"Van, ki harangszót hallgatva élné le életét;
Én pokol tornácán lélekmentő boltot nyitnék."

1. Charles T. Studd személyében a hitből való élet legjobb példáját ismertem meg (a bibliai példákon kívül). Apja, Edward 1877-ben tért meg D.L. Moody (1837-1899) igehirdetésén, s kb. egy év múlva közvetve előidézte három fiának megtérését is. Károly 1878 és 1884 között világhírű krikettjátékossá vált, de a sport bálványozása közben visszacsúszott a keresztény életben. Később testvérének, George-nak a betegsége és meggyógyulása erősen elgondolkoztatta őt az élete értelméről. Studd Károly is meghallgatta Moodyt, s nagy energiával és sikerrel kezdett munkálkodni sportbarátai megtérésén. Élete további alakulását illetően azonban bizonytalanságba, mély sötétségbe és nyugtalan állapotba került, amikor Isten vezetése helyett a barátaihoz fordult, s emberi értelemre hagyatkozott. Ekkortájt olvasta egy ateista szavait (ld. a szegénységről szóló írás 6. bekezdését): "Ha szilárdan hinném azt, amiről milliók mondják, hogy hiszik..., elmennék szerte a világba, alkalmas és alkalmatlan időben hirdetve ezt az üzenetet: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" Utána teljesen rábízta az életét Krisztusra, s megkapta "a Szentlélek teljességét", és vele a belső békességet, követve Jézust, aki a misszióba hívta őt. 1885-ben a híres "cambridge-i hetes" egyik tagjaként Kínába utazott, hogy a Hudson Taylor (1832-1905) által alapított Kínai Belföldi Misszióban szolgáljon. Indulásuk előtt ez az öt sportoló (köztük Stanley Smith, a cambridge-i evezősök vezetője) és két katonatiszt komoly ébredést indított el az angol nyelvű egyetemeken tartott beszédeivel.

2. Studd Károlyra 1879-ben elhunyt apjától tekintélyes örökség szállt. Studd szó szerint magára értette Jézusnak a 100-szoros "megtérülésre" vonatkozó ígéretét (Mk 10,29k) és a gazdag ifjú történetét (Lk 18,18-23), s elhatározta, hogy lemond minden vagyonáról. Ezt a szándékát aztán Hudson Taylorral is közölte, aki azt tanácsolta neki, hogy a végső döntéssel várjon két évet 25 éves koráig, amikor apja végrendelete szerint megkaphatja a vagyont. Studd nem változtatott a döntésén, s két év múlva (már Kínában) missziós célokra adta becsült pénzét. Kínában megismerkedett az ír Priscilla Stewarttal, és eljegyzésüket követően neki ajándékozta megmaradt vagyonát, melynek akkor már a pontos értékét is tudta. Menyasszonya viszont "tiszta lappal" akarta kezdeni közös életüket, úgyhogy a Studdtól kapott pénzt William Boothnak, az Üdvhadsereg alapítójának adta, amely közösséghez korábban tartozott. Házasságkötésükkor megfogadták, hogy sosem fogják akadályozni egymást az Úr követésében.

3. Tíz év múltán, 1894-ben négy kisgyermekükkel tértek haza Kínából, eléggé megromlott egészségi állapotban. Feleségénél és magánál is többször alkalmazta az olajjal való megkenést (Jak 5,14k), és megtapasztalta Isten csodálatos gyógyításait. 1900-ban Studd a családjával Dél-Indiába ment, ahol 1906-ig Utakamandban szolgált a Független Egyház lelkészeként. Hazatérésük után, 1908-ban a következő hirdetés keltette föl a figyelmét Liverpoolban: "A kannibálok misszionáriusokra várnak". Bár 15 éve gyengélkedett, s eleinte felesége sem támogatta tervét, elhatározta, hogy elmegy Afrikába, ahol már sok fehér kutató és vadász járt, de számos területen még egyáltalán nem hirdették Krisztus evangéliumát. Amikor orvosa véleményére keresztény üzletemberek egy csoportja elállt anyagi támogatásának tervétől, így felelt nekik: "Uraim, Isten elhívott, és én megyek. Utat vágok, bár lehet, hogy a sírom csupán egy lépcsőfok lesz, melyre fiatalabb emberek fölléphetnek." Akkortájt szörnyű asztma kínozta, később pedig többször szenvedett szívrohamoktól, gyengeségtől és betegségektől, elveszítette összes fogát, s végül 71 évesen epekövek miatt halt meg nagy fájdalmak közt, de diadalmas "Halleluját" kiáltva. Nagy döntéseit sosem bánta meg, sőt rendkívül boldog volt, hogy meghozta őket, s Isten igazolta elhatározásait - többek között igen sikeres szolgálatával (különösen Afrikában). Egy nappal azelőtt, hogy betegen és pénz nélkül elindult Afrikába, egy fiatalember megkérdezte tőle: "Igaz-e, hogy 52 évesen itt akarja hagyni a hazáját, az otthonát, a feleségét és a gyermekeit?" "Ha Jézus Krisztus valóban Isten, és meghalt értem, akkor nem létezhet olyan áldozat, amit túl nagynak tartanék érte" - felelte. Később felesége változtatott a véleményén, s bár betegsége miatt nem követhette férjét Afrikába, otthonról többek között kiadványok terjesztésével és szervezéssel támogatta őt. Segítségével Studd megalapította a Worldwide Evangelization Crusade (WEC) nevű missziós szervezetet (kiterjesztve a munkát Dél-Amerikára, Közép-Ázsiára és a Közel-Keletre is), melynek már halálakor több mint száz misszionáriusa, 1967-ben pedig a föld 28 országában kb. 1150 munkatársa volt. Ez a felekezetközi szervezet (korábban Heart of Africa Mission, ma Worldwide Evangelization for Christ International) jelenleg több mint 1700 munkatársa révén több mint 80 népcsoporthoz próbálja első ízben eljuttatni az evangéliumot (ld. www.wecinternational.org).

4. Alfred Buxton a következőket írta róla Norman Grubb Studd-életrajzának (melyből a fenti információk zöme származik) előszavában: "Studd Károly élete úgy áll előttünk, mint Gibraltár viharvert sziklája - jelezve minden későbbi nemzedéknek, hogy érdemes elveszteni mindazt, amit e világ nyújthat, s mindent kockára tenni az eljövendő világért. Élete örök feddés lesz a kényelmes kereszténységnek. Ő megmutatta, mit jelent anélkül követni Krisztust, hogy ennek árát számolgatnánk és hátratekintenénk... Emlékezetes marad minden nehéz helyzetben megnyilvánuló bátorsága; visszavonulót soha nem fújó elszántsága; az a meggyőződése, hogy Isten akaratát cselekszi, és Isten mindvégig segíteni fogja őt; az emberi erőt megvető hozzáállása, valamint az a készsége, hogy mindent kockára tegyen Krisztusért."

5. Studd egy reggeli közben a következő beszédet mondta üzletembereknek: "Uraim, a bőséges étkezés után most fogékonyabbak néhány őszinte szóra. Nem akarok senkit oktató vagy akadémikus beszéddel untatni. Megszokott nyelvünkön, szívtől szívhez szólok. Régen más volt a vallásom; akkor ékesen, választékosan, suttogva beszéltek. A Bibliában a rejtett igazságokat kutatták, de nem volt engedelmesség és önfeláldozás. Azután jött a változás. A valóság tárult elém. A szelíd beszédből csípős só lett, a gyermekszoba játékát a férfias krikett foglalta el a nyilvános játszótéren. A szavakból cselekedet lett. - Krisztus parancsai nem voltak már vasárnapi prédikációk, hanem harci kiáltás, amelynek engedelmeskedni kellett, ha nem akartuk minden önbecsülésünket és férfiasságunkat feladni. Az ortodox [igazhitű] elmélet helyébe döntő tett, a hitvallás és az engedelmesség lépett. A tiszteletteljes 'Uram, Uram' helyett - miközben süketek maradtunk Isten legegyszerűbb parancsaival szemben is - kezdtem úgy látni Istent, mint Igazi Atyámat. Építhettem szavára, bízhattam benne! Nem beszéltem a közösségről, hanem megtapasztaltam azt. Természetes és nyílt lettem, eltűnt a nyomottság és mesterkéltség. Úgy beszéltem Istennel és Jézus Krisztussal, mint barátommal és ő ezt soha nem vette zokon. Ha valaki kész engedelmeskedni és önmagát megtagadni, hamarosan megtapasztalja, hogy Isten Fia tanítványának lenni áldott valóság; bensőséges és bizalmas a vele való kapcsolat. Más szóval: minden kenetteljességet és ünnepélyességet elvetettem és hívő keresztyén lettem. Az Újszövetségből azt tanultam, hogy a kegyesség nem külső alázatosság, amely nyilvánvaló engedetlenséget takar, hanem gyermeki engedelmesség, bizalom és szeretet" (ld. életrajzának 56. oldalát, valamint "A csokoládévitéz, avagy A hősiesség - a kereszténység elveszett akkordja" c. írását).

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.05(-2020.12.)
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)