A bűn és a szenvedés problémája - A jólét vagy a szentség teológiája igaz?

I. 1. Az ébredések, a tömeges megtérések általában összefüggnek a szentség hirdetésével és megélésével. Így volt ez pl. Amerikában mindkét nagy ébredési hullám esetében - az első 1734 körül indult el Whitefield (majd Wesley), valamint Jonathan Edwards munkássága nyomán, míg a második Charles Finney (1792-1875) napjaiban ment végbe. Charles Spurgeon, a "prédikátorok fejedelme" mondta: "Egyértelmű számomra, hogy az olyan régimódi evangéliumhirdetésnek az újjáéledésére van szükségünk, amilyet Whitefield és Wesley gyakorolt. A Szentírást kell minden tanítás tévedhetetlen alapjává tennünk; az emberiség bukását, megváltását és újjászületését félreérthetetlen fogalmazásban kell előadnunk... Égető szükség van az egyéni szentség újjáéledésére. Valójában ez a gyülekezet fellendülésének titka" ("The Kind of Revival We Need" [Milyen ébredésre van szükség?]). A mérsékelten arminiánus D.L. Moody kijelentette: "Jézus Krisztus evangéliuma az egyetlen olyan hit, amely erőt ad ahhoz, hogy legyőzzük a kívánságot, a vágyat és a bűnt" (A.P. Fitt: D.L. Moody, Evangéliumi Kiadó, 2004, 89. o.). Billy Graham, a híres evangélista hőse Charles Finney - és a sort még lehetne folytatni.

2. A Biblia több helyen is beszél arról, hogy a Jézus, Isten és az emberek iránti szeretet szorosan összefügg az Úr parancsainak megtartásával. Pl. "Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek" (1Jn 5,2-3; vö. Jn 14,15.21; 15,10). A "minden szabad" (de nem minden használ/épít) elve (1Kor 6,12; 10,23) csupán arra vonatkozik, amit Isten (Igéje) nem tilt, vagyis ami nem bűn. Aki viszont úgy véli, hogy ez a bűnre is vonatkozik, az könnyen beleeshet A Család (The Family) nevű szekta vezetőjének hibájába, aki ugyanezen ige alapján évekig vérfertőző nemi kapcsolatot tartott fenn a kisebbik lányával (a nagyobbik elutasította ezt; érdemes elolvasni bizonyságtételét a www.apologia.hu/religion/fam-berg.html címen); a fia végül öngyilkos lett. Persze keresztények is vétkezhetnek (bár nem "szabad" nekik), azonban egyértelmű, hogy a bűnből minél előbb meg kell térnünk. Az más kérdés, hogy szándékos (külső) bűn elkövetésekor elveszítjük-e az üdvösségünket. Wesley és mások szerint igen, mert a hívők nem tehetnek ilyet, ugyanis "aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt" (1Jn 3,9). Mindenesetre kétségtelen, hogy kerülnünk kell a bűnt.

3. Úgy vettem észre, hogy a legtöbb mai keresztény keveset vétkezik előre megfontoltan, tudva, hogy bűn, amit tesz; bár többé-kevésbé tudatosan fönntartja a szándékos vétkezés lehetőségét, s legfeljebb hosszú évek alatt jut el arra az elhatározásra, hogy teljes odaadással rábízza magát Istenre, és többé nem vétkezik szándékosan. Vannak, akik újra meg újra megpróbálják ezt, de sokáig kudarcot vallanak. Az apostolok (és Wesley) idején ez alighanem másként volt: sokan már a megtérésükkor eljutottak a 100%-os odaszánáshoz (ApCsel 2,43kk; 4,31-5,16; 15,9; 19,17-20). Jézus pedig szántóföldben elrejtett kincshez és nagy értékű gyöngyhöz hasonlította a mennyek országát, melyet megtalálva az ember "elmegy, eladja MINDENÉT, amije van, és megvásárolja azt" (Mt 13,44kk). A mostani keresztények inkább "részletre" próbálják "megvásárolni" a mennyet: életük átadását több részletben törlesztik, s közben csodálkoznak, hogy nem élvezik Isten országának összes előnyét, nem tapasztalják ígéreteinek teljesülését.

4. Mindenesetre jellemzőbb a mai keresztényekre az olyan vétkezés, amit kimagyaráznak: találnak valami ürügyet arra, hogy miért nem bűn, amit csinálnak (mint A Család szélsőséges példája is mutatja). Howard Hendricks is így látja ezt, megemlítve, hogy az újonnan megtérteknek "még nem volt idejük arra, hogy megtanulják azokat a játékokat, amelyeket a régi keresztyének játszanak. Olyan sok módját ismerjük az igazság kikerülésének. Ha olyasvalamibe ütközünk, ami változtatást követel az életünkben, kimagyarázzuk. Pl. 'Ó, az a zsidókra vonatkozik.'" (Életformáló tanítás, KIA, 2016, 26. o.) A legkeményebb harc azért folyik (az elménkben), hogy (f)elismerjük: amit csinálunk, az bűn, és vállaljuk érte a felelősséget. Oswald Chambers írja: "Az első teendő egy rajtam uralkodó dolog vizsgálatakor megragadni azt a kellemetlen tényt, hogy felelős vagyok azért, hogy az így uralkodik rajtam" (ld. a fenti weblapot). Sokszor az egész környezetünk látja, hogy vétkezünk, csak mi nem. Ha meg akarunk szabadulni egyes hibáinktól, bűneinktől, gyakran szükségünk van arra, hogy mások szembesítsenek minket azokkal. Ezért tartom fontosnak a Wesley-féle csoportokat és azt, hogy nyíltan beszélgessünk ilyesféle dolgokról, ahelyett hogy igyekeznénk megőrizni a "stabil keresztény" látszatát. (Ld. még a Chambers nyomdokain járó Rick Warren hasonló következtetéseit "Céltudatos élet" c. könyvében.)

II. Helyes-e az alábbi gondolatmenet? 1. A betegség és a halál a Sátán műve (Lk 13,16; ApCsel 10,38), de Jézus azért jött, hogy a Sátán munkáját lerontsa (1Jn 3,8). 2. Jézus sokakat meggyógyított (senkit nem utasított el, aki ezért hozzá fordult), és ő nem változik (Zsid 13,8). 3. Amit Jézus nevében kérünk, azt megkapjuk (Jn 14,12-14; Mk 11,22-24; 1Jn 3,22). 4. Sok ige ígér gyógyulást, pl. "Áldjad, lelkem, az Urat,... meggyógyítja minden betegségedet" (Zsolt 103,1-3; vö. Jak 5,15). - Tehát Isten ma is meggyógyítja a hittel hozzá fordulókat, megkíméli őket a szenvedéstől, sőt az anyagi nélkülözéstől is, amennyiben hűségesen vele járnak (ezt tanítja a jólét teológiája, amely különösen karizmatikus körökben népszerű).

1. Isten nem úgy küzd a Sátánnal, hogy csak időnként, legtöbbször vagy hosszú távon kerül fölébe, hanem mint a teremtményével (Jn 1,1-3), akinek gonosz mesterkedését mindig korlátozza (ld. Jób történetét, vö. Jób, a feddhetetlen szenvedő) és fölhasználja az ő jó terveinek megvalósítására (ahelyett, hogy folyton igyekeznie kellene helyrehozni, amit a Sátán elrontott). Úgyhogy végül is MINDIG Isten akarata érvényesül (pl. Jézus megfeszítése Júdás és mások révén, ApCsel 4,27k; vö. Róm 9,28; Zsid 1,3; Jób 42,2). Valójában a "rossz" dolgok is benne vannak Isten tervében, ő a szerzőjük: "én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt" (Ézs 45,7; vö. 2Móz 4,11; JSir 3,38; Ám 3,6). A Sátánt csak eszközül, "postásként" használja föl (mint Jób esetében látjuk). Isten gyűlöli a rosszat, a szenvedést, mégis felhasználja jó szándékainak véghezvitelére.

2. Isten változatlan, de nem mindig ugyanúgy cselekszik. Gyakran csodákkal igazolta apostolainak tekintélyét, elősegítve az Újszövetség elfogadását, az evangélium terjedését. Ma is tesz csodákat és meggyógyít embereket (legtöbbször talán az egészségügyi ellátás szempontjából kevésbé fejlett vidékeken), de nem kell mindent úgy tennie, mint korábban. Csodák a nem keresztény kultuszokban is vannak; nem ez az ébredés kulcsa.

3-4. Fontos, hogy hittel imádkozzunk, de Jézus nevében kérni azt is jelenti, hogy összhangban vagyunk vele, őbenne maradunk, vele járunk - így akarata szerint fogunk kérni (Jn 15,7; 1Jn 3,22; 5,14k); máskülönben nem hallgathat meg (Zsolt 66,18; 1Tim 2,8; 1Pt 3,7). Tehát hozzá hasonlóan mindig Isten akaratát kell keresnünk és alázattal elfogadnunk ("ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied"; Lk 22,42), hálát adva MINDENÉRT (Ef 5,20; vö. 1Thessz 5,16-18). Isten néha megteszi, amit kérünk, máskor nem. A Zsid 11-beli hithősök többsége névtelen: hitük ellenére a legnagyobb szűkölködést kellett elszenvedniük ("juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ"; Zsid 11,37k). Pál hiába kérte háromszor a testébe adatott tövis elvételét, csupán azt a választ kapta: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz" (1Kor 12,9).

5. Ne az egészségben vagy a jólétben higgyünk eltökélten (egyesek beleőrülnek ebbe), melyet Isten nem akar megadni mindig mindnyájunknak. Ő jobban szeret minket annál, és tudja, hogy szükségünk van a szenvedésre, a nélkülözésre ahhoz, hogy fejlődjünk, "hogy szentségében részesüljünk" (Zsid 12,10k; vö. 1Pt 4,1k). Inkább ez utóbbin próbáljuk ki a hitünket, hiszen itt biztosra mehetünk: "az az Isten akarata, hogy megszentelődjünk" (1Thessz 4,3.7). S ne állítsunk ebben eleve korlátokat Isten elé: ne mondjuk, hogy a teljes szeretet/megszentelődés elérhetetlen (ld. 1Jn 4,17k; 2Kor 7,1). Ugyanakkor Isten tökéletessége a végső mérce, ezért a legfeddhetetlenebb embernek is növekednie kell (ld. Jóbot; vö. Mt 5,48; Zsid 6,1). A szenvedésnek vannak további céljai is - pl. az, hogy a földi élvezetek helyett az örökkévaló dolgokra figyeljünk és vágyjunk, megtanuljunk együtt érezni a szenvedőkkel, s értékelni tudjuk Krisztus szenvedését és a mennyet, ahol nem lesz több szenvedés, bűn és fogyatékosság (Jel 21,4.27). A fenti gondolatok jó része a 17 évesen nyaktól lefelé megbénult Joni Eareckson "Joni" c. könyvéből származik (Evangéliumi Kiadó, é.n., ld. a IV. kiadás "Egy lépéssel tovább" c. II. részének utolsó négy fejezetét).

6. Néha (gyakran) csakugyan az szolgálja jobban Isten dicsőségét, hogy alázattal, türelmesen elviseljük a szenvedést - amire bizonyos értelemben még Jézusnak is szüksége volt a "tökéletességhez" (Zsid 2,10). Hasonlóan volt ezzel Pál is: "Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház" (Kol 1,24). Pálnak is bőven kijutott a szenvedésből, mégsem hinném, hogy a hitével volt gond - akkor pl. biztos nem, amikor Isten a gyógyítás helyett világos választ adott háromszori imájára: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz" (2Kor 12,9).

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.10-2016.10.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).