Wesley János 31. prédikációja: A szoros kapu és a keskeny út (Mt 7,13-14)
Forrás: John Wesley: Prédikációk II. (Názáreti Egyház Alapítvány, Budapest, 2002)
Bedőné Kriszt Éva fordítása. Engedéllyel felhasználva.
XXXI. Prédikáció
"Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják".
(Máté 7,13-14)
1. Miután Urunk figyelmeztetett bennünket az igaz hittel való első találkozásunkkor ránk leselkedő veszélyekre, illetve a belülről, szívünk gonoszságából természetes módon fakadó akadályokra, most, továbbhaladva, ismerteti a külső akadályokat, különösen a rossz példát és rossz tanácsot. Ezek egyike vagy másika vetett vissza a kárhozatba ezrével valaha jól futókat [Gal 5,7], sőt sok olyat is, aki már nem volt kezdő a hitben, aki valamelyest haladt már az igazság útján. Éppen ezért nagyon a lelkünkre köti az Úr idevágó figyelmeztetését, és különféle kifejezésekkel újra és újra elismétli, nehogy véletlenül elkerülje a figyelmünket. Így lényegében az előbbitől óv, amikor azt mondja: "Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják". Az utóbbitól véd, amikor így szól: "Óvakodjatok a hamis prófétáktól". [Mt 7,15] Most csak az előbbit fogjuk megvizsgálni.
2. "Menjetek be," mondja áldott Urunk, "a szoros kapun! Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják".
3. Ezekben a szavakban először is megfigyelhetjük a pokolba vezető útnak a legfőbb jellemzőit: "Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak"; másodszor a mennybe vezető útnak a legfőbb jellemzőit: "Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják"; harmadszor pedig az erre alapozott komoly buzdítást: "Menjetek be a szoros kapun!" [7,13]
I. 1. Először is figyeljük meg a pokolba vezető útnak a legfőbb jellemzőit: "Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak."
2. Valóban tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, mert a pokol kapuja a bűn, a kárhozatba vezető út pedig a gonoszság. És milyen tágas kapu a bűn kapuja! Milyen széles a gonoszság útja! Isten parancsolata "végtelen" [Zsolt 119,96], amely kiterjed nemcsak minden cselekedetünkre, hanem minden ajkunkat elhagyó szóra, sőt minden szívünkben támadt gondolatra. A bűn pedig ugyanolyan határtalan, mint a parancsolat, minthogy a parancsolat minden megszegése: bűn. Sőt inkább ezerszer szélesebb annál, mivel a parancsolat megtartásának egyetlen módja van, hiszen csak akkor tartjuk meg helyesen, ha mind a megtett dolog, mind megtételének módja és minden egyéb körülmény helyes. Ugyanakkor minden parancsolat megszegésének ezer módja van, úgyhogy ez a kapu valóban tágas.
3. Vizsgáljuk meg ezt kissé részletesebben. Mily tágan kiterjednek amaz ősbűnök, amelyektől az összes többi származik: "a test törekvése, amely ellenségeskedés az Istennel" [Róm 8,7], a szív gőgje, az önfejűség és a világ szeretete! Gátat vethetünk-e ezeknek? Nem áradnak-e szét összes gondolatunkban, nem vegyülnek- e bele minden jellemvonásunkba? Nem ezek teszik-e többé-kevésbé minden indulatunk kovászát? [ld. 1Kor 5,6] Ha közelről és alaposan megvizsgáljuk magunkat, nem azt látjuk-e, hogy a keserűség eme gyökerei szüntelen növekednek [Zsid 12,15], megfertőzik minden szavunkat és bemocskolják minden cselekedetünket? És sarjadékaik hogy elszaporodnak minden korban és nemzetben! Úgyannyira, hogy "az egész föld merő sötétséggel és csalárdsággal telik meg". [Vö. Zsolt 74,20. Wesley a Genfi Zsoltárok angol változatát idézi, ld. Szenczi fordítását.]
4. Ó, ki tudná felsorolni átkozott gyümölcseiket! Összeszámolni mind az Isten, mind felebarátaink ellen elkövetett bűnöket, nem azokat, amiket a képzelet festhet, hanem amelyeket naponta tapasztalunk szomorúságunkra! Nem kell az egész földet sem bejárnunk, hogy rájuk találjunk. Tekintsd meg bármelyik királyságot, bármelyik országot, várost vagy falvat! Milyen bőséges a bűnök aratása! És ne azok közül a helységek közül válassz, amelyeket még mindig mohamedán vagy pogány sötétség borít, hanem azokban nézz körül, amelyek Krisztus nevét viselik, és azt vallják, hogy látják az ő dicsőségéről szóló evangélium világosságát. [2Kor 4,4] Ne is menjetek tovább saját országunknál, a városnál, amelyben most éppen vagyunk! Keresztyénnek nevezzük magunkat, azok közül is a legtisztábbaknak; protestánsok, reformált keresztyének vagyunk! De ó, jaj! Ki reformálja meg nézeteink után szívünket és életünket is? Nincs-e ok rá? Hiszen nincs száma bűneinknek! Méghozzá a legsötétebb fajtából valók! Nem sokasodik-e köztünk napról napra mindenféle durva utálatosság? Nem lepik-e el a különféle bűnök a földet, ahogyan a tengert víz borítja? [vö. Ézs 11,9; Hab 2,14] Ki tarthatná számon őket? Eredj inkább, és számold meg az eső cseppjeit vagy a tenger fövenyét! Ilyen "tágas az a kapu", ilyen "széles az az út, amely a kárhozatba visz".
5. "És sokan vannak", akik bemennek ezen a kapun, akik ezen az úton járnak - csaknem annyian, ahányan bemennek a halál kapuján, és a halál kamráiba hullnak [ld. Péld 7,27]. Mert hiábavaló tagadni (noha elismerni szégyen és szomorúság), hogy még ebben a keresztyénnek nevezett országban is korra és nemre, hivatásra és foglalkozásra, rendre és rangra, vagyoni állapotra való tekintet nélkül az emberek nagy többsége a kárhozatba vezető úton jár. E város lakóinak zöme a mai napig bűnben él - az állítólag megtartott törvény valamiféle kézzelfogható, megrögzött, tudatos megszegésében; valamiféle külső törvénysértésben, a legdurvább, szemmel látható istentelenségben vagy álnokságban; az Isten vagy ember iránti kötelességük nyílt semmibe vételében. Akik pedig így élnek, ezt senki nem tagadhatja, a kárhozatba vezető úton járnak. És vegyük még hozzájuk azokat, akiknek "az a nevük, hogy élnek, pedig halottak" [Jel 3,1], soha nem éltek még Istennek [Róm 6,11]; akik kívülről szépnek látszanak az emberek előtt, de belül tele vannak mindenféle tisztátalansággal [Mt 23,27], tele gőggel vagy hiúsággal, haraggal vagy bosszúvággyal, becsvággyal vagy irigységgel; akik inkább magukat szeretik, inkább a világot szeretik, inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. [2Tim 3,2-4] Lehet, hogy az emberek előtt valóban magasztosak, de az Úr előtt utálatosak. [Lk 16,15] És a világ eme szentjei hogy megszaporítják a pokol gyermekeinek számát! Sőt vegyük hozzá mindazokat, akik, legyenek bármilyenek más tekintetben, tartsák meg a kegyességnek több vagy kevesebb látszatát [2Tim 3,5], "az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat" - mint az Istennel való megbékélésük és az Istentől való elfogadásuk alapját - "igyekezvén érvényesíteni, nem engedelmeskednek Isten igazságának", amely hit által van. [Róm 10,3; Károli] Nos mindezeket a dolgokat összevéve, milyen szörnyűségesen igaz Urunk állítása: "Tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak".
6. És ez nem pusztán az aljanépet érinti [ld. Horatius, Ódák III.1 (Összes művei, Budapest, 1989, 82. o.); N.B. ez a fajta szóhasználat közhelyszámba ment a XVIII. századi angol felsőbb és középosztályi körökben; maga Wesley is bele-belecsúszott, jóllehet tudatosan azonosította magát "Krisztus szegényeivel"], az emberiség szánalmas, hitvány, ostoba részét. Bizony a világ kiválóságai, nagy földeknek és megannyi igavonó baromnak birtokosai még csak nem is óhajtanak mentséget kapni ez ítélet alól. Épp ellenkezőleg, számos "test szerint", azaz emberi megítélés szerint "bölcs", erőben, bátorságban, gazdagságban "hatalmas vagy nemes ember", akit "elhívott" [vö. 1Kor 1,26; Károli] a világ, a test és az ördög a széles útra, nem tagadta meg az engedelmességet eme hívásnak. Sőt, minél magasabbra emelkedtek vagyonban és hatalomban, annál mélyebbre süllyedtek gonoszságban. Minél több áldást kapnak Istentől, annál több bűnt követnek el, tisztességüket vagy gazdagságukat, műveltségüket vagy bölcsességüket nem üdvösségük munkálására használva fel eszközül [Fil 2,12], hanem inkább arra, hogy kitűnjenek a kicsapongásban - önvesztükre.
II. 1. És éppen azért mennek sokan közülük továbbra is a "széles úton", mert széles; és figyelmen kívül hagyják azt, hogy éppen ez a kárhozatba vivő útnak a legfőbb jellemzője. "Sokan vannak," mondja Urunk, "akik azon járnak" - és éppen ezért inkább menekülniük kellene róla, sőt, éppen azért, "mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják". [Mt 7,13-14]
2. Ez pedig a mennybe vezető útnak a legfőbb jellemzője. Olyan keskeny az az út, amely az életre visz, az örök életre, olyan szoros a kapu, hogy semmi tisztátalan, semmi szentségtelen nem léphet be rajta. Egy bűnös sem léphet be ezen a kapun, amíg meg nem váltatott minden bűnéből. Nemcsak külső bűneiből, "atyáitól örökölt" gonosz "életmódjától". [1Pt 1,18] Nem elegendő az, hogy "nem tesz többé rosszat", és megtanult "jót tenni". [Ézs 1,16-17] Nemcsak minden bűnös cselekedetből és minden gonosz és hiábavaló beszédtől kell megszabadulnia, hanem belsőleg kell megváltoznia, elméjének lelke szerint kell teljesen megújulnia. [Ef 4,23; Károli] Máskülönben nem mehet be az élet kapuján, nem mehet be a dicsőségbe. [vö. Lk 24,26; Károli]
3. Mert "keskeny az az út, amely az életre visz" - az egyetemes szentség útja. Valóban keskeny a lelki szegénység útja, a szent sírás útja, a szelídség útja, az igazság éhezésének és szomjazásának útja. [Mt 5,3-7] Keskeny az irgalom, a tettetés nélkül való szeretet, a tisztaszívűség útja [2Kor 6,6; Mt 5,8], a mindenkivel való jó cselekvés útja [Gal 6,10] és a gonoszság, mindenféle gonoszság igazságért való elszenvedésének örömmel járt útja [ld. Mt 5,10].
4. "És kevesen vannak, akik megtalálják azt". Ó, jaj, milyen kevesen találják meg még a pogány tisztesség útját is! Milyen kevesen vannak, akik nem tesznek másokkal olyat, amit nem akarnak, hogy velük tegyenek! [Mt 7,12] Milyen kevesen, akik tiszták Isten előtt az igazságtalan vagy szeretetlen cselekedetektől! Milyen kevesen, akik "nem vétkeznek nyelvükkel" [ld. Sirák fia 19,16]; akik nem szólnak barátságtalanul vagy igaztalanul! Az emberi nemzetnek mily csekély része ártatlan még a külső vétkekben is! És mennyivel kevesebben vannak, akik rendben, tisztán, szentül tartják szívüket Isten előtt! Hol vannak azok, akiket az ő mindent átható szemei valóban alázatosnak látnak? Akik Megváltó Istenük jelenlétében bűnbánatot tartanak porban és hamuban? [ld. Jób 42,6] Akik mélységesen és állhatatosan komolyak, átérzik gyarlóságaikat, és "félelemmel töltik el jövevénységük idejét"? [1Pt 1,17] Akik valóban nyájasak és szelídek, akiket soha "nem győz le a rossz, hanem ők győzik le a rosszat a jóval"? [Róm 12,21] Akik szakadatlanul Isten után szomjúhoznak [Zsolt 42,2-3], és akik szüntelenül meg akarnak újulni az ő hasonlatosságára? Milyen kevesen vannak szerte a földön, akiknek lelkét eltölti a szeretet az egész emberiség iránt; és akik minden erejükkel szeretik Istent [Mk 12,30]; akik neki adták szívüket, és semmi másban nem gyönyörködnek sem égen, sem földön! [ld. Zsolt 73,25] Milyen ritka az Istent és társait szerető ember, aki minden erejét arra fordítja, hogy jót tegyen mindenkivel [Gal 6,10]; és aki kész mindent elszenvedni, még magát a halált is, hogy egyetlen lelket is megmentsen az örök haláltól!
5. Míg azonban ilyen kevesen járnak az élet útján, és ilyen sokan a kárhozat útján, nagy a veszélye annak, hogy magával sodorjon bennünket is a példák árja. Még egyetlen példa is, ha szüntelenül előttünk van, képes befolyásolni minket, különösen, ha az még természetesnek is tetszik és összhangban van saját hajlamainkkal. Milyen óriási az ereje akkor a temérdek, szüntelenül szembetűnő példának, amely saját szívünkkel is összeesküszik, hogy magával rántson a természet áradatába! Milyen nehéz lehet akkor megállni az árral szemben, és "tisztán megőrizni magunkat a világtól"! [Jak 1,27]
6. Ami még tovább nehezíti a helyzetet, hogy nem a bárdolatlan, esztelen emberek, vagy legalábbis nemcsak ők mutatnak ilyen példát, özönlenek a lefelé vezető úton: az udvariasak is, a jól neveltek, az előkelők, a bölcsek, a világ dolgait értő emberek, a nagy tudású, mélyen és sokat tanult, gondolkodó és ékesszóló emberek! Ezek mind vagy majdnem mind rosszallnak minket! És mi hogyan állhatunk meg velük szemben? Nem hull-e manna nyelvükről? [John Milton: Elveszett Paradicsom, II,112-12: "...Szemben áll már / az emberibb, csinosabb Béliál - / az Égből nála nem veszett kecsesebb / személy, ki színleg méltóságra termett, / s hőstettre; ám egészében csalárd űr; / bár manna hull a nyelvéről, de érti / jóvá mint fessen át gonoszt, miként / csavarjon, öljön el okos tanácsot..." Jánosy István fordítása (in: Válogatott művei, Budapest, 1978), 84-85. o.] És nem tanulták-e ki a nyájas meggyőzés összes fortélyát? És az érvelését is, hiszen mind igen jártasak a szócsatákban és vitatkozásokban. Nekik mi sem könnyebb, mint bebizonyítani, hogy az út azért helyes, mert széles; hogy aki a tömeggel tart, rosszat nem tehet [2Móz 23,2]; csak az tehet rosszat, aki nem követi őket; hogy te bizonyosan a rossz úton jársz, mert keskeny az, és olyan kevesen találnak rá. Ezek az emberek világosan be fogják bizonyítani, hogy a rossz jó, és a jó rossz; hogy a szentség útja a kárhozat útja, és a világ útja az egyedüli út a mennybe.
7. Ó, hogyan tudnák tanulatlan, tudatlan emberek megvédeni ügyüket ilyen ellenlábasokkal szemben! És ezek még csak nem is az egyedüliek, akikkel vitatkozniuk kell nekik, a feladatra oly esélyteleneknek, hiszen van még sok erős, hatalmas és nemes ember, meg bölcs is, aki a kárhozat útján jár. Ők persze a rövidebb útját választják a meggyőzésnek, az értelemmel és az okoskodással nem bajlódnak. Ők a velük szemben állóknak általában nem az értelmére, hanem a félelmeire akarnak hatni - és ezzel a módszerrel, ha már az érveléssel nem mennek semmire, ritkán vallanak kudarcot, mivel ez minden ember képességeinek megfelel: végtére félni mindenki képes, akár tud érvelni, akár nem. És azok, akik nem bíznak rendületlenül Istenben, nem támaszkodnak biztosan az ő erejére és szeretetére, nem tehetik, hogy ne féljenek véteni a világi hatalom birtokosaival szemben. Nem csoda tehát, ha ezeknek a példáját mint törvényt követik mindazok, akik nem ismerik Istent!
8. Hasonló módon megannyi gazdag ember ugyancsak a széles úton jár. Ők az emberek reménységeire és ostoba kívánságaira hatnak, ugyanolyan erővel és eredménnyel, mint a hatalmasok és nemesek a félelmeikre. Úgyhogy aligha tarthatsz ki az Isten országának útján, hacsak meg nem halsz mindennek idelenn [ld. Róm 6,2], hacsak meg nem feszíttetsz a világ számára, és a világ is meg nem feszíttetik számodra [Gal 6,14], ha csak nem kívánkozol semmi másra Istenen kívül.
9. Mert milyen sötét, milyen nyomasztó, milyen ijesztő a kilátás az ellenkező oldalról! Szoros kapu! Keskeny út! És kevés, aki rátalál a kapura! Kevesen járnak az úton! Ráadásul az a kevés se nem bölcs, se nem művelt, se nem ékesszóló. Képtelenek meggyőzőn vagy világosan érvelni: nem tudnak hathatósan elővezetni érvet. Nem tudják, hogyan bizonyítsák be, amit hisznek, vagy hogyan magyarázzák meg, amit állításuk szerint megtapasztalnak. Az ilyen szószólók nemigen viszik előbbre, inkább hiteltelenítik vállalt ügyüket.
10. Ehhez vegyük még hozzá, hogy ezek nem nemes, tiszteletre méltó emberek: ha azok volnának, balgaságukat még elnéznénk nekik. Semmi befolyással, tekintéllyel nem rendelkeznek, nem számítanak a világban. Közönségesek és alantasak, rangjuk nincsen, még ha akarnák, se lenne erejük ártani neked. Éppen ezért nincs is miért félni tőlük; és nincs mit remélni sem tőlük, hiszen legtöbben közülük azt mondanák: "Ezüstöm és aranyam nincsen" [ApCsel 3,6] - legfeljebb nagyon szerény mértékű. Sokuk táplálkozni és ruházkodni is alig tud. Emiatt, és mivel útjaik különböznek más emberekétől, mindenütt megszólják, megvetik őket, nevüket kivetik, mint gonoszt [ld. Lk 6,22], különféle módokon üldözik őket, és úgy bánnak velük, mint a világ szemetjével, mindenki söpredékével [ld. 1Kor 4,13]. Úgyhogy mind félelmeid, mind reményeid, összes kívánságod (kivéve a közvetlenül Istentől származókat), sőt, a természetes hajlamaid is mind szüntelenül arra indítanak, hogy térj vissza a széles útra.
III. 1. Ezért buzdít minket olyan komolyan Urunk: "Menjetek be a szoros kapun". Vagy (ahogy másutt fogalmazza meg ugyanezt a serkentést): "Igyekezzetek bemenni": agonizeszthe eiszelthein, buzgón igyekezzetek, akárha haláltusában volnátok. "Mert sokan akarnak majd bemenni," folytatja Urunk, de mivel hanyagul igyekeznek, "nem tudnak" [Lk 13,24].
2. Igaz, hogy az ezeket közvetlenül követő szavakban talán egy másik okát is sejteti annak, hogy miért "nem tudnak bemenni". Miután ugyanis így szólt: "Mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak", hozzáteszi: "Mikor már a gazda felkél, és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani" [13,25; Károli] (arkszeszthe ekszo esztanai, ami helyesebb így: "megálltok kívül", mert az arkszeszthe csupán díszítő töltelékszónak tűnik), "és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: nem tudom, honnan valók vagytok... [13,25] Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!" (Lk 13,24-27)
3. Felszínesen nézve, e szavakból úgy tűnhet, hogy a kinn rekedést nem annyira az akarás módja, hanem inkább annak teljes hiánya váltotta ki. De az eredmény valójában ugyanaz. Azt az utasítást kapják, hogy távozzanak, mert "gonosztevők" voltak, mert a széles úton jártak; más szavakkal, mert nem tusakodva igyekeztek bemenni a szoros kapun. [Mt 7,14] Akarni valószínűleg akarták a bemenetelt az ajtó bezárulása előtt, de nem eléggé. Sőt igyekeztek is bemenni, miután bezárult az ajtó; akkor viszont már túl késő volt.
4. Ezért hát "igyekezzetek" most, e mai napon "bemenni a szoros kapun". És hogy ezt elérjétek, döntsétek el szívetekben, és helyezzétek mindig előtérbe gondolataitokban azt, hogy ha a széles úton jártok, a kárhozatba vivő úton meneteltek. Ha sokan járnak veletek, olyan bizonyos, amiképpen Isten igaz, hogy mind ők, mind ti a pokol felé haladtok. Ha az emberek nagy többségével mész, a feneketlen mélység felé tartasz. [Jel 20,3] Sok bölcs, sok gazdag, hatalmas és nemes ember jár veled egy úton? [ld. 1Kor 1,26] Nem is kell tovább tépelődnöd: ebből a jelből tudhatod, hogy ez az út nem az életre vezet. Íme egy rövid, egyértelmű, tévedhetetlen szabály, mielőtt a részletekbe bocsátkoznál. Bármilyen foglalkozásnak élsz is, rendkívülivé kell válnod, máskülönben elkárhozol. A pokolba vezető útban nincsen semmi rendkívüli; a mennybe vezető út viszont szín tiszta rendkívüliség. Ha akárcsak egyetlen lépést is megteszel Isten felé, nem leszel olyan, mint a többi ember [ld. Lk 18,11]. De ne ezt nézd! Sokkal jobb egyedül állni, mint a mélységbe zuhanni! Fusd tehát állhatatossággal az előtted levő pályát [Zsid 12,1], még ha kevés társad van is rajta! Nem lesz ez mindig így. Egy kevés idő még, és megérkezel "az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez... és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez". [12,22-23]
5. "Igyekezzetek" tehát "bemenni a szoros kapun", mint akiket mélységesen átjár annak a kimondhatatlan veszélynek az érzése, amely lelketeket fenyegeti mindaddig, amíg széles úton jártok, amíg nincs meg bennetek a lelki szegénység [Mt 5,3] és az a belső vallás, amelyet a sokaság, gazdagok és bölcsek bolondságnak tartanak. "Igyekezzetek bemenni", bánat és szégyen töltsön el, amiért ilyen sokáig futottatok együtt a balga tömeggel, teljességgel elhanyagolva, ha ugyan meg nem vetve azt a "szentséget, amely nélkül senki sem láthatja meg az Urat". [Zsid 12,14] Igyekezzetek, mintegy szent félelemtől tusakodva, nehogy "az ő nyugalmába, az Isten népére ezután váró nyugalomba való bemenetel ígérete" ellenére "lemaradjatok róla". [4,1-9] Igyekezzetek a kívánság teljes buzgóságával, "kimondhatatlan fohászkodásokkal". [Róm 8,26] Igyekezzetek szüntelen imádkozással, [1Thessz 5,17] mindenkor, minden helyen Isten felé tárva szíveteket, és nem hagyva neki nyugtot, mígnem "színét meglátjátok felségének, és ha álmotokból felserkentek, megelégedtek jóvoltában" [ld. Zsolt 17,15; Wesley a Genfi Zsoltárokat idézi, ld. Szenczi fordítását].
6. Végezetül: "Igyekezzetek bemenni a szoros kapun", nemcsak a léleknek, a bűnbánatnak, a bánatnak, a szégyennek, a kívánságnak, a félelemnek, a szünet nélkül való imádkozásnak ezzel a tusakodásával, hanem azzal is, hogy "a hálaadás útján jártok" [Zsolt 50,23], hogy minden erőtökkel Isten útjait követitek, az ártatlanság, a kegyesség és az irgalmasság útját. Őrizkedjetek mindentől, ami gonosznak látszik [1Thessz 5,22; Károli]; tegyetek meg minden tőletek telhető jót mindenkivel [Gal 6,10]; tagadjátok meg magatokat, saját akaratotokat mindenben, és vegyétek fel kereszteteket naponta! [Lk 9,23] Legyetek készek levágni jobb kezeteket, kivájni jobb szemeteket és elvetni magatoktól [Mt 5,29-30], elveszíteni javaitokat, barátokat, egészséget, mindent a földön, hogy bemehessetek a mennyek országába!
Szerk. Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2015.02