Bűn-e a dohányzás? - Dohányozhat-e a hívő ember függőségben vagy anélkül? Mi a helyzet a többi függőséggel?

0.a. Bár azt hittem, hogy az életem egyetlen "függőségéből" nem sokkal a megtérésem után megszabadultam, e cikk első verziójának megírása után kb. másfél évvel jöttem rá, hogy legalább 12 (de inkább 22) éve - vagyis a megtérésem óta - súlyos rabságban, függőségben élek (talán nem is egyben), ami(k)ből még ekkor is csak igen keservesen kezdtem kikecmeregni. Ráadásul mai látásom szerint ezek a függőségeim jóval veszélyesebbek voltak másokra és rám nézve, mint a dohányzás lett volna. Ha pl. másokra haragszunk, olyan súlyos bűnt követünk el, amelyet Jézus a gyilkossággal tett egyenlővé, s ha e haragunkat gyilkos szavakba öntjük, még ennél is súlyosabban vétkezünk (Mt 5,21k). Ld. a "közmondást": "Csontom törhet kőtől, bottól, de szívem törik össze a szótól." Bizonyos szavak egy életre halálos sebet ejthetnek a lelken.

0.b. Képmutató és törvényeskedő farizeus az, aki mások hibáira azzal a hozzáállással mutat rá, hogy (1) "bezzeg én különb vagyok" (ezt néha magunknak se valljuk be, de az arcunkra és a viselkedésünkre van írva); és (2) amilyen meggyőződésre én eljutottam, arra mindenkinek el kéne már jutnia (azonnal). Magam is ilyen voltam a hívő életem első 22 évében (és ebből nem könnyű kigyógyulni - kérdés, mennyire sikerült :). Ezzel a hozzáállással megkötözzük és lenyomjuk testvéreinket (legalább magunkat följebb érezhetjük kissé - általában éppen ezért tesszük, mivel annyira lent érezzük magunkat) ahelyett, hogy fölszabadítanánk és fölemelnénk őket. Vö. Fil 2,3k: "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is" - ez a lelkület hagyja és elősegíti, hogy a másik eljusson az igazság ismeretére, és saját meggyőződésből, szabadon - ne az embereknek való megfelelés kényszerétől megkötözve - tegye a jót. Vö. Jézus szavaival: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket" (Jn 8,31k).

0.c. Hogy bűnnek nevezzük-e a dohányzást, az attól függ, hogyan definiáljuk a bűnt. Egyesek szerint csak az bűn, amit a Biblia kifejezetten annak nevez vagy tilt, és a dohányzás nem ilyen, mivel a bibliai időkben és tájakon nem volt elterjedt. A Szentírás azonban tágabban értelmezi a bűnt, beleértve az Isten akaratával szembeni minden engedetlenséget (1Sám 15,1-24). Isten akaratát természetesen általában az írott Igéjéből ismerhetjük meg a legbiztosabban, de egyrészt ő más módon is kijelentheti azt, másrészt az mindarra is vonatkozik, ami a Tőle kapott értelmünk révén levezethető Igéjéből. Így már Kain és Ábel idejében - feltehetően az írott kijelentés előtt - is volt bűn (1Móz 4,7), és noha nem szerepelnek kimondottan bűnként a Bibliában, következtetés révén általában bűnnek minősíthetjük az alábbiakat is: pornófilmnézés (Mt 5,28), mások hajának tépdesése (Mt 7,12), kemény drogok fogyasztása (ld. alább). Sőt, Jézus a talentumok példázatában (Mt 25,24-30) és az Újszövetség írói még tovább mennek, bűnnek nevezve minden elmulasztott alkalmat, amikor az ember "tudna jót tenni, de nem teszi" (Jak 4,17), sőt mindazt, "ami nem hitből származik" (Róm 14,23). Más szóval mindenünk Istené, és tartozunk neki azzal, hogy az őbelé vetett hittel és bizalommal jóra (a neki tetsző, akaratával összhangban levő dolgokra) használjuk minden pénzünket, időnket, energiánkat, képességünket. Ha nem ezt tesszük, vétkezünk ellene. Az alábbiakban rámutatok, miért nem egyeztethető össze a dohányzás a kereszténységgel, Jézus követésével annak alapján, ami a Biblia tanításából (és a józan észből) következik erre nézve - vagyis mikor és miért bűn dohányozni, más függőségekkel is összevetve a dohányzást. Az egészségügyi idézetek, adatok forrása többek között a webbeteg.hu (pl. passzív dohányzás hatásai).

1. Bizonyos értelemben mindnyájan a bűn függő, sokszorosan visszaeső rabjai vagyunk, és az (Anonim) Alkoholistákhoz/Drogfüggőkhöz/Szexfüggőkhöz stb. hasonlóan (csoportjaikat lásd a neten, pl. Anonim Dohányosokra/Nikotinfüggőkre keresve) nem mondhatjuk, hogy végleg "kigyógyultunk" vagy kigyógyulni igyekszünk belőle, hanem Krisztus erejével arra törekszünk, hogy lehetőleg ma/most ne vétkezzünk (amire van reális esélyünk, ld. Róm 7,24k; 8). Ha pedig netán elbukunk, bűnünket megvallva haladhatunk tovább (1Jn 1,9). Felelősek vagyunk a függőségek előidézéséért és tagadásáért, a gyógyulás elutasításáért, de (különösen mások esetében) fontos szem előtt tartanunk, hogy a "gyógyulás" nem mindig következik be azonnal! A tartós dohányzás súlyos mértékben és védhetetlenül ellentétben áll Jézusnak az önmegtagadásról, kereszthordozásról és önzetlen szeretetről/áldozatvállalásról, valamint a hű sáfárkodásról (talentumok stb.) szóló tanításával, mégpedig a következő okokból.

1.a. A dohányos olyasmire költi a pénzét (és az idejét, energiáját), ami nemcsak fölösleges, de kifejezetten káros a saját és mások egészségére nézve. "A tüdőrák mellett a szervezetbe adagolt méreganyagok a fej-nyaki régió rákjait [azok gyakoriságát] (szájüregi daganat, garatrák, gégerák) éppúgy növelik, mint a gyomorrákot vagy húgyhólyagrákot, hiszen a vérárammal a káros anyagok az egész szervezetbe eljutnak - s akkor még csak a daganatos betegségekről beszéltünk" (másutt szó esik pl. a fogakra gyakorolt káros hatásról is). A dohányzással összefüggő további (súlyos) testi-lelki betegségek, problémák tucatjait sorolja föl a leteszemacigit.hu/leszokas-pozitiv-kovetkezmenyei oldal (pl. szívinfarktus, depresszió stb.), részben azt is megadva, hogy várhatóan a leszokást követően hány perc/óra/hónap/év múlva szűnnek meg e problémák vagy azok nagyobb kockázata. A leszokás további előnyei is kiszámíthatók a dohanyzas.hu oldalon. Ha egyszer maguk az ellenérdekelt gyártók is kénytelenek jelezni a cigarettás dobozokon a dohányzás súlyosan egészségkárosító hatását, akkor ezt kár lenne vitatni!

1.b. A dohányzás visszataszító és kellemetlen másoknak (legalábbis a nemdohányzóknak). Nemcsak arról van szó, hogy a dohányfüst "büdös", hanem arra érzékeny embereket igencsak irritál. Nekem pl. elég érzékeny a szaglásom, de szerencsére csak ritkán - (enyhébb) légúti betegségek idején - fordul elő, hogy kifejezetten nehezen bírom elviselni a füstöt, melyet néha még több tíz méterről is megérzek, és majd' megfulladok tőle. A ruházat, a helyiségek és a lehelet is átveszik a kellemetlen füstszagot (sőt azok ruházata is, akik dohányfüstös helyiségben tartózkodnak).

1.c. Egyesek azzal érvelnek, hogy szintén káros lehet az autóhasználat, a cukor/kávé/hús stb. (túlzott) fogyasztása, a tévénézés, a számítógépezés, a különféle játékokkal való élés és a nem keresztény irodalom olvasása, valamint a gyógyszerfüggőség is. Ez igaz, ám az említett dolgok általában semlegesek, sőt részben kifejezetten hasznosak is (lehetnek), ha megfelelően élünk velük - bár jobban kéne vigyáznunk pl. a cukorral, amely szintén ártalmas és függőséget okozhat (ld. Cukor Blues, Tényleg annyira káros a cukor? és Igazolták, hogy a cukor méreg). Az újabb felmérések szerint pedig hazánkban legalább annyi gyógyszerfüggő van, mint alkoholista (Kossuth Rádió, 2015.07.03. reggel 6 körül; ld. gyógyszerfüggőség, alkohol- és gyógyszerfüggőség, 1 millió gyógyszerfüggő; egyik 45 évnél fiatalabb unokatestvéremet feltehetően ez vitte a sírba). Mindenesetre ezek jóval kevesebb kárral és veszéllyel járnak, mint a dohányzás, melynek "haszna" nincs vagy minimális - egyesek ide sorolják, hogy a nikotin örömérzést okoz, serkenti a gondolkodást, elűzi a fáradtságot, felpörgetve a szívet (ilyen hatása lehet állítólag az ópiumnak és más tudatmódosító szereknek is). Ez azonban egyúttal komoly veszélyt is magában rejt - sokkal jobb módszer a megfelelő pihenés és az Isten iránti komoly odaszánás, erre vagyunk "tervezve" (ld. a fáradhatatlan Wesley példáját, 7. pont). A dohányzás tehát mind a dohányos, mind a környezete szempontjából minimális haszonnal és aránytalanul nagy kárral/veszéllyel/kellemetlenséggel jár. Ugyanakkor nemcsak a dohányzásra, hanem általában az imént említett dolgokra igaz, hogy ha a kelleténél többet költünk magunkra, akkor a kelleténél kevesebbet segítünk a rászorulókon. 2025-re Északnyugat-Európa számos országában, Ausztráliában és Új-Zélandon teljesen be akarják tiltani a cigarettát.

2.a. Mint minden függőség, a nikotinfüggés is ellentétben áll a keresztény ember szabadságával, amire Krisztus megszabadított és felhív minket (Gal 5,1; vö. 1Kor 6,12: "Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává"), valamint "az első és a nagy parancsolattal": hogy TELJES szívünkből szeressük Istent (Mt 22,37k) - nem két úrnak szolgálva, hanem azzal az egyetlen és egész életünket átható és meghatározó vággyal, hogy mindenben az Ő tetszésére éljünk, Neki engedelmeskedjünk, Őt szolgáljuk. Ugyanis "a dohányzás az egyik legsúlyosabb - a kemény drogokra jellemző mértékű - függőséget képes létrehozni. Statisztikai adatok szerint évente a dohányosok 70 százaléka szeretne lemondani a dohányzásról, mintegy 30 százalékuk meg is kísérli, de ténylegesen csak 2-3 százalékuknak sikerül hosszabb időre letenni a cigarettát." A nikotinfüggő embernek a cigaretta (szivar, pipa, tubák stb.) a bálványa - nem tud meglenni nélküle.

2.b. Az említett igék persze közvetlenül nem a dohányzásra vonatkoznak, de sokkal általánosabb elvek vezethetők le belőlük. Így pl. a "Krisztus szabadságra szabadított meg minket" (Gal 5,1) mondat kihatásai beláthatatlanok. Az 1Kor 6,12-beli "minden szabad nekem" állítás pedig hívők esetében nyilván nem az előző versekben felsorolt bűnökre vonatkozik - hiszen előbb mondta, hogy azok elkövetői (a paráznákat is beleértve) nem fogják örökölni Isten országát -, hanem az utána említett "semleges dolgokra", mint pl. az evés ÉS HASONLÓK. Pál nem azt mondja utána, hogy a test "templomát" csak a paráznaság rontja meg (vö. alkohol, kemény drog, mérgek stb.), hanem azt, hogy bizonyos szempontból csak a paráznaságot követi el az ember a testén belül (1Kor 6,18; vö. 4. pont). Szerethet az ember sok mindent - pl. a mákos tésztát/bejglit (amit én is szeretek :) -, de ha mindennap azt kell ennie, és nem tud leszokni róla, akkor bizony már nagy bajban (bűnben) van. Egyesek szerint a dohányzás az evangelizáció eszköze is lehet, mivel vannak, akikkel csak dohányzás közben beszélhetünk, és ilyenkor nemdohányzóként lerí az arcunkról az utálkozás. Hasonló gondolatmenettel azt is mondhatnánk, hogy a prostituáltakkal is "munka közben" (kuncsaftjukként) próbáljunk kapcsolatot teremteni Krisztusért. Szerintem többet segíthetünk a dohányosnak pl. azzal, hogy legalább a beszélgetés közben nem (sokat) dohányzik - különösen ha a beszélgetés részünkről szeretetteljes, elfogadó hozzáállással párosul.

3. A dohányzás a fentiek miatt akkor is rossz példa és bizonyságtétel - különösen a fiatalok és a nem hívők előtt -, valamint komoly veszély, ha (még) nem jár függőséggel, mivel a fenti rossz következményekhez és függőséghez vezethet másoknál és magunknál. (Ugyanezen okokból pl. akkor sem helyes rendszeresen vagy alkalmi jelleggel kemény droghoz nyúlnunk, ha sikerül elkerülnünk a függővé válást.) A dohányzás tehát ilyen értelemben (akárcsak a függőség erősségét tekintve) a pornó- és a keménydrog-függőséghez hasonlít: már egyetlen szál cigaretta elszívása is helytelen, káros és fölösleges, mint ahogy a kemény drog egyszeri kipróbálása vagy egyetlen pornófilm megnézése is az (ld. itt) - szemben más függőségekkel: pl. nem árt, sőt akár hasznos is lehet a kis mértékben fogyasztott alkohol ("bor"; 1Tim 5,23), a megfelelő TV-műsorok és internetes tartalmak fegyelmezett nézése, az önmagukban nem ártalmas játékok élvezése vagy a kellő önuralommal lebonyolított vásárlás; a mértékletes evés pedig egyenesen nélkülözhetetlen. Ráadásul a nikotin ún. "kapudrog", vagyis a dohányosok könnyebben válnak kábítószerfüggővé (ld. Kapudrog a nikotin). Ha a dohányzást a gyülekezetben szó nélkül megtűrendő szokásnak tartanánk, akkor bizonyos szempontból hasonlóan kellene viszonyulnunk a kábítószerekhez - pl. a veszélyesen terjedő herbálhoz is (ld. A herbál felzabálta Magyarországot) -, bár más szempontból eltér tőlük, pl. nem tudatmódosító szer, és nagyjából ismertek a hatásai.

4. A fentiek miatt a dohányzás a függőségtől függetlenül összeegyeztethetetlen az 1Kor 6,19-20 nagy igazságaival - "nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben" -, valamint az 1Pt 1,15-19 nagy igazságaival: "mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: 'Szentek legyetek, mert én szent vagyok'. Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." A dohányzás ráadásul támogatja a dohányipart, beleértve a betakarításnál sokfelé alkalmazott gyerekmunkát (a gyerekek a bőrükkel érintkező dohánylevelek révén gyakran szenvednek nikotinmérgezést, ami maradandóan módosíthatja agyuk szerkezetét és működését), valamint a dohánylevelek füstölése céljából kiirtott temérdek erdőt (ld. Wikipédia: Cultivation of tobacco).

5.a. Az itt leírtak értelmében tehát a dohányzás joggal nevezhető Isten iránti engedetlenségnek, vagyis bűnnek. Az eddigieken kívül azért tartom fontosnak, hogy a hívők gyülekezetei is foglalkozzanak a dohányzás problémájával, mert ha biblikusan szembe merünk nézni egy ilyen bűnnel (melyet nehéz elrejteni/letagadni, ha jelen van valakinek az életében), akkor az segíteni fog a többi (gyakran kevésbé nyilvánvaló) bűnnel szembeni harcunkban is - mind egyénileg, mind közösségileg. Egyénileg azért, mert a bűn elvakítja a benne élő embert, elsötétítve látását és gondolkodását, érzéketlenné téve lelkiismeretét (Róm 1,21; vö. Jn 7,17), és így újabb bűnökhöz vezet(het), közösségileg pedig azért is, mert így a bűnnel szembeni általános közöny és tolerancia helyett egyre inkább a bűnnel való általános harc válhat normává, amelyet ezáltal egyre sikeresebben vívhatunk meg mind az egyéni, mind a közösségi életünkben. Valójában ezzel segítünk igazán a dohányzással küzdő testvéreinknek - tőlük ugyanis nemigen várhatjuk, hogy a keresztények általános vélekedésével szembeszállva bűnnek nevezzék makacs szokásukat, és amíg nem ismerik (f)el, hogy abba kell hagyniuk, addig nincs esélyük megszabadulni (gyakran föl nem ismert) függőségükből (akárcsak az alkoholistáknak). Az, hogy mindezt egyes (kiemelkedő) keresztények egész másképp látták/látják ("gondtalanul" gyakorolva a dohányzást), szerintem csupán a tudatlanságukat és/vagy engedetlenségüket bizonyítja, és semmiképp sem követendő példa. Az általam ismert híres dohányos hívők általában biblikus egyházfegyelem nélküli gyülekezetek tagjai (voltak), ld. Egyházfegyelem - bár nem hiszem, hogy önmagában a dohányzásból egyházfegyelmi ügyet kéne csinálni.

5.b. A fentiekből szerintem nem kell szükségszerűen azt a következtetést levonni, hogy a dohányos hívőnek azonnal abba kell hagynia a dohányzást, de azt igen, hogy haladéktalanul el kell kezdenie keményen küzdeni ellene - függetlenül attól, hogy nikotinfüggő-e -, mivel oly nagy veszéllyel és kárral jár, s oly kevés a haszna (ha van egyáltalán). Aki nyilvánvalóan nikotinfüggő (pl. pár óráig sem tud meglenni dohányzás nélkül), azt a bizalmának megnyerése után, szeretettel érdemes tanácsolni/inteni, és veszélyes lehet anyagilag támogatni, mert megerősíthetjük megkötözöttségét. Feltehetően hasonló a helyzet a kemény drogot vagy a pornót rendszeresen használó gyülekezeti taggal is (bár itt a "fegyelmezés" talán minden esetben és sürgősen indokolt lehet), míg más "függőségek" jóval enyhébb következményekkel járnak (bár egyes drága szenvedélyek szintén indokolhatják a velük szembeni keményebb fellépést - így pl. a "nyerőgépek" használatának szenvedélye). A nikotinfüggőséget talán ellenőrizni lehet pl. a webbeteg.hu tesztjével, de a biztos teszt az, hogy az ember le tud-e szokni róla. Meggyőződésem, hogy akinek valóban Krisztus az Ura, annak menni fog (ld. pl. 1Kor 10,13). Ehhez rengeteg (gyakran borsos árú) segédeszköz áll rendelkezésre az említett és más weboldalakon is, pl. Leszokás - egyedül nem megy. Az elektromos cigaretta is ide sorolható. A legfontosabb segítség azonban a hit - beleértve a (lehetőleg hívő) támogató kapcsolato(ka)t/csoportot is (ld. Határaink). Jézus a csodálatos szabadításai, gyógyításai alkalmával néha láthatóan nem kért hitet az embertől (bár az jelen lehetett említés nélkül is), máskor viszont látjuk, hogy kifejezetten a hitük alapján szabadított meg egyeseket olyasmiből (pl. fizikai vakságból, Mt 9,27-30; vö. ApCsel 14,8-10), amiből emberileg esélyük sem volt megszabadulni! Úgy tűnik, a megszállott fiút az apja hitére tekintettel szabadította meg (Mk 9,23k). Jézus nevében hatalmas erő van, ha hittel hívjuk őt segítségül! A másik nélkülözhetetlen "segédeszköz" pedig az akarat(erő), ami a leszokással gyakran együtt járó elhízás megelőzéséhez is szükséges (ez csak 3-6 hónapig szokott gondot okozni, részben azért, mert az ember újra érzi az ételek ízét, és jó étvággyal eszik). Döntsük el tehát, hogy akarunk-e szabadon, Istennek mindenben engedelmeskedve élni, és bízzunk Benne, hogy sikerülni fog!

6. A bevezetés fényében azt tanácsolnám minden dohányos hívőnek, hogy ne engedjen a "csoportnyomásnak" (az enyémnek se :), és ne akarjon leszokni pusztán mások kedvéért (beleértve a lelkészét, a hívő testvéreit... is), de ha saját meggyőződéséből szeretne megszabadulni a dohányzástól (esetleg más, sokkal veszélyesebb függőségből), akkor csodás segítséget nyújtanak ehhez Tapolyai Emőke anyagai, ld. szabadon.com. A függőség hátterében ugyanis lelki okok, megoldatlan problémák szoktak állni, melyek megoldása nélkül a leszokás igen nehéz vagy szinte lehetetlen lehet, és akár másik (súlyosabb) függőséghez is vezethet.

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2015.06-2016.11.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)