Wesley János (John Wesley) csoportjai
A John Wesley életét végigkísérő (kb. 5 évtizedes) és egész Angliát átformáló ébredés középpontjában az általa kialakított, különböző célú és jellegű csoportok álltak. Wesley követői, akiket éppen e módszeresség miatt csúfoltak "metodistáknak", akkoriban (Wesley haláláig) az anglikán egyházhoz tartoztak, általában annak istentiszteletein is részt vettek. Wesley olyan társaságokba szervezte őket, amelyek kb. a mi helyi gyülekezeteinknek feleltek meg, s amelyekben elsősorban az Ige (gyakorlatias) tanítása folyt. Wesley azonban tudta, hogy ez önmagában kevés, le kell menni a cselekedetek szintjére (gyakran ez az elsődleges szint a tanulásban), sőt lehetőleg még mélyebbre. Ezért a társaságok minden tagja automatikusan tagjává vált egy 10-12 fős "osztálynak" is. Ezek az osztályok életkor, lelki érettség, nem, családi és társadalmi helyzet szempontjából vegyesek voltak. Akik hívebben akartak Istennel járni, azok 4-6 azonos nemű és helyzetű emberből álló kis csoportokat, továbbá mentori párokat és lelki ikerpárokat alkottak. A munka java ezekben a kis tanítványi csoportokban folyt, melyek tagjai számot adtak egymásnak az életükről és a bűneikről, imádkoztak egymásért, s szeretetre, jó cselekedetekre és szentségre buzdították egymást, kerülve a teológiai vitákat. Személyes tapasztalatuk fényében megvizsgálták a Biblia tanítását, miközben új vezetők születtek és készültek föl a szolgálatra. A különféle csoportok legalább hetente egyszer összejöttek. Alkalmaikat a bizalom és a bátorítás légköre jellemezte, különösen a kisebb csoportok esetében. Wesley részben a szüleitől (főként anyjától) vette át az itt alkalmazott módszereket, s a csoportok az 1740-es évek elejétől a halála után kb. 50 évig nagyjából változatlan módon működtek. (Napjainkban tapasztalatom szerint sajnos sehol sem működnek - ott sem, ahol az ellenkezőjét állítják.) Azt mondják, idős korában George Whitefield, az ébredés másik nagy alakja is bánta, hogy nem alkalmazott ilyen módszert, s így munkája gyümölcsének nagy része elveszett.
1. Társaságok - az értelmi megismerés módszere
A metodista "társaság" (society) az összes helyi metodistát magában foglalta. Az általában legalább 50 tagú társaságok alkalmain külön ültek a férfiak és a nők, de a korabeli szokásoktól eltérően a különböző társadalmi osztályok képviselői vegyesen, egymás mellett foglaltak helyet a többnyire egyszerű, háttámla nélküli padokon. Az alkalmakon általában előre elkészített beszédek hangzottak el: előadások, igehirdetések, felolvasás, éneklés és "buzdítás"; a személyes reagálásnak és visszacsatolásnak itt nemigen volt helye. A nyílt (pl. a vasárnap esti) alkalmakon a rendes tagok mellett részt vehettek az érdeklődők is - míg pl. a kora reggeli zárt alkalmakon a munkába indulók kaptak sajátosan nekik szóló bátorítást. Külön ünnepi alkalmakat, szeretetvendégségeket, bizonyságtevő estéket is tartottak (pl. szombat este, hogy a kocsma helyett jobb alternatívát kínáljanak). Wesley tanításának központi elemei voltak az ember tökéletesíthetősége, az akarat szabadsága és az a meggyőződés, hogy az igazi vallás (vagy hit) emberi kapcsolatokban nyilvánul meg (ellentétben a misztikusok magányos elmélkedést szorgalmazó tanításával). Prédikátorait állandó tanulásra buzdította, s egy "keresztény könyvtárat" is összeválogatott és olcsón kiadott számukra. A gyakorlatra, az erkölcsös, szorgalmas és takarékos életre helyezte a hangsúlyt, nemcsak azt mutatva meg, hogy mit kell tenni, hanem azt is, hogyan. A metodistáknak nemcsak az életüket kellett rendben tartaniuk, hanem ruházatukat és környezetüket is. A tanítást a társaság élén álló helyi és utazó igehirdető (általában mindkettő laikus "segítő" volt) végezte, akiknek munkáját ún. gondnokok ellenőrizték. Az utóbbiak igen fontos feladata volt továbbá a javak szegények közötti szétosztása, az adományok összegyűjtése és nyilvántartása, valamint a helyiségekkel való törődés is. Míg a korabeli vallásos társaságokban többnyire jól szituált urak és hölgyek vitattak meg érdekes teológiai kérdéseket, addig a metodisták zöme a legalapvetőbb létfeltételeknek is igencsak szűkében volt. A gondnokok munkáját kiegészítették a (jogi) képviselők, akik azért is felelősök voltak, hogy a "gyámságuk" alá tartozó épületekben tiszta legyen a tanítás. Minden esetben alkalmazni kellett azt az általános alapelvet, hogy előbb személyesen az érintett féllel kell beszélni, mielőtt máshoz fordulnánk.
2. Osztályok - a magatartás megváltoztatásának módszere
a) A metodista "osztály" (class), melynek elveit azóta világi oktatók és egyházi vezetők egyaránt igen hatásosan alkalmazzák, alighanem a csoportok rendszerének legfontosabb eleme volt. A társaságokat 10-12 tagú osztályokba sorolták. Az élükön álló (a soraikból kijelölt) vezetőnek legalább hetente egyszer találkoznia kellett az osztálya minden tagjával, hogy megvizsgálja lelkük állapotát, tanácsolva és intve őket, s hogy átvegye tőlük a szegények megsegítésére szánt adományaikat. A társaság igehirdetőjével és gondnokaival is hetente találkoznia kellett, átadva nekik az adományokat, és bemutatva az azokról készített, személyekre lebontott nyilvántartást. Az osztály ötlete egy hajóskapitány fölvetéséből bontakozott ki, aki a társaság adósságainak fedezése végett azt javasolta, hogy minden tag adjon 1-1 pennyt, és felajánlotta, hogy saját osztályában (melybe a 11 legszegényebb embert gyűjtötte egybe) maga pótolja azok adományát, akik nem tudnak (eleget) adakozni.
b) A társaságok általános szabályaiban konkrétan felsorolták a követendő és kerülendő magatartásformákat, valamint az ezt segítő "kegyelmi eszközöket" (úrvacsora, imádság, a Szentírás kutatása, böjt vagy önmegtartóztatás, bűnvallás). Mindezt elérendő célként fogalmazták meg; a tagságnak az volt az elsődleges feltétele, hogy az ember akarjon "menekülni az eljövendő harag elől, és megszabadulni bűnéből", s aktívan vegyen részt az osztály alkalmain. Az osztályok tagsága minden szempontból vegyes volt. Nők is lehettek vezetők - sőt igehirdetők is -, ami akkoriban egyedülálló dolog volt. Ahhoz, hogy valaki magasabb szintű vezető legyen, egy osztályt kellett hűségesen és jól vezetnie. Az egyszerű embereknek legtöbbször ez volt az egyetlen lehetőségük a fölemelkedésre, és gyakran éltek is vele - itt "született meg" a munkáspárt és a szakszervezetek sok későbbi vezetője.
c) Az alkalmak pontosan kezdődtek énekléssel, majd a vezető röviden beszámolt lelki életéről és az elmúlt hét tapasztalatairól, őszintén feltárva mind a haladását, mind a hibáit, bűneit, kísértéseit, fájdalmait, belső csatáit - példát adva a többieknek. Ő gondoskodott arról is, hogy az összejöveteleken az elfogadás és az elkötelezettség, a megértés és a bizalom légköre uralkodjon. Minden előrelépésért hálát adtak Istennek, a kudarcokat pedig együttérzéssel és bátorítással ellensúlyozták. A társaságok és az osztályok célja a tagok üdvösségének munkálása (vö. Fil 2,12) és a szent életre való törekvés volt ("amely nélkül senki sem látja meg az Urat"; Zsid 12,14), ami a különböző csoportokat megvédte az önző vagy céltalan és meddő önvizsgálgatástól. Az őszinte és bizalomteljes légkör megőrzése érdekében a látogatók legföljebb kétszer vehettek részt az osztály alkalmain, mielőtt csatlakoztak volna hozzá. A tagok Wesleytől vagy szolgatársaitól negyedévenként egy-egy jegyet kaptak, amennyiben az elmúlt negyedévben legfeljebb háromszor hiányoztak az osztály alkalmairól. Ez biztosította rendszeres aktív részvételüket és a szabályok be nem tartóinak fájdalommentes eltávolítását. Ilyesmi leginkább akkor történt, ha valaki nem akart haladni, és demoralizálta a csoportot; amíg volt benne a lelki életnek egy szikrája, addig általában nem zárták ki. Maga Wesley is figyelemmel kísérte társaságait; nemcsak kiváló szervező volt, hanem a részletekre is nagyon ügyelt.
3. Kis csoportok - az érzések és indítékok megváltoztatásának módszere
A kis csoport (band) 4-6 azonos nemű és családi állapotú embert foglalt magában, akik nagyjából azonos korosztályhoz tartoztak. A tagság itt önkéntes volt (bár Wesley erősen szorgalmazta az egyéb alkalmakon mint kedvenc csoportját), és azoknak szólt, akik bensőleg, szándékaik tisztaságában is növekedni akartak. E csoportok tagjai teljes őszinteséggel tárták fel és vizsgálták meg indítékaikat, szívbeli benyomásaikat. Ennek érdekében az alkalmak zártak voltak, és csak azt vették fel tagnak (ráadásul először próbaidőre), akit a tagok ismertek, ajánlottak, és előzőleg alaposan kikérdeztek. A kérdéseket - melyeket időnként a régebbi tagoknak is föltettek - és a kis csoportok szabályait ld. a John Wesley: A kis csoportok szabályai (1738. dec. 25.) c. írásban. A vezetőnek itt jóval kisebb szerepe volt, mint az osztályokban - csupán elkezdte a beszélgetést, melyben a tagok sokkal készségesebben és aktívabban vettek részt.
4. Válogatott csoport - a képzés módszere
Wesley a leghűségesebb férfiak és nők közül kiválasztott néhány embert egy külön csoportba, és hetenként tanította őket a metodizmus tanaira és módszereire, hogy példaképül szolgáljanak a többi metodistának. Egyesek számára a többi csoport nem nyújtott elég komoly kihívást, itt viszont tovább fejlődhettek. Ezt nem tekinthették a tökéletesség elérése jutalmának vagy egyfajta statikus "csúcsnak". Ennek a csoportnak nem voltak külön szabályai, sem hivatalos vezetője. Wesley nyílt beszélgetést kezdeményezett, szívesen fogadta a kritikát, sőt a csoport tagjait bevonta a döntéshozásba, a metodizmus tanbeli és gyakorlati irányelveinek meghatározásába, miközben maga is szabadon kitárhatta előttük a szívét, és tanulhatott tőlük. Az itt elhangzottakat mindig bizalmasan kellett kezelni, a "jelentéktelen ügyekben" és kérdésekben a rangidős szolgáló véleménye volt a mérvadó, és akárcsak a többi csoportban, mindenki beadta a közösbe, ami tőle telt.
5. Bűnbánó csoportok - a helyreállítás módszere
Akik olyan súlyos problémákkal küszködtek, hogy nem tudtak megfelelni az osztályok követelményeinek, de szerettek volna továbblépni, azokkal Wesley külön találkozott szombat esténként. Ezeknek az alkalmaknak a formája és szigorú intézkedései egyaránt a valóban bűnbánó visszaesőket (elsősorban alkoholistákat) voltak hivatottak segíteni. Ez a fajta csoport hasonlított az Anonim Alkoholisták nevű mai szervezethez.
II. A Wesley-féle rendszer hatékonyságának okai
1. Az ember akarata szabad, természete Isten kegyelméből tökéletesíthető csoportos tevékenység és a kegyelmi eszközök (úrvacsora, imádság, bibliaolvasás, böjt/önmegtartóztatás, bűnvallás) által.
2. Az ember Isten akaratának cselekvése által tanul.
3. Az őskeresztények lelkületét és gyakorlatát föl lehet és kell eleveníteni.
4. Az evangéliumot a szegényekhez is el kell juttatni; a társadalom bajainak nem ellenállni kell, hanem legyőzni őket a jóval, megváltoztatva az egyéneket. A szegényeknek különösen alkalmasak a csoportok, mivel ők inkább a haverjaikhoz hűek, mint az elvekhez - szemben az értelmileg és anyagilag gazdagabbakkal, akik hajlamosabbak az individualizmusra.
5. A vezetők elsődleges feladata nem a szolgálat ellátása, hanem mások felkészítése a szolgálatra (ld. Ef 4,11k). A metodista csoportok számtalan tisztsége - különféle csoportok vezetői, gondnokok, buzdítók, képviselők, beteglátogatók, segítők, igehirdetők, könyvárusok - mindenki számára lehetővé tette a szolgálatban való aktív részvételt.
B) A különféle csoportok stratégiái
1. Az egymást átfedő és hierarchikusan egymásra épülő, alkotmányos rendszerű csoportokba a magatartás megváltozása révén lehet bekerülni, amit az érzések és a törekvések megváltozása követ, kiegészítve esetleg a helyreállítással. Általában egy-egy osztály vezetője tagja volt egy kis csoportnak, annak vezetője egy válogatott csoportnak, annak vezetője pedig helyi igehirdető volt.
2. A csoportok tevékenységében mindenki építően részt vesz (különben elveszíti jegyét, vagyis kizárják); a részvétel készsége a csoport fajtájától függően változik. A társaságok alkalmain kívül minden résztvevő minden egyes összejövetelen felszólalt, amit a szabályzatban ("alkotmányban") rögzített kérdések segítettek elő.
3. A rendszer beépített sajátossága, hogy mindenkivel egyénileg foglalkoznak, és mindenkitől többen is számon kérik, hogyan él - általában a vele azonos szinten állók is. Ugyanakkor a részletes följegyzések révén a vezetők is pontos képet kapnak a hozzájuk tartozó csoporttagokról.
4. Az ismeretek, az érzések és a magatartás megváltoztatásának funkciói elkülönülnek, ami a hibásan működő elemek kiszűrését is megkönnyíti.
1. Képzetlen laikusok is vezetőkké válhattak, ha hűséges szolgálatuk révén alkalmasnak bizonyultak rá - ami lehetővé tette az egyszerű emberek fölemelkedését.
2. A vezetőket Wesley nevezte ki jó érzékkel a nyilvános irányelvek alapján, kikérve társainak tanácsát.
3. A vezetőket felismerték és képezték, de senkiből sem csináltak vezetőt oktatással vagy más módon (nem is lehet).
4. Az elhangzott beszédek nem csupán gyönyörködtettek, hanem tettekre sarkalltak, és a cselekvés módját is kifejtették.
5. A helyi és az utazó vezetők közösen vezettek.
1. Az emberek gondolkodását teológiai igazságokat kifejező énekekkel is formálták.
2. Az adakozásban a legszegényebbek is részt vettek, így a sajátjuknak érezték a rendszert, melynek ők is fontos részévé váltak.
3. Wesley összesen több mint 400 kötetnyi olcsó és jó irodalmat adott ki, s prédikátorai egyben könyvárusok és a jó olvasási szokások terjesztői is voltak.
4. Iskolákat nyitottak a szegény gyerekeknek, és az összegyűjtött adományokból különféle önsegítő és segélyprogramokat indítottak.
Az itt leírtak jelentős része D. Michael Henderson "John Wesley's Class Meeting - A Model for Making Disciples" (Evangel Publishing House, Nappanee, In., 1997) c. művéből származik, ahol arról is részletesen olvashatunk, milyen előzmények, tapasztalatok és lépések révén alakította ki Wesley a csoportjait. Dr. Henderson tapasztalt metodista lelkész, teológus és pedagógus, egyúttal alapítója és vezetője az African Leadership nevű szervezetnek, amely afrikai vezetőket készít fel afrikai szolgálatra.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.11-2007.01.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
További információk (kezdőlap)