Charles Studd: A csokoládévitéz,
avagy A hősiesség - a kereszténység elveszett akkordja

(The Chocolate Soldier, or Heroism - The Lost Chord of Christianity;)

"A HŐSIESSÉG az elveszett akkord; a mai kereszténység hiányzó hangja!"

Minden igazi katona hős! A HŐSIESSÉG NÉLKÜLI KATONA CSOKOLÁDÉVITÉZ! Kit nem indít gúnyos nevetésre a csokoládévitéz puszta gondolata is? Békeidőben az igazi katonák ketrecben sínylődő rab oroszlánok. A harc visszaadja szabadságukat, és elindítja őket, mint az iskolából kiviharzó fiúkat, hogy elérjék szívük vágyát, vagy afelé törekedve elvesszenek. A csata jelenti a katonának a létfontosságú levegőt! A békétől asztmás rohamot kap. A harc ismét ép emberré teszi, s felruházza egy hős szívével, erejével és energiájával.

MINDEN IGAZI KERESZTÉNY KRISZTUS KATONÁJA - a szó szoros értelmében vett hős! Bátrabb a legbátrabbaknál - kineveti a béke csábító szavait, melyekkel az gyakran óvja az embert a nehézségektől, betegségtől, veszélyektől és haláltól, amelyeket ő a legjobb barátai közé sorol.

A TÖBBIEK CSOKOLÁDÉKERESZTÉNYEK - a vízben feloldódnak, s elolvadnak, ha tüzet szimatolnak. Édességek ők - bonbonok, nyalókák! Életüket üvegtálban vagy kartondobozban élik le, egyenként puha védőrétegbe burkolva: fodros kis fehér papírba csomagolva, amely megtartja féltve őrzött, finom szerkezetüket.

Íme, néhány csokoládévitéz képe, melyeket maga az Úr Jézus Krisztus festett meg.

"Ő... így felelt: Megyek, uram - de nem ment el" [Mt 21,30]. Azt mondta, hogy elmegy a pogányokhoz, de inkább a keresztény világhoz ragaszkodott.

"Beszélnek ugyan róla, de nem teszik" [Mt 23,3] - másokat elküldenek, de maguk nem mennek. "Sose mondd valakinek, hogy tegye meg azt, amit magad félsz megtenni" - mondta Gordon tábornok egy tizedesnek, miközben Szevasztopol előtt felugrott egy lövészárok mellvédjére, hogy megigazítson egy sánckosarat, melyet a tizedes nem akart megigazítani, hanem egy közlegényre bízta a feladatot.

A csokoládékeresztény már a harc gondolatától is erős maláriarohamot kap, s a harci riadó hangjára lebénul. "Igazán, mozdulni sem bírok - mondja. - Bárcsak tudnék! De tudok énekelni, s ezek a kedvenc soraim:

Vigyenek engem az égbe
Könnyedén, virágszőnyegen,
Mások küzdjenek meg érte
Átvágva véres tengeren.

Hívő hősöm, maradj veszteg!
Sose indulj el a harcba;
Figyeld csak a kisgyermeket,
Hogyan játszik a sarokba'.
Fürdesd, öltöztesd és tápláld
Minden héten negyvenötször,
Hadd legyen csak a kis drágád
Tutyimutyi hizlalt ökör!

Refrén:
A bölcsiben a jussunkat
Követelve járjunk körbe:
Cuki, csoki s mi jó falat,
Tálunk azzal legyen tömve!"

"Hála a jóságos Úrnak - mondta egy igen törékeny, fehér hajú hölgy -, Isten sosem akarta, hogy tehetetlen puhatestű legyek!" Nem is volt az!

ISTEN SOSEM VOLT CSOKOLÁDÉGYÁROS, ÉS NEM IS LESZ AZ SOHA. Isten emberei mindig hősök. A Szentírásban követhetjük óriási lábnyomaikat az idő futóhomokján.

NÓÉ Istennel járt. Nem csak prédikált az igazságról, hanem meg is élte azt. Keresztülment a vízen, és nem lágyult meg. Szembeszállt a korabeli közvélekedéssel, nem törődött a gúnyolódók gyűlöletével és csúfolódásával, akik nevettek azon a gondolaton, hogy csak egy út vezet a megmeneküléshez. Figyelmeztette a hitetleneket, és miután beszállt a bárkába, résnyire sem nyitotta ki az Isten által bezárt ajtót. Egy igazi hős, akit nem szennyezett be az emberektől való félelem.

Tanuld, hogy mit sem ér emberi dicséret
Tanulj Istennel veszteni
Jézus a világot szégyenben nyerte meg!
Az ő útját kell követni

ÁBRAHÁM, az egyszerű pásztor a Láthatatlan Isten szavára fogta a családját meg a vagyonát, és elindult a félelmetes sivatagon át egy távoli föld felé, idegen nép közé, amelynek a nyelvét nem beszélte és nem is értette. Nem rossz! De később még jobbat csinált: nyomába iramodott a friss győzelem mámorában úszó öt szövetséges király hadseregének, mert egy embert meg akart menteni. A serege? Mindössze 318 cseléd, cirkuszi közönségként felfegyverezve. És mégis győzött! "Mindig győz, ki Istennel tart" [Frederick W. Faber "O side with God" c. énekéből]. Micsoda bátorság! Egy egyszerű pásztor! Semmi harci kiképzés! Mégis, milyen hős rendíthette meg őt? Mi volt a nyílt titka? ISTEN BARÁTJA VOLT.

MÓZES, Isten embere, a kaméleon emberi mintája volt - tanult ember, hadvezér, törvényadó, vezető stb. Miután a fáraó unokájaként nevelték, több, mint jó esélyei voltak a trónra. Egy dolog állt csak az útjában - az igazság. Micsoda választás! Micsoda kísértés! Trón egy hazugságért. Becstelenség, száműzetés vagy elég valószínű halál az igazságért. Férfi volt! "Tiltakozott, hogy a fáraó lánya fiának mondják, mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot" [Zsid 11,24-26].

Ismét őt látom. Már idős emberként egyedül, egykedvűen gyalogol vissza Egyiptomba negyven évnyi távollét után, hogy az oroszlánt a saját barlangjában ingerelje, hogy a fáraó rabszolgáit annak orra előtt szabadítsa fel és vezesse őket keresztül a nagy és félelmetes pusztán[HR1]. Ha valami veszélyes ügy, ez biztosan az! Mikor voltak Isten tervei mások? Gondoljunk csak a Jordánra, Jerikóra, Gedeonra, Góliátra és mások tucatjaira! A szelíd cirmos cicákkal kapcsolatos terveket más pecsét díszíti - a csokoládétársaságé! Mennyire szeretik cicáikat, mégis bölcs embereknek gondolják magukat! AZ IGAZI KERESZTÉNYEK ABBAN LELIK KEDVÜKET, HOGY REMÉNYTELEN VÁLLALKOZÁSOKBA FOGNAK KRISZTUSÉRT, Istentől nagy dolgokat várnak, és mindezt jókedvvel próbálják tenni. A történelemben nincs párja Mózes hőstettének. Hogyan vitte véghez? Nem tanácskozott testtel és vérrel; nem embereknek engedelmeskedett, hanem Istennek.

Újra látom az ősz szakállú öreget, amint a Sínai-hegyről ereszkedik alá, hatalmas léptekkel siet a táborba; a szeme villog, akár az izzó parázs. Egyetlen ember kétmillió táncoló dervis ellen, akik kicsapongástól mámorosak. Bravó! Szép munka, öreg! Első osztályú! Arca nem sápad el, de a szája mozog, és azt hiszem, el tudom csípni, amit mond: "Ha Isten velem, ki lehet ellenem? Nem fogok félni az ellenem támadt nép 10.000 tagjától. Ha egy sereg táborozik is velem szemben, a szívem akkor sem fog félni." És nem félt. Ismét győz. Honnan ez az elszánt bátorság? Hallgassuk csak! "Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb" [4Móz 12,3]. "Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal" [2Móz 33,11]. "De nem ilyen Mózes, a szolgám! - mondta Ura. - Őrá az egész házam van bízva! Szemtől szemben beszélek vele" [4Móz 12,7-8]. Ez a magyarázat Mózesre, a kaméleonra, Isten emberére és barátjára, aki következésképp első osztályú hős.

DÁVID - az Isten szíve szerint való férfi - háborúskodó ember és kiváló vitéz volt. Amikor egész Izráel megfutamodott, Dávid szembenézett Góliáttal - egyedül... Istennel -, ifjonc létére, akit a bátyja alaposan meg is szidott azért, mert csatát látni jött. Mekkora bolond volt Eliáb! Mintha Dávid azért jött volna, hogy csak nézze a csatát, de ne harcoljon. CSOKOLÁDÉKATONÁK AZOK, AKIK CSUPÁN SZEMLÉLIK A CSATÁKAT, ÉS ARCÁTLANUL MÁSOKAT BIZTATNAK A HARCRA. Jobb lenne, ha az útiköltséget inkább arra költenék, hogy valódi harcosokat küldjenek ki. A katonáknak nincs szükségük szárazdajkákra, ha pedig mégis, a Szentlélek mindig helyben van, és kész mindennemű segítségnyújtásra, csupán kérni kell. Nem! Dávid elment a csatába, harcolni is maradt, és győzött! Évein túlmutató bölcsessége miatt nem volt szüksége Saul fegyverzetére. Csak megbéklyózta volna. Felpróbálta, és azon nyomban le is vetette. Ráadásul járás közben is olyan rémes zajt csapott, hogy nem hallotta volna Isten halk, szelíd hangját, amely így szólt: "Dávid, erre van a patak, és ott az öt sima kő. Csak bennem és bennük bízzál. A saját készítésű parittyád nagyszerűen fog szolgálni, és nézd, az a legrövidebb út Góliáthoz." A CSOKOLÁDÉK ELFUTOTTAK - hiszen mind csokoládék voltak -, de Dávid Góliáttal találkozott. Egy sima kő elég is volt.

Dávid titka az volt, hogy csak egy Irányítója volt, méghozzá Ő, a Csalhatatlan. Ő irányította a követ, ahogyan ő vezette az ifjút is. Túl sok irányító elrontja a játékot, még kettő is pont eggyel több a szükségesnél. Krisztus ezért mondta a katonáinak: "Ő tanít majd meg titeket mindenre, és... elvezet titeket a teljes igazságra" [Jn 14,26; 16,13].

"EZ az én szeretett Fiam, REÁ HALLGASSATOK!" [Mk 9,7]

"EGY A KÖZBENJÁRÓ is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." [1Tim 2,5]

EGY IRÁNYÍTÓJA VAN A KERESZTÉNY EMBERNEK - A SZENTLÉLEK ISTEN. Akinek az irányítása valóban azonnali engedelmességet követel anélkül, hogy az emberek jóváhagyására várnánk.

AZ ÖRDÖGHÖZ TÜZES LÖVEDÉK KELL, FRISSEN A SZENTLÉLEK KOHÓJÁBÓL. Csak nevet a hideg, lagymatag lövedékeken, ami pedig a félig vas, félig cserép golyókat, a félig isteni, félig emberi próbálkozásokat illeti, mintha csak hógolyóval dobálnák.

Honnan szerezte ez a zöldfülű a bátorságát és ügyességét? Nem katonai kiképzőtáborokból, sem a teológia szakon, nem is vallásos csendes napokon. Elég "ismerni... az egyedül igaz Istent és... Jézus Krisztust" [Jn 17,3]. Pál elhatározta, hogy csak Jézus Krisztust ismeri, és íme a lenyűgöző eredmény! Míg mások tetszetős elméleteket tanultak, Dávid - akárcsak János - egyedül volt Istennel a pusztaságban, medvékkel és oroszlánokkal edzett. Az eredmény? ISMERTE ISTENT, ÉS HŐSTETTEKET VITT VÉGHEZ. Egyedül Istent ismerte. Egyedül Istenben bízott. Egyedül Istennek engedelmeskedett. Ez a titok. Egyedül Isten ad erőt. Ha felhígítjuk Istent az emberrel, abból a vas és a cserép gyengesége - csokoládé, törékenység - következik!

Bármilyen hős volt is Dávid, sajnos egyszer ő is a csokoládékatona szerepét játszotta. OTTHON MARADT, AMIKOR HARCOLNI KELLETT VOLNA MENNIE. A serege távoli veszélyek közepette az ellenséggel küzdött, és győzött. Dávid biztonságos otthonában tartózkodott, nem messze Isten házától, gyakran föl is keresve azt, mégis élete nagy vereségét szenvedte el, amelynek keserves gyümölcseit egész életében arathatta, és ami méltán elrettenthet másokat attól, hogy balgán kicsapongó életet éljenek. Dávid bűne félelmetes prédikáció (ilyen lehetett Lót prédikációja Sodomában), melynek témája: "NE LÉGY CSOKOLÁDÉVITÉZ!"

Dávid a maga egyszerű, gyors és teljes bűnvallásában ismét igazolta, hogy férfi a talpán. Igazi bűnvalláshoz igazi férfi kell - a csokoládékatona mentegeti vagy palástolja a bűnét. Hasra esik a sárban, tovább evickél, megtörli a száját, szabadulni próbálva a hamis cselekedet kellemetlen ízétől, aztán folytatja útját[HR2], kijelentve: "nem tettem semmi rosszat" [Péld 30,20]. Az öngyilkos bolond! Megöli a lelkiismeretét, hogy megőrizze a méltóság látszatát, mint ahogy Bálám tette, amikor megverte szamarát, aki az ura életét igyekezett megmenteni. Amikor Dávid csokoládékatona volt, az kis híján a végzetét jelentette. Vigyázat!

NÁTÁN is igazi keresztény katona volt. Odament királyához, és szemtől szemben megfeddte őt, akárcsak Péter tette Anániással (csak Dávid kihasználta a lehetőséget, és megvallotta bűnét), de eltérően napjaink csokoládévitézeitől, akik csupán suttognak, nem akarva ítéletet mondani, feddeni vagy eltávolítani a gonoszt az ezzel járó botrány miatt. Hát persze! Igazi Mézesmázos Miskák! Azt mondják: "Semmiség, nem történt semmi! Félreértés az egész!" Mintha Isten ügyének többet ártana az igazság bátor kimondása és megvédése, a kés használata, mint a bűn eltussolása és a tag biztos elhalása, ami az egész testre halált hoz. "Aki az igazságot cselekszi, az igaz", és "aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van" - s nevén kell nevezni [1Jn 3,7k]. Akit másodszor is foglyul ejt az ördög, annak nem ragtapasz és szirup kell, hanem az, hogy egy igaz ember bátran megfeddje, és megtérésre szólítsa föl, eljuttatva őt az üdvösséghez. NAGY SZÜKSÉGÜNK VAN MA "NÁTÁNOKRA", akik semmi mástól nem félnek, mint Istentől - még a botránytól sem.

DÁNIEL is hős volt. De még mennyire! Nem ő volt-e az az ember, akit Isten nagyon szeretett, és egy angyalt küldött hozzá, hogy megmondja neki?

Úgy szeretem nézni, ahogy biztos léptekkel és sugárzó arccal halad az oroszlánok verme felé, és közben csak egyszer áll meg - mint Ura a Golgotára vezető útján -, hogy megnyugtassa könnyező és kétségbeesett királyát. Isten bezárta az oroszlánok száját Dánielért, de szélesre tátotta, amikor azok kerültek oda, akik az Ő szolgája ellen nyitották szóra szájukat.

Az embert a tettei alapján lehet megismerni, és Dániel műve volt három barátja, akik ahelyett, hogy leborultak volna ember és arany előtt, dacoltak a tüzes kemencével.

Ismét látjuk őt, ahogy a díszterem felé igyekszik, és vezetője a fülébe súgja: "Lassan a testtel, Dániel, viselkedj államférfihoz méltóan! Újabb rang és hatalom jut neked, ha tapintatos és bölcs vagy - különösen tapintatos!" Dániel egyszerű válasza pedig így hangzik: "Távozz tőlem, Sátán!" Odaáll a király elé, dacolva a kínzással vagy azonnali halállal - de a király hunyászkodik meg, nem pedig Dániel, aki a szemébe mondja Isten tüzes igazságának egészét, egy vesszőt sem hagyva el belőle.

KERESZTELŐ JÁNOS - egy ember, akit Isten tanított, formált és küldött - a jó öreg János! Ki ne szeretné és csodálná őt? Hiszen még Heródes is szerette. Lényéből alapvetően hiányzott a kenőolaj és a szirup. Mindig kereken és nyomatékkal megmondta a meztelen igazságot. Mivel szeretett, figyelmeztetett. Nem tudott hízelegni. KARDDAL UDVAROLT, ÉS AZ "EMBEREK" ANNÁL JOBBAN SZERETTÉK EZÉRT. Mindig így történik.

A vallási vezetők Jánoshoz küldtek, hogy feltegyék neki minden farizeus kedvenc kérdését: "Milyen hatalommal cselekszed ezeket (a jó dolgokat)?" Ezt kérdezték magától Krisztustól is, és a jótetteiért feszítették meg. János világos és metsző választ adott. "Megmondom nektek, és mást is. (János mindig szabadelvű volt!) Én? Én senki vagyok, de ti és a vezetőitek viperák fajzata." Csípős beszéd a javából! János sosem tálalta csípős szavait szirupos öntetekkel, mindig nagyon bőkezűen bánt az erős paprikával - Isten embere volt, NEM HOLMI MÉZESMÁZAS NYALÁNKSÁG, SEM PEDIG CSOKOLÁDÉKATONA!

Ugyanígy Heródessel is szembeszállt - miután hat hónapot töltött egy föld alatti börtönben - mint "Isten szabadtéri evangelizációjának" embere. Egyenesen a király elé vitték; az udvar és a katonaság hatalmától és fenségétől körülvéve, a fény szokatlan látványától pislogva, de az igazságot semmiképpen nem takargatva kimondta a dörgedelmes rendreutasítást: "Nem szabad feleségül venned azt az asszonyt" [vö. Mk 6,18]. Egy egész prédikáció egyetlen mondatban, melyet éppolyan könnyű megjegyezni, mint amilyen nehéz elfelejteni. János korábban is prédikált már így; Hugh Latimerhez hasonlóan nem riadt vissza attól, hogy egy jó igehirdetést szóról szóra elismételjen egy királynak, ha az nem szentelt neki elég figyelmet.

Jánost Isten és az ördög képviselője egyaránt páratlanul kiváló jellemként tüntette ki. Hallgassuk csak, mit mond a Megváltó egy hevesen szarkasztikus kirohanásában: "Mit gondoltok Jánosról? Szélingatta nádszál? Puha ruhákba öltözött ember?" [Vö. Mt 11,7-11.] Csokoládékeresztény? (Milyen pompás! Ekkor éppen Jézus előtt álltak a csokoládék - farizeusok, szadduceusok, papok, írástudók, törvénytudók és más képmutatók. Hogy élvezhette a tömeg!) "Próféta? Nem, prófétánál sokkal több! Asszonytól születettek között nincs nagyobb Jánosnál." És mit mondott az ördög képviselője, amikor János halála után Jézusról hallott? "Ez Keresztelő János - mondta -, ő támadt fel a halottak közül" [Mt 14,2]. Micsoda jellem! Ki hitte volna, hogy Jézust összetévesztik valakivel? Csak Jánossal lehetett összetéveszteni. Senki sem irigyli tőle a megérdemelt tiszteletet, bármilyen nagy is az, mert János férfi volt - tetőtől talpig tiszta gránit, szemernyi csokoládé sem volt benne.

Bárcsak hallhatta volna János Jézus kijelentését: "tanúim lesztek... egészen a föld végső határáig" [ApCsel 1,8]. Erősen kétlem, hogy Heródes börtöne vagy katonái visszatarthatták volna. Biztosan talált volna módot a menekülésre, és elfutott volna, hogy Krisztus evangéliumát hirdesse, ha nem Afrika legbelsejében, akkor egy még nehezebb és veszélyesebb helyen. Krisztus mégis azt mondta - a hívőknek adott későbbi ajándékára, a Szentlélekre utalva -, hogy "aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála" [Lk 7,28], arra célozva, hogy Jánosénál is nagyobb képességek állnak rendelkezésére minden kereszténynek, s így mindnyájan lehetünk olyanok, mint ő volt - jók, egyenesek, merészek, legyőzhetetlenek, hősiesek.

De vannak itt más lábnyomok is - vérlázítóak; csakis egy emberéi lehetnek: A LEGNAGYOBB KERESZTÉNY PARADOXON, AZ APRÓ ÓRIÁS, PÁL lábnyomai. Feje akkora volt, mint a teste, a szíve pedig mindkettőnél nagyobb. Valamikor a gazember és a bolond keverékeinek tartotta a keresztényeket, és úgy is kezelte őket. Aztán maga is azzá lett. "Bolondnak" nevezték, mert a cselekedetei oly messze voltak attól, amit az emberi ésszerűség diktál, továbbá "őrültnek" Krisztus és emberek iránti felelőtlenül heves buzgósága miatt. Első osztályú tudós volt, de olyan, aki tudta, hogyan kell használnia tudományát; hiszen a polcra tette, kijelentetve, hogy az emberek bölcsessége bolondság, és úgy döntött, hogy nem tud másról, csak Jézus Krisztusról, és róla is mint a megfeszítettről [1Kor 2,2]. Az eredmény: feje tetejére állította a világot. Az élete folytonos hazárdjáték volt Istenért. Naponta szembenézett a halállal Krisztusért. Újra meg újra félelem nélkül állt a vérére szomjazó tömegek elé. Királyok és helytartók elé állt, és "szeme sem rebbent". Arcizma sem rezdült Néró, a pokol ama alelnöke előtt. Megdöbbentő szenvedéseken ment keresztül; olvassuk el őket [pl. 2Kor 11,23-33]. Ura nyomdokain járt, s így ugyanabban a tüneményes dicséretben részesült - Isten mindig igazságosan osztja kegyeit. "Mindenki elhagyta" [2Tim 4,16; vö. Mk 14,50]. Tehát akkoriban is voltak csokoládékeresztények. Aki elhagyta Pált, bizonyára csokoládéból volt. A "CSOKOLÁDÉK" kétségkívül találtak mentséget, ahogy manapság is szoktak. "Ki tudna elviselni egy ilyen fanatikus, heveskedő bolondot, ilyen megalkuvást nem ismerő jellemet? Senki sem munkálkodhat együtt vele, sem ő másokkal!" (Micsoda hazugság! Jézus megtette, és jól kijöttek egymással.) Tapintatlan rajongó volt, aki feladatának tekintette, hogy mindenkinek megmondja a kendőzetlen igazságot, bármi legyen is a következménye. Játszva megszerezte oklevelét, minden erőlködés nélkül. Ráadásul kiváló oklevelet kapott - hóhérbárdot -, melyet csak a kereszt múl felül.

S a történetnek nincs vége. Forduljunk bárhová a Szentírás vagy a történelem lapjain, látni fogjuk, hogy azok az emberek, akik valóban ismerték Istent, és nem csupán hangoztatták ezt, kivétel nélkül a bátorság mintaképei, Jézus mindenre elszánt, vakmerő kalandorai, Isten hazárdjátékosai voltak. "Bolondok és őrültek" - kiáltja a világ és a csokoládék serege. "Igen, Krisztusért" - teszik hozzá az angyalok!

Megvívták a nemes harcot
Menny hágóin kapaszkodva
Veszély, baj, s kín közepette.
Urunk, fogadj kegyelmedbe,
Hadd léphessünk nyomdokukba!

A mai csokikeresztények legalább ősi származásukkal dicsekedhetnek. Vannak RÚBENI CSOKOLÁDÉK, akik nagy fontolgatásokat tartanak, és komoly elhatározásokat is hoznak. Azonban valahogy továbbra is ott ülnek a karámok között, hallgatva hőn szeretett orgonáik sípjait és gyülekezeti énekeiket [Bír 5,15-16; vö. Kecskeméthy-ford.]. A megfontolt önvizsgálat jó dolog. Nagy elhatározásra jutni még jobb. De ha engedelmesség helyett a juhok között lapulunk, hagyva, hogy kevés szorongatott helyzetben levő testvérünk egyedül küzdjön meg a farkasokkal, akkor bizony csak csokoládékeresztények vagyunk. Egy-két éve arra a nagy elhatározásra jutottál, hogy Afrikába mész Krisztusért. Hol vagy most? Angliában? Igen! Igen! Nyalóka! (Bírák 5,16.)

Vannak MÉRÓZI CSOKOLÁDÉK, akik kiérdemelték az Úr angyalának átkát [Bír 5,23]. Megjött a hadüzenet, kitörni készült a harc, mérhetetlen volt a túlerő, Méróz pedig Angliában maradt, konferenciákra járt, amíg véget nem ért az ütközet, majd kényelemben és biztonságban, turistaként utazott el! Kétségtelenül így beszéltek: "Nem harcolhattak, amíg rendesen föl nem szentelték őket, ráadásul oly sok tennivaló volt a zsíros, túltáplált Mérózban, és nem vitás, hogy egy kövér juhnyáj biztonságos helyen való legeltetése mindig is ideális harci kiképzésnek számított"; mintha dadaként lehetne a legjobb katonai kiképzésben részesülni!!! (Bírák 5,23.)

A BÁLÁMI CSOKOLÁDÉK kitűnően indulnak, és kiérdemlik a prófétai címet. Azután elferdül a szemük, megolvadnak, s végül a serpenyőből kifutnak a tűzbe. Így volt ezzel Bálám is.

Bal szemét egyszer csak nem tudta Istenre irányítani, mert az a földre, a mammonra és ama szemtelen csitrire, a népszerűségre akart tekinteni. Azt kellett volna tennie, amit Isten mondott neki, kivájva szemét. Ő azonban azt mondta, hogy túlzás ilyet kérni bárkitől is, és egyébként is mindkét világnak meg akarja kapni a javát. Szívből szeretett volna igaz emberként meghalni, de nem volt hajlandó megadni az igaz élet árát. Nem volt mersze megátkozni Isten népét, ezért mások bűnbe esését tervelte ki. Egy napon azonban, miközben azok, akiket rászedett, a tűzbe rakták a gesztenyéit, maguk is beleestek, s velük együtt Bálám is (4Móz 22-24).

"Tanácsolom neked, hogy végy tőlem gyógyító írt, hogy ismét tiszta legyen a szemed, és meglásd a világgal való flörtölés ostoba voltát" [vö. Jel 3,18].

A DÉMÁSZ nevű csokoládé otthagyta az öreg, tüzes, kemény öklű Pált egy könnyebb út kedvéért. Úgy vélte, hogy Pálnak feddés helyett szemet kéne hunynia a bűn fölött, vagy érzelgősen kellene viszonyulnia hozzá. "Tudod, ő annyira szerette a kést, és sosem használt volna ragtapaszt, mert azt mondta, hogy attól sohasem gyógyul be a seb, csak megbújik, megnagyobbodik, rosszabbodik és veszélyessé válik" (2Timóteus 4,10).

Egy időben MÁRK is beállt a csokoládék közé. Benne hagyta Pált meg Barnabást a pácban, és visszament Jeruzsálembe pihenni - csendes napokra ment. Hála Istennek, nemsokára elege lett ebből, újra aláírta megbízatását, és miután ismét jelentkezett Isten hadseregébe, hasznos katona vált belőle (ApCsel 13,13 [vö. 2Tim 4,11]).

SOK ÍGÉRETES FIATALT TESZNEK CSOKOLÁDÉVÁ AZ ÖREG PRÓFÉTÁK. Azok az idős próféták, akik elveszítették tüzüket, vagy akik tettek helyett szavakkal tüzelnek, általában nagy csokigyártókká válnak. Az a szegény fiatal próféta! Olyan jól haladt, amíg egyedül Istennek engedelmeskedett, de mindennek vége szakadt, amint egy másik hangra hallgatott, noha az egy idős próféta hangja volt. Nem azt mondta az öreg, hogy ő próféta, és közvetlenül Istentől kapta az üzenetet? Micsoda aljas hazugság! A kereszténység talaján és másutt szanaszét hevernek az idős prófétáknak köszönhető roncsok. Isten senkinél sem tűri el az ostobaságot. Mindenkinek választania kell Krisztus és Barabbás között, s minden kereszténynek Isten és egy öreg próféta között. Inkább légy buta szamár egy öreg próféta szemében, mint hogy hallgass édeskés beszédére és hízelgésére, majd ronccsá válj. "Ez az én szeretett Fiam, REÁ hallgassatok!" [Mk 9,7.] Nem, még Mózesre, Illésre vagy akár kettőjükre együtt sem. "REÁ HALLGASSATOK!" "Kenetetek van" Istentől, "ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket" [1Jn 2,20.27]. Azt mondod, hiszel a Bibliának. A tetteid meghazudtolják-e a szavaidat? (1Kir 13.)

A TÍZ KÉM CSOKOLÁDÉ VOLT. Megolvadtak, és ráfolytak Izráel egész közösségére, CSOKOLÁDÉKRÉMMÉ, vagyis olyan "puhányokká" téve őket, akik félnek szembenézni az előttük levő tűzzel és vízzel. Az Úr nem sokra megy a csokoládékkal. Nem a kicsinyeket veti meg, hanem a "csokikat"; mert azt mondta: "Gyermekeitek örökölni fogják az ígéret földjét, melyet ti elveszítettetek azáltal, hogy emberekre hallgattatok, engem pedig megvetettetek" (4Mózes 13) [vö. 14,23.31].

Egykor JÓNÁS is csokikatona lett. Miután Afrikába küldetett, elment Liverpoolba, és hajóra szállt Amerikába. Szerencsére útjába került egy vihar meg egy bálna, melyek háromnapi oktatás révén megtanították őt imádkozni és engedelmeskedni, s ismét a helyes vágányra állították (Jónás 1).

Semmi sem leplezi le annyira a CSOKOLÁDÉKAT, mint amikor egy kis civakodás támad Isten népe között. Egyszer Pállal és Barnabással is megesett ez. Tapasztalatból ítélve úgy vélem, volt ott néhány csokoládé, aki azonnal köddé vált! Korábban megfogadták, hogy elmennek a pogányok közé, de P. és B. viszálya kedvüket szegte. Ha nem csokiból lettek volna, akkor kijelentik: "Pál és Barnabás esete miatt annál fontosabb, hogy Isten közelében maradjak, s pontosabban és precízebben tegyem, amit mondott nekem; úgyhogy kicsit hamarabb megyek Afrikába - ez minden!"

Nehézség, veszély, betegség, halál vagy viszálykodás csak a csokoládékat tartja vissza Isten akaratának cselekvésétől. Ha valaki azt mondja, hogy oroszlán van az úton, az igazi keresztény azonnal rávágja: "Ez aligha elég indok nekem; kéne még mellé egy-két medve is, hogy érdemesnek tartsam elindulni."

A CSOKOLÁDÉK előszeretettel ágálnak azok ellen, akiket fanatikusoknak neveznek, mintha manapság az a veszély fenyegetne, hogy a keresztények fanatikussá válnak! Hiszen a keresztények között olyan ritkák a fanatikusok, mint a dinoszauruszok! Ha a langymelegség ellen emelnének szót, annak volna értelme. Isten igazi embereit mindig fanatikusoknak nevezték. Jézust őrültnek mondták, akárcsak Pált, meg Whitefieldet, Wesleyt, Moodyt és Spurgeont. Nem jutott messzire Isten iskolájában az az ember, akit még nem dicsértek meg azzal, hogy fanatikusnak titulálták. Mi, mai keresztények valóban langymeleg társaság vagyunk. Ha csak feleannyi tüzünk és lelkesedésünk volna, mint az egykori szüfrazsetteknek [a nők politikai egyenjogúságáért, elsősorban választójogáért harcoló nőknek - a ford.], a világ pillanatok alatt megismerné az evangéliumot, és Krisztus visszatérne közénk. Ha volna bennünk annyi bátorság és hősiesség, mint a Flyers tagjaiban vagy azokban az emberekben, akik önkéntesként részt vettek az északi- vagy déli sarki expedíciókban, az első világháborúban vagy bármilyen vakmerő vállalkozásban, akkor tíz évben belül a földön minden lélek megismerhetné Jézus Krisztus nevét és szabadítását.

Ó, borzalom! Ami közönséges emberek vérét fölkavarja, és hősökké teszi őket, attól a keresztények zöme rémült birkanyájként menekül. Katonák naponta kockára teszik életüket saját ügyük érdekében, s oly módon azonosulnak vele, hogy megszégyenítenek minket, keresztényeket, akik általában "istenkísértésnek" nevezzük, ha valaki dacol a veszéllyel, és szembeszáll a túlerővel.

CSOKIS KARAMELLÁK (a fiúk szájragasztóknak nevezik őket), akik így szájalnak: "Megyek, uram", de beleragadnak a keresztény világba! Garantált biztonságban nincs hódítás, és Krisztusnak biztosan nem hódíthatunk így.

Mi, keresztények nagyon gyakran IMÁDSÁGGAL HELYETTESÍTJÜK A CSELEKVÉST. Az imádság jó dolog, de ha az engedelmesség helyébe lép, akkor csupán kirívó képmutatás, megvetésre méltó farizeusság. Legalább annyiszor kellene összejönnünk cselekedni, mint imádkozni - ha nem többször. Minden "ortodox" imaalkalom azzal kezdődik, hogy Isten így szól övéihez: "Menjetek ma dolgozni; imádkozzatok, hogy munkások küldessenek a szőlőmbe." Mire a keresztény így felel: "Megyek, Uram, ahová csak küldesz, hogy neved mindenütt megszenteltessék, gyorsan eljöjjön országod, s akaratod meglegyen úgy a földön, mint a mennyben." De ha az egész azzal végződik, hogy senki nem megy sehova, akkor jobb lett volna meg sem tartani. Az imádság a hithez hasonlóan halott cselekedetek nélkül. Ezért jellemezhető így számos IMAALKALOM: "sok hűhó semmiért". Zerubbábel nemcsak imaalkalmakat tartott, hanem elment fát vágni, és építkezni kezdett. Ezért mondta Isten: "ettől a naptól fogva áldást adok" [Hag 2,19].

Állítólag valaki fölfedezte a régi tanítómesterek titkát. Vajon mi, keresztények nem fedezhetnénk föl és gyakorolhatnánk nagy Tanítómesterünknek és korábbi tanítványainak titkát, a hősiességet? Ők nem kímélték magukat; nem szerették annyira az életüket, hogy visszariadjanak a haláltól, s így rendre megmentették az életüket azáltal, hogy elvesztették Krisztusért.

RENGETEG IDŐT ÉS PÉNZT FECSÉRELÜNK EL A SOK GYŰLÉSSEL, konferenciával és csendes nappal, miközben egyenesen és teljes gőzzel a csatába kellene indulnunk.

A "vox humana" ("emberi hang" az orgonán) túl fontos szerepet játszik mai keresztény orgonáinkban és szervezeteinkben. Bárki játszik is a hangszeren, halovány lesz a zene, ha hiányoznak belőle vagy kihasználatlanok az "azonnali engedelmesség" és a "szenvedélyes vitézség" szünetei. Nélkülük lehetetlen megszólaltatni a hősiesség "Elveszett akkordját".

"Bármit mond nektek, tegyétek meg" - mondta a Szent Szűz [Jn 2,5]. Mi volt a feladat? Nem szirupot és ízesítőszert kellett tenni a házban levő puhány "szent fazekakba", hanem az élet vizét önteni a kinti üres kőedényekbe. A kánai menyegző szégyenteljesen ért volna véget, ha elfogy a bor. Krisztus menyegzője csak akkor kezdődik meg, ha van elég bor - minden nyelvből és törzsből, népből és nemzetből való elegy [Jel 5,9]. Ez pedig biztosan előáll, amint Krisztus utasítása szerint kiöntik a vizet "a föld végső határáig" [ApCsel 1,8]. Ma az a baj, hogy a szolgák vonakodnak elvégezni a kinti munkát. Mindnyájan arra vágynak, hogy odabent szolgáljanak, elegánsan öltözködjenek, hallgassák a beszélgetést, és a tálalóhelyiségben fontoskodjanak.

INDULJUNK EL VÉGRE - TÜSTÉNT! Winkle úrhoz hasonlóan évekig hirdettük, hogy mindjárt nekivágunk, de aztán mégsem vágtunk neki.

El kell válnunk Csokoládétól és Engedetlenségtől, összeházasodva Hittel és Hősiességgel.

"Ki kezdje meg a harcot?" - kérdezte a király. "Te magad!" - felelte a próféta. S amikor a király és a fiatal katonatisztek előrenyomultak, bár szörnyű túlerővel álltak szemben, nevetségesen könnyedén győztek [1Kir 20,14; vö. Károli]. ÍGY VEZETTÉK AZ APOSTOLOK IS ISTEN HARCÁT a föld végső határáig. A keresztes háborúkban is a királyok, hercegek és egyházi vezetők álltak az élen; akkor miért nem teszik ma KRISZTUS VILÁGEVANGELIZÁCIÓS HADJÁRATÁBAN?

ISTEN HÍVJA MA A NAGY-BRITANNIÁBAN, AMERIKÁBAN ÉS A KERESZTÉNY VILÁGBAN ÉLŐ FIATAL FÉRFIAKAT ÉS NŐKET, AKIK KRISZTUS NEVÉT VISELIK. "Az új bort új tömlőbe kell tölteni" - mondta Krisztus [Lk 5,38]. Azok a fölöslegesen megjelölt és összetákolt, régimódi tömlők olyan reménytelenek, mint az "Új teológia". Nem mozdíthatók, különben szétrepesztheti őket a büszkeség, és rossz helyre ömlik a bor.

Figyelj! "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok (hitbeli) látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak (a hősies engedelmességről), még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn... Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül" [ApCsel 2,17-21]. De hogyan hívják segítségül azt, akiről nem is hallottak? Maradnia kell, fiatalember? Nem mehet el, hogy elmondja nekik, kisasszony? Valóban az utolsó - a laodiceai - szakaszban vagyunk, a langymeleg egyház korában [Jel 3,14kk].

Krisztus számára trónjának támogatója leszel, vagy hánytatószer (Jel 3,16)? Katona vagy csokoládékeresztény? Félni fogsz vagy harcolni? Testvéreid menjenek az ütközetbe, te pedig itt üldögélsz? Amikor eljön az Úr, talál-e hitet a földön? [Lk 18,8.]

Ezerszer megvallottad, hogy Krisztus...

"szeretete oly csodás, oly isteni,
élted, lelked, mindened követeli"*

* Isaac Watts "Ha a keresztre néz szemem" (When I Survey the Wondrous Cross) c. dicsérő énekéből

Fukar leszel-e, visszatartva, amit a tisztesség követel tőled? Úgy fogsz-e adni, mint Anániás és Szafira, akik úgy tettek, mintha az egészet odaadnák, de csak egy részét adták oda?

A szőlőt birtokolva és élvezve a szőlőmunkásokhoz hasonlóan te sem adod meg a megállapított bért (Lk 20,9-11)? Félni fogsz a haláltól, az ördögtől vagy az emberektől, de NEM FOGSZ FÉLNI A SZÉGYENTŐL?

Egyesek örök életre támadnak fel, mások szégyenre és örökös megvetésre. Elvetjük-e a régi hősök követését, vagy másodszor is beteljesítjük ezeket a dicsőséges szavakat:

Mindezek a harcosok tiszta szívvel érkeztek, hogy az egész világ királyává tegyék Jézust. Mindnyájan háborúban kiváló vitézek voltak! A legkisebb is fölért százzal, a legnagyobb meg ezerrel! Arcuk olyan volt, mint az oroszláné, és olyan gyorsak voltak, mint a zergék a hegyen (Uruk parancsainak teljesítése közben)! Annak idején azt kívántad, hogy Jézus a királyod legyen. AKKOR MOST TEDD AZZÁ! (Vö. 1Krón 12,9.34.39 és 2Sám 3,17-18.)

Nem így felelünk-e: "Tied vagyunk, Jézus, veled tartunk. Bánjon el velem Isten, bármilyen kemény is lesz, ha nem teszem meg azt, amit az Atya esküvel ígért neked: nem veszem el az országot a Sátán házától, és nem állítom fel Jézus Krisztus trónját az egész világon" (vö. 1Krón 12,19 és 2Sám 3,9-10).

Jöjj hát, adjuk vissza a kereszténység "elveszett akkordját" - a HŐSIESSÉGET - a világnak, s a világ koronáját Krisztusnak. Maga Krisztus kérdezi tőled: "Lógós leszel vagy lovag?"

Térdre, ember! És a Bibliádhoz! Dönts azonnal! Ne keress kibúvót! Repül az idő! Hagyd abba Isten sértegetését! Ne tanácskozz tovább testtel és vérrel! Vess véget az átlátszó hazugságoknak és gyáva kifogásoknak!

Jelentkezz! Itt vannak a papírjaid és a hűségesküd. Húzd át az egyiket, és írd alá a másikat Isten és a jegyzetelő angyal színe előtt. Figyeld meg alatta Isten jóváhagyását.

MOSTANTÓL...

Számomra
az élet Krisztus,
a meghalás nyereség.
Katona leszek,
Isten embere,
Krisztus hazárdjátékosa,
hős.

----------
aláírás

VAGY

Csokoládé a nevem,
langymeleg
a hőmérsékletem.
Színlelő vagyok,
kisgyermek,
mentegetőző,
hóhányó.

----------
aláírás


Isten ígéretei mindkét esetben biztosak:
"Mindig veled vagyok" VAGY "Kiköplek a számból"

Jó Urunk!
Keresztelj meg minket a Szentlélekkel és tűzzel!
Gyógyíts ki bennünket az álomkór e félelmetes nyavalyájából,
ebből az őrületes alvajárásból és álmunkban beszélésből, hogy szüntelenül imádkozzuk:

Mindenütt szenteltessék meg a te neved,
Hamar jöjjön el a te országod,
Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Ámen, ámen!

Hargitai Róbert és Blanka (www.hivo.hu), 2005.05-2011.10.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)