Wesley János 33. prédikációja: Az okos és a bolond ember (Mt 7,21-27)
Forrás: John Wesley: Prédikációk II. (Názáreti Egyház Alapítvány, Budapest, 2002)
Bedőné Kriszt Éva fordítása. Engedéllyel felhasználva.
XXXIII. prédikáció
Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!
Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult.
(Máté 7,21-27)
1. Isteni Tanítónk, miután kijelentette Isten teljes akaratát az üdvösség útjáról, és megvizsgálta az azon járni óhajtók előtt álló legfőbb akadályokat, most ezekkel a súlyos igékkel zárja le egész beszédét; ilyenképpen mintegy megpecsételi próféciáját, rányomva egész tekintélyének bélyegét arra, amit átadott, hogy az szilárdan megálljon nemzedékről nemzedékre.
2. Mert így szól Urunk, nehogy azt képzelje valaki, hogy létezik ezen kívül bármely más út: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! [...] Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult".
3. Az itt következő igemagyarázatban szeretném először megvizsgálni annak az esetét, aki a homokra építi a házát; másodszor rámutatni annak a bölcsességére, aki kősziklára építkezik, harmadszor pedig gyakorlati alkalmazással zárni.
I. 1. Először tehát, nézzük annak az esetét, aki házát homokra építi. Róla mondja Urunk: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram!" Ez pedig olyan rendelkezés, amely el nem múlik; örök időre állította fel az Úr. [Zsolt 148,6; Károli] Éppen ezért páratlanul fontos felfognunk eme szavak igaz jelentőségét. Mit is értsünk a kifejezésen: "aki azt mondja nekem: Uram, Uram"? Ez kétségkívül azt jelenti: "aki azon gondolkodik, hogy más úton jut a mennybe, mint amit én most leírtam". Magában foglal tehát (hogy a legelején kezdjük) minden jó szót, minden szavakban megnyilvánuló vallásosságot. Tartalmazza mindazokat a hitvallásokat, amelyeket felmondunk, hitünk megvallásait, valahány imádságunkat, Istennek felolvasott vagy elrebegett hálaadásainkat. Mondhatjuk naponta: jó az Úr [Zsolt 100,5], és adhatunk hálát minden nap az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért. [Ld. 107,8.15.21.31. Feletek (responsumok) a Book of Common Prayer, azaz "A közös imádság könyve" (anglikán imakönyv) szerinti reggeli imádságban (Morning Prayer).] Beszélhetünk hatalmas cselekedeteiről, és szólhatunk üdvözítő munkájáról nap mint nap. Megmutathatjuk Isten beszédének értelmét lelkiekhez lelkieket szabván. [1Kor 2,13; Károli] Elmagyarázhatjuk országának titkait, amelyek rejtve voltak a világ kezdete óta [Kol 1,26]. Szólhatunk angyalok nyelvén, az embereké helyett az Isten mélységeiről. [1Kor 13,1; 2,10] Hirdethetjük a bűnösöknek: "Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét". [Jn 1,29] Sőt, tehetjük mindezt az Isten erejének olyan mértékével, és Lelkének olyan megnyilvánulásával, hogy sok lelket megmenthetünk a haláltól [Jak 5,20], és sok vétket elfedezhetünk. [1Pt 4,8] Mégis, meglehet, mindez nem ér többet annál, hogy azt mondjuk: "Uram, Uram!" Bár sikeresen prédikáltam másoknak, én magam gonosz életű maradok. [1Kor 9,27; eredeti Károli, Tótfalusi Aranyas Bibliája] Isten kezével sok lelket menthetek ki a pokolból, én magam mégis oda zuhanok munkám végeztével. Elvezethetek sok más embert Isten országába, én magam mégsem lépek be oda soha. Olvasó, ha Isten valaha is megáldotta szavamat tenéked, imádkozz, hogy legyen irgalmas énhozzám, bűnöshöz. [Lk 18,13]
2. Azt mondani: "Uram, Uram", jelentheti másodszor azt, hogy nem teszünk semmi rosszat. Őrizkedhetünk az elbizakodottság minden bűnétől, a külsődleges gonoszság minden fajtájától. Tartózkodhatunk a szólásnak és cselekvésnek minden, a Szentírásban tiltott módjától. Mondhatjuk mindazoknak, akik között élünk: "Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?" [Jn 8,46] Lelkiismeretünk lehet tiszta minden külső vétektől Isten és ember iránt. [ApCsel 24,16] Lehetünk mentesek minden tisztátalanságtól, istentelenségtől és hamisságtól, ami a külső cselekedeteket illeti, vagy pedig (ahogy az apostol tesz bizonyságot magáról) "a törvényben követelt igazság", vagyis a külsődleges igazság "szempontjából feddhetetlenek" vagyunk [Fil 3,6] - ettől azonban még nem igazulunk meg. Ez még mindig nem több annál, hogy azt mondjuk: "Uram, Uram". És ha nem jutunk ennél tovább, soha nem "mehetünk be a mennyek országába". [Mt 5,20]
3. Azt mondani: "Uram, Uram", harmadszor jelenthet sok úgynevezett jó cselekedetet. Részt vehet valaki az úrvacsorában, meghallgathat tömérdek kiváló prédikációt, és lehet, hogy egyetlen alkalmat sem hagy ki, amikor Isten egyéb rendeléseivel élhet. Tehetek jót felebarátommal, megoszthatom kenyeremet az éhezővel, és felruházhatom a mezítelent. [Ézs 58,7] Törekedhetek a jó cselekedetekre olyannyira, hogy minden vagyonomat "szétosztom a szegényeknek". [1Kor 13,3] Sőt, tehetem mindezt azzal a kívánsággal, hogy Isten tetszését elnyerjem, és azzal az őszinte hittel, hogy valóban meg is nyerem a tetszését (kétségkívül így van ez azokkal, akikről Urunk úgy beszél, mint akik azt mondják: "Uram, Uram!"); ugyanakkor mégsem részesülök a dicsőségben, amely majdan megjelentetik. [Róm 8,18; Károli]
4. Ha ezen valaki elcsodálkozik, vallja be, hogy idegen tőle Jézus Krisztus egész vallása, különösen az Urunk által ebben az igehirdetésében róla megfestett tökéletes kép. Hiszen mindenével együtt mégis mennyire elmarad az itt leírt valóságos igazságtól és szentségtől [Ef 4,24]! Milyen távol áll attól a belső mennyei országtól, amely most megnyílt a hívő lélekben! Amely először úgy vettetik el a lélekben, mint egy mustármag [Mk 4,32], azután pedig ágakat hajt, amelyek gazdagon termik az igazság gyümölcseit [Fil 1,11], minden jó hajlandóságot, szót és cselekedetet.
5. Mégis, bármilyen világosan jelentette is ki ezt Urunk, bármilyen gyakran ismételte is el, hogy senki nem mehet be a mennyek országába, ha nincs meg benne az Isten [emez - a szerk.] országa, jól tudta, hogy sokan nem fogják elfogadni ezt a mondást, ezért is erősíti meg újra. "Sokan" (mondja, azaz nem egy ember, nem is csak néhányan, tehát ez nem is kivételes vagy ritka eset) "mondják majd nekem ama napon": nemcsak sokszor imádkoztunk, mondtuk a te dicséretedet, őrizkedtünk a gonosztól, gyakoroltuk magunkat a jó cselekvésében, hanem ennél sokkal többet is tettünk: "a te nevedben prófétáltunk. A te nevedben űztünk ki ördögöket; a te nevedben tettünk sok csodát". "Prófétáltunk": kijelentettük akaratodat az embereknek, megmutattuk a bűnösöknek a békességhez és dicsőséghez vezető utat. És ezt "a te nevedben" tettük, a te evangéliumod igazságának megfelelően. Sőt a te hatalmaddal, aki meg is erősítetted Igédet a mennyből elküldött Szentlélekkel. Mert "a te nevedben" (vagy neved által), a te Igéd és Lelked ereje által "űztünk ki ördögöket"; olyan lelkekből, amelyeket azok már rég magukénak tartottak, és amelyeket teljesen, háborítatlanul birtokoltak. "És a te nevedben", a te erőddel, nem a sajátunkkal "tettünk sok csodát", olyannyira, hogy "a halottak" is meghallották "az Isten Fiának a hangját" [Jn 5,25] általunk, és életre keltek [ld. Ez 37,10]. "És akkor kijelentem nekik: sohasem ismertelek titeket", még akkor sem, amikor ördögöket űztetek ki az én nevemben. Még akkor sem ismertelek benneteket mint enyéimet, mert szívetek nem felelt meg Istennek. Ti magatok nem voltatok szelídek és alázatosak [Mt 11,29], nem szerettétek Istent és az embereket, nem újultatok meg az Isten képére [Kol 3,10]. Nem voltatok szentek, ahogy én szent vagyok [ld. 1Pt 1,16]. "Távozzatok tőlem, ti", akik mindezek ellenére csak "gonosztevők" (anomia) vagytok. Megszegtétek törvényemet - a szent és tökéletes szeretet törvényét.
6. A kifogásnak még a lehetőségét is kizárandó, Urunk ezt a következő hasonlattal erősíti meg: "Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba", ahogy bizonyára be is következik minden ember életében előbb vagy utóbb: jönnek a külső nyomorúság, a belső kísértés árvizei és a gőg, a harag, a félelem meg a sóvárgás viharai. "Az pedig összeomlott, és teljesen elpusztult"; olyan nagy lett a romlása, hogy örökre vesztét okozta. Ez az osztályrésze mindazoknak, akik belenyugszanak bármibe, ami a fent leírt vallásnál kevesebb. És annál nagyobb lesz a romlásuk, mivel "hallották ezeket a beszédeket, de nem cselekedték meg".
II. 1. Másodszor annak az embernek a bölcsességét szeretném megmutatni, aki megcselekszi ezeket, aki "kősziklára építi a házát". Az az ember valóban bölcs, aki "cselekszi az én mennyei Atyám akaratát". Az igazán bölcs, akinek "igazsága felülmúlja az írástudókét és farizeusokét". [Mt 5,20] Az ilyen ember lelki szegény [5,3]: úgy ismeri magát, ahogyan őt is megismerte az Isten. [1Kor 13,12] Látja és átérzi minden bűnét, teljes büntethetőségét, míg el nem mossa azt az engesztelő vér. Tudatában van elveszett állapotának, Isten rajta maradó haragjának [Jn 3,36], és annak, hogy teljességgel képtelen önmagán segíteni, míg be nem tölti a békesség és a Szentlélekben való öröm. [Róm 14,17] Szelíd és kedves, mindenkivel türelmes, soha nem fizet "a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: áldást mond", míg le nem győzi a rosszat a jóval. [1Pt 3,9; Róm 12,21] Lelke semmi más után nem szomjazik a földön, egyedül Isten, az élő Isten után. [Zsolt 42,3] Szívből szeret minden embert, és kész életét adni ellenségeiért. Szereti az Urat, Istenét teljes szívéből, teljes elméjéből, lelkéből és erejéből. [Mk 12,30] Csak egyedül az mehet be a mennyek országába, aki ilyen lelkülettel tesz jót mindenkivel [Gal 6,10]; és aki, mikor emiatt "megvetik és elhagyják az emberek" [ld. Ézs 53,3], amikor gyűlölik, gúnyolják és üldözik, "örül és ujjong" [Mt 5,12], tudva, kiben hisz [2Tim 1,12], és bizonyos lévén abban, hogy ez a pillanatnyi, könnyű szenvedés "minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez neki". [2Kor 4,17]
2. Valóban mennyire bölcs az ilyen ember! Ismeri önmagát: örökkévaló lélek, aki Istentől jött ki, és küldetett egy agyagházba [Jób 4,19], nem azért, hogy a maga akaratát cselekedje, hanem hogy azét, aki őt küldte. [Jn 6,38] Ismeri a világot: azt a helyet, ahol néhány napot vagy évet kell eltöltenie, nem mint annak lakosa, hanem mint idegen és jövevény [Zsid 11,13], útban az örök hajlékok felé [Lk 16,9]; és ennek megfelelően él a világgal, de nem él vele vissza, és tudja, hogy annak ábrázata elmúlik. [1Kor 7,31] Ismeri Istent: Atyját és barátját, minden jónak szülőatyját, minden testben lakozó léleknek középpontját, minden értelmes lény egyedüli boldogságát. A napnál is világosabban látja, hogy az ember célja ez: dicsőíteni azt, aki önmagáért alkotta őt, és szeretni azt, gyönyörködni benne örökké. Ugyanilyen világosan látja azt is, milyen eszközzel érheti el azt a célt, hogy a dicsőség Istenében gyönyörködjék: azzal, hogy megismeri, szereti és követi Istent, és hisz az általa küldött Jézus Krisztusban. [Jn 6,29;17,3]
3. Az ilyen ember bölcs, még Isten szemében is, mert "kősziklára építi a házát" [Mt 7,24; Károli], a rendíthetetlen Kősziklára, az örök Kőszálra, az Úr Jézus Krisztusra [ld. 4Móz 20,11; 1Kor 10,4; Jn 19,34], akit méltán nevezünk így, mert nem változik. Ő "tegnap, ma és mindörökké ugyanaz". [Mal 3,6; Zsid 13,8] Róla tett bizonyságot Isten embere hajdan, és az ő szavait idéző apostol is: "te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben, és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el" (Zsid 1,10-12). Bölcs tehát az az ember, aki őrá épít, őt mint az egyetlen alapot veti meg; aki csak az ő vérére és igazságára épít, arra, amit értünk tett és szenvedett. E sarokkőhöz rögzíti hitét [ld. Ézs 7,9; 1Kor 3,11; Ef 4,20], és lelkének teljes súlyával erre támaszkodik. Istentől megtanulta kimondani: Uram, vétkeztem; a pokol legmélyét érdemlem. De "Isten ingyen igazított meg kegyelméből, miután megváltott a Krisztus Jézus által". [Róm 3,24] "Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem". [Gal 2,20] "Az az élet, amit most élek": azaz az egy isteni, mennyei élet, olyan élet, amely "el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben". [Kol 3,3] Most, még ha testben is, olyan életet élek, amely telve van szeretettel, tiszta szeretettel Isten és emberek iránt - szent és boldog, Istent dicsérő és mindent az ő dicsőségére cselekvő élet.
4. De az ilyen ember se gondolja, hogy nem kell többé háborút látnia [vö. Mik 4,3], hogy kísértésbe már nem eshet többé. Az az Istenre marad, hogy megbizonyítsa a kegyelmet, amit adott: próbára tegye őt, mint a tűzben izzított aranyat. [Jel 3,18] Nem esik ritkábban kísértésbe, mint akik nem ismerik Istent, sőt, talán még többször is. Mert a Sátán a végsőkig megpróbálja azokat, akiket nem képes elpusztítani. Ennek megfelelően "ömlik" majd "a zápor", de csak olyankor és olyan módon, ahogy az jónak tetszik, de nem a levegőég fejedelmének, hanem annak, aki "királyi hatalmával mindenen uralkodik". [Zsolt 103,19] "Jönnek az árvizek", tombolnak félelmesen és háborognak hullámaik. De ezeknek is azt fogja mondani az Úr, az örökkévaló Király, aki trónol az áradat fölött [Zsolt 29,10]: "Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak!" [Jób 38,11] "Feltámadnak a szelek, és nekidőlnek annak a háznak", mintha alapjairól akarnák felszakítani. De nem diadalmaskodhatnak: nem omlik össze; mivel kősziklára épült. Ez az ember Krisztusra épített hit és szeretet által; ezért nem fog összeomlani. "Nem fél, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek" [Zsolt 46,3-4]; ő akkor is "a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen". [91,1]
III. 1. Milyen közelről érint tehát minden embert, hogy ezeket a dolgokat gyakorlati módon alkalmazza magára! Hogy buzgón megvizsgálja, milyen alapra épít, kősziklára, vagy pedig homokra! Milyen fontos, hogy te magad is feltedd a kérdést: mi az én reménységem alapja? Mire építem hitemet, hogy a mennyek országába jutok? Nem homokra építettem-é? Az ortodoxiámra vagy helyes vélekedéseimre (amelyeket gyalázatos nyelvrontással hitnek neveztem); arra, hogy, tegyük fel, sokkal ésszerűbb vagy biblikusabb álláspontra helyezkedtem, mint sokan mások? Ó, jaj! Micsoda őrültség ez? Ez maga a homokra építés, sőt, inkább a tenger habjára építés! Mondjuk, ez s ez a meggyőződésem. Nem olyasmire építem ezzel is a reménységemet, ami ugyanúgy képtelen azt megerősíteni? Talán arra, hogy az egyház, amelyhez tartozom, "igen kiváló, a valódi igei példa szerint megreformált, a legtisztább tanítással, a legegyszerűbb liturgiával, a legapostolibb kormányzási formával rendelkező egyház". Ezek mind kétségkívül okot adnak arra, hogy dicsérjük Istent, hiszen hozzásegítenek a szentség eléréséhez. Csakhogy maga a szentség nem ezekben áll. Ha azonban nincs különösebb köze a szentségnek hozzájuk, semmi hasznom belőlük. Sőt, annál kevesebb mentségem van, és annál nagyobb kárhoztatásnak vagyok kitéve. Ezért tehát, ha erre az alapra építem reménységemet, még mindig homokra építkezem.
2. Nem lehet és nem szabad erre alapoznod. Mi másra építheted akkor üdvösséged reménységét? Ártatlanságodra? Arra, hogy nem ártasz senkinek? Hogy nem sértsz, nem bántsz meg senkit? Nos, tegyük fel, hogy ez így igaz. Minden dolgodban igazságosan jársz el; tetőtől talpig becsületes ember vagy; mindenkinek megadod, ami neki jár; nem csalsz meg és nem rabolsz ki senkit; igazságosan bánsz minden emberrel. A lelkiismeretedet is tisztán tartod Isten előtt: tudatosan nem élsz semmiféle bűnben. Ez idáig nagyon jó. De még mindig nem elég. Eljuthatsz idáig, és mégsem jutsz be a mennybe. Ha mindez az ártatlanság a helyes elvből fakad, akkor ez a Krisztus vallásának csak a legkisebb része. Benned azonban nem is a helyes elvből fakad, éppen ezért nem is része egyáltalán a vallásnak. Úgyhogy ha erre alapozod üdvösséged reménységét, még mindig homokra építesz.
3. Lépsz-e tovább? Azontúl, hogy nem teszel rosszat, megtartod-e Isten minden rendelését is? Részt veszel-e minden adandó alkalommal az úrvacsorában? Imádkozol-e nyilvánosan és magányosan? Böjtölsz-e gyakran? Hallgatod-e és kutatod-e a Szentírást, és elmélkedsz-e rajta? Ezeket a dolgokat tenned is kellett volna attól a perctől fogva, hogy szemedet először emelted az ég felé. Csakhogy ezek sem érnek semmit önmagukban. Semmit nem érnek anélkül, ami a törvényben ezeknél fontosabb. Márpedig ezekről megfeledkeztél. Legalábbis nem tapasztalod meg őket: a hűséget, irgalmasságot [Mt 23,23] és Isten szeretetét, a szívbeli szentséget, a lélekben megnyílt mennyországot. Ezért tehát még mindig homokra építesz.
4. Mindenek előtt és fölött pedig, törekszel-e jó cselekedetekre? [Tit 2,14] Jót teszel-e mindenkivel, amíg időd van? [Gal 6,10] Enni adsz-e az éhezőnek, felruházod-e a mezítelent, meglátogatod-e az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban? [Jak 1,27] Elmész-e a betegekhez? Segítesz-e börtönben sínylődőknek? [Mt 25,35] Fogadsz-e be jövevényeket? Barátom, ülj feljebb! [Lk 14,10] "Prófétálsz-e" a Krisztus nevében? [Mt 7,22] Úgy prédikálod-e az igazságot, ahogy az megvalósult Jézusban? [Ef 4,21] És az ő Lelkének hatása kíséri-e szavadat, és Isten erejévé teszi-e azt az üdvösségre? [Róm 1,16] Képessé tesz téged arra, hogy kihozd a bűnösöket a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Isten országába? [ApCsel 26,18] Akkor eredj el, és tanuld meg azt, amit oly sokszor tanítottál: "Kegyelemből van üdvösségetek, a hit által". [Ef 2,8] Isten "nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket". [Tit 3,5] Tanulj meg mezítelenül függeni Krisztus keresztjén, minden tettedet kárnak és szemétnek ítélve. [Fil 3,8] Járulj hozzá a haldokló lator lelkületével [Lk 23,42], a parázna nőével, akiben hét ördög lakozott [Mk 16,9]; máskülönben még mindig homokon rostokolsz, és miután másokat megmentettél, elveszíted saját lelkedet.
5. Uram! Növeld hitemet [Lk 17,5], ha már hiszek! Különben pedig adj nekem hitet, csak akkorát bár, mint egy mustármag! [Mt 17,20] "Mit használ" azonban, "ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül" ez "a hit"? [Jak 2,14] Ó, nem! Az a hit, amelynek nincsenek cselekedetei, amely nem terem külső és belső szentséget, amely nem nyomja rá Isten képének pecsétjét a szívre, és nem tisztít meg bennünket, amint ő is tiszta [1Jn 3,3]; az a hit, amely nem hozza az előző fejezetekben leírt teljes vallást, az nem az evangélium hite, nem a keresztyén hit, nem a dicsőségre vezető hit. Ó, óvakodjatok ettől jobban, mint az ördög összes többi csapdájától: hogy a szentségtelen, nem üdvözítő hitre alapozzatok! Ha erre támaszkodsz, örökre elvesztél: még mindig homokra építed a házadat. Amikor "ömlik a zápor, és jönnek az árvizek, feltámadnak a szelek, és beleütköznek abba a házba, az" bizonyosan összeomlik, és "teljesen elpusztul".
6. Építs tehát kősziklára! Isten kegyelme által ismerd meg önmagad! Tudd és érezd, hogy gonoszságban formáltattál, és vétekben fogant téged anyád [Zsolt 51,7], és hogy te magad is bűnt bűnre halmoztál, amióta csak meg tudod különböztetni a jót a rossztól. [Ézs 7,16; Zsid 5,14] Ismerd el, hogy rászolgáltál az örök halálra, és add fel minden reményedet arra, hogy valaha is képes leszel magadat megmenteni. Legyen az minden reményed, hogy annak vére megmos, és annak Lelke megtisztít, aki "bűneidet maga vitte fel testében a fára". [1Pt 2,24] Ha pedig tudod, hogy ő vette el bűneidet, annál inkább alázd meg magad előtte szüntelenül átérezve, hogy teljes egészében tőle függ minden jó gondolatod, szavad és cselekedeted, és hogy semmi jóra nem vagy képes, ha ő nem "öntözget minduntalan". [vö. Ézs 27,3]
7. Gyötrődj bűneid felett, és sírj Isten után, amíg szomorúságodat örömre nem fordítja. [Jak 4,9; Jn 16,20] És még akkor is sírj a sírókkal, és sírj azokért, akik nem sírnak önmagukért. [Róm 12,15] Sirasd az emberiség bűneit és nyomorúságát. És lásd meg közvetlenül szemeid előtt az örökkévalóság hatalmas, feneketlen és parttalan óceánját, amely már sok millió embert elnyelt, és tátongva igyekszik elnyelni azokat, akik még megmaradtak. Lásd meg egyfelől az Isten hajlékát, örökkévaló mennyei házát [2Kor 5,1], másfelől pedig a poklot és a pusztulást leplezetlenül. [Jób 26,6] És ebből értsd meg minden pillanat fontosságát, amely épp csak megjelenik, s már el is tűnik örökre!
8. Komolyságodat pedig toldd meg a bölcsesség szelídségével. Egyenlő mértékkel mérd minden indulatodat, de különösen haragodat, szomorúságodat és félelmeidet. Nyugodj meg mindabban, ami Isten akarata. Tanulj meg minden körülményeid között elégedettnek lenni. [Fil 4,11] Légy szelíd a jókhoz, barátságos mindenkihez, de különösen a gonosz és hálátlan emberekhez. [2Tim 2,24] Óvakodj nemcsak a haragnak olyan külső kifejezésétől, mint hogy azt mondd testvérednek: "Ráka" vagy "ostoba!" [Mt 5,22], hanem minden, a szeretettel ellentétes belső érzelemtől, még ha az nem is jut tovább a szívednél. Haragudj a bűnre, mint ami nyílt meggyalázása a mennyei Felségnek, de szeresd a bűnöst, mint Urunk, aki elnézte a farizeusokat "haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt". [Mk 3,5; Károli] Bánkódott a bűnösök miatt, és haragudott a bűnre. Így "ha haragszol is, ne vétkezz"! [Ef 4,26]
9. Éhezz és szomjazz, de ne "a veszendő eledelre..., hanem az örök életre megmaradó eledelre". [Jn 6,27] Tipord lábaddal a világot, és ami abban van - minden gazdagságát, tisztességét és gyönyörét. Mit neked a világ? Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig kövesd az Isten képét. [vö. Lk 9,60; Mt 8,22] És vigyázz, ki ne oltsa ezt az áldott szomjúságot, ha már fellángolt lelkedben, a világ szerinti vallásosság, a látszat [2Tim 3,5], a külszín vallásossága, ez a szánalmas, unalmas színjáték, a forma, a külsőségek vallása, amitől a szív még mindig a porhoz tapad, és ugyanolyan földi és testi, mint valaha. [Jak 3,15] Semmi ne elégítsen meg, csupán a kegyesség ereje, csupán a hit, amely lélek és élet [Jn 6,63]; csupán az, hogy te Istenben, Isten pedig tebenned lakozik; az, hogy az örökkévalóság polgára vagy; hogy a meghintés vére [Zsid 12,24] által behatolsz "a kárpit mögé" [6,19], és "a mennyeiek világában ülsz Krisztus Jézusért". [Ef 2,6]
10. Mármost, látva, hogy mindenre van erőd Krisztusban, aki téged megerősít [Fil 4,13], légy irgalmas, ahogy mennyei Atyád is az. [Lk 6,36] Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. [3Móz 19,18; Mt 19,19] Szeresd barátaidat és ellenségeidet, mint a saját lelkedet. És szereteted legyen hosszútűrő és türelmes mindenkihez. [1Thessz 5,14] Legyen szereteted kedves, szelíd, jóindulatú: töltsön el téged a legszeretetreméltóbb nyájassággal és a legbuzgóbb, leggyengédebb ragaszkodással. "Örüljön együtt az igazsággal" [1Kor 13,6], a kegyesség szerint való igazsággal, akárhol is található az. [Tit 1,1] Gyönyörködjél mindabban, ami dicsőséget hoz Istennek, és elősegíti a békességet és jóakaratot az emberek között. Szeretetben "mindent fedezz el", halottakról és távollevőkről csak jót szólva; "mindent higgy", ami bármi módon tisztázhatja felebarátod jellemét; "mindent remélj", ami előnyére válik; és "mindent tűrj el", diadalmaskodva minden ellenállás fölött. Hiszen az igaz "szeretet soha el nem múlik", sem az időben, sem az örökkévalóságban. [1Kor 13,7-8]
11. Légy tehát "tiszta szívű", hit által tisztulj meg minden szentségtelen indulattól, "tisztítsd meg magadat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tedd teljessé a te megszentelődésedet". [2Kor 7,1] Mivel kegyelmének ereje megtisztított a gőgtől a mélységes lelki szegénység által [Mt 5,3], a haragtól és minden szeretetlen vagy heves indulattól a szelídség és irgalmasság által, az igazság éhezése és szomjazása által pedig minden kívánságtól azon kívül [5,6], hogy Isten tetszését keresd, és őbenne gyönyörködj, immár szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes erődből. [Mk 12,30]
12. Egyszóval: legyen vallásod a szív vallása. Töltse el lelked legmélyét. Légy a magad szemei előtt (kimondhatatlanul) kicsiny és alábbvaló, hitvány és szánalmas [2Sám 6,22; Károli], ejtsen ámulatba és alázzon porig Istennek a Krisztus Jézusban megjelent szeretete [Róm 8,39]. Légy komoly. Fakadjon minden gondolatod, szavad és cselekedeted abból a mélységes meggyőződésből, hogy a nagy szakadék szélén állsz, minden emberrel együtt, egy lépés és mindannyian belezuhantok [Lk 16,26]: vagy az örökkévaló dicsőségbe, vagy az örök kárhozatba. Lelkedet töltse el szelídség, jóság, türelem, hosszútűrés mindenki iránt; ugyanakkor egész lényed szomjazzon Isten, az élő Isten után [Zsolt 42,3]; kívánd, hogy színét megláthasd felségének, és ha álmodból felserkentél, elégedj meg jóvoltában [17,15; Wesley a Genfi Zsoltárokat idézi, ld. Szenczi fordítását]. Légy Istent és társaidat szerető ember. Ezzel a lelkülettel tégy és szenvedj el mindent. Így mutasd meg hitedet cselekedeteidből: így "cselekedd mennyei Atyád akaratát" [Jak 2,18]. És amilyen bizonyos, hogy Istennel jársz most a földön, vele is fogsz uralkodni dicsőségben [vö. 1Móz 5,24; 2Tim 2,12].
Szerk. Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2015.02