házunk népét is, amíg élünk, és lehetővé tegyük számukra az ezekről való gondoskodást, amikor mi már Istennél leszünk.
12. Most már világosan megállapíthatjuk (kivéve, ha szándékosan elzárkózunk előle), hogy mit tilt itt az Úr. Kimondottan és teljes mértékben tiltja, hogy szándékosan többet szerezzünk az e világi javakból, mint amennyi az előbb felsorolt céloknak megfelel; azt, hogy nagyobb vagyon, több arany és ezüst szerzésén fáradozzunk, hogy többet gyűjtsünk, mint amennyit a fenti a célok megkövetelnek. Ha ezeknek a szavaknak van egyáltalán értelmük, az csakis ez lehet, más nem. Aki tehát nem tartozik senkinek semmivel, megfelelőképpen tudja táplálni és ruházni magát és háza népét, képes ellátni magát világi tevékenységének emez ésszerű céloknak megfelelő folytatásához, aki tehát, mondom, ilyen körülmények között él, ámde mégis nagyobb részt keres magának a földön: nyíltan és megrögzötten megtagadja az Urat, aki őt megváltotta [2 Pt 2,1]. Az ilyen ember valójában "megtagadta a hitet, és rosszabb" egy afrikai vagy amerikai "hitetlennél".
13. Halljátok meg ezt mindnyájan, akik a világban lakoztok, és szeretitek a világot, amelyben lakoztok. [ld. 1Jn 2,15] Lehet, hogy "az emberek előtt magasztosak" vagytok, "Isten előtt" viszont "utálatosak". [Lk 16,15] Meddig tapad még lelketek a porhoz? [Zsolt 119,25; Károli] Meddig gyűjtitek rakássá, ami nem a tiétek? [Hab 2,6] Mikor ébredtek fel végre, és látjátok meg, hogy az őszinte, gondolkodó pogányok közelebb állnak az Isten országához, mint ti? Mikor lehet már meggyőzni benneteket, hogy a jobb részt válasszátok, azt, amelyiket nem lehet elvenni tőletek? [Lk 10,42; Károli] Mikor törekedtek arra, hogy "a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket" [Mt 6,20], megtagadva, gyűlölve, utálva minden mást? Ha "a földön akarsz kincseket gyűjteni", nem csupán idődet és erődet vesztegeted arra, ami nem kenyér [Ézs 55,2]: mert mi lesz a gyümölcse, ha sikerrel jársz is? Meggyilkoltad a saját lelkedet. Kioltottad benne a lelki élet legutolsó szikráját is. Így valóban, ha élsz is, a halálnak közepette élsz. [Ld. "Burial" (Temetkezés), Book of Common Prayer (A közös imádság könyve, anglikán imakönyv).] Élő ember vagy, de halott keresztyén. "Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is". [Mt 6,21] Szíved a földbe omlik; lelked a porhoz tapad. Nem az odafelvalókkal, hanem a földi dolgokkal törődsz [Kol 3,2; Károli]; üres héjakkal, melyek megmérgezhetik, de meg nem elégíthetik az örökkévaló, Istennek teremtett lelket. Szereteted, örömöd, vágyakozásod mind veszendő dolgokra irányul. Elvetetted a mennyei kincset: elveszítetted Istent és Krisztust. Megnyerted a gazdagságot, és a pokol tüzét!
14. Ó, "milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok"! [Mk 10,23] Amikor Urunk tanítványai megdöbbentek ezen a kijelentésén, oly távol állt tőle a visszavonása, hogy még határozottabb kifejezésekkel megismételte ezt a fontos igazságot: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni!" [10,25] Milyen nehéz azoknak, akiknek a szavait megtapsolják, hogy ne higgyék magukat bölcseknek! Milyen nehéz nekik, hogy ne gondolják jobbnak magukat a szegény, közönséges, tanulatlan gyülevész tömegnél! Milyen nehéz, hogy ne vagyonukban vagy az azzal kapcsolatos dolgokban keressék a boldogságukat; a test kívánságának, a szem kívánságának és az élettel való kérkedésnek a teljesítésében! [1Jn 2,16] Ó, ti gazdagok, hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől? Csakhogy Istennél minden lehetséges. [Mt 23,33; 19,26]
15. És ha még nem is jársz sikerrel, mi lesz a gyümölcse igyekezetednek, hogy kincseket gyűjts a földön? "Akik pedig meg akarnak gazdagodni" (hoi boulómenoi ploutein, akik vágyakoznak, akik törekednek rá, akár sikerül nekik, akár nem), "kísértésbe meg csapdába", az ördög tőrébe, kelepcéjébe, "sok esztelen és káros kívánságba" - epithümiasz [pollász] anoétosz - "esnek", olyan kívánságokba, amelyeknek a józan észhez semmi közük, amelyek nem az értelmes, halhatatlan lények sajátjai, hanem csak az értelem nélküli vadállatokéi, "amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik", [1Tim 6,9] jelenlegi és örökkévaló nyomorúságba. Csak nyissuk ki a szemünket, és naponta láthatjuk a siralmas bizonyítékait ennek: embereket, akik a gazdagságra vágyódva, törekedve, a pénz után sóvárogva, melynek szerelme "minden rossznak gyökere, sok fájdalmat okoztak önmaguknak", és elébe mentek a pokolnak, amely felé tartanak. [6,10]
Figyelemre méltó az a körültekintés, amivel itt az apostol fogalmaz. Nem korlátlanul minden gazdagról állítja ezt, hiszen lehet valaki gazdag önhibáján kívül is, a gondviselés jóvoltából, anélkül, hogy beleszólása lett volna. Pál igazában azokról beszél, akik hoi boulómenoi ploutein, "meg akarnak gazdagodni", akik erre törekszenek. A gazdagság, bármilyen veszélyes is, nem mindig dönti "az embereket pusztulásba és romlásba". De a gazdagság utáni vágy igen: akik szégyentelenül erre kívánkoznak, és szándékosan erre törekednek, akár valóban megnyerik a világot, akár nem, a saját lelkükben mindenképpen kárt vallanak. [Mt 16,26] Ezek azok, akik néhány aranyért vagy ezüstért eladják azt, aki vérével váltotta meg őket. [26,14-15] A halállal és a pokollal kötnek szövetséget: és szövetségük megáll. [Ézs 28,15] Mert nap mint nap méltókká teszik magukat arra, hogy részesüljenek az ördögnek és angyalainak örökségéből [ld. Mt 25,41].
16. Ó, ki figyelmeztetné a viperáknak ezt a fajzatát, hogy meneküljenek az eljövendő harag elől? [Mt 3,7] Azok biztosan nem, akik a kapujuk előtt fekve vagy lábuk előtt csúszva-mászva, azt kívánják, hogy bárcsak jóllaknának az ő asztalukról lehulló morzsákkal. [Lk 16,20-21] Azok sem, akik hízelkednek kegyeikért, vagy rettegnek rosszalló pillantásuktól: senki, aki a földi dolgokkal törődik. [Fil 3,19] Ha viszont van olyan keresztyén a földön, ha van olyan ember, aki legyőzte a világot [1Jn 5,4], aki csak Istenre vágyódik és senkitől nem fél, csak attól, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában [Mt 10,28] - te, ó, Isten embere, szólj, és ne kíméld a torkod; harsogjon hangod, mint a kürt! [Ézs 58,1] Kiálts hangosan, és mutasd meg ezeknek a tekintélyes bűnösöknek kétségbeejtő állapotukat! Lehet, hogy ezer közül csak egynek lesz füle a hallásra, csak egy kel fel és rázza ki magát a porból [13,13; Károli], tör ki ezekből a láncokból, amelyek a földhöz kötözik, és gyűjt végre a mennyben kincseket.
17. Ha volna közöttük egy, aki Isten hatalmas ereje által felébredne, és megkérdezné: Mit tegyek, hogy üdvözüljek? [ApCsel 16,30] - a válasz Isten Igéje szerint világos, teljes és határozott. Isten nem azt mondja neked: "Add el minden vagyonodat!" Valójában az, aki látja az emberek szívét, ezt egyetlen egy esetben tartotta szükségesnek kijelenteni: az előkelő ember esetében [Lk 18,18-22]. De sosem fektette ezt le általános szabályként minden elkövetkező nemzedék minden gazdag embere számára. Általános utasítása először is ez: "Ne légy elbizakodott!" "Isten nem azt nézi, amit az ember". [Róm 11,20; 1Sám 16,7] Ő nem gazdagságod, vagyonod vagy pompád miatt fog nagyra becsülni, nem is bármilyen teljesítményed vagy képesítésed miatt, amely közvetve vagy közvetlenül gazdagságodnak köszönhető, azzal megvásárolható vagy megszerezhető. Ez az ő szemében mind kár és szemét: legyen az a tiedben is. [Fil 3,8] Vigyázz, ne gondold magad ezekért egy szemernyit sem bölcsebbnek vagy jobbnak! Más mérlegen mérd magad [vö. Dán 5,27]: egyedül az Istentől kapott hit és szeretet mértéke szerint [Róm 12,3]. Ha több adatott neked Isten ismeretéből vagy szeretetéből, mint másnak, akkor ez alapján, nem pedig más alapján vagy bölcsebb és jobb, értékesebb és tiszteletreméltóbb, mint az, akit juhászkutyáid közé sorolnál. [Jób 30,1] Ha azonban nincs meg ez a kincsed, akkor ezért esztelenebbnek, hitványabbnak és valóban megvetésre méltóbbnak bizonyulsz - nem azt mondom, hogy a házad legalávalóbb szolgájánál, hanem: a kapuidnál fekvő, fekélyekkel borított koldusnál. [Lk 16,20]
18. Másodszor "ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjetek". [1Tim 6,17] Ne ettől várjatok segítséget, és ne ettől várjátok a boldogságot sem.
Mindenekelőtt segítséget ne ettől várj. Szörnyen tévedsz, ha az aranyban és ezüstben keresed. Ezek még a világgal szemben sem tudnak megsegíteni, nemhogy az ördöggel szemben. Tudd meg, hogy a világ és a világ fejedelme is csak nevet az ilyen ellene irányuló készülődésen. [Jn 14,30] Keveset érnek ezek a nyomorúság napján [Jer 51,2] - még ha megmaradnak is a megpróbáltatás órájában. De az sem bizonyos, hogy megmaradnak, mert leggyakrabban "szárnyuk támad, s az ég felé repülnek"! [Péld 23,5] De ha nem is, milyen segítséget nyújthatnak az élet mindennapi gondjaiban? Hirtelen halállal elvétetik tőled szemeidnek gyönyörűsége [Ez 24,16; Károli]: ifjúságodnak felesége [Péld 5,18; Károli], fiad, a te egyetlened [1Móz 22,2; 1Sám18,3] vagy testi- lelki jó barátod [5Móz 13,7]. Vajon gazdagságod életre keltheti-e a lélektelen porhüvelyt, vagy visszahívhatja-e eltávozott lakóját? Megmenthet-e a betegségtől, szenvedéstől, fájdalomtól? Vagy ezek csak a szegényeket sújtják? Nem; nyájad legeltetőjét vagy földed művelőjét ritkábban kínozza nyavalya vagy fájdalom, mint téged. Nála ritkábban járnak ezek a hívatlan vendégek: és ha meg is jelennek ott, könnyebb őket elűzni a kis kunyhóból, mint a "felhősipkás tornyokból, büszke várakból". [W. Shakespeare, A vihar, IV, 1, 152 (Babits Mihály fordítása); az eredetiben Wesley fejből, kissé pontatlanul idézi.] És amíg testedet fájdalom gyötri, vagy kínzó betegség emészti, mit tesz érted gazdagságod? Hadd válaszoljon erre a nyomorult pogány:
[Horatius, "Epistulák", I/2 (in Összes Művei, Budapest, 1989, 278. o.): "élvezi..., mint vak a festményt, mint köszvényes a táncot, / vagy szépen szóló citerát, aki megsüketült már" (Bede Anna fordítása).]
19. Csakhogy ennél sokkal nagyobb baj közeleg. Meg kell halnod. Vissza kell hullnod a porba; visszatérsz a földbe, amelyből vétettél, és eggyé válsz a föld sarával. [1Móz 3,19] Testednek vissza kell térnie a porba, olyan leszel, mint voltál, lelked pedig visszatér Istenhez, aki adta. [Préd 12,7] És telik az idő: az évek csendben, de gyorsan tovaszállnak. Talán már a napod vége felé jársz: túl vagy már életed delén, és rád vetülnek az esti árnyak. Érzed magadban a biztosan közeledő enyészetet. Az élet rugói lassanként megkopnak. Ekkor vagyonod hogyan tud megsegíteni? Megédesíti-e a halált? Megkönnyíti-e a félelmes órát? Éppen ellenkezőleg. "Ó, halál, milyen keserű emlékezni rád annak, aki békességben él javai közt!" [Sirák fia 41,1] Milyen elfogadhatatlan az ilyen ember számára az a borzalmas ítélet: "Még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet!" [Lk 12,20] Vagy megakadályozza-e a gazdagság a hívatlan csapást; elodázhatja-e a rettenetes órát? Megmentheti-e lelkedet a halálból? [Zsolt 33,19] Visszahozhatja-e az elmúlt éveket? Hozzátehet-e kijelölt idődhöz egy hónapot, egy napot, egy órát, egy percet is? Vagy javaid, melyeket itt kiválasztottál, követnek-e a nagy szakadék túloldalára? Nem: mezítelen jöttél ebbe a világba, mezítelen is kell elmenned. [ld. Jób 1,21]
[Horatius, "Ódák", II/14 (i.m., 72. o.): "Elveszted egyszer majd csinos asszonyod, / házad, meződ, és akkor e fák közül, / miket, mulandó gazda, ápolsz, / egy se követ, csak a gyászos ciprus" (Bede Anna fordítása).]
Még ha ezek az igazságok nem volnának is egyértelműen megfigyelhetők, csakhogy túlságosan egyértelműek ahhoz, hogy letagadhatók legyenek, ezért senki haldokló nem remélhet segítséget "a bizonytalan gazdagságban". [1Tim 6,17]
20. És boldogságot se reméljünk tőle. Mert ebben az esetben is csalárdnak bizonyul, "ha a mérlegre kerül". [Zsolt 62,10] Erre a következtetésre valójában bármely értelmes ember eljuthat eddigi megfigyeléseink alapján. Hiszen ha sem sok ezernyi arany vagy ezüst, sem a velük megszerezhető előnyök vagy gyönyörök nem akadályozhatják meg nyomorúságainkat, ebből nyilvánvalóan következik, hogy boldoggá sem tehetnek bennünket. Milyen boldogságot nyújthatnának annak, aki mindezek birtokában kénytelen felkiáltani:
[Matthew Prior (1664-1721) "Solomon on the Vanity of the World" (Salamon a világ hívságairól) c. költeményéből. Ezt és az alábbi versrészleteket Petrőczi Éva fordította.]
Valóban, e tekintetben annyi tapasztalattal, erős és tagadhatatlan bizonyítékkal rendelkezünk, hogy nincs is szükségünk okoskodni. Hivatkozzunk tehát a tényekre. Vajon csak a gazdag és nagy emberek boldogok? És mindegyik gazdagságának arányában boldogabb vagy kevésbé boldog? Boldogok ők egyáltalán? Csaknem azt mondtam, hogy minden embernél nyomorultabbak! [ld. 1Kor 15,19] Te gazdag, most az egyszer mondd ki az igazat, tiszta szívedből! Beszélj a magad és társaid nevében:
[Matthew Prior "The Ladle" (A merőkanál) c. verséből.]
Igen, így lesz, amíg csak hiábavaló életed fárasztó napjaira rá nem borul a halál éjszakája.
Ezért bizonyosan a legnagyobb dőreség a nap alatt a bizonytalan gazdagságtól boldogságot remélni! Nem győződtél még meg erről? Lehetséges, hogy még mindig azt várod, hogy a pénzben találod meg a boldogságod, vagy abban, amit azzal megszerezhetsz? Micsoda? Boldoggá tehet az arany, az ezüst, az evés és ivás, a lovak és szolgák, a csillogó pompa, a különféle, úgymond, mulatságok és élvezetek? Akkor ennyi erővel elnyerhetnéd tőlük a halhatatlanságot is.
21. Holt alakoskodás az egész. Ne tékozold rá figyelmedet! "Az élő Istenben reménykedj" [1Tim 4,10]; akkor "a Mindenható árnyékában pihenhetsz", hűsége és igazsága lesz pajzsod és páncélod. [Zsolt 91,1;4] Ő mindig biztos segítség a nyomorúságban [46,2]; olyan segítség, amely soha nem vall szégyent. Akkor, ha minden barátod meghal is, mondhatod: "Él az Úr, áldott az én kősziklám!" [18,47] Ő enyhülést ad neked betegágyadon, amikor az emberi segítség mit sem ér [Zsolt 41,4; 60,13]; amikor a földi dolgok semmilyen támaszt nem nyújthatnak, ő "jobbulást ad neked, valahányszor betegen fekszel". [41,4] Megédesíti szenvedésedet, vigasztalása erőt ad, hogy lángok között is ujjongj. És amikor ez a földi sátor már-már összeomlik [2Kor 5,1], porrá válik, megtanít, hogy azt mondhasd: "Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" [1Kor 15,55,57]
Ó, tőle remélj segítséget és boldogságot! A boldogság minden forrása belőle fakad. [Zsolt 87,7] Bízz abban, aki parekhonti [hémín] plousziosz panta eisz apolanszin - "megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk" [1Tim 6,17] -, aki gazdag és ingyen kegyelméből saját kezével nyújtja ezeket nekünk, hogy mint ajándékait és mint szeretetének zálogait elfogadva, "élvezhessünk" mindent, amink van. Az ő szeretete fűszerez meg mindent, amit megízlelünk, ad életet és édes ízt mindennek, miközben minden teremtmény nagy Teremtőnkhöz visz, és mind az egész világ a mennybe vezető létra lesz. A jobbjában levő gyönyörűségekkel itatja át mindazt [Zsolt 16,11], amit kiáraszt hálás gyermekeire, ők pedig, mivel közösségük van az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal [1Jn 1,3], neki örvendeznek mindenekben és mindenek fölött.
22. Harmadszor ne törekedjetek vagyonotok gyarapítására. "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön". [Mt 6,19] Ez nyomatékos, szigorú parancs, ugyanolyan világos, mint az, hogy "ne paráználkodj". [2Móz 20,14] Hogyan lehetséges akkor, hogy egy gazdag ember még gazdagabb legyen anélkül, hogy megtagadná az Urat, aki őt megváltotta? [2Pt 2,1] És hogyan lehetséges az, hogy valaki, aki már rendelkezik az életszükségletekkel, többet szerezzen, vagy többre törekedjék, bűntelenül? Urunk azt mondta: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!". [Mt 6,19] Ha te ennek ellenére pénzt vagy javakat gyűjtesz, amelyeket "a moly és a rozsda megemészt, és a tolvajok kiásnak és ellopnak" [6,19]; ha "házat házhoz ragasztasz, és mezőt mező mellé szerzel" [Ézs 5,8], miért nevezed magad keresztyénnek? Nem engedelmeskedsz Jézus Krisztusnak. Nem is áll szándékodban. Akkor miért nevezed magad az ő nevéről? "Miért mondjátok nekem: Uram, Uram", szól ő maga, "ha nem teszitek, amit mondok?". [Lk 6,46]
23. Ha azt kérdezed: "De hát mit tegyünk javainkkal, ha nem szabad őket felhalmoznunk, és több van belőlük, mint amennyit fel tudunk használni? Dobjuk el talán javainkat?", ez a válaszom: ha a tengerbe vetnéd őket, ha a tűzbe dobnád, hogy az megeméssze, akkor is jobb helyen lennének, mint ahol most vannak. Nem tudsz annál ártalmasabb módot találni eldobásukra, mint hogy utódaidnak gyűjtsd őket össze, vagy magadra költsd ostoba haszontalanságokért. Az eldobásnak e két módjánál rosszabb nincsen: ez ellenkezik leginkább Krisztus evangéliumával, s ez árt a legnagyobb mértékben lelkednek is. Hogy mennyire árt, kiválóan bemutatja egy néhai író:
"Ha pénzünket tékozoljuk, nemcsak az a vétkünk, hogy Isten adta talentumunkat vesztegetjük el [...], hanem további kárt okozunk magunknak: ezt a hasznos talentumot saját magunk megrontásának hatalmas eszközévé formáljuk, mert ha balgatagon költjük el, valamely helytelen indulat szítására vagy valamely hiú és esztelen kívánság kielégítésére fordítjuk, márpedig ezt keresztyénként meg kellene tagadnunk.
Ahogy az eszességet és a jó adottságokat sem lehet csak elprédálni anélkül, hogy ez birtoklójukat még nagyobb balgaságok elkövetésére indítsa, úgy a pénzt sem lehet minden további nélkül elszórni, mert ha azt az értelem és a vallás eligazítása nélkül használják, az emberek ostobább és tékozlóbb életet fognak élni, mint éltek volna anélkül. Ha tehát nem arra költöd a pénzed, hogy másokkal jót cselekedj, biztosan ártasz magadnak. Úgy viselkedsz, mint aki nem hajlandó szíverősítőt adni beteg barátjának, mert ő maga nem ihatja anélkül, hogy felforrjon a vére. Így van ez a felesleges pénzzel is; ha azoknak adod, akiknek szükségük van rá, szíverősítő; ha magadra, szükségtelen dolgokra költöd, csak feltüzeli és megzavarja elmédet.
Ha a gazdagsággal igaz haszon vagy szükség nélkül élünk, csak ártunk magunknak, esztelen kívánságokat gerjesztve, gonosz indulatokat táplálva, ostoba szenvedélyeknek vagy hiú elménckedéseknek engedve. Hiszen a túlzott evés és ivás, a finom ruhák és gyönyörű házak, a díszünnepek és díszhintók, gyönyörök és mulatságok természetüknél fogva megrontják és megzavarják szívünket. Ezek etetik és táplálják természetünk minden balgaságát és esendőségét. Mind olyan dolgot erősítenek, amit gyengíteni kellene. Ellenkeznek azzal a szívbeli józansággal és kegyességgel, amely az isteni dolgok zamatát adja. Súlyos teherként nyomasztják elménket, úgy hogy már nem vagyunk képesek és nem is akarjuk gondolatainkat és érzelmeinket a mennyei dolgokra irányítani.
Úgyhogy az így elköltött pénzt nem pusztán elpazaroljuk vagy elveszítjük, hanem rossz célokra adjuk, a következmény pedig nyomorúságos: megromlott és megzavarodott szívünkkel képtelenek vagyunk az evangélium magasztos tanításait követni. Olyan ez, mintha azért tartanánk vissza a pénzt a szegényektől, hogy mérget vehessünk magunknak." [W. Law, i.m., 50-51.]
Ugyanígy nincs mentségük azoknak sem, akik felhalmozzák azt, amire értelmes cél híján nincs szükségük:
"Ha valakinek lennének olyan fölösleges kezei, szemei vagy lábai, amelyeket odaadhatna azoknak, akiknek szükségük van rájuk, és ahelyett, hogy odaadná vak és béna testvéreinek, szekrénybe zárja, ugye joggal tekintenénk az ilyet szívtelen gazembernek? Ha inkább tetszenék neki mulatságképpen felhalmozni ezeket, mint hogy örök jutalomra tegyen szert azzal, hogy odaadja őket azoknak, akiknek szemre és kézre van szükségük, ugye joggal tekintenénk őrültnek az ilyet?
Nos, természete szerint a pénz erősen hasonlít a szemre és a lábra. Ha szekrénybe zárjuk..., jóllehet a szegényeknek és nyomorultaknak szükségük lenne rá..., kegyetlenségünk aligha áll messze azétól, aki inkább felhalmozza a kezeket és szemeket, semhogy odaadja azoknak, akiknek szükségük van rá. Ha mi is inkább összegyűjtjük, ahelyett hogy azzal szerezzünk magunknak örökkévaló jutalmat, hogy jóra használjuk a pénzünket, vétkesek vagyunk annak őrültségében, aki inkább bezárja a szemeket és kezeket, semhogy örök áldást nyerjen magának azzal, hogy kiosztja a szükségben levőknek." [Uo.]
25. Vajon nem ez-e a másik oka annak, hogy a gazdag emberek olyan nehezen jutnak be a mennybe? [Mt 19,23] Nagy többségük átok alatt van, Isten külön átka alatt, hiszen életvitelükkel nemcsak szüntelenül megrabolják Istent, hűtlenül kezelik és elpazarolják Uruk javait, és ezzel megrontják saját lelküket is, hanem megrabolják a szegényt is, az éhezőt, a mezítelent, kihasználják az özvegyet és az árvát [Zak 7,10], és felelőssé teszik magukat mindazért a szükségért, nyomorúságért és bajért, amin segíthetnének, mégsem segítenek. Vajon nem kiált-e ellenük a földről mindazoknak a vére, akik annak hiányában vesznek el [1Móz 4,10], amit ők vagy felhalmoznak, vagy feleslegesen eltékozolnak? Ó, hogy fognak számot adni annak, aki megítéli majd az élőket és a holtakat? [1Pt 4,5]
26. Negyedszer pedig annak igaz felhasználását, amire neked magadnak nincs szükséged, megtudhatod az Urunk által felállított ellentétpár másik feléből: "Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.". [Mt 6,20] Amit csak meg tudsz takarítani, biztonságosabb helyre tedd, mint amit a világ tud nyújtani. Gyűjtsd kincseidet a mennyei bankban, és Isten ama napon visszafizeti neked. "Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét". [Péld 19,17] Ezzel azt mondja, írd az én számlámra. Pedig "önmagaddal is tartozol nekem". [Filem 19]
Adj a szegényeknek tiszta szemmel, igaz szívvel, és írd fel: "Ennyit adtam Istennek". Hiszen "amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." [Mt 25,40]
Ez a "hű és okos sáfár" [Lk 12,42] feladata: ne adja el házát, földjét vagy alaptőkéjét, legyen bár sok vagy kevés, hacsak valamilyen különös körülmény nem kényszeríti rá, és ne igyekezzék vagy ne kívánja azt gyarapítani, még kevésbé hiábavalóságokra eltékozolni, hanem csakis azokra a bölcs és értelmes célokra használja fel, amelyekre Ura kezébe adta. A bölcs sáfár, miután gondoskodott saját háza népe számára az életre és a kegyességre szükséges dolgokról [2Pt 1,3], "barátokat szerez magának" mindazzal, ami időről időre marad neki "a hamis mammonból, hogy amikor meghal, befogadják az örök hajlékokba" [Lk 16,9; 2Kor 5,1]; hogy amikor ez a földi sátor összeomlik, azok, akik előtte Ábrahám kebelére vitettek [Lk 16,22], miután az ő kenyerét ették, és az ő juhainak gyapját viselték és dicsérték Istent a vigasztalásért [Jób 31,20], üdvözölhessék őt a Paradicsomban és az "örökkévaló mennyei házban", az "Istentől készített hajlékban". [2Kor 5,1]
27. "Megparancsoljuk" tehát a nagy Urunktól és Mesterünktől kapott hatalommal "azoknak, akik e világban gazdagok..., hogy tegyenek jót (agathoergein)" [1Tim 6,17-18], hogy a jó cselekedetek életét éljék! "Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas," aki nem szűnik meg jót cselekedni. "Legyetek irgalmasok!" [Lk 6,36] - "Mennyire?". Erőtök szerint, minden Istentől kapott képességetekkel. Egyedül ez legyen jó cselekedeteitek mércéje, nem pedig a világ szánalmas vezérelvei vagy szokásai. Megparancsoljuk, hogy "legyetek gazdagok a jó cselekedetekben" [1Tim 6,18]; hogy bőségesen adakozzatok, mivel bővelkedtek! Ingyen vettétek, ingyen adjátok [Mt 10,8]; hogy csak a mennyben gyűjtsetek kincseket! "Adakozzatok szívesen" mindenkinek szüksége szerint! Osztogassatok, adjatok a szegényeknek [Zsolt 112,9], osszátok meg kenyereteket az éhezővel! [Ézs 58,7] Ruházzátok fel a mezítelent, vendégeljétek meg a jövevényt [Ez 18,7; Zsid 13,2], vigyetek vagy küldjetek segélyt a börtönben sínylődőknek! Gyógyítsátok a betegeket: nem csodával, hanem Istennek az alkalmas segítségnyújtásotokra adott áldásával! Aki a nyomorúságban veszendő lett volna, annak áldása szálljon rátok [ld. Jób 29,13]! Védelmezzétek az elnyomottat, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét, [Ézs 1,17; Károli] és vidítsátok fel az özvegyek szívét! [Jób 29,13]
28. Buzdítunk benneteket az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy "adakozzatok szívesen", koinónikosz einai [1Tim 6,18]; hogy egy lélekkel legyetek (ha külső körülményeitek különböznek is) a régi idők híveivel, akik "kitartóan részt vettek", en té koinónia, abban az áldott és szent "közösségben", amelyben "senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt". [ApCsel 2,42; 4,32] Légy Istennek és a szegényeknek sáfára, hű és bölcs sáfára [Lk 12,42]; az akkori hívőktől csak két pontban különbözve: hogy az Úr a kezedbe tett javaiból először szükségeidet elégíti meg, és hogy megadta neked az adakozás kegyelmi állapotát. Így "gyűjtsetek magatoknak jó alapot" nem erre a világra, hanem "a jövendőre, hogy elnyerjétek az igazi életet". [1Tim 6,19] Valójában Isten minden áldásának, legyen az földi vagy örökkévaló, igazi alapja az Úr Jézus Krisztus, az ő igazsága és vére, amit cselekedett és elszenvedett értünk. És "más alapot" ebben az értelemben "senki sem vethet" [1Kor 3,11]: sem apostol, sem mennyből jövő angyal. [Gal 1,8] Az ő érdemei által azonban bármit teszünk az ő nevében, az jó jutalom alapja lesz azon a napon, amikor "mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan". [1Kor 3,8] Éppen ezért "ne a veszendő eledelért fáradozz, hanem az örök életre megmaradó eledelért"! [Jn 6,27] Ezért "tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik" most, "és amihez erőd van"! [Préd 9,10] Ezért
[Samuel Wesley "On the Death of Mr. Morgan" (Morgan úr halálára) c. verséből.]
Törekedj "állhatatosan jót cselekedve dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra"! Állandóan, buzgón törekedve a jó cselekedetekre várd azt a boldog órát [Tit 2,14], amikor "így szól a király: Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám". "Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot!" [Mt 25,34-36]
Szerk. Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.10.