Wesley János 8. prédikációja: A Lélek első zsengéje (Róm 8,1)
Forrás: John Wesley: Prédikációk I. (Názáreti Egyház Alapítvány, Budapest, 2001)
Bedőné Kriszt Éva fordítása. Engedéllyel felhasználva.
VIII. prédikáció
A Lélek első zsengéje
(The First-fruits of the Spirit; Róm 8,23)
"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint."
(Róma 8,1)
1. Az "akik a Krisztus Jézusban vannak" kifejezésen Szent Pál nyilvánvalóan azokat érti, akik igazán hisznek az Úrban, akiknek, mivel "megigazultak hit által, békességük van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által" [5,1]. Akik így hisznek, azok már "nem test szerint járnak" [8,1], nem követik többé a romlott természet tanácsát, hanem "Lélek szerint járnak"; Isten áldott Lelke vezérli gondolataikat, szavaikat és cselekedeteiket egyaránt.
2. "Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet" ezek ellen. Nincsen kárhoztató ítélet ellenük Istentől, mert ő megigazította őket "ingyen kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által" [3,24]. Megbocsátotta minden bűnüket [Zsolt 103,3], és eltörölte minden vétküket. És nincsen kárhoztató ítélet ellenük belülről sem, hiszen "nem a világ lelkét kapták, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjék mindazt, amit Isten ajándékozott nekik" (1Kor 2,12). Ez a Lélek "bizonyságot tesz az ő lelkükkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei" [Róm 8,15]. Azonkívül tulajdon lelkiismeretük is bizonyságot tesz, hogy "az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártak a világban" (2Kor 1,12).
3. Ezt az igeverset azonban számtalanszor, ráadásul veszedelmes módon félreértették; "tanulatlanoknak és állhatatlanoknak" (hoi amatheisz kai asztériktoi [2Pt 3,16], azaz Isten ismeretét nélkülöző és így az igazi kegyesség szerinti igazságot el nem ismerő embereknek [Tit 1,1]) az egész sokasága forgatta ki azt a maga vesztére, ezért, amennyire csak tőlem telik, igyekszem megmutatni: először is, hogy kik azok, "akik a Krisztus Jézusban vannak" és "nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint"; másodszor pedig, hogy mit jelent az, hogy "nincs már semmiféle kárhoztató ítélet" ellenük. Végül néhány gyakorlati következtetéssel fejezem be.
I. 1. Először tehát azt mutatom meg, kik azok, "akik a Krisztus Jézusban vannak". Vajon nem azok-e, akik hisznek az ő nevében [Jn 1,12]? "Akikről kitűnik: nincs saját igazságuk, hanem Istentől van igazságuk a hit alapján" [Fil 3,9]? Róluk, akik a Krisztus "vére által" megváltattak [Ef 1,7], méltán mondhatjuk, hogy "őbenne" vannak, mert Krisztusban maradnak és Krisztus őbennük [1Jn 4,13]. Egyesültek az Úrral, egy lélek lettek vele [1Kor 6,17]. Belé oltattak, mint vesszők a szőlőtőkébe [ld. Jn 15,4-5]. Egybetartoznak, mint a testrészek és a fej [Ef 4,15; 1Kor 12,12-27], aminek módját nem lehet szavakba foglalni, és amit korábban szívükkel sem sejthettek meg, nemhogy megérthettek volna.
2. "Aki őbenne marad, az nem vétkezik" [1Jn 3,6]; "nem test szerint jár" [Róm 8,1]. Szent Pál a test szót általában romlott természet értelemben használja. Így tesz akkor is, amikor azt írja a galatáknak: "a test cselekedetei nyilvánvalók" (Gal 5,19), és egy kicsit előbb: "a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek" (5,16). Hogy igazolja ezt, tudniillik, hogy akik "Lélek szerint járnak", azok "a test kívánságát nem teljesítik", rögtön hozzáteszi: "Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek" [5,17]. Így hangzik a hina me ha an thelete tauta poiete szavak szó szerinti fordítása, nem pedig úgy, "hogy ne tudjátok azt tenni, amit szeretnétek", mintha a test győzne a Lélek felett - ez utóbbi fordításnak nemcsak hogy nincsen semmi köze az apostol eredeti szövegéhez, hanem semmibe veszi az egész érvelését, sőt, az ellenkezőjét állítja annak, amit az apostol bizonyít.
3. "Azok, akik Krisztuséi" [Gal 5,24], akik "őbenne maradnak" [1Jn 2,27], "a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt" [Gal 5,24]. Tartózkodnak a test minden ilyen cselekedetétől, a "házasságtöréstől, paráznaságtól, tisztátalanságtól, bujálkodástól, bálványimádástól, varázslástól, ellenségeskedéstől, viszálykodástól, féltékenységtől, haragtól, önzéstől, széthúzástól, pártoskodástól, irigységtől, gyilkosságtól, részegeskedéstől, tobzódástól" [19-21. v.]; továbbá minden olyan szándéktól, szótól és cselekedettől, amelyre a természet romlottsága indít. Érzik ugyan a keserűség gyökerét [Zsid 12,15] magukban, de felruháztatnak mennyei erővel [Lk 24,49], hogy szakadatlanul lábbal tiporják azt, hogy "felnövekedve kárt ne okozzon" bennük - úgyhogy minden újabb támadás, amit elszenvednek, csak újabb alkalmat ad nekik, hogy dicsőítsék az Urat és így kiáltsanak: "hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" [1Kor 15,57].
4. Immár a "Lélek szerint járnak" [Róm 8,1], szívükben és életükben egyaránt. A Lélek tanítja őket, hogy szeressék Istent és felebarátjukat olyan szeretettel, amely "örök életre buzgó víz forrásává lesz" bennük [Jn 4,14]. És ő vezeti őket minden szent vágyra, minden isteni, mennyei indulatra, amíg szívük minden gondolata az Úrnak szentelt nem lesz [Zak 14,20].
5. Akik a "Lélek szerint járnak", azokat az Úr elvezeti az életvitel teljes szentségére. "Beszédük mindenkor kellemetes, sóval (istenszeretettel és -félelemmel) fűszerezett" [Kol 4,6]. "Semmiféle bomlasztó beszéd nem jön ki a szájukon, hanem csak akkor szólnak, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják" [Ef 4,29]. Éjjel és nappal azon igyekeznek, hogy Istennek tetsző dolgokat tegyenek csak, hogy teljes külső magatartásukkal kövessék őt, aki "példát hagyott ránk, hogy az ő nyomdokait kövessük" [1Pt 2,21]; hogy felebarátaikkal való minden érintkezésükben az igazságosság, az irgalom és a hűség útját járják; és hogy "bármit cselekesznek", minden körülményben "mindent Isten dicsőségére tegyenek" [1Kor 10,31].
6. Ezek valóban a "Lélek szerint járnak". Minthogy beteltek hittel és a Szentlélekkel, Isten Lelkének igaz gyümölcsei teremnek szívükben, azok mutatkoznak meg az életükben, minden szavukban és cselekedetükben, vagyis a "szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás" [Gal 5,22], és ami csak szeretetreméltó és dicséretes [Fil 4,8]. "Mindenben a mi megtartó Istenünk evangéliumának díszére válnak" [Tit 2,10], és az egész emberiség előtt mindenükkel tanúsítják, hogy tényleg ugyanaz a Lélek indítja őket, "aki feltámasztotta Jézust a halottak közül" [Róm 8,11].
II. 1. Másodszor azt kívánom megmutatni, mit jelent az, hogy "nincs már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak", és így "nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint".
Kezdjük most azzal, hogy a Krisztusban hívők ellen, akik így járnak, "nincs már semmiféle kárhoztató ítélet" múltbeli bűneik miatt. Isten nem ítéli el őket egyetlen múltbeli bűnük miatt sem; mintha meg nem történtnek tekintené azokat; "mint követ, a tenger mélyére veti" bűneiket [Mik 7,19], és többé nem emlékezik meg róluk. A Fiát "rendelte engesztelő áldozatul nekik, akik az ő vérében hisznek, és igazságát megmutatta nekik. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte" [vö. Róm 3,25]. Nem rója fel nekik azokat [ApCsel 7,60]; és a bűnökkel együtt az emlékük is elvész [Zsolt 9,7].
2. Tulajdon szívükben sincs kárhoztató ítélet; nincs bennük bűntudat vagy az Isten haragjától való rettegés. Ellenben "megvan bennük a bizonyságtétel" [1Jn 5,10]; tudván tudják: részesültek a meghintés vérében [Zsid 12,24]. "Mert nem a szolgaság lelkét kapták, hogy ismét féljenek", kételkedjenek és kínzó bizonytalanságban éljenek, "hanem a fiúság Lelkét kapták, aki azt kiáltja szívükben: Abbá, Atya" [Róm 8,15]. Mivel így "hit által megigazultak" [5,1], Isten békessége uralkodik a szívükben, az a békesség, amely az ő megbocsátó irgalmának folyamatos megtapasztalásából és az "Isten előtti jó lelkiismeretből" [1Pt 3,21] fakad.
3. Mondhatja valaki: "De néha a Krisztusban hívő is szem elől tévesztheti Isten irgalmát, néha olyan sötétség boríthatja be, hogy már nem látja őt, a láthatatlant [Zsid 11,27], már nem érzi magában a bizonyságtételt, hogy ő is részesül az engesztelő vérben, s akkor belül kárhoztató ítéletet mond magamaga ellen, és ismét halálra szánja magát [2Kor 1,9]". Erre én azt válaszolom: tegyük fel, hogy így van, tegyük fel, hogy nem látja Isten irgalmát: de akkor nem hisz. Mert a hit világosságot jelent: Isten világosságát, amely beragyogja a lelket. Tehát arra az időre, amíg valaki elveszíti ezt a világosságot, elveszíti a hitét is. A Krisztusban igazán hívő ember kétségkívül elveszítheti a hit világosságát; és amíg ezt vissza nem nyeri, egy időre újra ítélet alá eshet. De ez nem áll azokra, akik most "a Krisztus Jézusban vannak", akik most hisznek az ő nevében. Mert amíg hisznek, és a Lélek szerint járnak, kárhoztató ítéletet nem mond felettük sem Isten, sem tulajdon szívük.
4. Másodszor nincsen kárhoztató ítélet ellenük valamely jelenlegi bűnükért, Isten parancsolatainak jelenlegi megszegéséért sem. Mert nem szegik meg azokat: hiszen "nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint". Azzal bizonyítják szakadatlan "Isten iránti szeretetüket, hogy parancsolatait megtartják" [1Jn 5,3]; ahogy Szent János is tanúsítja: "Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született" [3,9]. Nem vétkezhet, amíg Istennek az a magja, az a szerető, szent hit megmarad benne. Amíg "megőrzi magát" a hitben, "a gonosz meg sem érinti" [5,18; Károli]. Az pedig nyilvánvaló, hogy nem esik ítélet alá olyan bűnökért, amelyeket egyáltalán el sem követett. Ezért tehát "akiket a Lélek vezet, nincsenek a törvény uralma alatt" (Gal 5,18). Nincsenek annak átka vagy ítélete alatt sem, mert a törvény csak azokat ítéli el, akik azt megszegik. Így Istennek az a törvénye: "Ne lopj" [2Móz 20,15], csak azokat ítéli el, akik lopnak. Ugyanígy az, hogy: "Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt" [20,8], csak azokat ítéli el, akik nem szentelik meg. De a Lélek gyümölcsei ellen "nincs törvény" (Gal 5,23). Miként az apostol bővebben kifejti a Timóteushoz írt első levelének emlékezetes szavaiban: "Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal. És tudjuk azt is" (azaz ha Isten törvényét meggyőzésre vagy útmutatásra használjuk, akkor tudjuk és emlékszünk rá), hogy hoti dikaio nomosz ou keitai, ami nem azt jelenti, "hogy a törvény nem az igazért van", hanem ezt: "a törvény nem az igaz ellen van" (ellene nincs érvénye, őt elítélni nincs hatalma), "hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők ellen. Ez a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium" (1Tim 1,8-9.11 [vö. Károli - a szerk.]).
5. Harmadszor pedig nincsen kárhoztató ítélet ellenük a belső bűn miatt sem, bár az megmarad. Az, hogy a természet romlottsága megmarad, még azokban is, akik hit által Isten gyermekei, hogy megvan bennük a gőgnek és hiúságnak, a haragnak, kéjvágynak és gonosz kívánságnak, sőt mindenféle bűnnek a magja - ez annyira világos, hogy lehetetlen tagadni, hiszen minden nap megtapasztaljuk. Így lehet az, hogy Szent Pál, azokhoz szólva, akikről korábban azt tanúsította, hogy "Krisztus Jézusban vannak", hogy Isten elhívta őket "az Ő fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre" (1Kor 1,2.9), utóbb mégis kijelenti: "Testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz" (1Kor 3,1). "Krisztusban kiskorúak" - látjuk tehát, hogy "Krisztusban" voltak, hívők voltak valamennyire. Mégis mennyi bűn megmaradt bennük! Mennyi megmaradt bennük "a test gondolatából", amely "az Isten törvényének nem engedelmeskedik"! [Róm 8,7; Károli]
6. Mindezek ellenére nincsen ellenük kárhoztató ítélet. Bár érzik a testet, a bennük lévő gonosz természetet, bár napról napra tisztábban látják "szívük csalárdságát és javíthatatlanságát" [Jer 17,9], amíg nem engednek annak, amíg nem adnak helyet a gonosznak, amíg szüntelen harcban állnak minden bűnnel, büszkeséggel, haraggal, vággyal úgy, hogy a test nem uralkodik rajtuk, hanem még mindig a "Lélek szerint járnak": "nincs semmiféle kárhoztató ítélet ellenük, akik a Krisztus Jézusban vannak". Isten előtt kedves az ő őszinte, bár nem tökéletes engedelmességük, és "bizalommal szólhatnak Isten előtt", hiszen magukat az övéinek tudhatják, mert ő "a Lelkéből adott" nekik (1Jn 3,21.24).
7. Negyedszer: bár sosem kételkednek abban, hogy minden tettükhöz bűn tapad; bár tudatában vannak annak, hogy nem töltik be a tökéletes törvényt sem gondolataikban, sem szavaikban, sem cselekedeteikben; bár tudják, hogy az Urat, az ő Istenüket nem szeretik teljes szívükből, elméjükből, lelkükből és erejükből; bár érzik, hogy több-kevesebb gőg vagy önfejűség lopva belekeveredik még legszentebb feladataikba is; bár még az Istennel való közvetlen közösségükben is, amikor egybegyűlnek a nagy gyülekezettel, vagy amikor titokban öntik ki szívüket az előtt, aki látja a szív minden gondolatát és szándékát [Zsid 4,12], szüntelenül szégyellik magukat elkalandozó gondolataik vagy élettelen és fásult érzelmeik miatt - mégsem mond róluk kárhoztató ítéletet sem Isten, sem tulajdon szívük. Megannyi hiányosságuk megfontolása még inkább tudatosítja bennük: mindig szükségük van a meghintés vérére, mely érettük szól magához Istenhez [12,24], és az Atyánál lévő Pártfogóra [1Jn 2,1], aki "mindenkor él, hogy esedezzék értük" [Zsid 7,25]. Hiányosságaik nemhogy eltávolítanák őket tőle, akiben hisznek, hanem inkább közelebb viszik őket hozzá, kinek hiányát minden pillanatban érzik. Ugyanakkor minél mélyebben érzik ezt a hiányt, annál buzgóbban óhajtják és annál szorgalmasabban törekednek rá, hogy amiképpen "elfogadták Krisztus Jézust, az Urat, akképpen éljenek is Őbenne" [Kol 2,6].
8. Ötödször: nincsen ellenük kárhoztató ítélet a gyengeség bűneiért sem, ahogy általában nevezni szoktuk őket. (Talán tanácsosabb lenne csupán gyengeségeknek mondanunk ezeket, hogy a gyengeséggel való párosításuk semmiképpen ne tűnjék a bűn pártolásának vagy bármilyen mértékű mentegetésének.) Ha már azonban meg kell tartanunk e kétértelmű és veszélyes kifejezést, a "gyengeség bűnein" én akaratlan hibákat értek, mint például, ha mondunk valamit, amit igaznak vélünk, de ami idővel hamisnak bizonyul; vagy ha tudatlanul vagy akaratlanul, esetleg merő jószándékból megbántjuk felebarátunkat. Noha ezek is elhajlások Isten kedves, szent és tökéletes akaratától [ld. Róm 12,1-2], joggal mégsem nevezhetők bűnnek, és nem is terhelik meg "a Krisztus Jézusban élők" lelkiismeretét. Nem választják el őket Istentől, és nem homályosítják el az ő orcájának világosságát [Zsolt 4,7], mivel semmiképpen nem állnak ellentétben általános jellemükkel, hogy ugyanis "nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint".
9. Végül: "nincs kárhoztató ítélet" ellenük semmi olyanért, amiről nem tehetnek, legyen az belső vagy külső természetű, legyen az megtett vagy meg nem tett dolog. Például: úrvacsoraosztás van, de nem veszel részt rajta. Miért nem? Betegség köt ágyhoz, tehát nem tehetsz róla, hogy elmulasztod; és éppen ezért nincs ellened kárhoztató ítélet. Nem vagy büntethető, mert nem volt választásod. "Mert ha megvan a készség, az aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs" [2Kor 8,12].
10. A hívő néha valóban bánkódhat, mert nem tudja megtenni lelke óhaját. Amikor nem lehet ott a nagy gyülekezetben, hogy Istent imádja, így kiálthat fel: "Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem. Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után. Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?" [Zsolt 42,2-3] Buzgón áhíthatja (bár a szívében ezt mondja: "Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd" [Mt 26,39]), hogy a "tömeggel vonuljon, és vezesse Isten házához az ünneplő sokaságot" [Zsolt 42,5]. Ha azonban mégsem tud menni, nem érez kárhoztató ítéletet, bűntudatot, és nem érzi Isten haragját, hanem óhajáról derűsen lemond, és így szól magában: "Lelkem, bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek" [42,12].
11. Nehezebb dönteni az úgynevezett váratlan bűnökkel kapcsolatban, mint például amikor egy többnyire türelmes lelkű ember hirtelen, heves kísértés hatására a "Szeresd felebarátodat, mint magadat" királyi törvényével [3Móz 19,18; Jak 2,8] ellentétesen cselekszik. Bizonyára nem könnyű általános szabályt felállítani az ilyen természetű vétkek dolgában. Nem mondhatjuk sem azt, hogy az emberek a váratlan bűnökért általában kárhoztató ítélet alá esnek, sem azt, hogy nem, de úgy tűnik, hogy amikor egy hívő váratlanul vétkezik, többé-kevésbé ítélet alá esik, minthogy az akarata többé-kevésbé egyetértett azzal. Felfoghatjuk úgy is, hogy amilyen mértékben valamilyen bűnös kívánság, szó vagy cselekedet többé vagy kevésbé akaratlagos, ugyanúgy több vagy kevesebb rosszallást vált ki Istenből, és több vagy kevesebb bűntudattal terheli a lelket.
12. Ha azonban ez így van, némely váratlan bűn erősen büntethető, és súlyos ítélet alá esik. Mert váratlansága a mi tulajdon szándékos és vétkes hanyagságunknak köszönhető, vagy pedig a lélek álmosságának, amelyből a kísértés előtt föl lehetett volna rázni azt. Lehet, hogy az illető személy előzőleg kap figyelmeztetést Istentől vagy embertől, hogy próbák és veszélyek közelednek, ő mégis így szól szívében: "még egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés" [Péld 6,10]. Nos, ha ez az ember később - bár nem szándékosan - mégis beleesik a csapdába, amit elkerülhetett volna, az, hogy nem szándékosan bukott el, nem kifogás; előre láthatta volna és elkerülhette volna a veszélyt. A bukás, ha váratlanul történik is, ilyen esetben valójában akaratlagos bűnből következik; és ezért a bűnösről kárhoztató ítéletet kell mondania mind az Istennek, mind tulajdon lelkiismeretének.
13. Másfelől viszont úgy ránk támadhat akár a világ, akár e világ istene [2Kor 4,4], sőt gyakran tulajdon gonosz szívünk is, hogy nem láttuk és nem is láthattuk előre. Ilyenkor még egy hívő is, a hitben gyenge hívő alulmaradhat, például valamelyest haragra gerjed, vagy csaknem akarata ellenére gonoszt gondol valaki másról. Nos, ilyen esetben a féltőn szerető Isten [5Móz 5,9] kétségkívül megmutatná neki, hogy bolond módon cselekedett. Meggyőzné, hogy elfordult a tökéletes törvénytől, a Krisztusban megvolt indulattól [Fil 2,5], ezért Isten szerinti szomorúsággal bánkódna [2Kor 7,10], és szeretetben szégyellné magát Isten előtt. Mégsem kell kárhoztató ítélet alá esnie. Isten nem rója fel neki bolondságát, hanem olyan könyörülettel fordul felé, "amilyen irgalmas az apa fiaihoz" [Zsolt 103,13]. És szíve sem mond róla kárhoztató ítéletet; ő maga pedig szomorúságában és szégyenében is mondhatja: "Bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem" [Ézs 12,2].
III. 1. Már csak az maradt hátra, hogy levonjunk néhány gyakorlati következtetést az előbbi megfontolásokból.
Ha tehát először is "nincs már semmiféle kárhoztató ítélet" múltbeli bűneik miatt "azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak", és "nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint", akkor miért félsz, ó, te kicsinyhitű? [Mt 8,26] Noha kétszer annyi bűnöd volt, mint a tenger fövenye [vö. Zsolt 139,18], mit számít az neked, aki most már Krisztus Jézusban vagy? "Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra" [Róm 8,33-34]? Ami bűnt csak elkövettél ifjúságodtól fogva addig az óráig, amikor kegyelmével Isten "megajándékozott ama Szerelmesben" [Ef 1,6; Károli], mind elszóródik, mint a polyva [Hós 13,3; Zsolt 1,4], eltűnik, elvész, elenyész, emlékezete sem lesz többé [Jer 31,34]. Immár "Lélektől született" [Jn 3,6.8] vagy, miért félnél vagy rettegnél hát a születésed előtt történtek miatt? Hagyd el a félelmet! Nem arra hívattál el, hogy félj, hanem hogy "a szeretet és józanság lelkét" bírjad! [2Tim 1,7] Ismerd meg elhívásodat! Örvendezz Istenedben, a te megtartódban [Lk 1,47; Károli], és általa adj hálát Istennek, a te Atyádnak! [Kol 3,17]
2. Azt mondod: "De én ismét vétkeztem, pedig Krisztus vére megváltott már [Ef 1,7]. És ezért 'irtózom magamtól, bánkódom a porban és hamuban'" [Jób 42,6; Károli]. Méltán irtózol magadtól: Isten maga munkálta ezt benned. De hiszel-e? Ki tudod-e mondani Isten jóvoltából: "Tudom, hogy az én megváltóm él" [19,25], "azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem" [Gal 2,20]? Akkor ez a hit ismét eltöröl minden elmúltakat, és nem esel ítélet alá. És amikor csak igazán hiszel az Isten Fia nevében [1Jn 5,13], ez órát megelőző minden bűnöd eltűnik, mint a reggeli harmat. "Állj meg annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított" [Gal 5,1; Károli]. Újra megszabadított téged a bűn hatalmából, büntethetőségétől és büntetésétől is. Ó "ne engedd magad újra a szolgaság igájába fogni!" [uo.] Sem a bűn, a gonosz kívánságok, gonosz indulatok, szavak vagy cselekedetek ördögi szolgaságába, a poklon kívüli legsúlyosabb igába, sem pedig a kínzó, alantas félelem, a bűntudat és önkárhoztatás szolgaságába.
3. Ám másodszor: vajon mindazok, "akik a Krisztus Jézusban" vannak, valóban "nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint"? Akkor csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy aki most vétkezik, annak nincs része és öröksége ebben a dologban. Őt már elítélte tulajdon szíve. És ha "szívünk elítél" minket, ha saját lelkiismeretünk tesz bizonyságot önnön bűnösségünkről, kétségkívül Isten is ezt teszi, hiszen ő "nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud" [1Jn 3,20]; úgyhogy őt nem csaphatjuk be, ha önmagunkat be tudjuk is. Eszedbe ne jusson azt mondani: "Egyszer már megigazított, és megbocsátotta a bűneimet." Nem tudom és nem is vitatom, hogy így volt-e vagy sem. Hiszen ennyi idő távolából csaknem lehetetlen megmondani, hogy az valóban Isten munkája volt-e, vagy csak becsaptad tulajdon lelkedet. Azt azonban teljes bizonyossággal tudom, hogy "aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van" [3,8]. Így tehát atyádtól, az ördögtől vagy. Ezt nem lehet tagadni, hiszen atyád cselekedeteit cselekszed. Ne ringasd magad hiú reményekben! Ne mondd azt a lelkednek: "Békesség, békesség!" Mert nincs békesség! [Jer 6,14] Kiálts fel hangosan! Kiálts Istenhez a mélységből [Zsolt 130,1], hátha meghallja hangodat! Jöjj hozzá úgy, mint először: mint nyomorult és szegény, mint bűnös, szerencsétlen, vak és mezítelen! És vigyázz, ne hagyj nyugtot lelkednek addig, amíg megbocsátó szeretetét Isten újra ki nem jelenti neked; amíg "meg nem gyógyítja elpártolásaidat" [Jer 3,22] és be nem tölt újra "szeretet által munkálkodó hittel" [Gal 5,6].
4. Harmadszor: akik "Lélek szerint járnak", azok ellen valóban nincs kárhoztató ítélet a bennük megmaradó belső bűn miatt, amíg nem engednek neki, sem pedig amiatt, hogy bűn tapad minden tettükhöz. Azért ne rémülj meg az istentelenségtől, ha továbbra is ott lakik szívedben. Ne sopánkodj amiatt, hogy még mindig híjával vagy Isten dicsőséges képmásának [Róm 3,23], és amiatt sem, hogy gőg, önfejűség vagy hitetlenség tapad minden szavadhoz és cselekedetedhez. És ne félj attól, hogy megismerd szíved mindeme gonoszságát, hogy úgy ismerd magad, ahogyan Isten is megismert téged [1Kor 13,12]. Igen, kérd Istentől, hogy ne gondold magad többnek, mint amennyinek gondolnod kell [Róm 12,3]. Így imádkozz szüntelen:
[Charles Wesley: "Waiting for Christ the Prophet" (A próféta Krisztusra várva). Petrőczi Éva fordítása.]
De amikor Isten meghallgatja imádságodat és leleplezi a szívedet, amikor megmutatja, valósággal milyen lélek van benned, akkor vigyázz, el ne fogyatkozzék hited [Lk 22,32], ne engedd, hogy pajzsodat [Ef 6,16] kicsavarják a kezedből! Alázd meg magad! Alázd meg magad a porig! Semmiségnek, a semmiségnél, az ürességnél is alábbvalónak tartsd magad [Ézs 40,17]. Mégse "nyugtalankodjék a te szíved, és ne féljen" [vö. Jn 14,27]. Tarts ki: "Nekem is, igen, még nekem is van Pártfogóm az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus" [1Jn 2,1]. És "amilyen magasan van az ég a földtől, annyival nagyobb az ő szeretete az én bűneimnél" [Zsolt 103,11]. Ezért Isten irgalmas neked, bűnösnek! [Lk 18,13] Még az olyan bűnösnek is, mint te vagy! Isten: szeretet; és Krisztus meghalt! Ezért maga az Atya szeret téged [Jn 16,27]! A gyermeke vagy! Ezért nem von meg tőled semmi jót [Mt 7,11]. Vajon jó-e az, hogy a bűnnek teste, amely most meg van feszítve benned, teljesen elpusztuljon? [Róm 6,6; Károli] Elpusztul! Megtisztulsz "minden testi és lelki tisztátalanságtól" [2Kor 7,1]. Vajon jó-e, hogy semmi se maradjon a szívedben, hanem csak az Isten tiszta szeretete? Bízzál! "Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből és elmédből és lelkedből és erődből" [Mk 12,30]. "Hű az, aki elhív erre, és ő meg is cselekszi azt" [1Thessz 5,24]. A te feladatod az, hogy türelmesen kitarts a hit munkájában és a szeretet fáradozásában [1,3; Károli], örömteli békességben, alázatos bizalomban, mégis őszinte várakozással, amíg a Seregek Urának féltő szeretete véghez nem viszi munkáját [2Kir 19,31; Ézs 9,6].
5. Negyedszer: ha "akik a Krisztusban vannak" és "Lélek szerint járnak", nem esnek kárhoztató ítélet alá sem a gyengeség bűnei, sem az akaratlan hibák, sem bármi olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek, jól vigyázz, ó, te, ki a Krisztus vérében hiszel, hogy rá ne szedjen a Sátán! [2Kor 2,10] Még mindig balga vagy, gyenge, vak és tudatlan, kimondhatatlanul gyenge, ostobaságod mértékét fel sem foghatod, semmit sem ismersz még úgy, ahogy ismerned kellene. De ne engedd, hogy gyengeségeid és ostobaságaid vagy a gyümölcseik, melyeket még képtelen vagy elkerülni, megingassák hitedet, Istenbe vetett fiúi bizalmadat, vagy megzavarják békédet és örömödet az Úrban [vö. Neh 8,10]. Ama szabály, amelyet némelyek a szándékos bűnökre is használnak, és amely ez esetben veszélyes is lehet, kétségkívül bölcs és biztonságos, amennyiben csak a gyengeségek esetére alkalmazzuk. Elestél, Isten embere? [vö. Ézs 14,12] Hát ne feküdj ott magadat emésztve és siratva gyengeséged miatt, hanem mondd szelíden: "Uram, így esem el minden pillanatban, hacsak meg nem tartasz engem kezeddel!" És azután kelj fel! Állj talpra, és járj! Menj utadra! "Állhatatossággal fusd meg az előtted levő pályát" [Zsid 12,1].
6. Végül: mivel a hívő nem esik szükségképpen kárhoztató ítélet alá, még ha akaratlanul olyat tesz is, amitől irtózik a lelke (ha ez nem saját gondatlanságának vagy szándékos hanyagságának köszönhető), ha te, hívő létedre ilyen akaratlan hibát követsz el, bánkódj az Úr előtt, és ez drága kenet lesz neked. Öntsd ki szívedet előtte [Zsolt 62,9], és tárd fel előtte bajodat. Imádkozz teljes erődből őhozzá, aki "megindul erőtlenségeiden" [Zsid 4,15], hogy megszilárdítsa, megerősítse és megalapozza lelkedet [1Pt 5,10], és ne engedjen többé elesni. Ő téged nem ítél kárhozatra így sem. Miért félnél hát? Ne legyen benned "gyötrelemmel járó félelem" [1Jn 4,18]. Szeresd őt, aki szeret téged, és ez elég lesz: a nagyobb szeretet több erőt ad. És amint teljes szívedből szereted őt, "tökéletes és hibátlan leszel, minden fogyatkozás nélkül" [Jak 1,4]. Várd békességben az órát, amikor "a békesség Istene megszentel téged teljesen, és megőrzi a te lelkedet, elmédet és testedet teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére" [1Thessz 5,23].
Szerk. Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2015.02