Mennyire kell egységesnek lenniük a hívőknek?
"A lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet"
"Az egység nem könnyű, mert ha bárki is forradalmian új életet kezd élni a gyülekezetben manapság, hamarosan sok embernek lesz az útjában" (George Verwer: "Nincs visszaút", 64. o.).
1. Az igazi, szent keresztények keresése közben eljutottam egy különös közösséghez, a Holic-csoporthoz, melynek tagjai általában lakó- és vagyonközösségben élnek, s ahonnan két egykori tagot korábbról ismertem. Budapesten kb. 10-en vannak, az országban kb. még egyszer ennyien, a világon pedig 100-as nagyságrendben, mégis magukat tartják az egyetlen keresztény közösségnek. Miután többször fölkerestem őket, s elolvastam honlapjuk, a www.keresztenyek.hu nagy részét, úgy láttam, hogy nézeteik általában biblikusak, és igen komolyan törekszenek a szentségre - nemigen vétkeznek szándékosan. (Később azonban megtudtam, hogy tagadják Jézus halálának a szükségességét, keresztre feszítése szerintük csak gonosz emberek bűntette volt, s a megváltás a halál nélkül is megtörtént volna, ugyanis Jézus azért jött, hogy megmutassa, hogyan kell élni, szeretni - a megtérés csupán azt jelenti, hogy megértjük és megtesszük ezt. Minderről tudatosan hallgatnak az érdeklődők előtt. Ld. www.fw.hu/vigyazz.) Ők igen nagy árat fizettek az egységért - azt hiszem, a kelleténél is nagyobbat. Ha pl. egyedülállóként csatlakoznak a csoporthoz, a későbbiekben nem kötnek házasságot (a köztük levő kevés család külön, saját lakásában él). Általában nem nyugszanak addig, amíg egy-egy vitás kérdésben egységre nem jutnak. Ez nem mindig megy gyorsan, de náluk tapasztaltam először, hogy komoly hívők között komoly egység lehetséges. Végül azon különböztünk össze, hogy szerintük az 1Tim 2,9; 1Pt 3,3 versek szelleme csak egy jegygyűrű viselését engedi meg, míg én el tudom fogadni azt is, ha valaki a jegygyűrűt is tiltja (pl. Kornya Mihály), vagy több gyűrűt is megenged (pl. egy fogadalomra, kedves eseményre vagy személyre való emlékeztetőül). Ők azt mondták, hogy ez a vita méltatlan Istenhez, s gondoljam át az érveiket, mert így nincs értelme folytatni az eszmecserét. Szerintem egyszerűen nem akarták elismerni, hogy sarokba szorítottam őket, illetve megszokták, hogy ilyen mereven intézik el a másként gondolkodókat - a "benfentesek" kijelentik: mi jobban tudjuk ezt, változtasd meg a véleményed!" (Milyen gyakori ez keresztény körökben!) Nem sok híja volt, hogy megpróbáljak csatlakozni hozzájuk, kissé nyitottabbá téve őket, mivel ha csakugyan ők az egyetlen keresztény közösség, akkor ez a helyes megoldás.
2. Hála Istennek, közben találkoztam másokkal, akikről már akkor is el tudtam hinni, hogy keresztények. A Holic-csoport tagjaival 2004. dec. 9-én este beszélgettem utoljára, s éppen aznap délelőtt találtam rá az interneten a Názáreti Egyházra (www.nazaretiegyhaz.hu), amely alapvetően Wesley tanítását követi. Hadd ismertessem most Wesleynek az egységre vonatkozó nézetét, melyet Az egyetemes lelkület (Catholic Spirit) c. 39. prédikációjában fejtett ki 1749 szeptemberében (ld. Garth Leantől származó életrajzának végét).
3. Az emberi gondolkodás véges volta miatt lehetetlen, hogy mindenben egy véleményen legyünk. A legjobb akarattal is tévedhetünk, és meg kell engednünk másoknak is a jóakaratú tévedés lehetőségét, a gondolkodás (és a szólás) szabadságát. Ha olyan keresztényekkel találkozunk, akiket különböző egyházi tradíció, szervezet, istentiszteleti forma köt, akkor e kérdéseket félretéve, s a maguk helyén megvitatva elsősorban azt kérdezzük tőlük: "Olyan igaz-e a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez? ...Ha így van, nyújts kezet" (2Kir 10,15; Károli). A szív állapotára vonatkozó kérdések többek között a következők: Szíved helyesen áll-e Isten előtt? Hiszel-e az ő örökkévalóságában, felfoghatatlan voltában, dicsőségében és erejében? Hiszel-e irgalmasságában, igazságában; hiszed-e, hogy ő tart fenn mindeneket hatalma szavával? Hiszel-e Jézus Krisztusban? Ismered-e őt mint a megfeszítettet? Kijelentette-e őt a Szentlélek a szívedben? Meg van-e töltve hited a szeretet energiájával? Szereted-e Istent teljes szívedből, elmédből, lelkedből és minden erődből? Egyedül őbenne keresed-e örömödet? Ő a lelked középpontja, minden vágyad tárgya? Ételed és italod-e, hogy az ő akaratát cselekedd? Mindig Jézusra néz-e szemed? Szorongat-e Isten szeretete arra, hogy mindig neki szolgálj félelemmel és reszketve [Zsolt 2,11]? Jobban félsz-e Isten megszomorításától, mint a haláltól vagy az ördögtől? Gyűlölsz-e szíved szerint minden utat, ami szentségtelen Isten előtt? Szíved igaz-e felebarátodhoz? Szeretsz-e kivétel nélkül minden embert úgy, mint önmagadat? Szereted-e ellenségeidet? Megmutatkozik-e szereteted a tetteidben? Ha csak alkalmad van rá, jót teszel-e mindenkivel? Egyszóval hiszel-e Jézus Krisztusban, és életed méltó-e a hitvallásodhoz? - Ha így van, nyújtsd a kezed! Ezen nem azt értem, hogy érts velem egyet, de én sem igazíthatom véleményemet a tiedhez. Nem is azt kérem, hogy vedd fel az én istentiszteleti formámat, hanem azt, hogy szeress engem mint hívő testvéredet, ajánlj Istennek imádságaidban, és buzdíts a szeretet cselekedeteire. Támogasd hitemet imádságaiddal és azzal, hogy mindig szeretettel intesz, és segítesz abban, ami üdvösségemre van. Segíts buzgón tennem a jót, amire Isten elhívott minket, és taníts jobban tennem holnap, mint ma. Bárcsak így gondolkoznánk és élnénk mindnyájan!
4. Tanulságos megfigyelni a kálvinista Whitefield és az "arminiánus" Wesley viszonyát. Lean a 12. fejezet végén a következőket írja erről: "nagyobb volt az egység, mint gondolták. Ezek az emberek együtt szálltak szembe koruk áradatával. Véleménykülönbségük erőteljes, harcos hitükből származott, és elevenebb volt - és nyilván áldottabb is -, mint azoknak a keresztényeknek a tunya egyetértése, akik cél- és reményvesztetten lemondtak a világ megnyeréséről." Ha egy hívő ember (aki nem isteni sugalmazás alatt álló bibliai író) részletesen kifejti a hitét, abban valószínűleg lehet találni hibát. Ez azonban nem ok arra, hogy kövekkel vagy egyebekkel dobáljuk meg. Ha az ember nem mond semmit (vagy csak nagyon keveset), abban valószínűleg nem lesz hiba. Szerintem nem baj (sőt általában használ nekünk), ha ütköztetjük a nézeteinket, még ha nem is jutunk (teljes) egyetértésre. Annyit mindenképpen elérünk, hogy (magunk és mások előtt egyaránt) tisztázzuk a nézeteinket, melyek a vita közben gyakran csiszolódnak akkor is, ha nem változnak meg (teljesen). Gyülekezetünkben jól bevált az a módszer, amikor egy-egy ember lehetőleg maximum 2 percig beszél egyszerre, s egy moderátor a jelentkezés sorrendjében ad lehetőséget a beszédre, kivéve, hogy az interaktivitás kedvéért engedélyt adhat egy-egy rövid reagálásra. Nem mindegy persze, hogyan vitázunk.
5. Watchman Nee "Asztal a pusztában" c. áhítatos könyvében a következőket írja erről az Ef 4,13 kapcsán (dec. 22.): "Ha tartós és közeli kapcsolatban állunk olyan emberekkel, akiknek a szentírás-magyarázata nem egyezik a miénkkel, ez nehéz a test számára, de annál hasznosabb a léleknek. Mert nem elég, ha helyes nézeteink vannak; Isten alkalmakat készít, hogy a helyes magatartást is gyakorolhassuk. Jó az, ha helyes a hitünk, de Ő megpróbál minket, hogy szeretni is helyesen tudunk-e. Könnyen megeshet ugyanis, hogy az elménk zsúfolásig van a Szentírás egészséges tanításával, de közben a szívünkből hiányzik az igazi szeretet. Bár lenne a keresztények között több türelem és nagylelkűség! Sajnos, sokan olyan buzgalommal hirdetik saját meglátásaikat, hogy azonnal kívülállónak bélyegeznek mindenkit, akinek írásmagyarázata az övéktől különbözik."
6. A baptista J. M. Carroll "A vérrel hintett út" c. füzetében kimutatja, hogy kezdetben a katolikus egyház üldözte a protestánsokat, de később sorra minden protestáns felekezet, amely államegyházzá lett, ugyanezt tette a kisebb (és általában biblikusabb, élőbb hitű) keresztény felekezetekkel: üldözöttből üldözővé vált. Kálvin János és követői pl. máglyán megégették az unitárius nézeteket valló (a Szentháromságot tagadó) Szervét (Servetus) Mihályt. Carroll szerint a baptisták akkor sem tették volna meg ezt, ha valahol államegyházzá válnak - én ebben kételkedem. Érdekes dolgokat tapasztalt egy idős amerikai házaspár, akik nemrég két évig önkéntes missziós munkát végeztek Etiópiában (bővebben ld. a Missziós tapasztalatok Etiópiában c. írásban). Sokszor nagyon egyszerű, sárkunyhókban élő emberek között szolgáltak, többek között a Timóteus Társaság JÉZUS c. filmjét vetítve nekik. Ezek az emberek még sosem láttak mozgóképet, így valóságnak hitték a dolgot, s előfordult, hogy Jézus megfeszítését látva rálőttek a vásznon megjelenő római katonákra. Etiópia lakosságának kb. fele keleti ortodox keresztény - aki nem mohamedán, azt automatikusan kereszténynek tekintik, bár sokan csak névleg azok. A muzulmán területeken megtörtént, hogy amikor a film után előre hívták a megtérőket, senki sem mozdult - mivel ott a muszlim hitet elhagyók az életükkel játszanak -, de néhány hónap alatt a helyi evangéliumi gyülekezet látogatottsága 30-ról 160-ra nőtt. Sajnos, az evangéliumi hívők sokszor a keleti ortodox keresztények részéről is ugyanolyan harcosan ellenséges hozzáállást tapasztalnak, mint a mohamedánok részéről. Megesik például, hogy az evangéliumi hitre áttérő ortodox papoknak kitépik a nyelvét, hogy ne tudják hirdetni az evangéliumot. Vagyis nemcsak a "sötét középkorban" vittek véghez a "keresztények" olyan szégyenletes és szörnyű dolgokat, mint a keresztes hadjáratok és az inkvizíció, hanem később ugyanezt tették egyes komolyan hívő protestánsok is. Magam is nemegyszer tapasztaltam a mai keresztényeknél ugyanezt az indulatot, a más bibliaértelmezést elfogadni képtelen szűklátókörűséget (pl. az üdvösség elveszíthetősége vagy a bűn és a gyülekezeti fegyelem komolyan vétele kapcsán).
7. A Fil 3,15k-ban ezt olvassuk: "Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk". E szakasz szerint nem (feltétlenül) kell minden hívőnek egyformán gondolkodnia. Természetesen bizonyos fokig határt szab az egységnek a közös gondolkodás, illetve az igazság elfogadása (2Jn 10). Számomra a Bibliának mint Isten szavának és mint a legfőbb tekintélynek az elfogadása jelenti e téren az egyik legfontosabb összetevőt (azt hiszem, ez Wesley véleményével is összhangban van). Ez erősen megnehezíti például a katolikusokkal való egységet, bár sokan közülük elég jól viszonyulnak a Szentíráshoz (ld. A kereszténység tegnap és ma c. írásnak a katolikus egyházról szóló részét). Azonban a Bibliát lehet és kell egyénileg értelmeznünk, amiben Isten Lelke vezet minket, de tökéletlen gondolkodásunk, "töredékes ismeretünk" (1Kor 13,9) miatt lehetségesek eltérések. Elég a lényeges dolgokban egyetértenünk, amelyek közül a legfontosabbnak a Krisztus engesztelő halálába vetett hitet mint az üdvösség egyetlen feltételét, valamint az e hit valódiságát igazoló krisztusi, Ige szerinti életet (illetve önmagunk ilyen értelmű odaszánását, vagyis a Wesley által fent jellemzett szívet) tartom. A keresztény szó eredetileg azt jelenti: "krisztusi", azaz Krisztus követője, tanítványa (ld. ApCsel 6,7; 11,26). Aki ezt a nevet viseli, "aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt" (1Jn 2,6). Az elméleti viták helyett tehát inkább a bűn megítélésére és az attól való megszabadulásra kell helyeznünk a hangsúlyt. Jó példa az elég részletes, mégis sokféle felekezetű keresztény által elfogadott teológiára a Vasárnapi Iskolai Szövetség (VISZ) Hitvallása.
8. Wesley és mások az apostoli utódlás elvét vallották, mely szerint a gyülekezetek (vezetői) az apostoloktól kell, hogy kapják hatalmukat (vissza kell tudni vezetni rájuk őket). Szerintem jó, ha ez így van, de nem feltétlenül szükséges. Pál apostolt nem a Jézus által kiválasztott apostolok hívták el, hanem közvetlenül a Szentlélek, aki "arra fúj, amerre akar" (Jn 3,8) - ne akarjuk megkötni a kezét! Nagy kérdés számomra, hogy kevés szervezéssel lehetséges-e egységes gyülekezet, melyben a Szentlélek szabadon munkálkodik. Még nem találkoztam ilyennel, de a Biblia alapján továbbra is feltételezem, hogy ez lehetséges. Ettől függetlenül nagyon fontos lenne, hogy a különböző felekezetű, történelmi hátterű és gondolkodású keresztények eljussanak oda, hogy egymás meggyőződését, igeértelmezését tiszteletben tartva együtt munkálkodjanak közös céljaik (a világ megnyerése, a Krisztushoz hasonlóvá válás, Isten dicsőítése) érdekében. Ha a világ keresztényei komolyan vennék az Igét, akkor visszatérhetnénk az újszövetségi kor lényegében egységes egyházához, megvalósítva Jézus kívánságát (egy nyáj, egy pásztor: Jn 10,16).
9. George Verwer, az Operation Mobilisation alapítója "Nincs visszaút" c. könyvében (75-76. o., ld. az Irodalmat) közli az alábbi "Lelki Elsősegélyt", amely elmondja, mit tegyünk, ha egy hívő testvérünk megbánt minket:
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2011.09.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).