Pszichológia a mérlegen - Van-e keresztény lélektan?
Tartalom
A) A pszichológiai társadalom
B) Sigmund Freud
C) C. G. Jung
Az alább ismertetett írás régebbi véleményemnek megfelelően, kissé egyoldalúan vizsgálja a lélektant, illetve annak bizonyos fajtáit. Tagadhatatlan, hogy a pszichológiának vannak olyan eredményei, amelyek jól hasznosíthatók a keresztény életben, kapcsolatokban és különösen a lelkigondozásban. Ezt és újabb meggyőződésemet illetően lásd a Miért nem kéne átengednünk a lélektani problémák zömének kezelését a világi pszichológiának? c. írást.
1. Az alábbiakban megpróbálom részben összefoglalni a PRIMO kiadónál 1989-ben megjelent "Pszichológia a mérlegen" c. írást, amely Els Nannen holland bibliaiskolai tanár négy tanulmányának fordítása (szerk. Czövek Olivér református lelkipásztor). E mű a távolról sem hívő ember benyomását keltő Martin Gross "The Psychological Society" (A pszichológiai társadalom) c. könyvére épül. Nem megszégyenítő - írja Nannen -, hogy míg a legtöbb keresztény szinte kritika nélkül, elbűvölve áll a pszichiátria, illetve a pszichoanalízis előtt, addig sok nem keresztény - és ráadásul szakmabeli - a pszichológiai, pszichoterápiai elméleteket, gyógykezeléseket alaposan felülvizsgálja, és nagy részüket elveti?
2. Gross megjegyzi, hogy Sigmund Freud (1856-1939) óta megvetette a lábát az a "pszichológiai elképzelés", miszerint az ember alapvetően (a fejlődés útján létrejött) környezete által befolyásolt és meghatározott állat, a "tudattalanjából" irányított ösztönlény, akinek magatartását kora gyermekkori élményei döntő irányba befolyásolják. Ez a "pszichológiai elképzelés" lépett hivalkodóan a "vallásos álláspont" helyére, amely szerint Isten az ember teremtője, törvényadója és bírája. Freud említett felfogása eszköz volt annak a vallásos koncepciónak a feloldására, melyet "Egy illúzió jövője" c. könyvében "infantilis példaképnek" nevezett.
3. A pszichológusokat így jellemzi Gross: "A pszichológiai szakértő patetikusan veszi szájára a tudomány fennkölt nevét, és azt hangoztatja, hogy mindent tud." A pszichológia váltotta fel a keresztény etikát, és a magatartás mércéje lett. A hit hanyatlásakor és az abszolút erkölcsi törvények megszűnése idején szinte észrevétlenül általánosan elfogadott pótlékká vált. Ugyanakkor a pszichológia magatartásunk értelmezője is lett. Így mondják: csak a pszichológia képes rejtett motivációinkat megsejteni és szakszerűen értelmezni. Olyan kultúrában élünk, amelyben az ember minden korábbinál nagyobb mértékben önmagával foglalkozik. Ez a pszichológia célja is, így érthető a vonzereje.
4. A pszichológia a bűn fogalmát az orvosi betegségfogalommal helyettesítette. Freud a tudománytól függetlenül született vélekedése alapján a "neurotikus" magatartás okát mindig az egyén felelősségén kívül kereste. Létrehozta az ártatlanságmodellt, hogy az egyén válláról levegye az Istennel és emberrel szembeni személyes felelősség és tartozás terhét, s hogy felmentést szerezzen számára. A miliőfogalom megalkotásakor kidolgozta a környezeti determináltság elméletét. Bűnbaknak a szülőket, különösen az anyát nevezte ki. Az emancipáció korában ma gyakran az apára hárítják a vétket. Azonban Jézus Krisztus kereszthalála miatt senkinek sem kell az öröklött (vagy szerzett) állapotban maradnia.
5. Freud elmélete, mely szerint csak az első 5 év alapvetően meghatározó, nem tudomány, hanem pusztán az ő hipotézise. Nem az első 5 év dönt el mindent. Rendkívül fontos a 0 és 25 év közti egész fejlődési időszak. Az 5. életévig tartó lezárt szexuálfejlődés nem létezik, s egy kisgyermek nem megy át a felnőttek minden perverzitásán. A szülők közvetlen befolyása mellett nem szabad lebecsülnünk a televízió, kazetták, lemezek, valamint az óvoda, iskola, egyetem befolyásoló szerepét sem. Freud miliőelmélete útkészítővé vált a "szabad nevelés" (permisszivitás) és a "szabad erkölcs" számára.
6. Nem szabad megkísérelnünk az úgynevezett "ösztönén" és "felettes én" közti freudista pszichológiai harc keresztény köntösbe öltöztetését. Ne keverjük ezt össze az ó és új természet, test és lélek közti lelki, valóságos harccal, amely sosem teszi pszichoanalitikus értelemben beteggé Isten gyermekeit. Az ebben a harcban elszenvedett vereség oka nem az, hogy nem engedtünk a régi természetnek, hanem éppen abban rejlik, hogy arra hallgattunk ("Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban"; Róm 6,11). A hamis magatartást nem az ún. ösztönén elfojtása okozza, hanem az Istennel és Igéjével szembeni engedetlenség, és az "elfojtott" lelkiismeret, s ezért mindenki teljes mértékben felelős.
7. Az elfojtott ösztönkésztetések következménye Freud szerint egy belső kényszerként érzékelhető ösztönduzzadás, vagyis az ösztönök kénytelenek erőszakkal kitörni, ami "neurózist" okoz. Ez az elmélet teljesen idegen a Bibliától, amely megparancsolja: "Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul..." (Kol 3,5-14; Ef 4,22-24), és "Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak" (Róma 6,12-14). Az Úr Jézusnak a kereszten nem a Freud által kitalált evolucionisztikus és "semleges értékű" ösztönénért kellett meghalnia, hanem a mi bűneinkért (1Kor 15,3)! Nagyon rossz, ha valaki megpróbál kitérni az Isten és ember előtti személyes felelősség és egy őszinte, konkrét bűnvallás elől. De ennél sokkal rosszabb, hogy a pszichológia a bűnbánatra nem kész ember számára egy áltudományos menedékutat épít ki, és őt felmenti.
8. Sok keresztény nem tudja, hogy az orvosi-pszichológiai betegségmodell csak a pszichoanalízis területén belül található meg, s még ott is vannak, akik támadják (pl. Thomas Szász, a Budapesten született ismert pszichiáter). Ezt a modellt elutasítják a pszichológia és a pszichoterápia más irányai, így a viselkedés-lélektan, amely az embert a számítástechnika input-output modelljéhez hasonlítja - s egy számítógép sosem lehet beteg, legfeljebb rosszul programozott -; valamint a humanista pszichológia, mely szerint a "neurotikus" nem beteg, legfeljebb "negatív az önmagáról alkotott képe", vagy "kedvezőtlen klímában" van, ahol nem tudja "önmagát megvalósítani". Itt a segítséget adó és kérő szabad, egyenrangú partnerek, míg az analitikus pszichiátriában egy (autoritárius, szakértő) orvos és egy (kiskorú) kezelt kapcsolatáról van szó, ami különösen akkor (lenne) elgondolkoztató, ha mindketten hívő keresztények. A nyugati marxista pszichológia pedig úgy véli, hogy nem az egyén, hanem a társadalom beteg. Egyébként a pszichológiában az egymástól igen erősen eltérő irányzatok meglehetősen gyakran váltják egymást, sokszor szinte teljesen meghazudtolva vagy cáfolva a korábbi "kutatási eredményeket".
9. A pszichológia elmosta a pszichésen egészséges és "pszichésen beteg" ember közti határt. Freud a halála előtt így szólt: "Minden normális ember éppen csak átlagosan normális. Az énje azonban ebben vagy abban a pszichotikuséhoz közeledik." Ezért a pszichoterápia iránti igény töretlen. Széles tömegek hiszik ma, hogy szükségük van rá. Régebben egy szokványos krízisben mindenki maga gondoskodott magáról, vagy a család segítségét vette igénybe. Ma a pszichoterápiát kívánják. Freud egyszer kijelentette, hogy "meghódította a lelkeket a tudomány számára". A belső embernek azonban nincs olyan aspektusa, mely Isten érdeklődési, uralmi és hatáskörén kívül esne, s így nincs olyan szabad terület az emberben, melyet a tudomány, illetve a pszichoterápia magának fenntarthatna vagy meghódíthatna. Mert Isten így szól: "Minden LÉLEK az enyém" (Ez 18,4; Jób 12,10; vö. Mt 11,28kk).
10. A pszichológia egész kulturális rendszerünket szinte teljesen áthatotta, s minden évben újabb tudományokban ölt testet. Az emberi magatartás rejtett igazságaival fölfegyverkezve - ahogyan ezt magáról állítja - gyakorlatilag a jelenlegi élet minden területére rátette a pecsétjét. A legnyilvánvalóbb a segélyszolgálatokra gyakorolt hatása. Káros a pszichiátria jelenléte a bíróságon. Többé már nem a vétkesség vagy ártatlanság határozza meg a bíróság megfontolásainak alapját, hanem a pszichiáter utóbb hozott döntése arról, hogy a vádlott beszámítható volt-e a törvényszegés idején. A vádlottak tudják ezt, és ki is használják.
11. Ma láthatjuk, hogy a pszichológia által befolyásolt ember mindig a szakember tanácsát keresi, aki - nem csekély fizetség ellenében - elmagyarázza neki, mit kell tennie vagy mire kell rábírnia másokat, milyen a legmegfelelőbb életforma és a jó közérzet. Lelkészek, papok, rabbik özönlenek a pasztorálpszichológiai kurzusokra, s ez azt a látszatot kelti, hogy a lelki tisztségviselők inkább freudisták, mint keresztények. Megszületett a pszichológiai társadalom, melynek tudományhívő polgára a pszichológusokat és pszichoterapeutákat "új prófétáknak" vagy "látnokoknak" tekinti, mert ők gyakorlatilag minden cselekedet elrejtett igazságának magyarázatát kínálják. Az új látnok olyannyira kiszélesítette hivatali státusát, hogy gyakorlatilag a mai élet minden megjelenési formáját átfogja. Jogtalanul cselekedett, amikor szakismeretet tettetett, és kitalálta azt, ami egyáltalán nem létezik. Feltételezett szakértelemmel foglalkozik olyan témákkal, amelyekkel korábban a papság (szexualitás, házasság, válás, nevelés stb.) és a kormány (agresszió, hatalom, politika, igazságszolgáltatás stb.) foglalkozott.
12. Az USA-ban a pszichiáterek kétharmada freudista vagy neofreudista beállítottságú, vagy pedig a ma divatos eklektikus (különböző freudista és neofreudista rendszerekből válogatott) pszichoterápiát alkalmazza. Ilyen terápiás egyveleget állít össze a mindenkori pszichiáter az ún. "saját" terápia gyakorlásához, melyben döntő módon mindig Freudra támaszkodik. Az ehhez járuló csekély saját anyag sajnos gyakran a bibliai üzenet pszichológiai értelmezését vagy a pszichológia keresztény köntösbe öltöztetését hozza magával, ami a sötétség és a világosság összekapcsolása, melyről a 2Kor 6,14k és a Róma 12,2 igen határozott véleményt mond. Az USA-ban a pszichiáterek közti pszichoanalitikusok csaknem valamennyien személyes terápiában részesültek. A pszichiátriai gondozóknak - akik általában Freudra támaszkodnak - közel 64%-a vetette alá magát terápiának. A legtöbb pszichoterápiás kezelés magját a pszichodinamikus irányultságú pszichoterápia képezi. Valamennyi pszichodinamikus terápiás iskola Freudtól ered, s csaknem az összes pszichoterápia alapját Freud gondolatai képezik, kivéve a viselkedés-lélektant és a rogeri terápiát.
1. Ki ez az ember, aki pszichológiájában "embert alkotott saját képére és hasonlatosságára" (ahogy az szinte minden nagy pszichológussal történt)? Freud számtalan neurózissal kínlódott, amelyek jó része W. Fliess-szel való évekig tartó szoros kapcsolata alatt vált ismertté. Nős volt, de nem volt ismeretlen számára a homoszexuális vonzódás. A W. Fliessnek írt levelei egy benső, szerelemhez hasonló barátságról számolnak be. 1900-ban ezt írta: "De a baráttal való érintkezést, mely jellemem különös - mintegy feminin - oldalát igényli, senki sem pótolhatja." Mindketten vonzódtak a metafizikához és a mágikus, misztikus dolgokhoz. Freud lelkes híve lett Fliess cikluselméletének és a numerológiának (számokból történő jóslás), és ezt részletesen kidolgozta. Meggyőződése volt, hogy 51, 60, 61, végül 81 és fél éves korában fog meghalni (83 évesen érte a halál).
2. Freud diákéveiben részt vett az ismert magnetizőr és hipnotizőr dán okkultista, Carl Hansen nyilvános szeánszán. Minden bizonnyal innen származik a hipnózis iránti érdeklődése, melyet évekig alkalmazott pszichiátriai praxisában. Egyesek úgy vélik, hogy az orvosi hipnózis élesen megkülönböztethető az ún. laikus hipnózistól, amely okkult dolog. Ez azonban igen nagy félreértés. Az okkult eredetet illetően nincs különbség köztük: mindkettő az okkult gyógymagnetizmusból (mesmerizmusból) származik. Bernheim a hipnózishoz hasonló eredményeket ért el szuggesztió által a betegek éber állapotában. Ennek az okkult orvosnak a szuggesztiója elég volt ahhoz, hogy elfelejtett dolgok a hipnotikus állapot "megkerülésével" is tudatosuljanak. Vajon nem ugyanabból az okkult forrásból származott-e nála a hipnózis és a szuggesztió? Könyvét Freud fordította németre. Freudra hatást gyakorolt a zsidó misztika (kabala) is.
3. A zsidó Freud, aki magát "istentelen zsidónak" és "javíthatatlan pogánynak" tartotta, kifejezetten ellenséges érzéseket táplált atyái Istenével, Jézus Krisztussal, Isten Igéjével és a keresztény hittel szemben. Minden írásának a tudományosságot megelőző "alapja" harcos istentagadása és valláskritikája volt. Totem és tabu c. könyve - melyet egy alkalommal a legjobb írásának nevezett - egyértelmű támadás Isten, a Mindenható, Isten normái, Krisztus keresztre feszítése (melyre az úrvacsorában emlékezünk), Jézus visszajövetele, a bibliai értelemben vett bűntudat és az egész keresztény hit ellen. Feleségének a következőket írta: "Heves és szenvedélyes természetem van, s mindenféle ördögök vannak belém rekesztve, melyek - mivel nem távozhatnak el tőlem - bennem tombolnak, vagy ellened fordulnak, kedvesem."
1. Keresztény körökben népszerűbb pszichológus (ld. Gyökössi Endre "Magunkról magunknak" c. könyvét) Carl Gustav Jung (1875-1961), akivel Freud 1907 és 1912 között szoros kapcsolatban volt ("legidősebb fiának, főhercegének és utódjának" nevezte), de később szakított vele. Ő is erős okkult befolyás alatt állt, bár apja protestáns lelkész volt. Felmenői között sokan foglalkoztak okkultizmussal; állítólag a misztikus, okkultista és szabadkőműves Johann Wolfgang Goethe törvénytelen fia volt. Saját iskolát alapított, az ún. analitikus pszichológiát. Ezt nemcsak a mitológia, a primitív és ázsiai vallások, hanem az alkímia és egyéb okkult hatások is befolyásolták. Tanulmányai idején elolvasta szinte az összes hozzáférhető irodalmat a spiritizmusról, s az ilyen lehetőségeket rendkívül érdekesnek és vonzónak találta. Orvoshallgató korában szombat esténként szeánszokat kezdett tartani 15 éves unokahúgával mint médiummal és más érdeklődőkkel. Az eredmény: közlések és kopogások a falon, melyeket disszertációjában szemléltetett.
2. Jung élete gyermekségétől fogva növekvő mértékben telítődött okkult álmokkal és észrevételekkel, melyeket gyakran képeknek vagy fantáziáknak nevezett. Ehhez járult az okkult gondolatok, belső hangok és okkult tapasztalatok nagy tömege. Ezek lettek művei fő forrásaivá. Vezetést is a spiritizmus és a mantika (jóslás) útján kapott. Kora ifjúságában érezte, hogy két személyből áll. Ezt a második személyt később szellemnek, kísértetnek, sőt a démonának nevezte. A következőket írja: "A második személy vitte életemben e főszerepet, én mindig szabad utat engedtem neki, ahogy bensőmből kikívánkozott.... Minden írásom belső megbízás, egy sorsszerű kényszer alatt jött létre. Amit írtam, belülről támadt rám. Azt a szellemet, ami engem mozgatott, engedtem szóhoz jutni." "Bennem egy démoni erő volt... Egy magasabb akaratnak kellett engedelmeskednem, hogy a tudattalan támadásában megállhassak; ez kikerülhetetlen volt, és irányadó maradt a feladatok legyőzésében. Sokszor olyan feldúlt voltam, hogy érzelmeimet jógagyakorlatokkal kellett kikapcsolnom". "Minden munkám, minden szellemi alkotásom a kezdeti elképzelésekből és álmokból ered... Azok az évek, amelyekben a belső képek után mentem, életem legfontosabb időszakát jelentették, minden lényeges ott dőlt el. Akkor kezdődött, és a későbbi apróságok csak kiegészítik és megértetik. Egész későbbi tevékenységem abban merült ki, hogy kidolgozzam, ami azokban az években a tudattalanból feltört és elárasztott. Ez volt életművem ősanyaga."
3. Ezek a közvetlen "szellemi tanítók", akik megvilágosító gondolatokat közöltek Junggal az emberi lélekről, nyilvánvalóan démonok. Ennek a legkevesebb köze sincs a tudományhoz! Ugyanabban az időben, amikor Jung démoni észleléseinek és sugallatainak átadta magát, és szellemtanítók irányították, telepatikus kapcsolatban volt egyik pszichopata kezeltjével. Maga írja: "Mialatt a fantáziákat leírtam, megkérdeztem magamtól: Mit csinálok én tulajdonképpen? Az biztos, hogy ennek semmi köze a tudományhoz! Hát akkor mi ez? Ekkor egy hang ezt mondta bennem: Ez művészet! Felismertem egyik páciensem hangját, egy tehetséges pszichopatáét, aki erős indulatátvitelt mutatott irányomban. Bensőmben élő alakká változott. Persze, ez, amit tettem, nem tudomány... Amikor nem szólt többet, arra gondoltam, hogy ennek a bennem levő asszonynak nincs beszédközpontja, és ajánlottam, hogy vegye igénybe az én beszédemet. Elfogadta az ajánlatomat, és az álláspontját egy hosszú beszédben fejtette ki. Rendkívül érdekesnek találtam, hogy a bensőmből egy asszony a gondolataimba beleszól... Később láttam, hogy ez a női alak bennem a férfi tudattalanjában szereplő tipikus vagy archetípusos alak, és elneveztem őt animának, a nő tudattalanjában szereplő megfelelő figurát pedig animusnak."
4. Az anima tehát démoni közlések közvetítője és magyarázója! Ennek sincs a legkevesebb köze sem a tudományhoz! A lelkigondozásból ismerjük, hogy megszállott férfiakból női hangok, megszállott nőkből pedig férfihangok tudnak beszélni. Ismét meg kell mondanunk, hogy romboló hatású, hogy Jung az ilyen megszállottsági jelenséget minden ember ún. "kollektív tudattalanjába" belehelyezi. Jung disszertációja (1902) még többé-kevésbé gondolatilag feldolgozta ugyan az egyetemi évek folyamán szerzett spiritiszta tapasztalatait, de "A tudattalan általános tartalmának rendszerezése és értelmezése" (1916) "elhaltakkal" való beszélgetéseinek köszönhető, melyek spiritiszta inspirációk.
Tehát van-e keresztény pszichológia? A választ ki-ki adja meg maga!
Lásd még a Miért nem kéne átengednünk a lélektani problémák zömének kezelését a világi pszichológiának? c. írást.Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2016.02.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).