A kereszténység tegnap és ma - A keresztény felekezetek és más vallások kialakulása, összehasonlítása és kritikája
"Az egész világon csak két vallás van - üdvösség cselekedetek által és üdvösség kegyelemből, hit által. Egyedül az igaz keresztény hit tanítja az utóbbit" - és a hozzá vezető egyetlen utat, a Jézus Krisztusba vetett bizalmat (William MacDonald)
1. Minden keresztény felekezetnek, közösségnek megvannak a maga sajátosságai és az ezekből következő, sokszor elég könnyen előre jelezhető erősségei és gyengéi. E tanulmányban megkísérlem elfogulatlanul összefoglalni mindezt, hogy az igazság keresői jobban átláthassák a mai kereszténység meglehetősen kusza szövevényét, a különböző felekezetű hívők tanulhassanak egymás hibáiból és erényeiből, a közösséget kereső emberek könnyebben tudjanak választani, és a nálunk még kevéssé ismert Názáreti Egyházat, valamint a Szabad Evangéliumi Gyülekezetet könnyebb legyen elhelyezni a keresztény csoportok széles skáláján. Végül megkísérlem majd bemutatni, milyen kiutat látok a keresztények (elsősorban a magyar és a nyugati kereszténység) jelenlegi nehéz helyzetéből. Ez az írás alapvetően Wes Tracy és Stan Ingersol "What is a Nazarene?" (Kik a názáretiek?) c. könyvére épül (Beacon Hill Press of Kansas City, 1998), illetve annak bővített változatára, melynek címe: "Here We Stand" (Itt állunk; Beacon Hill Press, 1999). Ez a könyv általában elég tárgyilagosan mutatja be az egyes keresztény felekezeteket és azt, hogy miben térnek el a Názáreti Egyháztól. Emellett fölhasználtam többek között James North "Az egyház története" (TCM, 2001) és E. H. Broadbent "Zarándok Gyülekezet" (Evangéliumi Kiadó, 1991) c. műveit is. Néhány magyarországi adat Izsák Norbert "Vallomások - kortárs prédikátorportrék" c. könyvéből való (Pünkösdi Teológiai Főiskola, 2011), a népszámlálások adatai pedig a KSH weboldaláról. A kritikai megjegyzések részben tőlem származnak.
2. Nem törekedtem teljességre, csupán nagy vonalakban próbáltam érzékeltetni az egyes felekezetek sajátosságait - főleg azokat a közösségeket, amelyek Magyarországon ismertebbek vagy jelentősebbek. Mivel a kereszténység egyik ágát sem ismerem kimerítően, bemutatásuk helyenként egyoldalú lehet, de ismereteim gyarapodásával talán majd teljesebbé válik. A szélsőségesebb (pl. adventisták), illetve kereszténynek nehezen vagy egyáltalán nem nevezhető felekezetek és vallások egy részéről további felvilágosítást nyújt az Apológia Kutatóközpont (www.apologia.hu, ld. különösen a Vallások címszó alatti összehasonlító táblázatokat, melyek a Harmat Kiadónál megjelent két nyomtatványuk formájában is kaphatók), melynek adatai szerint 2000-ben a föld mintegy 6 milliárd lakójának kb. egyharmada, azaz 2 milliárd ember volt keresztény (összehasonlításul: a második legnagyobb vallás hívei, a mohamedánok kb. 1,2 milliárdnyian voltak), s ennek nagyjából a fele, vagyis 1 milliárd volt római katolikus, 215 millió görögkeleti, közel 70 millió evangélikus, 275 millió református, 80 millió anglikán és 385 millió egyéb, független felekezetekhez tartozó keresztény. Kb. 1,36 milliárd keresztény jár gyülekezetbe vagy templomba, és 648 millióan tesznek bizonyságot a hitükről (vajon hányan élnek valóban a hitük szerint, tetteikkel tanúsítva, hogy igazi keresztények?). Magyarországon a 2001/2011-es népszámlálások adatai alapján a 10,2/9,94 millió lakos kb. 75/55%-a mondta magát kereszténynek (10 év alatt 20-27%-os csökkenés!). Kb. 5,3/3,4 millió ember (a népesség 51,9/37,1%-a) vallotta magát római katolikusnak, 1,6/1,15 millió (15,9%/11,6%) reformátusnak, 305/215 ezer (3%/2,2%) evangélikusnak, 269/179 ezer (2,6%/1,8%) görög katolikusnak, 1,5/1,7 millió (14,5%/16,7%) egyházhoz vagy felekezethez nem tartozónak, -/147 ezere (-/1,5%) ateistának, továbbá kb. 1,1/2,7 millióan (10,8%/27,2%) nem adták meg vallási hovatartozásukat. A magyarországi evangéliumi kereszténység történetéről jó áttekintést ad Kiss Ferenc orvosprofesszor a "Zarándok Gyülekezet" c. mű 2. függelékében. További egyháztörténeti és egyéb anyagok olvashatók Németh Ferenc honlapján.
A) A keleti ortodox (görögkeleti v. pravoszláv) egyházak
1. Minden keresztény Jézusra és az apostolokra vezeti vissza a hitét, de a keleti ortodoxok ezt közvetlenül teszik, sőt egyes közösségeik a saját városukban 2000 éve élt apostoloktól származtatják magukat. Az ortodoxok 1054-ben váltak el végleg a nyugati (katolikus) egyháztól. A Bibliával azonos tekintélyűnek tartják a hagyományt, melybe a zsinatokon kívül az apokrif bibliai könyveket, az egyházatyák tanítását, a kánonjogot, a liturgikus könyveket és a szent ikonokat is beleértik. Elsősorban a kereszténység első évszázadaiban tartott hét zsinat hitvallásait tartják megváltoztathatatlannak és tévedhetetlennek; ezek tekintélye a Bibliáét is felülmúlja (az első Niceában volt 325-ben, a második Konstantinápolyban 381-ben). Hisznek a Szentháromságban, Jézus Krisztus személyében és istenségében, a Szentlélek teljes istenségében, a mennyben és a pokolban, a szabad akaratban és az ember személyes felelősségében. Fontosnak tartják, hogy a nicea-konstantinápolyi hitvallás szerint a Szentlélek az Atyától származik, míg a 8. századi apostoli hitvallás szerint (melyet ők elvetnek) "az Atyától és a Fiútól" - amely kifejezéssel szerintük a katolikusok és a protestánsok lekicsinylik a Szentlelket.
2. Azt tanítják, hogy Krisztus volt a második Ádám, a "fölöttébb szent, szeplőtelen, áldott és megdicsőült asszony, Isten anyja, a mindenkor szűz Mária" pedig a második Éva (akinek mindig ezt a hosszú címét használják a liturgiában). Míg a nyugati keresztények igen nagy hangsúlyt fektetnek Krisztus születésére (karácsony), valamint szenvedésére és kereszthalálára (nagypéntek), addig a keleti ortodoxok a győztes Krisztust emelik ki; számukra Krisztus megdicsőülése (színeváltozása; ld. Mt 17) és feltámadása (húsvét) jelentik a legnagyobb szent ünnepeket. Míg mi szomorúan gyászoljuk Krisztust mint az áldozatot, aki jogi értelemben lecsillapította az Atya Isten haragját, addig ők inkább örvendező és hálás szívvel ünneplik a diadalt arató Jézust, aki szeretetét kinyilvánítva legyőzte értünk a bűnt, a halált és a poklot. Alighanem tanulhatunk tőlük e téren.
3. Szerintük Ádám és Éva bűnbeesésekor megmaradt az emberben Isten képmása (így az értelem és az akarat szabadsága is), viszont elveszett az Istenhez való hasonlóság, ezen belül a szentség és a halhatatlanság. Az eredendő bűn fogalma azt jelenti, hogy az ember örökli a bűneset következményeit - az értelem elsötétedését, az akarat meggyengülését stb.), de nem felelős Ádám bűnéért, csupán a sajátjaiért, és nem romlott meg teljesen, elveszítve szabad akaratát (a kálvinizmus tanításával ellentétben). A megváltás célja náluk az elveszített szentség és halhatatlanság visszaszerzése, vagyis egyrészt a megszentelődés, azaz a keresztény tökéletesség (akárcsak a wesleyánus teológiában), másrészt az Istenhez hasonlóvá, istenivé válás, más szóval átistenülés (teózis, görögül theószisz). Athanasziosz és Iréneusz egyházatyák és mások kijelentették: "Isten emberré lett, hogy az ember istenné lehessen". Wesley sokat merített az ortodox hagyományból a keresztény tökéletesség terén, de az átistenülés tanát nem tette magáévá. Az ortodoxok álláspontja abban is eltér a wesleyanizmustól, hogy ők nem az Istennel való személyes találkozás révén kapják meg a megváltást hozó kegyelmet és a Szentlelket, hanem az egyház révén, amely örök hatalmánál fogva megváltottnak mondhatja ki az embert. Így a csecsemő ugyanazon istentisztelet keretében megkaphatja a keresztséget bűneinek bocsánatára, a bérmálást a Szentlélek elfogadására, valamint részesülhet az "első áldozásban" (a reformátusoknál és evangélikusoknál az előbbi kb. a konfirmációnak, az utóbbi pedig az első úrvacsorának felel meg). Az ortodoxok nagyobb hangsúlyt fektetnek az érdemszerző jó cselekedetekre is, melyeket egy életen át gyakorolva az ember elérheti a szentséget, az istenülést; ugyanakkor nem hisznek a katolikusok által hirdetett tisztítótűz tanában. Ritkán beszélnek a megigazulásról, amelyben a protestánsok szerint az ember egyedül kegyelemből, hit által részesül.
4. A keleti ortodoxok a keresztelést háromszoros bemerítéssel végzik a Szentháromság egyes személyeinek nevében, és általában nem tekintik érvényesnek más egyházak keresztségét. A szentáldozásban (a protestáns úrvacsora megfelelőjében) csak olyan ortodoxok vehetnek részt, akik erre némi böjtöléssel felkészültek. Úgy vélik, hogy az áldozatnak tekintett kovászos kenyérben és borban jelen van Krisztus, akit így ismét feláldoznak az élőkért és holtakért. A protestánsok általában csak ezt a két szentséget (sákramentumot vagy rendelést) ismerik, míg az ortodoxoknál további öt szentség van: bérmálás, bűnvallás, papi rend, házasság, betegek kenete.
5. Észak-Amerikában az ortodoxok a leggyorsabban növekvő egyházak közé tartoznak, noha az istentiszteletek általában ősi görög, arám vagy óegyházi szláv nyelven folynak, melyen az amerikaiak jó, ha százból egy szót értenek. (Más forrás szerint az amerikai önálló [autokefál] egyházban van angol nyelvű istentisztelet, továbbá görög, orosz, arab stb. nyelvű is.) E növekedés oka többek között az lehet, hogy ez a vallás gyorsan változó, bizonytalan világunkban egy közel 2000 éves hagyomány stabilitását kínálja; a felvilágosodás ésszerűséget, elemzést és technikát túlhangsúlyozó és sokszor öntörvényű, individualista gyermekei vonzónak találják a szent, misztikus rejtélyeket és az erős egyházi tekintélyt. Az igazi szépséget sokszor nélkülöző korunkban sokakat vonzanak a művészi díszítőelemek, valamint a régóta változatlan szertartások, melyeket a 20 kötetes liturgia az év minden napjára pontosan előír, s amelyeket a hívek állva hallgatnak végig a padok nélküli templomokban (régen 7-8 órás volt az istentisztelet, ma már általában csak 1-2 óráig tart). Nem használnak hangszereket, csupán énekelnek. Papjaik a felszentelésük előtt egyszer megnősülhetnek, de püspökük csak nőtlen ember lehet. Mivel szerintük "a böjt és az önuralom az első erény, minden jónak anyja, gyökere, forrása és alapja", 160 böjti napjuk és négy 40 napos böjti időszakuk van (húsvét előtt, pünkösd után, Mária egyik ünnepe táján és karácsony előtt). Hétvégén nem böjtölnek, ezért húsvét előtti böjtjük 8 hétig tart (a katolikusoké 6,5 hétig, mivel ők csak a vasárnapokat hagyják ki). Az "egy igaz egyháznak" tekintik magukat, bár egy részük elismeri, hogy egyházukon kívül is lehet üdvözülni. Nagy tiszteletben részesítik Máriát és a szenteket, ereklyéiknek csodatevő erőt tulajdonítanak.
6. A 20. században több keresztény halt meg a hitéért, mint a korábbi évszázadokban együttvéve. Közülük a legtöbb vértanú a kommunizmus keleti ortodox áldozata volt. 1596-ban Lengyelországban, majd más országokban is megszületett a jelenleg kb. 5-6 milliós görög katolikus egyház, melynek tagjai a keleti szertartáshoz hasonlóan, de a saját nyelvükön tartják istentiszteleteiket (az ő papjaik is házasodhatnak a felszentelésük előtt, kivéve a püspököket; vö. 1Kor 9,5; 1Tim 3,2-5), azonban a különböző ortodox pátriárkák helyett a római pápa fennhatóságát és a római dogmákat ismerik el, így a gyakorlatban inkább a római katolikus egyházhoz tartoznak.
1. Nagy Konstantin császár 313-as Milánói ediktuma nyomán az üldözött keresztények, akik a Római Birodalom lakosságának mintegy 10%-át tették ki, az államvallás híveinek kiváltságos helyzetébe kerültek, s a század végére a lakosság 90%-a kereszténynek vallotta magát. A birodalom nyugati és keleti része fokozatosan eltávolodott egymástól, s a már a 2. században "katolikusnak", vagyis egyetemesnek nevezett keresztény egyház 1054-ben végleg kettészakadt. Nyugaton az idők során megnőtt Róma politikai hatalma és püspökének vallási jelentősége, s Európában, majd Afrikában, Ázsiában és Amerikában is elsősorban a római katolikusnak nevezett egyház terjedt el.
2. A protestáns reformáció ellenhatásaként 1545-től 1563-ig ülésezett a tridenti (trienti vagy trentói) zsinat, amely elítélte Luther, Zwingli és Kálvin műveit, s megerősítette az egyház középkori nézeteit: a hagyomány tekintélye megegyezik a Bibliáéval, melyet csak az egyháznak - végső soron a tanítóhivatalnak, vagyis a pápának és a vele közösségben levő püspököknek - van joga értelmezni (így az utóbbi mint a lelkiismereten kívüli tekintély valójában a Biblia fölött áll); az üdvösséghez a hit és a kegyelem mellett szükség van jótettekre és vezeklésre, valamint az egy igaz katolikus egyház hét szentségére is (a házasság és a papi rend közül kizárólag az egyikre). A zsinat az Ószövetséghez sorolta a Luther és a protestánsok által apokrifnak mondott iratokat (Tóbiás, Judit, 1-2Makkabeusok, Bölcsesség, Sirák fia és Báruk könyve, valamint Eszter könyvének számos kiegészítése és Dániel könyvének 13-14. fejezete, ld. Josh McDowell "Bizonyítékok a keresztyén hit mellett" c. könyvét), megőrizte a pápa egyeduralkodói hatalmát, a latin nyelvű áldozati misét, a szentképeket és szobrokat, a szentek tiszteletét és a papoknak való gyónást, ugyanakkor megszüntette a búcsúcédulák árusítását és más visszaéléseket, szent életet követelve meg a püspököktől. Az egyház ennek hatására jelentős mértékben megtisztult, megerősödött (nem kis részben a jezsuiták politikai tevékenysége révén), s megújult erővel szállt szembe a protestantizmussal, ami többek között az inkvizícióhoz és vallásháborúkhoz vezetett.
3. A tridenti zsinatot máig csupán két általános zsinat követte. Az I. vatikáni zsinatot 1869-70-ben tartották Rómában, IX. Piusz pápa irányításával. A zsinat megerősítette, hogy a pápa az egyház fejedelme, s 84 ellenszavazat és 55 püspök hivatalos távolmaradása ellenére dogma szintjére emelte a pápai tévedhetetlenség tanát, mely szerint ha a pápa hivatalosan (ex cathedra) nyilatkozik hit és erkölcs kérdésében, akkor Péter és Krisztus tévedhetetlen, kétségbevonhatatlan és megváltoztathatatlan szavával szól. Ez a dogma elvben visszamenőleg is érvényes, bár alighanem a pápai megnyilatkozások elég szűk körére alkalmazható, s IX. Piusz óta is csak két ilyen megnyilatkozásról tudunk (bár vannak szintén tévedhetetlennek mondott további pápai kijelentések is - pl. II. János Pál "Ordinatio Sacerdotalis" c. apostoli levele, amely férfiakra korlátozza a papságot). IX. Piusz már a zsinat előtt, 1854-ben egymaga ex cathedra dogmává tette Mária szeplőtelen fogantatásának (az eredendő bűntől való mentességének) tanát - Lourdes-ban ezután jelent meg Bernadette Soubirousnak Mária, aki "Szeplőtelen Fogantatás" néven mutatkozott be. XII. Piusz pedig 1950-ben ex cathedra kijelentette "Mária test szerint való mennybemenetelének" dogmáját. A zsinat után az ókatolikus egyház kiszakadt a római katolikusból, s a német egyetemeken tanító katolikus történészek kétharmada kilépett a katolikus egyházból. A protestánsok természetesen mindkét "ex cathedra" kijelentést súlyos tévedésnek tartják. Ilyesmiről sem a Biblia, sem az őskeresztény hagyomány nem beszél, mégis minden katolikusnak kiközösítés terhe mellett hinnie kell ezt. A II. vatikáni zsinat megerősítette a tévedhetetlenség tanát, s ehhez járult a pápának az a joga, hogy a zsinat által elfogadott szövegen az utolsó percben tetszés szerint változtasson. VI. Pál és a nemrég elhunyt II. János Pál pápa is folytatta ezt a konzervatív és reakciós irányt. (Peter H. Uhlmann: Róma tantételei a Biblia fényében, Authenticus Kiadó, 1993, 64-65. o.)
4. A II. vatikáni zsinatot (1962-65), melyen kevés kivételtől eltekintve az egyháznak mind a 2500 püspöke részt vett, az 1963-ban elhunyt XXIII. János pápa hívta össze "az egyház belső életének megújítása, az elszakadt keresztény testvéreknek az egyházba való visszahívása és a mai világgal folytatott párbeszéd" végett (ld. "A II. vatikáni zsinat tanítása", Szent István Társulat, 1975, 10. o.). A zsinat helyi szinten demokratikusabbá tette az egyházat, kimondva, hogy a laikusok ("világi hívők") is papi szolgálatot látnak el (közelebb kerülve az összes hívő papságának protestáns tanához). Egyszerűsítették a misét, melyet azóta nemzeti nyelven mutatnak be latin helyett. Megerősítették, hogy ők az igazi egyház, de a protestánsokat eretnekek helyett "elszakadt vagy különvált testvéreknek" nevezték. A protestáns egyházak is üdvözíthetnek, és fölkészíthetik az embert Isten országára. Sőt, a nem keresztény vallások is Isten felé vezethetik híveiket. Yves Congar katolikus teológus szerint a zsinat a vallásokat az üdvösség közönséges vagy rendes útjának, a kereszténységet pedig az üdvösség rendkívüli útjának tekinti. A zsinat résztvevői nagyobb hangsúlyt fektettek a Szentírásra mint a hit és a gyakorlat mércéjére - nem emelték a hagyomány, a zsinatok és az ex cathedra kijelentések fölé, de elsővé tették az egyenlők között, s első ízben biztatták komolyan tanulmányozására a laikusokat. Nyitva hagyták például azt a kérdést, hogy a hagyomány tartalmaz-e mennyiségi többletet a Szentíráshoz képest, s a tridenti zsinatnak a Biblia szó szerinti ihletettségét kimondó nyilatkozatával szemben csupán annyit jelentettek ki, hogy "a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják azt az igazságot, amelyet Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a szent iratokban". Ez más szóval azt jelenti, hogy a szentíró szándékának tisztázása a döntő. Továbbra is kizárólag az egyház tanítóhivatalának (vagyis a pápának és a vele közösségben levő püspököknek) a feladata a Szentírás és a hagyomány hiteles magyarázása. A pápa mellett most már a tanítóhivatal hit és erkölcs kérdéseiről szóló végleges kijelentései is tévedhetetlenek. Azonban a tanítóhivatal konkrét kijelentéseiről általában nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy végleges kijelentések-e. (Ld. "A II. vatikáni zsinat tanítása", 132-154. o.)
5. Sok katolikus nem volt felkészülve ezekre a drámai változásokra, s úgy vélte, hogy azok megalkuvást jelentenek a protestánsok eretnek nézeteivel, fölmagasztalják a laikusokat, és csorbítják a papság jelentőségét. Amerikában a zsinat utáni 7 évben 8000 pap hagyta ott hivatását, s több mint 30%-kal kevesebben jelentkeztek kispapnak. További lépést jelentett ebben az irányban a római katolikus és az evangélikus egyháznak a megigazulásról szóló Közös Nyilatkozata (ld. itt), amelyet 1999 októberében Augsburgban írtak alá, s amelyből néhány mondatot az alábbiakban idézek. "Közösen valljuk: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, képessé tesz és felszólít jó cselekedetekre" (15. pont). "Közös az a meggyőződésünk is, hogy a megigazulás üzenete sajátos módon az Isten Krisztusban elvégzett üdvözítő cselekedetéről szóló újszövetségi tanúságtétel középpontjába vezet minket. Azt közli velünk, hogy mi bűnösök új életünket egyedül Isten megbocsátó és újjáteremtő irgalmasságának köszönhetjük. Ezt ajándékba kapjuk és hitben fogadjuk el, de soha - semmilyen formában - kiérdemelni nem tudjuk" (17. pont). "Evangélikusok és katolikusok együttes célja, hogy mindenben Krisztust vallják meg. Benne mindenek fölött kell bízni, mint az egyetlen közvetítőben (1Tim 2,5k), aki által Isten önmagát ajándékozza a Szentlélekben és megújító ajándékait árasztja ki" (18. pont). Mindez egy egységes keresztény világegyház irányába mutat, ami a II. vatikáni zsinat egyik nyíltan hangoztatott célja volt.
6. A katolikusok is hisznek a Szentháromságban, Jézus Krisztus személyében és istenségében, a Szentlélek teljes istenségében, a szabad akaratban, továbbá a hét szentségben. A beavatás szentségei a keresztség és a szentáldozás (Eucharisztia), melynek alkalmával a magukhoz vett kovásztalan ostya (és egyre gyakrabban a bor) szerintük a mise meghatározott pontján Krisztus valóságos testévé és vérévé válik. Az áldozás előtt 1 órával nem ehetnek, és egy papnak meg kell gyónniuk minden halálos bűnüket. Ez utóbbiak a "tudva és akarva" elkövetett "súlyos" bűnök. A bűn súlyosságát a tízparancsolat pontosítja Jézus válasza szerint, melyet a gazdag ifjúnak adott: "Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat" (Mk 10,19). Ha a halálos bűnt nem orvosolja megtérés és Isten bocsánata, akkor az magával vonja a kizárást Krisztus országából és a pokol örök halálát. A többi bűnt "bocsánatosnak" nevezik. (A katolikus egyház katekizmusa, Szent István Társulat, 1994, 378-379. o., 1857., 1861. bek.) A mise középpontjában a szentáldozás áll, melyben Krisztus testét és vérét ismét bemutatják Istennek mint bűnért való áldozatot.
7. A keresztség szerintük együtt jár a személyes és az eredendő bűn megbocsátásával, az újjászületéssel, az Istennel való egyesüléssel és az egyház tagjává válással, de egymagában nem üdvözít. Nem is szokták azt mondani, hogy "üdvösségük van" - szerintük ezt csak az ember életének végén dönti el Isten. Az üdvösség elsődleges forrása Isten kegyelme, de ezt az embernek is ki kell érdemelnie, részben meg kell fizetnie érte a tetteivel, kegyességével, szenvedésével és szolgálatával. A klasszikus protestánsok ezzel szemben azt vallják, hogy az üdvösség teljes egészében Isten eleve elrendelésén múlik, az ember semmit sem tehet érte, csupán Isten kegyelméből megkaphatja. Wesley középutat keresve azt mondta, hogy az üdvösséget részben sem érdemelhetjük ki a jó tetteinkkel, de a keresztény embernek jót kell cselekednie, sőt nem is tekinthető kereszténynek, ha nem kész arra, hogy mások szolgálatára fordítsa életét. A katolikusok általában csecsemőkorban végzik a keresztelést, és legtöbbször a leöntést, ritkán a bemerítést alkalmazzák. A II. vatikáni zsinat rendelkezésére létrejött új programjuk alapján a felnőtteket ősi szokás szerint négy lépésben vezetik be a keresztény hitbe (ez a folyamat évekig is tarthat, és gyakran laikusok bonyolítják le): 1. vizsgálódás - az alapvető hitbeli kérdések megismerése, 2. katekumenátus (keresztségi előkészítés) - alaposabb oktatás, 3. megvilágosodás és megtisztulás - tanulás és imádság (a nagyböjt időszakában), 4. megkeresztelkedés, bérmálkozás és első áldozás (húsvétkor). Noha többnyire gyermekkorban történik a keresztelés (persze gyakran a megkeresztelt gyermekek is tanulnak hittant), s ezt a programot nem mindig alkalmazzák, a hívő életre és a tanítványságra való alapos felkészítés terén sok protestáns közösség is tanulhat ebből a katolikus példából.
8. A katolikusoknál a beavatás 3. szentsége a bérmálás, melyben a hívő megkapja a Szentlélek ajándékát és a szolgálathoz szükséges erőt. A gyógyulás szentségei a bűnbánat és bűnbocsánat, valamint a betegek kenete, a közösség szolgálatának szentségei pedig az egyházi (papi) rend és a házasság. A bűnbocsánat szentségének gyakorlása több lépésből áll: az embernek bánnia kell bűneit, meg kell őket vallania egy papnak (gyónás), aki elégtételt vagy vezeklést (penitenciát) ró ki az illetőre, majd föloldozza őt (kijelenti, hogy bűnei megbocsáttattak). Az elégtétel jelenthet a bűn elszenvedőjével szembeni jóvátételt, imádságot (pl. néhány "Miatyánkot" vagy "Üdvözlégy Máriát"), valamilyen felajánlást, szolgálatot, önmegtagadást vagy áldozatvállalást. Az első évszázadokban az elégtétel gyakran igen súlyos volt. Ha egy megkeresztelt hívő házasságtörést vagy homoszexuális cselekményt követett el, 15 évre kiközösítették, és egész életében tartózkodnia kellett minden szexuális tevékenységtől. A gyilkosság, a varázslás és a vérfertőzés csak 20 évi bűnbánat és kiközösítés után nyert bocsánatot. A legsúlyosabb bűnt azok követték el, akik az üldözés hatására megtagadták Krisztust. Nekik életük végéig a templom "síróknak" fenntartott részében kellett tartózkodniuk, minden vasárnap hangosan siratva bűnüket az istentiszteleten, s haláluk órájáig nem úrvacsorázhattak. Egyesek Péter példájából kiindulva azt tanították, hogy az ember legfeljebb háromszor tagadhatja meg Krisztust - utána már nincs bocsánat.
9. Az elégtétellel összefügg a tisztítótűz sajátos katolikus tana, melyet a firenzei és a tridenti zsinaton mondtak ki, elsősorban a (protestánsok szerint apokrif) 2Mak 12,42-45 alapján. Ha valakinek a haláláig nem történt meg az összes elégtétel, akkor a többit a tisztítótűzben való ideiglenes szenvedés pótolja. Ennek egy része vagy egésze alól mentesülhet az ember részleges vagy teljes búcsú által. Búcsút jelenthet egy-egy kegyhely fölkeresése, bizonyos eseményeken vagy szertartásokon (miséken) való részvétel, imádságok elmondása - melyeket az élő hívők halottak érdekében is teljesíthetnek, hogy azoknak kevesebbet kelljen szenvedniük. A protestánsok nem hisznek a tisztítótűzben és a papnak való gyónás szükségességében (melyeket a Biblia nem támaszt alá kellően), s az utóbbit az összes hívő papsága alapján is elutasítják, hivatkozva az 1Jn 1,9-re: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." A protestánsok lázadásának egyik oka az volt, hogy a gyónás túl sok hatalmat ad egy embernek, s ezzel gyakran vissza is éltek - akár túl szigorú elégtételek kirovásával, akár a búcsú árusításával. A másik - manapság jellemzőbb - probléma az, hogy sokan félvállról veszik a bűnt, azt gondolván, hogy meggyónják, és azzal el van intézve a dolog (persze ebbe a hibába a gyónást mellőző protestánsok még könnyebben beleeshetnek). A Biblia szerint helyes megvallani másoknak a bűneinket (Jak 5,16), különösen ha azok súlyosak vagy másokat is érintenek, de Isten kegyelmével és teljes erőnkkel arra kell törekednünk, hogy el se kövessük őket; s ha azok uralnak minket (ha szándékosan vétkezünk szóval vagy tettel), az azt mutatja, hogy még nem vagyunk keresztények, nem él bennünk Krisztus, aki erőt adna ellenállnunk a kísértésnek - ez Wesley tanításának egyik sarkalatos eleme (ld. a Keresztény ember vétkezhet-e szándékosan? c. írást).
10. A katolikusok saját egyházukat tartják az egy igaz egyháznak. VIII. Bonifác pápa 1302-ben kijelentette Unam Sanctam bullájában, hogy az üdvösség elengedhetetlen feltétele a római pápának való engedelmesség (ld. Medieval Sourcebook, www.fordham.edu/halsall/sbook.html). A firenzei zsinat pedig 1442-ben kihirdette, hogy a Katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség (J. Neuner és H. Roos: Der Glaube der Kirche in den Urkunden der Lehrverkündigung, 11. kiadás, 1971: Konzil zu Florenz, Lehrentscheid für die Jakobiten 1442, Nr. 381). A II. vatikáni zsinat mindezen lényegileg nem változtatva kimondta, hogy akik születés útján kerülnek be a protestáns (nyugati) egyházakba, azok a keresztség révén Krisztus testébe s tulajdonképpen a katolikus egyházba kerülnek, így ők is üdvözülhetnek, s "különvált testvéreknek" tekintendők (a keleti keresztényekről is hasonlóan nyilatkozott). Azonban "az üdvösség eszközeit hiánytalanul... csak Krisztus katolikus egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el." (Ld. "A II. vatikáni zsinat tanítása" [az ökumenizmus katolikus elveiről], 393. o. [UNITATIS REDINTEGRATIO, I. fejezet, 3. pont]).
11. A katolikusok ún. szentelményeket is ismernek. Ezek közé tartozik elsősorban a személyek, ételek, tárgyak, helyek megáldása, valamint az ördögűzés, amikor az egyház Krisztus nevében kéri, hogy egy személy vagy tárgy védelmet élvezzen a Gonosz erőivel szemben. A szó szoros értelmében vett (ún. nagy) ördögűzést, vagyis gonosz léleknek emberből való kiűzését csak a püspök különleges engedélyével ellátott pap végezheti. Ide sorolhatók még a népi vallásosság elemei, például a különféle ereklyékben való hit. Egy 1509-es forrásszöveg szerint a wittenbergi vártemplom (melynek ajtajára Luther később a 95 tételét szögezte) relikviagyűjteménye összesen 5005 ereklyét említ meg, melyek mindegyikétől száz napos feloldozás várható (Róma tantételei a Biblia fényében, 105. o.).
12. Máriát a katolikusok a keleti ortodoxokhoz hasonlóan "Isten anyjának" nevezik, aki szeplőtelen fogantatásától kezdve telve volt kegyelemmel és mentes az eredendő bűntől, a szentségben felülmúlva Ádámot és Évát meg az angyalokat is, akik képesek voltak a bűnre. Szerintük Mária egész életében szűz maradt, s Jézusnak a Bibliában említett testvéreit lelki testvéreknek, József korábbi házasságából származó gyermekeknek vagy Jézus unokatestvéreinek tekintik. Máriát, aki szerintük élve vitetett a mennybe, valamint az elhunyt szenteket nem "imádják", hanem "tisztelik", bár ugyanúgy imádkoznak hozzájuk, mint Istenhez. IX. Piusz pápa egyik enciklikájában azt írta: "Üdvösségünk a szent Szűzön alapul". XI. Piusz pedig kijelentette, hogy dicséretre méltó szokás "társmegváltóként" tisztelni Máriát, aki Bonaventura, a 13. századi misztikus szerint összekulcsolt kezét Krisztus isteni igazságának kardja alá tartja, hogy az ne sújtson le a bűnösökre. 1917-ben Mária állítólag megjelent három 7-10 éves gyermeknek, bár ezt egyesek az évszázad legnagyobb vallási csalásának tartják. Mindenesetre nem teljesedtek be a gyermekek által kapott jövendölések: az I. világháború nem ért véget 1917. október 13-án (amely napon kb. 70.000-en gyűltek össze Fatimában, s feltehetően démoni eredetű napcsoda következett be), Portugáliában elmaradt a megjósolt forradalom, s a II. világháború nem XI. Piusz pápasága idején tört ki (ő ugyanis 1939. március 2-án meghalt), hanem XII. Piusz idején, aki 1946-ban áradozó beszédet mondott a Jézust nem ábrázoló fatimai Mária-szobor 1,2 kg-os aranykoronával való felékesítése alkalmából. Fatimáról pokoli dolgokat hordtak össze, melyeknek ha csak a töredéke igaz, az is szörnyű (ld. pl. http://fatima.lap.hu - a fátimai napcsoda). II. János Pál pápa az ellene elkövetett merényletből felgyógyulva hálából letérdelt a fatimai Mária-szobor előtt, s újra Mária szeplőtelen szívének ajánlotta a világot, 1983-ban pedig a Jasna Gora-i fekete Mária szobrát értékes koronával ékesítette. Egyik alkalommal így imádkozott: "Mi Anyánk! Eléd hozzuk Isten egész népének ügyét. Neked szenteljük az egész világ minden egyházát. Neked ajánljuk fel mint tulajdonodat. Te, aki beköltöztél az emberek szívébe, tedd ezeket a szíveket állandó lakhelyeddé most és a jövőben... Add, hogy igazságban szolgálhassunk Téged!" (Róma tantételei a Biblia fényében, 82-85. o.) A Bibliához hű protestánsok szerint ezek a szavak egyedül Istent illetnék, s ezért istenkáromlással érnek föl. Ők egyébként is elutasítják a halottakhoz való fordulást, mivel szerintük Isten határozottan elválasztotta őket az élőktől, és az utóbbiaknak megtiltotta a velük való kapcsolatfelvételt (ld. az 5Móz 18,11k-t, valamint a gazdag és a szegény Lázár példázatát: Lk 16,19kk).
13. Mindezekből látható, hogy a hosszú történetű katolikus vallás igen sokszínű és ellentmondásos. Azonban még ennél is nagyobb az ellentét az elmélet és a gyakorlat között. A magát katolikusnak valló 5,6 millió magyar közül csak kb. 1 millióan vesznek részt rendszeresen az egyébként kötelező vasárnapi misén. A buzgóbb katolikusok minden pénteken böjtölnek, de ez általában csak annyit jelent, hogy nem esznek húst. Hamvazószerdán és nagypénteken "szigorú böjtöt" tartanak, ami annyit tesz, hogy aznap csak háromszor ehetnek, és egyszer lakhatnak jól. Mindeddig kitartottak a konzervatív értékek mellett - helyenként talán túlzottan is: tiltják a mesterséges fogamzásgátlást (csak a terméketlen periódusokra épülő "természetes" családtervezést engedik meg, bár az egyháznak ezt a rendelkezését feltehetően elég kevesen tartják meg közülük); elítélik a válást, az abortuszt és az eutanáziát, súlyos bűnnek tartják a házasságon kívüli szexet - a homoszexualitást és az önkielégítést (maszturbáció) is beleértve (vajon az utóbbit hányan veszik komolyan közülük? - ld. A katolikus egyház katekizmusát, 2351kk bek.; valamint A megtévesztés iskolapéldája: homoszexualitás a Biblia és a tudomány fényében c. írást). Ugyanakkor nem túl nehéz náluk "érvényteleníttetni", mintegy meg nem történtté tenni a házasságkötést. A papi pálya néhány férfiszakmához hasonlóan vonzza a homoszexuálisokat, s noha hivatalosan egyelőre elítélik gyakorlatukat (eltérően egyes országok protestáns felekezeteitől, melyek néhol homoszexuális "házaspárokat" is összeadnak vagy megáldanak, sőt nyíltan homoszexuális életvitelű lelkészeket is fölszentelnek), nem mindig lépnek föl elég erélyesen velük szemben (pl. esetleg csak áthelyezik őket, ha ez kiderül róluk). A papi nőtlenség (cölibátus) Bibliától idegen gyakorlata pedig sok papot késztetett arra, hogy titokban paráználkodjon, vagy hivatását otthagyva házasságot kössön (ld. 1Kor 9,5; 1Tim 3,2-5; Tit 1,6).
14. A reformátusok általában a szentképek és szobrok miatt vádolják bálványimádással a katolikusokat (vö. a 2. parancsolattal, melyet kihagytak a tízparancsolatból; 2Móz 20,4k). Ebben van igazság, de sokkal nagyobb problémának látom, hogy a katolikusok Isten előtt aligha moshatják le magukról a pápa- és Mária-imádat vádját. Az embernek döntenie kell: vagy Isten szava tévedhetetlen, vagy a pápáé. Vagy Istent imádjuk, vagy Máriát. A kettő nem fér meg együtt; az Úr féltőn szerető (féltékeny) Isten, nem adja másnak dicsőségét (ld. a 2. parancsolatot és az Ézs 48,11-et). Mindezek fényében nem csoda, hogy a katolikusok között aránylag kevés az igazi, komoly hívő - bár kétségkívül vannak ilyenek is. Jelenleg a klasszikus protestáns egyházakhoz hasonlóan a katolikus egyházat is nagy számban hagyják ott hívei. Ugyanakkor mindkét táborban egyre erősebben szorgalmazzák a megújulást. Erősödik az ökumenikus párbeszéd is (ld. az evangélikus egyházzal a megigazulásról kiadott Közös Nyilatkozatot, melyet az 5. pontban érintettünk). Ugyanakkor a katolikus örökség mellett igen nehéznek tűnik az igazi, bibliai kereszténységhez való visszatérés, noha náluk is vannak pozitív, előremutató fejlemények. Lásd még a Katolikus vagy protestáns - Melyik egyháznak/felekezetnek van igaza? Gondolatok Scott és Kimberly Hahn katolizáló protestánsok "Minden érv Rómába vezet" c. könyve kapcsán című írást. További információk találhatók Németh Ferenc weboldalán, az evangeliumiprotestans.hu és az evangeliumi.hu oldalon.
II. A klasszikus protestáns egyházak
A) Az evangélikus (lutheránus) egyház
1. A protestáns reformációnak gyakorlatilag minden korban megvoltak a maga előzményei: azok a kiemelkedő személyek és kisebb-nagyobb keresztény közösségek, amelyek a bibliai mintához igyekeztek igazodni, s emiatt gyakran komoly üldöztetést szenvedtek el, nem ritkán a vértanúságot is beleértve. Példaképpen említhetjük John Wycliffe-et és a lollardokat, Husz Jánost (1373-1415) és a huszitákat, valamint az albigenseket, valdenseket, hugenottákat stb. A protestantizmus a forrongó 16. század elején emelkedett ki mint a világ szemében is komoly erő, s 1600-ra négy fő formát öltött magára, melyeket az evangélikusok (lutheránusok), reformátusok (kálvinisták), anabaptisták és anglikánok képviseltek.
2. Luther Márton (1483-1546) vezette az első ágat, melynek közvetlen előzményei a Szent Domonkos és Assisi Szent Ferenc által alapított szerzetesrendek igehirdetése és a reneszánsz humanizmus voltak. Luther a Szent Római Birodalom egyik német államában született egy bányász fiaként. Az erfurti egyetemen jogot tanult, de amikor egy vihar során kis híján meghalt, fogadalmat tett, és beállt Ágoston-rendi szerzetesnek. Itt vezetője, Staupitz a misztikusok és a domonkosrendi Tauler írásainak tanulmányozására biztatta, majd a wittenbergi egyetemen a bibliai teológia tanára lett. Eleinte rémülten olvasott Pál apostol leveleiben Isten igazságáról, de később rájött, hogy Isten kegyelemből elfogadja a bűnöst. A búcsúcédulák árusítása és a romlott papság visszaélései láttán 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára szegezte híres 95 tételét. Azt hitte, hogy a wormsi birodalmi gyűlésen megvédheti nézeteit V. Károly császár előtt, de csak azok visszavonására kapott lehetőséget - azonban az egyházból való kiközösítés ellenére is bátran kiállt bibliai meggyőződése mellett. Látta a gyülekezet újszövetségi mintáját, de hatalmas lelki vívódás után a német fejedelmekkel való szövetkezés és egy újfajta, de a katolikushoz sokban hasonlító egyház létrehozása mellett döntött. Kezdetben rokonszenvezett a hitelveit átvevő parasztokkal, de amikor azok fegyvert ragadtak, röpirataiban a leölésükre buzdította a fejedelmeket.
3. Luthert sokféle hatás érte; vitathatatlan érdemei ellenére alakja és teológiája eléggé ellentmondásos. Az utóbbiban egyrészt az ember teljes bűnösségét, önző szívét, tehetetlenségét, szabad akaratának hiányát és az üdvösségre való (egyszeres) eleve elrendelést, másrészt Isten bűnöket megbocsátó kegyelmét, a hit általi megigazulást hangsúlyozta. Hiten az Istenbe vetett bizalmat értette, melynek révén Isten igazságot tulajdonít az embernek akkor is, ha az a haláláig bűnösen maradva küzd öröklött bűnös természete ellen. Azt tanította, hogy a kereszténység kifelé láthatatlan, a hívőt nemigen lehet megkülönböztetni a nem hívőtől (Zarándok Gyülekezet, 145-146. o.). Ez a tanítás alábecsüli a keresztények felelősségét, és valószínűtlenné teszi a szent élet elérését. Luther Jakab levelét és a Jelenések könyvét nem sorolta a Biblia ihletett könyveihez, Mária örökös szüzességét hirdette, erősen antiszemita nézeteket vallott, és zsidógyűlöletének írásaiban is hangot adott (ld. www.keresztenyek.hu). Ugyanakkor síkra szállt az összes hívő papságának bibliai elve mellett. A latin nyelvű katolikus mise szövegét módosította és lefordította a nemzet nyelvére, s a Bibliát is lefordította németre, nagy és tartós hatást fejtve ki ezáltal. Az általa apokrifnak tartott 7 ószövetségi könyvet is lefordította, de elkülönítette őket (akárcsak Károli Gáspár tette 1590-ben), s példáját követve a többi protestáns reformer is kizárta őket a Biblia könyvei közül, összhangban a zsidó kánonnal. A 7 szentségből csak kettőt tartott meg: a keresztséget, melyet továbbra is kiszolgáltattak csecsemőknek, valamint az úrvacsorát, melyben szerinte Krisztus valóságos teste van jelen (egylényegűség). A protestánsok közül e téren mindenképpen, de valószínűleg az eléggé liturgikus istentisztelet és a díszesebb külsőségek terén is az evangélikusok állnak a legközelebb a katolikusokhoz.
4. A hívők papsága, valamint a házasság és a papi szolgálat "szentségének" biblikus felfogása miatt többé nem volt szükség a papok nőtlenségére. Maga Luther is elöl járt a jó példával, melyet később a protestáns lelkészek többsége követett: szüzességi fogadalmát megszegve feleségül vett egy apácát, akitől 3 fia és 3 lánya született. Családjuk évszázadokra a protestáns parókia mintája lett. Az evangélikusok minden országban külön szervezkedtek, s ha elfogadták is az ágostai hitvallást, független nemzeti egyházak közösségévé váltak. Azokban az országokban, ahol a reformáció simán ment végbe, s mellé állt az egész ország vagy egyház (pl. Skandináviában, az erdélyi szászoknál és Németország egyes részein), többet megőriztek a katolikus múltból (Svédországban érsek, Németországban apátok és prelátusok állnak az egyház élén; ld. Szimonidesz Lajos: A világ vallásai [Dante Könyvkiadó, 1928]). Magyarországon püspök vezeti az egyházat; a gyülekezetekben presbiterek (elöljárók) is szolgálnak; minden tisztséget betölthetnek nők is (akárcsak a magyar reformátusoknál). Az evangélikus egyházat is erősen sújtja a népegyház átka: sok az egyházba született névleges hívő, gyülekezeti fegyelem nincs, sőt vannak házasságtörő, paráznaságban élő presbitereik és magasabb egyházi tisztséget betöltő vezetőik is.
5. 1675-ben Philipp Jakob Spener német evangélikus lelkész írt egy kis könyvet Pia desideria (Istenfélő kívánságok, Primo, 1993) címmel, rámutatva egyházának hibáira és a további reformáció útjára. E címről kapta nevét mozgalma, a pietizmus, melyben az egyház tanait szorosabban össze akarták kapcsolni a hívő élettel. Spener buzgó tanítványokból álló csoportokat szervezett, amelyekben a Bibliát tanulmányozták, imádkoztak, beszéltek a hit általi megigazulással kapcsolatos személyes élményeikről, s számot adtak egymásnak az életükről. Spener tanítványa, Auguste Herman Francke, a hallei egyetem tanára és hallgatói szilárdították meg a mozgalmat. Halléban tanult Nicholas von Zinzendorf gróf, pietista szülők gyermeke, aki 1722-ben befogadta herrnhuti birtokára az üldözött cseh-morva testvéreket, akik azután Wesley Jánosra is nagy hatást gyakoroltak. A más felekezetekre is erősen ható pietizmus jellemzői a lendületes igehirdetés, a lelkipásztori gondoskodás megújulása, az áhítatos élet és irodalom, a spontán imádság, a misszió és a szociális munka iránti érdeklődés, valamint a tanítványság hangsúlyozása.
B) A református (kálvinista, presbiteriánus) egyház
1. Svájcban Luther kortársa, Ulrich Zwingli (1484-1531), a kitűnő zürichi prédikátor és teológus indította el a reformációt. Humanista elveket valló papként nem sokat foglalkozott a bűnnel és a hit általi megigazulással (maga eléggé feslett életet élt), inkább az ihletett és tévedhetetlen Szentírás végső tekintélyére ("sola scriptura", egyedül a Szentírás), valamint az egyháznak a katolikus elemektől való megtisztítására helyezte a hangsúlyt. Úgy vélte, hogy az üdvösséghez a vízkeresztség és a Lélek keresztsége egyaránt szükséges. Azt hirdette, hogy az úrvacsorai kenyér és bor Krisztus testének és vérének csupán jelképe; nem a mise nyújt bűnbocsánatot, hanem Krisztus kereszthalála, melyre a mise csak emlékeztet. Amikor svájci katolikus csapatok megtámadták Zürichet, Zwingli a várost védelmezve bátran szembeszállt velük, de megölték, s testét földarabolták és elégették.
2. Kálvin János (1509-64), a svájci Genf reformátora Franciaországban született, ahol jogot és katolikus teológiát tanult. Eleinte a humanizmus híve volt, majd 1533-ban megtért, s 1535-ben Svájcba költözött, ahol 1536-ban befejezte "A keresztyén vallás rendszere" (Institutio religionis christianae) c. híres művét, mely később egyre bővebb kiadásokat ért meg. Genfben óriási vallási és politikai hatalomra tett szert, s protestáns elvek szerint szervezte meg a várost, aminek a máshol élő protestánsok a csodájára jártak. Azonban a kétféle hatalom összefonódása komoly problémákhoz is vezetett, pl. hosszú évekig vitáztak azon, hogy az egyházból kizárt tagok a város polgáraiként továbbra is szavazhassanak-e. Aki a városban akart maradni, annak alá kellett írnia egy hitvallást, alávetve magát a szigorú erkölcsi követelményeknek. Így a pápa uralma helyébe a reformátor uralma lépett. Ennek logikus következménye volt, hogy Kálvin és követői 1553-ban máglyán megégették az unitárius nézeteket valló (a Szentháromságot tagadó) Szervét (Servetus) Mihályt, bár Kálvin mentségére szolgál, hogy ő ellenezte ezt.
3. A jogi végzettségű Kálvin a 4-5. századi Szent Ágoston (Augustinus) tanait felhasználva, de azokon túl is lépve nagyon impozáns és logikus rendszert dolgozott ki, amely azonban a hibás kiindulópont (Isten szuverenitása nem ad teret az ember szabad akaratának) miatt nem állja ki a Szentírás és a tapasztalat próbáját. A kettős predesztinációt tanította - Isten egyeseket üdvösségre, másokat kárhozatra rendelt -, azonban prédikálása, bibliamagyarázata és társadalomelmélete nagyobb emberi felelősségnek adott teret, mint a teológiája (erről és Jacobus Arminius [v. Armenius] ellentétes nézeteiről, valamint a dordrechti (dorti) zsinat rájuk adott válaszairól - az ún. "ötpontos" kálvinizmusról [TULIP] bővebben ld. a Mi által üdvözülünk... c. írást). A Biblia alapján négyféle gyülekezeti tisztséget különböztetett meg: pásztorok, tanítók, vének (presbiterek vagy elöljárók) és diakónusok. Genfben a (lelki)pásztorok prédikáltak, hetente összejöttek, hogy a Szentírásról beszélgessenek, és oktatták a szolgálójelölteket; negyedévenként pedig megtárgyalták a vétkező egyházi vezetők fegyelmi ügyeit. Mindnyájan egyenlők voltak, nem volt püspökük. A diakónusok a szegényekről gondoskodtak, a tanítók a fiatalokat oktatták, a vének (12 laikus) pedig hetenként találkoztak a lelkipásztorral, hogy a gyülekezeti fegyelmet gyakorolják a laikusokkal szemben. Zwinglihez hasonlóan Kálvin is megtartotta a gyermekkeresztséget mint az új szövetség jelét, de ezt nem tette az üdvösség feltételévé (ha Isten kiválasztotta a gyermeket, mindenképpen üdvözül). A reformáció kiteljesedéseként a sok külső dísz helyébe egyszerűbb, puritánabb templomok és istentisztelet lépett; az utóbbi középpontjába az igehirdetés került.
4. Magyarországon a református gyülekezetek viszonylag lazán kapcsolódnak a református egyházhoz, melynek élén nagyobb tájegységenként kinevezett püspökök állnak. A népegyházi jelleg őket is sújtja, bár gyülekezetenként eltérő mértékben. Ahol a lelkipásztor és a presbiterek többsége újjászületett hívő, ott is legfeljebb a presbiterek között gyakorolják a gyülekezeti fegyelmet (például nem viselhet ilyen tisztséget az, aki élettársi kapcsolatban él). Az egyszerű tagokat azonban nem szokás kizárni náluk a gyülekezetből, bármilyen bűnökben élnek is.
1. John Wycliffe (1328?-84), a kiváló oxfordi teológus a nemzet nyelvére fordította le a Bibliát, melyet tanbeli kérdésekben a végső tekintélynek mondott. Szembeszállt a pápasággal, s az Eucharisztia és a szentségek helyett az igehirdetést, a kegyelemre való eleve elrendelést és az apostoli egyszerűséget hangsúlyozta. Követőit, a lollardokat üldözni kezdték, de tanai hamarosan Európára is átterjedtek, előre vetve a reformáció árnyékát. Az angol reformáció VIII. Henrik király (1509-1547) ellentmondásos személyének családi bonyodalmaiból indult ki. Amikor Henrik cáfolatot írt Luther "Az egyház babiloni fogsága" c. művére, a pápától megkapta "a hit védelmezője" címet. Miután kiderült, hogy bátyjának özvegye, Aragóniai Katalin nemigen szülhet neki fiúgyermeket - lányára pedig nem akarta hagyni a trónt -, házasságát bibliai okokra hivatkozva érvényteleníttetni kívánta a pápával, aki Katalin unokaöccsének, V. Károly császárnak a nyomására végül visszautasította a kérést. Henrik feleségül vette csinos udvarhölgyét, az ekkor már terhes Boleyn Annát, s ösztönzésére az angol egyház szakított a pápával és a római katolikus egyházzal, élére pedig a király és a canterburyi érsek került. Az utóbbi tisztség Thomas Cranmeré lett, aki érvénytelenítette Henrik első házasságát, és szentesítette a másodikat, majd hozzáfogott az egyház megújításához, ami a meglehetősen katolikus gondolkodású és szeszélyes Henrik miatt csak fia, a Jane Seymourtól született Edward király idején gyorsulhatott föl.
2. A kálvinizmus felé hajló Cranmer (1489-1556), aki Németországban titkon feleségül vett egy lutheránus nőt, 1549-ben elkészítette az anglikán egyház hivatalos ima- és liturgiakönyvét (Book of Common Prayer), melyben igyekezett megfelelni a különböző meggyőződésű emberek igényeinek, angolra fordítva és egyszerűsítve a katolikus misét, továbbá otthoni áhítatokra is alkalmas reggeli és esti imádságokat fogalmazva meg sok bibliai szöveg felhasználásával. Az anglikán vallás középpontjában nem egy teológiai rendszer vagy hitvallás áll, hanem az istentisztelet, melybe rendkívül alaposan beleszőtték a Szentírást. Az anglikánok az őskeresztények és az egyházatyák alapjára építve sokkal átfogóbb hagyományanyagot tettek magukévá, mint a római katolikusok, ugyanakkor megtartották a püspökök rendszerét, amely az őskeresztényeket volt hivatott megvédeni az eretnekségtől, s átvették a reformátoroktól a hit általi megigazulás tanát és a Szentírás tekintélyének hangsúlyozását. 1563-ban megalkották hitvallásukat is, a máig érvényben levő "39 cikkelyt", amely azonban elég sokféle értelmezés alapjául szolgált. Az anglikánok hangsúlyozzák a keresztény szentséget, melyet nem az érzelmek fölkeltésével és a megtérési élményre való összpontosítással igyekeznek elérni, hanem az akarat fokozatos megerősítésével, amit elősegítenek a liturgikus istentiszteletek.
3. Az anglikán vallást később legalább három mozgalom formálta rendkívül színessé és teológiailag igen széles spektrumúvá. A 18. században az "arminiánus" John Wesley és a kálvinista George Whitefield vezette ébredés evangéliumi irányba vitte az egyházat (Wesley elfogadta a mások által ráragasztott arminiánus jelzőt, bár sok mindenben túllépett Arminius tanításán). A 19. században John Henry Newman és Edward Pusey az államtól független egyház alapjait keresve az istentiszteletnek a héber vallásba és az őskeresztények gyakorlatába visszanyúló gyökereit vizsgálta, s ezáltal liturgikusabbá és "katolikusabbá" tette az istentiszteletet. Végül a társadalom- és természettudományokból, a darwinizmusból és a bibliakritikából táplálkozó liberális teológia is rányomta bélyegét az egyházra. Ennek egyik kiemelkedő képviselője J. Frederick Denison Maurice volt, aki a gonoszok örök büntetését is tagadta. Ezek a hatások a klasszikus protestáns egyházakat (a reformátusokat és az evangélikusokat) sem hagyták érintetlenül, így ma már gyakran ők sem sokkal jobbak a katolikusoknál: kiforgatják az Igét, nem tekintik tévedhetetlennek, s ők is a saját véleményüket helyezik fölébe, így gyakorlatilag a saját istenükké válnak (ld. nyíltan homoszexuális lelkészek fölszentelése, hitetlen és részeges teológusok stb.). 2010-ben az angol nemzeti (anglikán) egyháznak (Church of England) mintegy 27 millió megkeresztelt tagja volt, a világ különböző anglikán egyházait tömörítő Anglikán Közösségnek (Anglican Communion) pedig több mint 80 millió.
A kereszténységnek erre az ágára a liturgikus egyházakkal és a klasszikus protestáns egyházakkal (a "népegyházakkal") szemben az a nézet jellemző, hogy a gyülekezetnek csak igazi keresztények, újjászületett hívők lehetnek a tagjai. Közel áll ehhez a hit általi újjászületést hangsúlyozó evangéliumi hívők kategóriája.
A) A béke hívei: anabaptisták, testvérgyülekezetek és kvékerek
1. A protestáns reformációt egyesek radikálisabban kívánták megvalósítani. Közéjük tartoztak az 1600-as évek elején az anabaptisták, a következő században pedig a testvérgyülekezetek és a kvékerek, akiknek közös sajátossága volt, hogy nagy hangsúlyt fektettek a hegyi beszédre, elutasították a hadviselésben való részvételt (bár ez nem minden korai anabaptista csoportra volt jellemző), s az államot el akarták választani az egyháztól, arra törekedve, hogy az utóbbinak csak önként összejövő újjászületett hívők legyenek a tagjai. A hívők gyülekezetei nem túl számottevőek Európában és Dél-Amerikában, ahol még mindig az (egykori) államegyházak dominálnak, azonban döntő többségben vannak Észak-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, s így a többi keresztény közösségre is erős hatást gyakorolnak - köztük a béke hívei is, akik világszerte viszonylag kevesen vannak.
2. Az anabaptisták ("újrakeresztelők") - akik közé tartoztak a Menno Simonsról (1492-1559) elnevezett mennoniták, valamint az utóbbiak közül 1693-ban kivált amishok (Jacob Ammann püspök követői), akik a modern technika és szokások egy részét elutasítva kulturális falat emeltek maguk köré - a keresztséget gyermekeknek nem szolgáltatták ki, csak megtért és láthatóan újjászületett felnőtteknek. A katolikusok és a protestánsok egyaránt üldözték őket, különösen az 1524-es német parasztfelkelés után, mivel erősen vonzották a szegényeket és jogfosztottakat, akik az államegyházakból kikerülve kevésbé voltak befolyásolhatók a vallási és világi vezetők által. A hadviselés ellenzése miatt is féltek tőlük, hiszen az uralkodóknak céljaik eléréséhez szükségük volt katonákra. A svájci Schleitheimben 1527-ben anabaptista konferenciát tartottak, melyen Michael Sattler hét hitcikkelyben foglalta össze nézeteiket. Kifejtette, hogy csak megtért hívők keresztelkedhetnek meg; a visszaesőkkel szemben gyülekezeti fegyelmet kell gyakorolni; az úrvacsorával csak a közösség tagjai élhetnek; a hívőknek el kell különülniük a bűntől és a világiasságtól; a gyülekezet "pásztora" a tagok által választott jellemes ember legyen; a "nyáj" tagjai ne viseljenek állami hivatalt, s ne is segédkezzenek a világi hatalom gyakorlásában; továbbá tartózkodjanak az eskütől. Az anabaptisták Észak-Amerikában jelenleg összesen kb. 335.000-en vannak. (Ld. még: William R. Estep: "Az anabaptisták története", Magyarországi Baptista Egyház, 2004).
3. a. A testvérgyülekezetek ("the Brethren") a németországi Schwarzenauban jöttek létre először Alexander Mack vezetésével, aki 1708-ban hét társával együtt újra bemerítkezett az Eder folyóban. Ezek a keresztények az anabaptista gyülekezetszemléletet a pietizmus szellemiségével ötvözték. A keresztelést csakis az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében végzett háromszoros bemerítéssel valósították meg oly módon, hogy az embereket nem hátradöntve, hanem előrehajolva "mártották bele" a vízbe (emiatt dunkardoknak vagy "tunkolóknak" is nevezték őket). 1719-től kezdve sokan Amerikába vándoroltak közülük, ahol eléggé megerősödtek (ma kb. 256.000-en vannak), majd az 1880-as években több ágra szakadtak. Kimagasló teológusuk volt John Nelson Darby (1800-1882), s az 1950-es években ecuadori missziójuk során ölték meg az auka indiánok Elisabeth Elliot férjét és négy társát, akiknek történetét a velük szoros kapcsolatban álló Jó Hír kiadó jelentette meg magyarul több könyvben.
b. Darby 1828-ban elment az angliai Plymouthba, ahol sok kiemelkedő keresztény találkozott, s az onnan indult mozgalom híveit később plymouthi testvéreknek nevezték. Darby 1838-ban Svájcba utazott, s Lausanne-ban sokféle felekezetű keresztényt tanított korszakos elméletére. Azt hirdette, hogy az igazi keresztényeknek ki kell jönniük a hitehagyott gyülekezetekből (szerinte az összes gyülekezet ilyenné vált), és szervezkedés helyett kis szabad közösségeket kell alapítaniuk. Végül azonban maga is szervezett "egyházat" hozott létre, kizárva abból sok más testvérgyülekezetet. Darby korszakos elmélete később a wesleyánusok kivételével szinte az egész amerikai protestáns közösségre nagy hatást gyakorolt, többek között a kálvinista Cyrus I. Scofield 1909-ben kiadott magyarázatos Bibliája révén (maga Darby is legalább hétszer járt Amerikában). A Scofield szerinti korszakok a következők: 1. ártatlanság/tudatlanság (Éden a bűnbeesés előtt), 2. tudatosság (Éden a bűnbeesés után), 3. emberi kormányzás (Nóé az özönvíz után), 4. ígéret (az ábrahámi szövetség), 5. törvény (Mózestől Jézusig), 6. kegyelem (a gyülekezet kora, pünkösdtől Jézus második eljöveteléig, Dániel 69. hete), 7. az idő teljessége (Krisztus ezeréves uralma). Scofield Levelező Bibliaiskolát alapított, amely ma Dallas Theological Seminary néven ismert (ennek a főiskolának a tanárai írták a KIA által 8 kötetben kiadott "A Biblia ismerete" c. bibliamagyarázatot, s itt tanít Hal Lindsey, a népszerű szerző is). Bár maga Moody mérsékelt arminiánus volt (ld. a D.2. pontban), D.L. Moody és R.A. Torrey bibliaiskoláiban is ennek az alapvetően kálvinista tanításnak a fundamentalizmussal való ötvözetét terjesztették, mely szerint a Biblia minden kifejezése tévedhetetlen, hamarosan véget ér a kegyelem és a gyülekezet jelenlegi korszaka, s a gyülekezet végül kudarcot vall a világ megtérítésében, ami elhozza a nagy nyomorúságot és Krisztus ezeréves uralmát. E tanítás hatására hisz sok protestáns keresztény a fiatal földben és a hét szoláris napi teremtésben, s fordul nagy érdeklődéssel a világ vége és az ezeréves birodalom felé.
c. Darby úgy vélte, hogy a Gyülekezet megromlott, az újszövetségi idők gyülekezetei már szinte a nekik szóló levelek megírásakor megszűntek - ami lehetetlenné teszi az Újszövetség nagy részének mai alkalmazását -, és az addig független gyülekezeteket egy olyan "Testtel" helyettesítette, amelynek központi irányítása Londonban, lényegében saját személyében összpontosul. Így idővel elkülönült a testvérgyülekezetek olyan kiemelkedő képviselőitől, mint Müller György és Robert Chapman. Egyes mai "testvérek" kizárólag Darbytól származtatják magukat. A hazánkban az 1920-as évektől jelen levő testvérgyülekezeteknek mintegy 20-25, egymáshoz lazán kapcsolódó közösségük van, összesen 6-700 taggal - pl. a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezet és a budapesti Ó utcai gyülekezet (utóbbinak kb. 200 tagja van), melynek egyik vezetője, Vohmann Péter egyúttal az Evangéliumi Kiadót is vezeti. Egyébként elvből nem alkalmaznak hivatásos (főállású) lelkipásztorokat: mindnyájan testvérek, így az összes szolgálatot "laikusokra" bízzák. Újabban van hazánkban egy Elöljárói Testvéri Közösségük, amely a gyülekezetek jogi és hitelvi kérdésekben is illetékes önkormányzati szerve (ld. itt). Ld. még a Wikipédiában is.
4. A kvékerek alapítója George Fox (1624-1691), aki Angliában, majd a világ más részein is a minden embert megvilágosító belső isteni világosságot (Jn 1,9) és az erőszakmentességet hirdette. Mindenütt nagy számban bebörtönzött követőit Barátoknak hívták, bár mások "megrázkódtatottaknak" (quaker) nevezték őket. Az 1600-as évek végén irányításuk alá került New Jersey, ahol engedélyezték a vallásszabadságot. Kiemelkedő vezetőjük volt William Penn (1644-1718), aki Oxfordban tanult, majd örökségként egy amerikai földbirtokhoz jutott. Itt Pennsylvania néven megalapította államát, melynek alapköve a polgári és vallási szabadság volt, s ahol az egyenlőségbe és testvériségbe még az indiánokat is beleértették. Nemzedékeken át ők irányították ebben az államban a törvényhozást. Példaképnek szánt kormányzásuk az 1700-as évek közepén ért véget, amikor a király által kinevezett kormányzó nemtől és kortól független vérdíjat tűzött ki minden amerikai őslakos fejére, mire a kvékerek elborzadva kiléptek a törvényhozó testületből. A belső világosság tanát eretnekségnek tartották a puritánok is (ld. alább), akik a Szentírásban adott kijelentést hangsúlyozták; a kvékerek azonban minden üldözés ellenére kitartottak nézeteik mellett. Ők a szentségeket sem gyakorolják a szó szoros értelmében, mivel a Lélekbe való bemerítést tartják az igazi keresztségnek, s a keresztényeknek a Szentlélek általi közösségét az igazi úrvacsorának. Istentiszteletük középpontjában is a belső világosság áll: többnyire minden rendszert és vezetőt mellőzve némán imádkoznak és elmélkednek, kivéve amikor valaki a Lélek indítására hangos énekbe, imádságba vagy buzdításba kezd. A kvékerek élen jártak a rabszolgaság eltörléséért vívott harcban. Idővel több ágra szakadtak, s a Názáreti Egyház első vezetői részben közülük kerültek ki. Túlnyomó többségük Észak-Amerikában él, ahol jelenleg kb. 124.000-en vannak. A béke hívei komoly karitatív munkát végeznek, s jelentős szerepet játszottak a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint az általános emberi jogok elismertetésében, így a kereszténység és az emberiség többi része is sokat köszönhet nekik.
1. Már az 1500-as évek második felében megjelentek Angliában az első puritánok, akiknek az volt a céljuk, hogy az anglikán egyházat minden római katolikus hatástól megtisztítsák, és a liturgiát a kálvini elvekhez igazítsák - a szigorú vallási fegyelem, valamint az egyszerűbb külsőségek és hitvallás hívei voltak. Új-Angliában saját gyarmatot hoztak létre, s kongregacionalistáknak nevezték őket, mivel gyülekezeteik függetlenek voltak egymástól. Amikor a puritánok nézetei Angliában terjedni kezdtek, számos kisebb csoport hagyta el az anglikán egyházat.
2. Az első baptista gyülekezetet 1612 táján alapította Thomas Helwys, aki I. Jakab királynak ajánlotta vallásszabadságot szorgalmazó írását, s ezért élete hátralevő részét börtönben töltötte. (Erről a királyról kapta nevét az 1611-es "King James Version" bibliafordítás; a hasonló jellegű Károli-fordítás 1590-ben jelent meg.) Követői az anabaptistáktól eltérően megengedték a keresztényeknek a hadseregben és az államigazgatásban való szolgálatot. 1644-re Angliában már 47 baptista gyülekezet volt, melyeket általános (general) baptistáknak neveztek, mivel a minden emberre kiterjedő isteni kegyelem arminiánus (armeniánus) nézetét vallották. Mai utódaik a "szabad akaratú" (freewill) baptisták. Később (1800 körül) a kálvinista álláspontú "részleges (particular) baptisták" kerültek döntő többségbe a baptista közösségben, amely főként a "vad" nyugat-amerikai területeken folyó misszió révén gyorsan növekedett, akárcsak a metodistáké, amely sok komoly áldozatot vállaló, lóval és puskával nagy területeket bejáró vándorprédikátort alkalmazott. Amerikában az első baptista gyülekezetet 1639-ben Roger Williams alapította, aki eltökélten küzdött Rhode Island-ben a vallásszabadságért. 1850-re Amerikában az összes gyülekezeti tag több mint 34%-át magában foglaló metodista közösség lett a legnagyobb felekezet, s őket követték a baptisták 21%-kal. 1900-ra a számuk kiegyenlítődött, s mindkettőjüket megelőzték a katolikusok, akik főként az európai bevándorlók révén gyarapodtak. Ma a baptisták alkotják Észak-Amerikában a legnagyobb protestáns közösséget (az első amerikai elnök, George Washington is baptista volt); a 191 baptista szervezetet tömörítő Baptista Világszövetség itt 32,7 millió, világszerte pedig 41,6 millió tagot képvisel, ráadásul e szervezeten kívül is számos baptista felekezet létezik. Összesen kb. 100 millió baptista él a világon.
3. A baptisták sajátos alapelveihez tartozik, hogy a gyülekezetek függetlenek, de tevékenyen részt vesznek kifejezetten baptista szövetségekben, kül- és belmisszióban, vasárnapi iskolai és felsőfokú oktatásban. Az úrvacsorát és a bemerítést nem szentségnek, hanem rendelésnek nevezik, mivel nem tekintik őket "kegyelmet hordozó eszközöknek". Fontosnak tartják az összes hívő papságának elvét, valamint a misszióban és szolgálatban való részvételét, továbbá a vallásszabadságot és a lélek szabadságát: mindenki maga dönthet hit és erkölcs dolgában a Szentírás és a Szentlélek útmutatása szerint. A keresztséget csak bemerítéssel gyakorolják, s általában azt tartják (legalábbis a kálvinisták), hogy aki bemerítkezett, az már biztosan üdvözül. Európában egyébként Amerikához képest nagyobb arányban vannak jelen az arminiánus baptisták.
4. A baptisták sok más szempontból is elég változatos közösséget alkotnak. 1845-ben a baptisták a presbiteriánusokhoz, metodistákhoz és másokhoz hasonlóan két táborra szakadtak: az északiak ellenezték a rabszolgaságot, a déliek pedig pártolták. Míg a többi felekezet egysége a polgárháború után lassan helyreállt, addig a déli baptisták szilárdan ragaszkodnak különállásukhoz és ahhoz a nézetükhöz, hogy az emberek eredendően nem egyenlők, s a Biblia a hierarchikus egyházi és világi kapcsolatokat tanítja. A Déli Baptista Szövetséghez tartozó baptisták konzervatív nézeteket vallanak (pl. nem szentelnek föl női lelkészeket), s 1997-ben 15,7 milliós tagságukkal a legnagyobb egységes protestáns felekezetet alkották Amerikában. Ma már sok millió néger baptista él az USA-ban, többségük fekete baptista gyülekezetekbe jár. A 19. században a déli baptisták egy része elindított egy "Old Landmark" (régi mérföldkő/határkő) nevű mozgalmat, melynek hívei azt tartják, hogy a baptisták nem Angliából származnak, hanem közvetlenül az apostoloktól; csak az ilyen gyülekezetek igaziak; csak az ilyen gyülekezetben végzett bemerítés igazi keresztség. Ezek a baptisták zárt úrvacsorát tartanak, melyen csak a helyi gyülekezet tagjai vehetnek részt, s más jellegű (baptista) gyülekezetekkel nem működnek együtt. Hazánkban közéjük tartozik pl. a Biblia Baptista Gyülekezet. Ez a mozgalom a 20. században a baptisták eredetét vizsgáló újabb tudományos kutatásoknak köszönhetően hanyatlásnak indult. Híres baptisták voltak John Bunyan (1628-88, "A zarándok útja" c. híres könyv szerzője; bár az általa pásztorolt gyülekezetben a bemerítés nem volt a testvériség vízválasztója) és Charles Spurgeon (1834-92) lelkészek és igehirdetők, William Carry és Billy Graham misszionáriusok, Martin Luther King Jr., valamint Jimmy Carter és Bill Clinton (az USA elnökei, déli baptisták). 1846-ban Rottmayer János hamburgi kisiparos hozta először Pest-Budára a bemerítkezés üzenetét. Magyarországon Meyer Henrik, Tóth Mihály, valamint Kornya Mihály úttörő misszionárius és parasztpróféta (aki 13.000 embert merített be, bár ahogy ő mondta, volt köztük sok "ördög", azaz visszaeső is), valamint mások magvetése nyomán ma mintegy 350 gyülekezetben kb. 11.000 baptista (tag) él (ld. Török Péter: A kisegyházak magyarországi megjelenésének ideje, valamint tagságuk alakulása 1990 és 1996/97 között a vezetők bevallása alapján), s a 2001. és 2011. évi népszámláláskor 18 ezren vallották magukat baptistának.
C) A helyreállítás mozgalma (The Christian Church, Disciples of Christ, Churches of Christ)
1. "Ahol a Biblia szól, ott mi is szólunk. Ahol a Biblia hallgat, ott mi is hallgatunk." "A lényeges dolgokban egység, a kevésbé fontosakban szabadság, mindenben szeretet." Ezek a nemes elvek indították el a helyreállítás (restoration) amerikai mozgalmát, melynek célja az Újszövetség tiszta mércéjének és az összes hívőt egyesítő egyetlen keresztény egyháznak a helyreállítása volt. De melyek a "lényeges" dolgok? A mozgalom elindítói szerint ezek közé tartozik minden kereszténynek az a joga, hogy önállóan értelmezze a Bibliát. Ezért elutasították a történelmi keresztény hitvallásokat és a korábbi európai államegyházak bibliaértelmezését. A Bibliát tekintik hitük és gyakorlatuk végső mércéjének, s általában úgy vélik, hogy a bemerítéssel végzett keresztelés feltétele az üdvösségnek, melyet a következő formulával érhetünk el: 1. a Jézusba mint Isten Fiába és Megváltóba vetett hit megvallása, 2. bűnbánat, 3. bemerítkezés, 4. a bűnbocsánat elnyerése, 5. a Szentlélek ajándékának elnyerése. Az úrvacsorát csak bemerítkezett hívőknek szolgáltatják ki. Mások szerint túl nagy hangsúlyt fektetnek az Újszövetségre, elhanyagolva az Ószövetséget, és nem vallják határozottan a Szentháromságot (mivel annak tana nem szerepel kifejezetten a Bibliában), mellőzve a Szentlélek istenségét.
2. A mozgalom egyik ágának alapítója Barton Warren Stone (1772-1844) egykori presbiteriánus (református) lelkész volt, aki fontos szerepet játszott a második amerikai ébredési hullám elindításában, amelybe azután Charles G. Finney (1792-1875), az ohiói Oberlin College igazgatója is bekapcsolódott (az első, "nagy" ébredés az 1700-as években, George Whitefield és a Wesley fivérek idején ment végbe). Stone erős belső vívódás után szakított belénevelt kálvinista nézetével, eljutva ahhoz az arminiánus meggyőződéshez, hogy Isten mindenkit szeret és üdvözíteni akar, s ezt csak az emberek hitetlensége akadályozhatja meg, nem pedig Isten eleve elrendelése - tehát az ember felelőssége a döntés. 1801-ben megfigyelte a Kentucky és Tennessee államokban elindult ébredést, amelyen sokan törtek össze lelki gyötrelemben, ugyanakkor nagy örömöt is átélve. Egyesek képtelenek voltak uralkodni magukon: reszkettek, táncoltak, futottak, ugattak vagy elájultak. Stone ezután több napig tartó tábori összejöveteleket kezdett szervezni a Kentucky állambeli Cane Ridge-ben, melyeken egyszerre 10-25.000-en hallgatták az egységben levő presbiteriánus, baptista és metodista lelkészek igehirdetését, s eleinte sokan hasonlóan szokatlan élményeket tapasztaltak. Stone később saját farmján dolgozva hirdette "az egyszerű evangéliumot". Követői egyszerűen a "keresztények" nevet használták, és teológiai művek helyett csak a Bibliából tanultak (ld. Zarándok Gyülekezet, 14. fejezet).
3. A mozgalom másik ágának alapítói Thomas Campbell és fia, Alexander skót-ír presbiteriánusok voltak, akik külön telepedtek át Amerikába, majd a Bibliához való eltökélt hűségük miatt kiváltak a presbiteriánus egyházból. Thomas Campbell 1807-ben települt át, s kálvinista hátterét elutasítva kijelentette, hogy Krisztus mindenkiért meghalt. Követőik 1832-ben egyesültek Stone csoportjával, majd a mozgalom később három részre szakadt. A Christian Church (Keresztény Egyház, más néven Disciples of Christ, azaz Krisztus Tanítványai) liberális teológiájú, ökumenikus törekvésű közösség, kb. 900.000 amerikai taggal. Ebből 1906-ban lépett ki Churches of Christ (Krisztus Egyházai) néven egy Campbellék eredeti tanításához mereven ragaszkodó, fundamentális közösség, melynek az Egyesült Államokban 1,7 millió, további 75 országban pedig 1,6 millió tagja van (hazánkban Krisztus Magyarországi vagy Budapesti Egyháza, Krisztus Gyülekezete néven van jelen). A Christian Church (Independent, azaz független) nevű közösség az 1950-es években vált ki a Krisztus Tanítványai közül, s az eredeti mozgalom mérsékelt ágát képviseli, közel 1,2 millió amerikai taggal. Sajnálatosan ironikus, hogy a liberális, konzervatív és mérsékelt kategóriák erősebbnek bizonyultak a keresztény egység célkitűzésénél.
D) A metodisták és a szentségmozgalom
1. Wesley János (1703-1791), aki élete végéig az anglikán egyház lelkésze volt, a munkássága nyomán támadt ébredésnek köszönhetően erős hívő közösséget hagyott hátra az általa alapított "társaságokban", melyek halála után metodista egyház néven különváltak az anglikánoktól (ld. Wesley János élete és tanítása). A metodisták különösen Amerikában erősödtek meg jelentősen, elsősorban áldozatos munkát végző vándorprédikátoraiknak köszönhetően. Mivel a metodizmus az 1800-as évek végére elvesztette korábbi frissességét és lendületét, s már nem hangsúlyozta annyira a szentséget, elindult Amerikában az ún. szentségmozgalom, amely ismét ezt emelte ki a hívő életben. Ahogyan az eszkimóknak 12 szavuk van a hó különféle fajtáira, úgy a szentségmozgalomban a bűn sok válfaját különböztetik meg - szemben a kálvinistákkal, akik beérik azzal, hogy Isten tökéletes mércéjének bármilyen megsértését bűnnek nevezik, valamint a katolikusokkal, akik a halálos bűn (tudva és akarva elkövetett "súlyos" vétek) és a bocsánatos bűn fogalmát ismerik -: velünk született bűn, bűnös cselekedet és állapot, külső és belső, véletlen és szándékos bűn, bűnös gyengeség, mulasztási és tevőleges bűn. Wesley szótárában a bűn legtöbbször Isten ismert törvényének megszegését jelentette.
2. A világ mára mintegy 75 milliósra duzzadt metodista közössége több ágra szakadt, melyek közül a Wesleyánus (Metodista) Egyház (Wesleyan Church) és a Szabad Metodista Egyház (Free Methodist Church) tartozik a szentségmozgalomhoz. Az Egyesült Metodista Egyház (ennek része a 40 gyülekezetben kb. 2000 tagot számláló Magyarországi Metodista Egyház is) és más metodista közösségek (ellentétben a Metodista Egyházból 1974-ben Iványiék vezetésével kivált, ma mintegy 2000 fős Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel [MET], a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Dankó utcai Oltalom Karitatív Egyesület alapítójával) nem tanítják, nem gyakorolják a Wesley által hangsúlyozott teljes megszentelődést, melyet talán a Názáreti Egyház hirdet a leghatározottabban. A szentségmozgalomhoz tartozik még az Üdvhadsereg, a Church of God (az indianai Andersonban), a Church of God (Holiness), a Church of Christ (Holiness; ld. a fenti C.3. pontot) és a Bible Missionary Church is, melyek összességükben szintén több milliós keresztény közösséget alkotnak. E mozgalom wesleyánus gyülekezeteit összefogó szervezetek a Christian Holiness Association - melynek fontos szövetségese a Wesleyan Theological Society, női lelkészei pedig kétévenként külön konferenciát tartanak - és a konzervatívabb Interchurch Holiness Convention. A szentségmozgalomban vannak olyan közösségek is, amelyek a pünkösdi mozgalomhoz tartoznak, illetve amelyek nem wesleyánus eredetűek (egy részük tagja a Christian Holiness Partnershipnek), de tanítják a teljes megszentelődést mint a kegyelem második munkáját (művét): pl. Brethren in Christ (Testvérek Krisztusban), Evangelical Friends International (kvékerek), Christian and Missionary Alliance (Keresztény és Missziós Szövetség). Az utóbbiak az angliai Keswickből származó, mérsékelt kálvinizmusra épülő teológiát hirdetnek, mely szerint a teljes megszentelődés nem törli el a bűnös természetet. Ezt a teológiát (melynek ismertebb képviselői Watchman Nee és Oswald Chambers) D. L. Moody társai vitték Amerikába, bár maga Moody mérsékelt arminiánus volt (ld. életrajzát itt, valamint North: Az egyház története, 420. o.). Az 1875-ben indult keswicki mozgalom (amely az évenkénti keswicki konferenciákra épült) többek között olyan embereknek adott erős indíttatást a szolgálatban, mint Billy Graham (1946) és Amy Carmichael (utóbbi a korai konferenciák gyakori igehirdetőjének, Hudson Taylor kínai misszionáriusnak a hatására szentelte életét a missziónak) - egészen 1965-ig, amikor John Stott tartott előadás-sorozatot a Róma 5-8-ról, melyben külösen a Róm 6-beli "meghaltunk a bűnnek" kifejezés magyarázatával megváltoztatta az erre vonatkozó keswicki felfogás több mint 30 éves hagyományát. További részletek találhatók a Wikipédia cikkében.
3. A William és Catherine Booth által a 19. század második felében alapított Üdvhadsereg egyházként viszonylag kicsi és fiatal hazánkban, inkább karitatív szervezetként jelentős. Az alapítók mellőzték a keresztények között megosztottságot okozó úrvacsorát és keresztséget, melyekben szerintük mindenki a saját felekezetében részesülhet. Istentiszteleteik résztvevői előremehetnek egy padhoz, ahol általában gyors lelkigondozói segítséget is kapnak. A különféle rangú vezetők a rangjelzésüket is feltüntető egyenruhát hordanak, ami a "hátrányos helyzetű" emberek közti szolgálatban előnyös, mivel tiszteletet kelt bennük, és segíti a fegyelem fenntartását, ám keresztény testvérek között kissé furcsán hat. Az itt említett felekezetek magyar vonatkozásairól lásd még A teljes megszentelődés értelmezése a szentségmozgalom hazai ágaiban c. írást.
E) Pünkösdi és karizmatikus gyülekezetek
1. A pünkösdi mozgalom a 20. század legelején végbement amerikai ébredések révén indult el, a karizmatikus mozgalom pedig az 1960-as években kezdődött hasonló ébredések nyomán. A karizmatikusokat neo- vagy újpünkösdieknek is nevezik, bár egyre kevésbé jelentős a pünkösdiektől való eltérésük - s ma már a világ keresztényeinek több mint egynegyede (mintegy 600 millió ember) a pünkösdi/karizmatikus mozgalomhoz tartozik. Közös jellemzőjük az ún. jelajándékok használata, melyek a Magyar Pünkösdi Egyház hitvallása szerint a következők: az ismeret ajándékai (bölcsesség beszéde, tudomány beszéde és a lelkek megkülönböztetésének képessége), a cselekvés ajándékai (a hit, a csodatevő erő és a gyógyítás), valamint a természetfeletti beszéd (a prófétálás, a nyelveken szólás és annak magyarázása). Ezek miatt helyenként a "teljes evangéliumi" nevet viselik (teljességen a jelajándékok elfogadását értve).
2. A mai pünkösdi mozgalom alapítójának általában Charles F. Parhamot tartják, aki Kansas államban egy metodista gyülekezet lelkésze volt - bár nem akarta, hogy fölszenteljék, mivel a metodista püspökök és egyházrend taszították őt -, majd Topekában egy evangelizációs iskolát alapított. 1900-ban megkérte hallgatóit, hogy az Apostolok cselekedeteiben keressenek olyan külső jeleket, amelyek a Szentlélek keresztségének kezdeti bizonyítékaiként értelmezhetők, s arra a következtetésre jutottak, hogy a nyelveken szólás ilyen jel lehet. Parham e lelki ajándék elnyerésére biztatta őket, s 1901. január 1-jén, egy szilveszter éjszakai istentisztelet után egy nő nyelveken szólt, majd napokon belül Parham és mások is követték őt. Meg voltak róla győződve, hogy ismert, de általuk nem tanult nyelveken szólnak, nem pedig angyalok nyelvén, s ezen ajándék révén fontos szerepet játszanak majd a világevangelizációban. Csak később terjedt el a pünkösdiek között az a nézet, hogy ez egy különleges angyali vagy imanyelv - mivel rájöttek, hogy senki sem érti beszédüket. Parham mozgalma Apostoli Hit néven vált ismertté, s hangsúlyozta a teljes megszentelődést mint a kegyelem második munkáját (művét), valamint a Szentlélek keresztségét mint a kegyelem harmadik munkáját, melynek első jele a nyelveken szólás.
3. Néhány évvel később a texasi Houstonban egy William J. Seymour nevű néger evangélista (1870-1922) hallgatta Parham előadásait - a faji megkülönböztetés miatt csak az előcsarnokból. Seymour 1906-ban Los Angelesbe ment prédikálni, de a szentségmozgalomhoz tartozó közössége elutasította új teológiáját, ezért önálló missziót indított az Azusa utcában. Több mint három évig tartó ébredési összejöveteleire az egész országból jöttek evangélisták és látogatók, akik oltáránál letérdelve elnyerték "a nyelveken szólás ajándékát". Minden idők egyik leghíresebb ébredése volt ez, melynek hatása gyakorlatilag az egész világot elérte. A misszióból gyülekezet lett, melynek Seymour a haláláig lelkipásztora volt.
4. A mai pünkösdiek főbb ágai
a) A szentségmozgalomhoz tartozó pünkösdi gyülekezetek (a kegyelem három munkáját/művét vallják). 1) A Church of God in Christ (Isten Egyháza Krisztusban) egy főként négerekből álló, 5,5 milliós közösség, melynek eredete 1895-re és egy wesleyánus felekezetre nyúlik vissza. Élén helyi püspökök állnak. 2) Az (International) Pentecostal Holiness Church (Nemzetközi Pünkösdi Szentségi Egyház) az 1900-as évek elején jött létre, elsősorban Joseph H. King vezetésével. Az 1950-es években Oral Roberts volt a legismertebb igehirdetőjük. Jelenleg az USA-ban 150.000 tagjuk van. Hozzájuk csatlakozott 2007-ben a Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet, amely a két világháború között jelent meg hazánkban Debrecen környékén Sándor János révén, Budapesten pedig a második világháború után a református dr. Mézes Zsigmond révén, s amelynek 2010 táján 18 gyülekezetben 1200-1400 tagja volt (nincs náluk hivatalos tagság). 3) A Church of God (Cleveland, Tennessee) elődje az 1886-ban alapított Christian Union volt, amely a szentségmozgalomhoz tartozó gyülekezeteket tömörített. Ma világszerte közel 4 millióan tartoznak hozzá. Nőket nem szentelnek föl, de megengedik nekik az igehirdetést és az evangelizációt. A bemerítés és az úrvacsora mellett harmadik rendelésként a lábmosást is gyakorolják.
b) A befejezett munka/mű hívei. 1) A teljes megszentelődés tanát már 1910-ben kétségbe vonta William H. Durham (1873-1912) egykori baptista, akinek Chicagói missziója fontos szerepet játszott a pünkösdizmus Dél-Amerikába és Olaszországba való eljuttatásában. Durham a Golgota befejezett művét hangsúlyozva azt tanította, hogy a bűn problémája megoldódik a megtéréskor, s ennek kibontakozása a keresztény életben a fokozatos megszentelődés. Ilyen mérsékelt kálvinista elvekkel alakult meg a világszerte több mint 22 millió tagot számláló Assemblies of God (Isten Gyülekezetei), amely Magyarországon Magyar Pünkösdi Egyház (2011-ig Evangéliumi Pünkösdi Közösség, www.punkosdi.hu) néven több mint 100 gyülekezetben kb. 5000 taggal alighanem a pünkösdiek zömét magában foglalja - ugyanakkor hitvallása szerint az üdvösséget elveszíthetőnek tartja (ld. Török Péter: A kisegyházak magyarországi megjelenésének ideje, valamint tagságuk alakulása 1990 és 1996/97 között a vezetők bevallása alapján). 2) A William Durham által fölszentelt Aimee Semple McPherson ("Aimee nővér"), az Üdvhadsereg egykori munkatársa 1923-ban fölszentelte az 5300 férőhelyes Los Angeles-i Angelus templomot, s az ott összejövő közösség lett az International Church of the Foursquare Gospel (hazánkban Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház) anyagyülekezete. Ma kb. 2 millió tagjuk van a világon.
c) Unitárius pünkösdiek. Alig jött létre az Assemblies of God, az egyik evangélistájuk, Frank Ewart azt kezdte hirdetni, hogy a bemerítést csak Jézus nevében kell végezni (ApCsel 19,5), nem pedig "az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében" (Mt 28,19). Ewart és követői az álláspontjukat védelmezve végül tagadni kezdték a Szentháromság tanát, kijelentve, hogy Isten igazi neve Jézus - az Atya, a Fiú és a Szentlélek pedig csupán az ő címei -, és csakis azok igazi keresztények, akiket a megfelelő formulával kereszteltek meg. Két fő közösségük a Pentecostal Assemblies of the World (A Világ Pünkösdi Gyülekezetei), amelynek az USA-ban 1 millió tagja van, valamint a United Pentecostal Church International (hazánkban Isten Gyülekezete, Egyesült Pünkösdi Egyház), amely világszerte 2,3 millió taggal rendelkezik.
5. A karizmatikus mozgalom a különféle pünkösdi felekezetek hatására indult el az 1960-as években. Talán Dennis Bennett volt az első, aki a kaliforniai Van Nuysban levő St. Mark's Episcopal Church (egy anglikán gyülekezet) lelkészeként 1959-ben elfogadta a pünkösdi élményt. Bennett a gyülekezetben maradt, amíg tevékenységének ellenzői el nem távolították - mire egy másik anglikán gyülekezetben folytatta pünkösdi jellegű szolgálatát. Ugyanez a jelenség evangélikus, metodista, református és római katolikus közösségekben is megismétlődött. "Újpünkösdi" folyóiratok jelentek meg, különböző felekezetekből verbuválódott bibliatanulmányozó és imacsoportok alakultak ki. A karizmatikusok részt vettek a 60-as és 70-es évek Jézus-mozgalmában. A karizmatikus megújulási mozgalom az 1990-es évek elejéig mintegy 50-65 millió katolikust érinthetett meg.
6. A karizmatikus ébredés nyomán gyorsan növekvő új protestáns felekezetek, közösségek is kialakultak. 1) A Calvary Chapel (Golgota Keresztény Gyülekezet) 1965-ben jött létre a Foursquare Gospel egykori igehirdetője, Chuck Smith szolgálata révén, aki a Jézus-mozgalom egyik vezetője is volt. Maranatha! nevű zenei szolgálatuk által nagy hatást gyakoroltak a mai keresztény zenére. Középúton járnak a fundamentalizmus (a Bibliát szó szerint értelmező, hagyományhű irányzat) és a pünkösdizmus között, hangsúlyozva a Lélek ajándékait, de a Bibliában leírt módon korlátozva használatukat. Magyarországon 1964-ben jelentek meg (Baján), s 2010 táján már több mint másfél ezren látogatták 20 helyi gyülekezetüket. Hajléktalanellátót, válságterhesség-központot és Gospel-kórust, valamint Vajtán bibliaiskolát működtetnek. 2) A Vineyard Christian Fellowship (hazánkban Szőlőskert Keresztyén Közösség) 1973-ban indult el a Jézus-mozgalomhoz tartozó Kenn Gullikson lelkész szolgálata nyomán. A közösség vezetését később John Wimber vette át, aki a Calvary Chapelből egy nagy gyülekezetet hozott magával. Nagy hangsúlyt fektetnek a "jelekre és csodákra" - a gyógyításra, az ördögűzésre és a prófétálásra. 3) A Karizmatikus Episzkopális Egyház 1992-ben alakult ki független gyülekezetekből, melyek a Szentlélek vezetésével és ajándékaival szembeni nyitottság mellett átfogóbb hagyományanyagot kívánnak őrizni (ez a jelenség terjedőben van napjainkban). Az egyház élén püspökök állnak, gyülekezeteik általában a hivatalos anglikán ima- és liturgiakönyvet követik az istentiszteleteiken, de más régi szertartásrendet is választhatnak.
7. a. A szolidabb közösségek mellett szélsőségesebb, fanatikusabb karizmatikus felekezetek és gyülekezetek is létrejöttek, melyek szégyent hoztak a mozgalomra házasságtörő, szexbotrányokba keveredő vagy becstelenül meggazdagodó televíziós evangélistáik, valamint sajátos szolgálataik révén, amelyek élén általában óriási énnel rendelkező és gyakran nagy vagyonra szert tevő vezetők állnak. A Shepherding Movement (pásztoroló mozgalom) például, melyet az 1960-as években indított el Floridából és Alabamából Bob Mumford és három társa (Derek Prince, Charles Simpson és Don Basham) - akikhez később William John Ernest (Ern) Baxter is csatlakozott -, alighanem sok őszinte hívőnek ártott azáltal, hogy rabszolgákká és robotokká tette követőit, különösen a nőket. A mozgalom zaklatott áldozatai, akik senkiben sem tudtak többé megbízni, és elveszítették önbecsülésüket, megtöltötték a lelkigondozók rendelőit, tanúsítva, hogy az önazonosság elvesztéséhez vezethet, ha az ember elnyomó, "leuraló" kapcsolatban van a (lelki) vezetőjével, és a kedvéért lemond az önállóságáról.
b. Ide sorolható a hit (szava) mozgalmához (Word of Faith) tartozó Hit Gyülekezete is, melynek Németh Sándor áll az élén, s amelynek 1994-ben kb. 40.000 tagja volt hazánkban (Kamarás István: Új vallási közösségek és a Magyar Katolikus Egyház, ld. www.vallasforum.hu), bár a 2001-es és 2011-es népszámláláskor is csak 18 ezren vallották magukat "hitesnek". Ez a gyülekezet elég jól indult, és minden bizonnyal ma is vannak náluk őszinte hívők és megtérések. Azonban a budapesti Hit Csarnokába 2005.09.04-én ellátogatva azt tapasztaltam, hogy a "Vidám vasárnap" címmel a tévében is közvetített 4-5 órás istentisztelet alatt a tízezres tömegből több tucatnyian kezdenek el (egyesek többször is) hosszabb-rövidebb ideig szemmel láthatóan kontrollálatlanul, rendkívül gyorsan és erőteljesen rázkódni vagy más természetellenes módon mozogni (legtöbbször az éneklés, dicsőítés során), néha sikoltva és a földre esve, ahol szürke leplet borítanak rájuk, de egyébként nemigen foglalkoznak velük. A gyülekezet és Németh Sándor viselt dolgairól nagyon tanulságos a belső körük egyik volt tagja, Bartus László újságíró "Fesz van" c. könyve, melyben a (karizmatikus) hívők által elkövethető számos hiba megfigyelhető, és amely letölthető a MEK honlapjáról. További adalékok olvashatók ehhez a gyülekezet vezetőségéből 1998-ban kilépett és a Budapesti Autonóm Gyülekezetet megalapító vezetők állásfoglalásában, egy volt tag (Németh Ferenc) torontói áldásról szóló kritikájában (Toronto Blessing) és részletes anyagaiban, valamint egy blogoldalon. Németh Sándor természetesen megtérhet (egyesek szerint sokat változott), de ha igazi változás történt volna nála, akkor alighanem börtönben ülne, de legalábbis komoly bűnvallásnak, bocsánatkérésnek kellett volna következnie részéről. Bartus Lászlót a halál torkából hozták vissza a pszichiáterek, megállapítva, hogy "valaki a személyisége összezúzásával próbálkozott, és a pszichikai ellenálló-képességét 'ledarálta'." (Először meg is lepte őket, hogy a rendszerváltás után megfogyatkozott diktátorok ilyen szép, kifejlett példányával találkozott, de a Hit Gyülit említve kiderült, hogy nem ő onnan az első páciensük.) Mások megúszták gyomorfekéllyel és egyéb testi-lelki bajokkal, házasságok mentek szét, emberek váltak/válnak lelki nyomorékká vagy éppen elmebeteggé a nevetős/hisztérikus "új hullám" következtében. A hívők pénzét Németh Sándor mindig a sajátjaként kezelte, soha nem számolt el vele, neki sokszor megfeszített munkával dolgozó embereit viszont általában botrányosan alulfizette, anyagi függőségben is tartotta. A politikai hatalmat sokáig az SZDSZ-be beépített embereivel próbálta kezébe kaparintani, majd a Fidesznél próbálkozott (úgy látszik, eredményesen, hiszen első körben bekerült a 2011-es egyháztörvény által elismert kevés egyház közé). Ráadásul a vidéki gyülekezetek "hites" vezetői is sokszor ugyanazt csinálták, amit budapesti főnöküknél tapasztaltak. Sajnos, az alázatnak, bűnbánatnak eddig nem sok jelét láttam más karizmatikus körökben sem - inkább az ellenkezőjének.
8. A pünkösdi/karizmatikus (p/k) mozgalomtól a nem karizmatikusok sokat tanulhatnak a lelkes dicsőítés, a buzgó evangelizáció, a gyülekezetnövekedés és a Szentlélek vezetésére való fogékonyság terén. Ugyanakkor a Lélek ajándékait hangsúlyozva gyakran elhanyagolják a Lélek gyümölcsét (Gal 5,22k), és eléggé jellemző rájuk a jólét teológiájának (áldásteológia) hirdetése, mely szerint Isten anyagilag és egészségileg mindig nagyon megáldja hűséges gyermekeit, különösen ha bőkezűen adakoznak - nekik! Vajon a nagy vagyon a spirituális érettség jele volna? Mennyire volt tehetős Jézus, Pál apostol és az első keresztények többsége? A Zsid 11,35-37 szerint az itt említett hithősök zöme névtelenül szenvedett, s szűkölködésüket a lehető legerősebb kifejezésekkel írja le az Ige: "nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve". Pál apostol megtanult szűkölködni és bővelkedni is, bár az utóbbiban elég ritkán lehetett része - például akkor, amikor kivételesen elfogadta a filippibeli gyülekezet anyagi támogatását (Fil 4,10-18). Azonkívül gyötrő tövis adatott a testébe, melynek eltávolítását kérve azt a választ kapta Istentől: "Elég neked az én kegyelmem" (2Kor 12,9). Az ezt megelőző szakaszban pedig épp a rengeteg szenvedésével igazolja apostolságát. Isten nem azt akarja, hogy élvezzük az életet, és jól eléldegéljünk a világban. Ő jobban szeret minket annál, s tudja, hogy gyakran a szenvedés, a nélkülözés válik javunkra - ezek nélkül nem tudunk megfelelően növekedni, fejlődni; ezért jó Atyaként megadja őket nekünk, "hogy szentségében részesüljünk", és a szenvedés által megedződjünk (Zsid 12,10k; 1Pt 4,1k). Sokkal jobb, ha a hitünket nem a jóléten gyakoroljuk, amit Isten nem mindig akar megadni nekünk (s ilyenkor az áldásteológia híveinek téves felfogáson alapuló hite meginoghat), hanem a szentségen, a bűntől való megtisztuláson, amit viszont Isten mindenkinek meg akar adni - tehát ennek elnyerése csakis tőlünk, azaz a hitünktől függ!
9. Ebben a mozgalomban a nyelveken szólást sokszor nem biblikus módon gyakorolják: egyszerre többen szólnak nyelveken magyarázat nélkül, ami zűrzavarhoz vezet. Nagyon jellemző rájuk a "nyelveken suttogás": miközben valaki hangosan imádkozik, a többiek jellegzetes suttogása jelzi, hogy ők is birtokában vannak e különös "ajándéknak". Ma már nem állapítható meg bizonyosan, hogy a nyelveken szólás az Újszövetség idején mindig az ember által nem tanult, de létező emberi nyelvek használatát jelentette (ilyesmire elvétve manapság is akad példa), csak természetfölötti lények által értett isteni nyelven folyt, vagy a pogány kultuszokban is ismert glosszolália egyik formája volt - bár egyes kutatások szerint a mai "nyelveken szólás" gyakran ilyen értelmetlen, a beszéd formai jegyeit nélkülöző halandzsázás. Ha meg is magyarázzák, kérdés, hogy a magyarázat hiteles-e, vagy csupán a magyarázó öntudatlan képzelődésének terméke - ugyanis gyakran csupán benyomások közléséből áll, mivel a magyarázó nem SZAVAKAT hall (vö. Pál tízezer SZAVÁVAL, 1Kor 14,19). Mindenesetre a Biblia szerint nem kell minden kereszténynek nyelveken szólnia - ellentétben azzal, amit a p/k mozgalom hívei általában tanítanak.
10. Nemcsak a nyelveken szólást, hanem az egyéb jeleket és csodákat is gyakran túlhangsúlyozzák, ami szenzációhajhászáshoz, képzelt csodákhoz, a jelentős "ajándékokkal" rendelkező emberek bálványozásához és a szükséges orvosi ellátás elhanyagolásához vezethet - így helyenként szinte menetrendszerűek a halálesetek, mivel egyes csoportok szerint Istennek minden erős hitű embert meg kell gyógyítania mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Fennáll annak veszélye is, hogy ezek a "csodák" sokszor csak az ördög megtévesztő munkájának eredményei. Pál apostol éppen az ilyen túlzásoktól óvta a korinthusi keresztényeket, az ember szívében és életében jelen levő isteni szeretetre irányítva a figyelmüket, amely a Lélek minden egyéb ajándékánál fontosabb. Ezenkívül jellemző a karizmatikusokra az erősen érzelmi beállítottság és az ördögűzés, amely magában rejti azt a veszélyt, hogy az ember mindenütt ördögöket keres, és "démoni befolyásoltságával" menti bűneit (amitől azután a rendkívüli "ajándékokkal" rendelkező ördögűzők szabadítják meg gyakran jó pénzért, magukhoz láncolva őt), illetve túl nagy hatalmat tulajdonít a Sátánnak és angyalainak, noha valójában Istené (az Úr Jézusé) minden hatalom, ő uralkodik a világban is (Zsid 1,3; 2Móz 15,18; Zsolt 93,1 stb.; Jel 19,6), s a Sátán csak a tőle kapott korlátozott hatalommal rendelkezik egy ideig. További jellemzőjük a rendkívül nagy megosztottság (ami a fenti bemutatásból is érzékelhető), valamint az irracionalitás - sokan mellőzik vagy egyenesen ellenzik a tanulást, így Dél-Amerikában állítólag 175.000 lelkipásztor anélkül működik, hogy bármilyen képzéssel fölkészült volna a szolgálatra. Nem csoda, ha ezek a keményfejű lelkészek gyakran senkinek sem akarnak számot adni tetteikről, s szeretnek így beszélni: "Ha nem teszed azt, amit mondok, Istennel szállsz szembe". Napjainkban sok egykori karizmatikus lép át a Názáreti Egyházba - ez a jelenség hazánkra is jellemző.
11. Magyarországon a baptisták közül vált ki 1995-ben Perjesi István vezetésével az Agapé Gyülekezet, melyhez 2011-ig közel 40 gyülekezet csatlakozott, 1300 regisztrált taggal. A katolikusok között is vannak karizmatikusok. A karizmatikus katolikusok egyik jelentős képviselője hazánkban az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség, a Tűz-konferenciák szervezője. Belőlük nőtt ki az "Ez az a nap!" Szervezőiroda és a "Csak Egyet" Segítőszolgálat is. További tájékozódás végett lásd Kovács Géza "Karizmák a Biblia világosságában" c. kis könyvét (Menedék Alapítvány, 1997), valamint John F. MacArthur "Karizmatikus káosz" c. művét (Baptista Kiadó, é.n.), melyben a szerző néhol ugyan kissé elfogultan, de nagyon világosan, részletesen és a Bibliára alapozva mutatja be a pünkösdi és karizmatikus mozgalmat, annak elhajlásaival és veszélyeivel együtt.
1. A Názáreti Egyház (Church of the Nazarene) 1900 körül jött létre Amerikában a szentségmozgalomhoz tartozó független egyházak és keresztény közösségek egyesülésével, amelyek az addigra ott is jelentősen megerősödött, de korábbi frissességét, komoly szentségét elvesztett metodizmusra, azaz a Wesley János anglikán lelkész munkássága nyomán támadt ébredésre vezethetők vissza (ld. Wesley János élete és tanítása). Sokan a megszentelt életet célzó szentségmozgalomban találták meg azt a többletet, amelyet más, hanyatlóban levő felekezetek nem tudtak biztosítani. Így a Názáreti Egyház mára jelentős egyházzá vált, melynek világszerte több mint 100 országban kb. 1,5 millió tagja van, s amely - főként Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában - rohamosan növekszik. A hozzájuk csak nevükben hasonló, s a hadviseléstől tartózkodó nazarénusok Samuel Heinrich Fröhlich (1803-1857) egykori protestáns lelkésznek köszönhetik létüket, aki Bázelben és Zürichben tanult teológiát, majd megtért, s evangéliumi szellemben hirdette az igét Svájctól Strasbourgig. (Jórészt egy lelkész nélkül maradt karizmatikus nazarénus gyülekezetből alakult ki dr. Kováts György vezetésével a Mahanaim Gyülekezet, amely létrehozta és működteti a Sorsfordító könyvesboltot és a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Missziót, amely igen buzgón hirdeti az evangéliumot az iskolákban.)
2. A názáretiek nem tartják egyházukat "egyedül üdvözítőnek", hanem az "egyetlen, szent és egyetemes apostoli egyház" részének tekintik magukat. Pontosabban meghatározva keresztény, protestáns, arminiánus, wesleyánus és a szentségmozgalomhoz tartozó egyházról van szó (ld. az arminiánus-wesleyánus és a kálvinista teológiát összehasonlító írást), bár Wesley tanításához híven szinte minden korábbi keresztény felekezet örökségéből vettek át elemeket. A Bibliát tartják a végső tekintélynek. Valószínű, hogy hazánkban (sőt talán világszerte) ők tanítják a leghatározottabban a teljes megszentelődés wesleyánus tanát (ld. A lelki fejlődés szakaszai c. írást és Wesley A keresztény tökéletesség világos leírása c. művét), a kálvini és lutheri teológiával - továbbá a katolikusok és mások gyakorlatával - szemben azt hangsúlyozva, hogy az isteni kegyelem csodája szinte korlátlan mértékben meg tudja változtatni a bűnös embert (akár megszüntetve bűnös természetét is, ld. 1Jn 1,7; 2Kor 7,1; ApCsel 15,9). Ugyanakkor elismerik, hogy a szabad akarat nem természetes jellemzőnk, hanem Isten megelőző kegyelmének ajándéka, melyet már Augustinus is tanított (ld. McGrath: "Bevezetés a keresztény teológiába", 334. o.).
3. Két szentséget ismernek: a keresztséget és az úrvacsorát. Szerintük a megkeresztelkedés - az új szövetség jele és pecsétje - nem feltétele az üdvösségnek, de a megtérés után a hívők megkeresztelkednek, Krisztus tanítványaiként bizonyságot téve arról, hogy vele együtt meghaltak és új életre keltek. Náluk az ember megválaszthatja a megkeresztelkedés módját (bemerítés, leöntés, meghintés, megkenés), és ők sokszínű eredetüknél fogva a csecsemőkeresztséget is megengedik - bár ezt csak nagyon kevés helyen gyakorolják -, továbbá más egyházak keresztségét is elismerik, nem ragaszkodnak az újrakereszteléshez. A názáretieknél egyháztagságtól függetlenül minden hívő részt vehet az úrvacsorában, ahol a kovásztalan kenyeret és a szőlőlét Krisztus teste és vére jelképeinek tekintik. Az istentiszteletet, melynek középpontjában az igehirdetés áll, a protestáns szabadegyházaknál megszokott kötetlen stílusban tartják. Általában tiltják a táncot (kivéve a néptáncot), a dohányzást és az alkoholfogyasztást, bár ma már valamivel rugalmasabban kezelik ezeket a kérdéseket. A fogamzásgátlás és az önkielégítés kérdésében nem foglalnak hivatalosan állást, ezt a lelkipásztorokra és lelkigondozókra bízzák. Nemzetközi egyházként a gyülekezeti és a szuperintendensi egyházkormányzás keverékét gyakorolják: a helyi gyülekezetek maguk hozzák meg a döntéseket a felső vezetők jóváhagyásával.
4. A szentségmozgalomban mindig is nagyon komolyan vették a hívők papságát, és sosem fogadták el azt a gondolatot, hogy a papoknak kell mindent irányítani. A Názáreti Egyházban ma is a vezetés minden szintjén találhatók laikusok. A wesleyánus szentségmozgalomban kezdettől fogva jelentős szerepet játszottak a nők; sőt a mozgalom elindulása olyan metodista nőknek köszönhető, akiknek Phoebe Palmer és nővére állt az élén. A názáretieknél ma is minden tisztséget betölthetnek a nők - akárcsak a (magyar) reformátusoknál és evangélikusoknál. Csak az lehet náluk lelkész (sőt elöljáró is), aki átélte a teljes megszentelődést. Ez magában rejti annak veszélyét, hogy egyrészt alacsonyabbra teszik a teljes szentség mércéjét, másrészt ha valaki kiesik ebből a kegyelmi állapotból, nem szívesen vallja be ezt. Egyébként is természetszerűleg hajlamosabbak elhanyagolni a bűnvallást. Emellett fönnáll annak veszélye is, hogy a szent élet szabályainak merev erőltetésével a törvényeskedés végletébe esnek. A Názáreti Egyház jövője szerintem attól függ, hogy mennyire tudja a gyakorlatban megvalósítani a szentséget, melynek hirdetésében élen jár.
IV. Egyesülő egyházak, független gyülekezetek és szervezetek
Amerika vallása a 19. századra a szabad vállalkozások hazájává vált, ami számtalan új gyülekezet, felekezet és vallás kialakulásához vezetett. Krisztus Testének botrányos megosztottsága a 20. században elindította az ökumenikus mozgalom ellentétes folyamatát, amely különösen a század második felében erősödött fel - ld. Egyházak Világtanácsa, II. vatikáni zsinat stb. 1995-ben II. János Pál pápa és Bertalan ortodox pátriárka közös istentiszteletet tartott, és együtt áldotta meg az összegyűlt híveket. 1998-ban a római katolikus és az evangélikus egyház közös (és meglepően biblikus) nyilatkozatot adott ki a megigazulásról, melyben visszavonták egymás 16. századi kölcsönös kiátkozását. Számos egyház és felekezet jött létre kisebb közösségek egyesülésével (pl. Indiában az anglikánok, a metodisták és mások az Észak- és a Dél-Indiai Egyházban egyesültek), és jelenleg is sok ilyen kísérlet van folyamatban.
A Kanadai Egyesült Egyház (United Church of Canada) 1925-ben született meg négy felekezet - a Kanadában hasonló gyökerű kongregacionalisták, metodisták és egyesült gyülekezetek, valamint a kanadai presbiteriánus egyház 70%-a - egyesülésével, létrehozva a legnagyobb kanadai protestáns felekezetet, melynek 4100 gyülekezetben 3,5 millió tagja van. A felekezet irányítása a gyülekezetek növekvő önállósága ellenére még mindig erősen centralizált, azonban teológiailag nagy a szabadság - az egyetlen bekezdésből álló hitvallás meglehetősen elnagyolt; a Bibliát és a történelmi keresztény hitvallásokat csupán útmutatónak tekinti. Mindez a liberális teológia térnyerését és az evangelizáció helyett a karitatív tevékenység és a társadalmi problémák hangsúlyozását eredményezte.
Krisztus Egyesült Egyháza (United Church of Christ) 1957-ben jött létre az USA-ban az Evangéliumi Református Egyház és a Kongregacionalista Keresztény Gyülekezetek egyesülésével. Hitvallásuk részletesebb, mint a Kanadai Egyesült Egyházé, de a helyi gyülekezetek és tagjaik nem kötelesek elfogadni; megtarthatják saját (történelmi) teológiai nézeteiket. Ennek az egyháznak ma több mint 6000 gyülekezetben 1,6 millió tagja van.
B) Független gyülekezetek közösségei
Amerikában számos helyi gyülekezet nevében szerepel a "Community Church" (közösségi gyülekezet) kifejezés. Ezek között nemcsak független, hanem különböző felekezetekhez tartozó gyülekezetek is vannak, amelyek alighanem a felekezetükkel kevésbé rokonszenvező embereket próbálják vonzani nevükkel. Egyes ilyen gyülekezetek "közösségekbe" tömörültek, hogy jobban kihasználják az erőforrásokat, célszerűen osztozva a területen és a szolgálókon. E közösségek közül az alábbiakban kettőt vizsgálunk meg, melyek az evangéliumi hívők ökumenikus mozgalmát képviselik, mint ahogy az A) pontban bemutatott két egyház a protestánsok derékhadának ökumenikus mozgalmát képviseli.
1. A Közösségi Gyülekezetek Nemzetközi Tanácsa (ICCC)
1950-ben a közösségi gyülekezeti mozgalom két csoportjának egyesülésével létrejött a Közösségi Gyülekezetek Nemzetközi Tanácsa (International Council of Community Churches, ICCC), melyhez 17 országban kb. 1200 gyülekezet tartozik. A közösség gyakorlatilag nem rendelkezik közös hitvallással - bár 1989-ben kimondták az apostoli és a niceai hitvallás elfogadását -, ugyanakkor olyan felekezeti jellegű szolgáltatásokat nyújt a hozzá tartozó gyülekezeteknek, mint a lelkészek ajánlása, kihelyezése, oktatása és fegyelmezése, a folyóiratok kiadása és a lelkigondozás - a lelkészek fölszentelésének és fegyelmezésének kérdéseiben azonban csupán tanácsot ad. A gyülekezetek maguk döntik el, milyen mértékben támogatják anyagilag a közösséget. Az ICCC tagja az Egyházak Világtanácsának, melyről sokan úgy vélik, hogy túl sokféle felekezetet foglal magában (pl. a keleti ortodoxokat és számos protestáns egyházat; a katolikusokkal folyamatos párbeszédet folytat; több mint 100 ország 400 millió keresztényét képviseli).
A Chicago közelében működő Willow Creek-i Közösségi Gyülekezet 1975-ben jött létre 125 taggal, Bill Hybels lelkipásztor vezetésével, s ma már 15-20.000 látogatója van hetente. Ez a kezdettől fogva felekezetközi, evangéliumi gyülekezet minden korosztálynak és társadalmi rétegnek igyekszik megfelelő szolgáltatást nyújtani - sportprogramokkal, ételosztással, munkanélkülieket és családokat segítő programokkal, házassági, válási és válságterhességi tanácsadással. Willow Creek rövid hitvallása többek között kimondja: "Minden tan tekintetében elfogadjuk a történelmi keresztény tanítást, hangsúlyozva Jézus Krisztus engesztelő halálát, a bűnbánat és hit általi üdvözülést mint az isteni kegyelem művét, valamint a páratlan és Istentől ihletett Biblia tekintélyét." A közösség célja "nem vallásos embereket Jézus Krisztus teljesen odaszánt követőivé formálni". Nagy hangsúlyt fektetnek a gyülekezeten belüli kis csoportokra mint az életünk megváltozásának alapvető eszközeire. A Willow Creek-i csoda sok gyülekezetnek vált az eszményévé, melyek egy része (19 ország és 70 felekezet mintegy 1200 gyülekezete) hivatalosan is csatlakozott a Willow Creek-i Szövetséghez (WCA).
3. Szabad Evangéliumi Gyülekezetek
1. A Szabad Evangéliumi Gyülekezetek Nemzetközi Szövetségéhez (International Federation of Free Evangelical Churches, IFFEC) 28 országban több mint 2000 gyülekezet tartozik. Ebből 1300 gyülekezet az Egyesült Államokban működik az Amerikai Szabad Evangéliumi Egyház (Evangelical Free Church of America, EFCA) tagjaként, 150 gyülekezet pedig a Kanadai Szabad Evangéliumi Egyházhoz (EFCC) tartozik. Ezek a gyülekezetek önállóak, függetlenek egymástól és az államtól. Féloldalas, 12 pontból álló közös hitvallásuk hangsúlyozza a Biblia tévedhetetlenségét és végső tekintélyét, Krisztusnak az ezeréves birodalom előtti, közelgő visszatérését és azt a tételt, hogy a helyi gyülekezetnek csak újjászületett hívők lehetnek a tagjai (így ezek a közösségek is a hívők gyülekezeteihez tartoznak; más jellemzőik miatt említem őket a IV. részben).
2. Magyarországon tudtommal három, egyenként kb. 100 tagú budapesti gyülekezet áll nem hivatalos kapcsolatban a nemzetközi szövetséggel: az Evangéliumi Szabad Eklézsia (ESZE), a Szabad Evangéliumi Gyülekezet (SZEGY, Szabad Evangéliumi Egyház néven van bejegyezve) és a Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet (Magyar Evangéliumi Egyház néven van bejegyezve). Az ESZE Sréter Ferenc evangélikus lelkész szolgálata nyomán jött létre, aki 1954 májusában kilépett az Evangélikus Egyház szolgálatából, s vele távozott az egyházfelügyelőtől az énekkarig a Budavári Evangélikus Gyülekezet magva (ld. "Az az EGY" c. könyvének előszavát). Az ebből a mintegy 100 tagú szolgáló csoportból létrejött közösség hol "katakombaéletet" élt, hol az Ó utcai Testvérgyülekezet vagy a Metodista Egyház keretein belül működött, végül 1989-ben, másfél évvel Sréter Ferenc halála után kapta meg az engedélyt "Szabad Evangéliumi Eklézsia" néven az önállóságra. Nagyjából ugyanekkor a gyülekezet tíz fiatal férfitagja vezetésével az ifjabb nemzedék és néhány idősebb hívő kivált a Sréter Ferenccel korábban szembefordult Nánássy Csaba vezette közösségből, és rövidesen új gyülekezetet hozott létre Szabad Evangéliumi Gyülekezet néven, a magyar feleségével és gyermekeivel régóta hazánkban élő Monty Taylor lelkész vezetésével. Ez a meglehetősen családias légkörű gyülekezet (a tagokat sok rokoni szál is összekapcsolja) eléggé demokratikus módon működik: a tagok "közgyűlése" dönt az éves költségvetésről, választja meg a lelkészt és az elöljárókat, zárja ki a fegyelmezni kívánt tagokat. A Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet 1993-ban jött létre a Timóteus Társaság városi szolgálatának kiterjesztéseként. Tagjai között ma is sok az amerikai és magyar misszionárius. Ahhoz, hogy ezek a gyülekezetek hivatalosan is csatlakozhassanak a nemzetközi közösséghez, először egy magyar szövetséget kellene létrehozniuk, ami eddig nem sikerült.
1. Az 1970-es évek közepére a legtöbb keresztény felekezet (különösen Amerikában) az alábbi "mintát" követte. Mivel a helyi gyülekezetek erősen megcsömörlöttek a hierarchikus rendszerektől, nem a saját felekezetük központjától szerezték be a működésükhöz szükséges anyagokat, sőt gyakran a vezetőiket sem ott képezték, hanem önállóan igyekeztek megoldani mindezt, és egyre kevesebb pénzt juttattak a felekezeti központnak, amely emiatt egyre kevésbé volt képes ellátni feladatait. Ezt a szolgálati vagy piaci űrt különböző teológiai iskolák, nagyobb gyülekezetek és mindenekelőtt olyan felekezetközi szervezetek kezdték betölteni, amelyek évi több milliárd dolláros kiadásaikat különböző felekezetű gyülekezeti tagok adományaiból fedezik. Ily módon egyfajta evangéliumi ökumenizmus alakult ki. Ezek a szervezetek a saját szakterületükön kiemelkedő minőséget tudnak nyújtani, s mivel cégszerűen működnek, sokkal rugalmasabbak: tanácsok, bizottságok, presbitériumok, gyűlések és konferenciák helyett egy-egy vezető irányítja őket, aki jóval gyorsabban tud döntéseket hozni.
2. Miután néhány évtizede ezek a természetükből adódóan eléggé "fogyasztóbarát" és a felekezeti különbségeket elmosó szervezetek látnak el anyagokkal és képzéssel sok keresztény felekezetet, az utóbbiak "identitászavarokkal" küszködnek: tagjaik, sőt vezetőik alig ismerik felekezetük sajátosságait, és nem is tartják különösebben fontosnak azokat. S bár ezek a szervezetek valós igényeket töltenek be, jelentős anyagi forrásokat vesznek el a gyülekezetektől, sőt gyakran a gyülekezet helyét is betöltik a velük kapcsolatban álló emberek életében. Az alábbiakban bemutatok néhány példát a felekezetközi szervezetekre.
3. A Campus Crusade for Christ (CCC, Magyarországon: Timóteus Társaság) 1951-ben jött létre a nemrég elhunyt Bill Bright vezetésével. Ma kb. 200 országban működik 27.000 főállású munkatárssal és mintegy félmillió önkéntessel. Ők készíttették a JÉZUS filmet, melyet 1980 óta több mint 800 nyelvre fordítottak le, és mintegy 5,5 milliárdnyian láttak (többek között a Názáreti Egyház is használja).
4. Az Evangéliumi Keresztyén Diákok Nemzetközi Szövetsége (International Fellowship of Evangelical Students, IFES) a 19. század végén jött létre, s ma kb. 130 országban működik független nemzeti diákmozgalmak szövetségeként. Tagja a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ), és alapító tagja az Amerikai Egyetemek Keresztyén Ifjúsági Egyesülete (InterVarsity Fellowship) is, melynek angliai elődjét részben Norman Grubb, Studd Károly veje és a Studd által létrehozott Worldwide Evangelization Crusade (WEC) egykori titkára alapította.
5. A Fókuszban a Család (Focus on the Family) nevű amerikai szervezetet James Dobson alapította és vezeti. Ennek az igen ismert és az amerikai politikában is aktív szerepet játszó pszichológusnak számos könyve jelent meg hazánkban, jórészt az alább bemutatott KIA kiadásában (pl. Az akaratos gyerek, Fegyelmezz, megéri!). Dobson a Názáreti Egyház tagja, bár nézeteiben kevéssé tükröződik a názáretiek szentségteológiája, sőt evangéliumi hívők is bírálják szerintük "nem eléggé evangéliumi" gyermeknevelési elveit, melyekben nem kap (elég) hangsúlyt a megtérés, a bűnbánat, Isten kegyelme és átformáló, segítő ereje.
6. 1979-ben néhány missziós szervezet közös társaságot alapított Biblical Education by Extension (BEE International) néven azzal a céllal, hogy teológiai és gyakorlati szolgálati képzést biztosítson lelkipásztoroknak és gyülekezeti vezetőknek a vasfüggöny mögött lévő országokban. A BEE 1983 óta Magyarországon is működik, 1989 óta Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány néven, melynek vezetője Monty Taylor, a Szabad Evangéliumi Gyülekezet lelkésze.
V. A vallások amerikai (és európai) olvasztótégelye
A) Krisztus második eljöveteléhez kötődő csoportok
1. Amerika, a szabadság országa egyúttal a vallások országává is vált. Napjainkban mintegy 1500 vallási csoportot tartanak számon az Egyesült Államokban. A 19. század első felében a vallás, a kormányzás és az oktatás terén uralkodó káosz, a népességrobbanás, a bevándorlás, a kizsákmányolás és az iparosodás zavaros kulturális környezetet teremtett, és erősen megnőtt az érdeklődés Krisztus második eljövetele iránt. A vallási életben sokan nem tűrték tovább a hagyományokhoz ragaszkodó tekintélyt, és újat alkottak; farmerekből teológusok, különc falusi fiatalokból püspökök, bogaras lányokból próféták lettek.
2. William Miller is farmberból lett baptista lelkész, aki azt kezdte hirdetni, hogy Krisztus 1843 márciusában tér vissza. Miután ez elmaradt, előbb fél évvel, majd további egy évvel későbbre tette az időpontot. Az 1844. októberi "nagy csalódás" után híveinek nagy része szétszéledt, és Miller öt évvel később meghalt. Maradt azonban néhány követője, akik egy mozgalmat indítottak el. Hiram Edison kijelentette, hogy a Miller által megjövendölt esemény megtörtént, de nem a földön, hanem a mennyben, s hirdetniük kell a földi esemény várható bekövetkezését. Ellen Gould Harmon, a törékeny metodista lány nem sokkal a "nagy csalódás" előtt lett Miller híve, s 1846-ban feleségül ment James White-hoz, az adventista vezetőhöz. Ellen G. White látomásokat és kinyilatkoztatásokat kezdett kapni, s a köréje gyűlő csoportokból alakult ki a hetednapi adventista egyház. Ellen White az 1915-ben bekövetkezett haláláig kb. 2000 kinyilatkoztatást kapott, melyeket 9 kötetes "Bizonyságtételeiben" jegyzett föl. Ezeket az írásokat az adventisták a Bibliával majdnem vagy teljesen egyenrangú szövegként kezelik. Az 1990-es Veltman-jelentés egyértelműen kimutatta, hogy White "ihletett" műveinek zöme a források megjelölése nélkül átvett kortárs anyag (részletesebben ld. a www.apologia.hu oldalon).
3. Az adventisták sok tanítása megfelel a hagyományos kereszténységnek (pl. Szentháromság, teremtés stb.). Ugyanakkor Krisztus engesztelő áldozatának értékét csökkenti az a nézetük, hogy az üdvözüléshez szigorúan meg kell tartanunk az isteni törvényeket, az Ószövetség erkölcsi törvényeit is beleértve (a "vizsgálati ítélet" tana pedig egyenesen ellentmond az egyedül kegyelemből való üdvösség protestáns elvének). Erkölcsi törvényen alapvetően a tízparancsolatot értik, de az ApCsel 15 alapján ide sorolják a tisztátalan ételektől (pl. disznóhústól, kagylótól; vö. Róm 14,14: "semmi sem tisztátalan önmagában") és a vérevéstől - valamint az alkoholtól és a dohányzástól - való tartózkodást is. Ráadásul Ellen White írásai alapján szigorúbb, lényegében vegetáriánus étrendet tanácsolnak tagjaiknak. Mereven ragaszkodnak a szombati nyugalomnap megtartásához, melyet "Isten pecsétjének" neveznek, míg szerintük a nagy nyomorúság alatt a vasárnap lesz "a Fenevad bélyege" az egyházakon. Azt vallják, hogy a halottak öntudatlan álomba merülnek a feltámadásig; csak az igazak kerülnek halhatatlanul a mennybe (tulajdonképpen a megváltott földre); a gonoszok megsemmisülnek (nem jutnak örökös pokolba). Miller és Ellen White örökségét sok egyedi, furcsa és összetett tantételben is őrzik, melyektől nehéz náluk elkülöníteni az egészséges tanítást.
4. A gyorsan növekvő adventista mozgalom több ágra szakadt. Magyarországon három adventista irány létezik: a Hetednapi Adventista Egyház (kb. 5000 fő), egy ebből kivált hazai csoport, a Keresztény Advent Közösség (Bibliaiskolák Közössége), valamint a nemzetközi mozgalomból régebben kivált H. N. Adventista Reformmozgalom. Ezek az irányzatok eltérően viszonyulnak Ellen White-hoz és örökségükhöz. Világszerte összesen mintegy 13,5 millió (más források szerint csak a Hetednapiak 25 millióan vannak), Magyarországon összesen kb. 6000 adventista él.
1. Jehova tanúinak alapítója, Charles Taze Russell presbiteriánus családban született 1852-ben. 28 éves korában találkozott néhány adventistával, akik túlélték az 1844-es "nagy csalódást". Azt jósolták, hogy Krisztus 1873-74-ben visszatér. Miután ez nem történt meg, Russell továbbállt, majd egy másik adventista csoport vezetőjéhez, N.H. Barbourhoz csatlakozott, akivel arra a felismerésre jutottak, hogy Jézus 1874-ben visszatért, de nem testben, hanem lélekben. Később teológiai nézeteltérések miatt elváltak útjaik, s Russell létrehozta az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat (Watchtower Bible and Tract Society) elődjét, valamint elindított két folyóiratot. Ezeket az apjától örökölt férfiruha-kereskedés révén finanszírozta. "Csodabúzát" is reklámozott, amelynek terméshozama szerinte a hagyományos búzáénak ötszöröse volt. Amikor a United New York nevű újság kritizálta hirdetéseit, Russell rágalmazásért pert indított. Az ügy kivizsgálásakor megállapították, hogy Russell búzája a szokásosnál gyengébb minőségű (George A. Mather és Larry A. Nichols: "Dictionary of Cults, Sects, Religions, and the Occult", Grand Rapids: Zondervan, 1993, 148. o.). Fél évvel később Russell beperelt egy baptista igehirdetőt, aki nyilvánosan azzal vádolta őt, hogy állításával ellentétben nem a görög nyelv tudósa, és nincs teológiai képesítése. A bíróságon Russell egyetlen görög betűt sem ismert föl, s be kellett vallania, hogy nem ismeri az Újszövetség görög nyelvét.
2. Russell 1914-re tette a világ végét, majd miután ez elmaradt, azt kezdték hirdetni, hogy 1914-ben elkezdődött Krisztus láthatatlan jelenléte, királyi uralma. A világ végét 1915-re, 1918-ra, 1925-re és 1975-re is várták. Ma már nem mondanak konkrét dátumot, de azt tanítják, hogy az 1914-ben élt nemzedék nem múlik el, amíg ez a világ véget nem ér a harmagedóni csatával (Jel 16,16). Vezetőik kijelentették, hogy 1935-ig betelt a "mennyei reménységű" tanúk 144.000 fős csoportja (Jel 7,4kk; 14,1kk). Ők azok a "felkentek", akik úrvacsorázhatnak, akiknek Isten szól és a Szentlelket adja, akik nélkül nem lehet helyesen érteni a Bibliát, s akik közül a vezetők kikerülnek. Újabb (1935 után megtért) emberek csak akkor kerülhetnek be közéjük, ha valamelyik régi felkent hűtlenné válik. Mivel közülük már csak kb. 8000-en vannak életben, valószínűleg hamarosan megváltoztatják ezt a tant, különben kihal a vezetőség.
3. Russell 1916-ban meghalt, s az a Joseph Franklin Rutherford nevű jogász lett utána a vezető (1942-ben bekövetkezett haláláig), aki sikertelenül képviselte őt a bíróságon. Rutherford demokratikusabbá tette a vezetőség felső szintjeit, és keresztény felekezetek (különösen a katolikusok) kárhoztatását állította a tanúk tanúságtételének középpontjába. Ezután N.H. Knorr állt a tanúk élére 1977-es haláláig. Az ő irányításával érték el a tanúk a legnagyobb növekedést. Őt Frederick W. Franz követte (1992-ben bekövetkezett haláláig), s neki köszönhető Jehova tanúinak "Új Világ Bibliafordítása". A fordítóbizottság tagjai közül egyedül ő ismerte a bibliai nyelveket, de ő sem volt elismert tudós, így nem csoda, hogy a fordítás során Jehova tanúinak sajátos előfeltevései legalább annyit nyomtak a latban, mint a tudományos megfontolások.
4. Jehova tanúi szerint a 2-3. századi keresztények Isten nevének héber betűit (JHVH) kiirtották az Újszövetség eredeti görög szövegéből (bár a görög kéziratokban nyoma sincs ennek), és a Küriosz (Úr) szóval pótolták; így lett Jézus összetéveszthető Jehovával. Jézust nem Istennek, hanem Isten első teremtményének, a legkiválóbb angyalnak tartják, aki tökéletes életét feláldozta a megváltásunkért, hogy aki hisz benne, az örökké élhessen. Ez a hit azonban magában foglalja a Jehovával kapcsolatos helyes alaptanításokban való hitet és az ennek megfelelő engedelmes életet is. Szerintük Jézus nem kereszten halt meg, hanem karón (kínzócölöpön), és nem testileg támadt fel, hanem csak lélekként. A Szentlelket nem személynek tartják, hanem isteni erőnek, tehát teljes egészében elutasítják a Szentháromság tanát. A halottaknak nincs tudatuk, csupán Isten emlékeiben léteznek, aki majd emlékezetből újjáteremti őket a feltámadáskor: a 144.000-et Krisztussal való 1000 éves uralkodásra és örök mennyei létre, a többieket pedig a földi paradicsomban való életre. Akik életük során nem hallották az igaz evangéliumot, azok az ezeréves királyságban próbaidőt kapnak, s ha elutasítják Krisztust, akkor megsemmisülnek (nincs örökös pokol). E világ királyságai a Sátán tulajdonában vannak, s a hamis egyházak, az emberi kormányok és a nagy cégek közti "hármas szövetséget" képviselik. (Az ENSZ-et "nagy Babilonként" emlegetik, szervezetük 1992-től 2000-ig mégis tagja volt az ENSZ nem kormányzati szervezeteinek.) Halálos bűn a házasságtörés, paráznaság, homoszexuális tevékenység, hazugság, csalás, bálványimádás, anyagiasság, véres ételek evése és a vérátömlesztés elfogadása.
5. A tanúknak el kell különülniük a más hitű emberektől, a keresztényeket is beleértve. Nincsenek papjaik; a nők nem lehetnek vének és felvigyázók. Tilos megünnepelniük a név- és születésnapokat, valamint a karácsonyt, nagyböjtöt és húsvétot, melyeket pogány szokásoknak tartanak. Tilos számukra a himnuszéneklés, a zászló előtti tisztelgés, a politikai párttagság, az érvényes szavazás és a közszolgálati hivatal betöltése. Tagjaik nem vállalhatnak katonai szolgálatot (de 1996 óta vállalhatnak hadviselést nem támogató alternatív katonai szolgálatot). Talán emiatt részesültek különösen kemény üldöztetésben Hitler és a nácik részéről. 1931-től 1952-ig elutasították a védőoltást, 1967-től 1980-ig a szervátültetést, 1961-től a vérátömlesztést, 1973-tól a dohányzást. Mindenkinek házról házra járva önkéntesként terjesztenie kell a szervezet iratait. A kizárt tagoknak nem köszönnek. Miközben a vezető testület a tagok életének szinte minden területét ellenőrzi, senki nem vállalt személyesen felelősséget a hamis próféciákért és a tanok megváltozásáért ("új világosságok"). Saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy Jehova tanúi mostanában fokozatosan közelítenek a kereszténységhez, nyitottabbak (egyetemre járnak, interneteznek), s amellett nagyon becsületesek és - mint tudjuk - szorgalmasak. Világszerte több mint 6 millióan, Magyarországon kb. 22.000-en vannak (ld. a www.apologia.hu oldalt, amely elég részletesen ír róluk).
1. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (Church of Jesus Christ of Latter-day Saints), vagyis a Mormon Egyház tagjai sokáig Isten választott népeként a különállásukat hangsúlyozták, a 60-as évek óta viszont a keresztények derékhadához igyekeznek sorolni magukat - különösen a tőlük kivált negyedmilliós Resztoránus Egyház (Reorganised Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, újabb nevén Community of Christ). Alapítójuk, ifj. Joseph Smith (1805-1844) farmergyerekként a metodistából presbiteriánussá lett apjával együtt kincskereséssel foglalkozott. Miközben az igaz egyházat kereste, 1820-ban látomásban megjelent neki az Atya és a Fiú, kijelentve, hogy az összes keresztény csoport téved, és utálatos Isten előtt. Később egy Moróni nevű angyaltól megtudta, hogy a közelben aranytáblák vannak elásva, melyek reformált egyiptomi szövegét négyévi várakozás után le kell fordítania. A táblákat rajta kívül senki sem látta; Smith a régi angol (King James) bibliafordításra emlékeztető szöveget úgy diktálta, hogy fejét közben egy kalapba dugta, melybe egy "látókövet" helyezett. 1830-ban kiadta a Mormon könyvét, melyet a mormonok a Bibliával egyenrangúnak, sőt a legtökéletesebb könyvnek tartanak. Ez a könyv az amerikai kontinensre áthajózott zsidók (a mai indiánok ősei) történetét tartalmazza Kr.e. 600-tól Kr.u. 421-ig.
2. Smith és Oliver Cowdery 1833-ban kézrátétellel "vénné" avatták egymást, és négy társukkal együtt megalapították az egyedül üdvözítőnek mondott mormon egyházat, amelynek tanai koruk nézeteit és feszültségeit tükrözték (katolikusellenesség, vita a szabadkőművességről, Amerika őslakóinak eredete, vallási megosztottság). A mormonokat hamarosan üldözni kezdték. Smith sok új tanítást is bevezetett, s közben egyre nőtt követőinek tábora. Egy általa alapított városban (Nauvoo) polgármesterként működött, bankigazgató, milíciaparancsnok és elnökjelölt volt, sőt királlyá koronáztatta magát. Legalább 27 felesége volt. Miután Nauvooban a mormon ellenzék nyomdáját szétverette, börtönbe került, ahol ellenségei az életére törtek; egy becsempészett pisztollyal két támadóját megölte, de végül lelőtték őt. Hatalmi harcok után az egykori metodista Brigham Young lett a következő elnök, aki Utahban szervezte meg a mormonok letelepedését. Kinyilatkoztatta a többnejűség tanát; 20 feleségével 47 gyermeket nemzett. A Missouri, Iowa és Illinois államokban maradt mormonok később Joseph Smith leszármazottainak vezetésével alapították meg a Resztoránus Egyházat. 1857-ben mormonok és indiánok egy csapata lemészárolt 137 békés utazót, akik Kaliforniába tartottak. 1890-ben Woodruff elnök kinyilatkoztatta a többnejűség tilalmát, s a mormonok kevés kivételtől eltekintve felhagytak ezzel a gyakorlattal.
3. A mormonok hitvallása első látásra nagyon hasonlít a keresztényekéhez, de szinte minden fogalmon mást értenek, mint az utóbbiak. Istent nem léleknek, hanem hímnemű anyagi lénynek tartják. Az Atya Isten (Elóhim) földünk egyetlen Istene, de más bolygóknak más isteneik vannak. Elóhim egykor ember volt, mindnyájunk atyja, aki a földön lakott, és egy vagy több feleségével 35 milliárd szellemgyermeket nemzett. Isten, az angyalok és az emberek egyaránt "isteneknek" anyaistenekkel való lelki/szellemi közösülése által születtek. Jézus (Jehova) Elóhim első Fia. A Szentlélek (Holy Ghost) egy harmadik isten. Isten Szelleme (Spirit) személytelen isteni erő. Krisztus váltsághalála lehetővé tette a feltámadást és az Atyához való visszatérést.
4. A szellemgyerekek egyharmada fellázadt Elóhim ellen, s ezért ők nem ölthetnek emberi formát. Akik viszont emberré váltak, azok a három menny egyikébe kerülnek, kivéve, ha elutasítják a mormon egyázat, vagy egyéb megbocsáthatatlan bűnt követnek el - ez esetben a Sátánhoz és követőihez kerülnek a külső sötétség helyére, ami a fejlődésben való megrekedést jelenti. A templomra érdemes emberek a celesztiális mennybe kerülnek az Atyához, vagy hozzá hasonlóan más bolygók uraivá, isteneivé válnak. A jó emberek a terresztriális mennybe kerülnek a Fiúhoz, a többiek a telesztiális mennybe a Szentlélekhez. A két utóbbi csoport örökre a celesztiális menny lakóit fogja szolgálni. A teljes üdvösséghez nem elég Krisztus akaratlan kereszthalála; szükség van hozzá jótettekre, mormon bemerítkezésre, bűnbánatra - sőt egyes iratok szerint a legsúlyosabb bűnök esetében a halálbüntetésre is. A mormon célja a jó cselekedetek általi tökéletesedés (ez a keresztény tökéletesség v. teljes megszentelődés bibliai tanításának eltorzítása). A paradicsomból kimaradó halottak a szellemek börtönébe (kb. a katolikus tisztítótűz megfelelője) kerülnek, de a misszionáriusok oda is átjárnak téríteni. Aki megtér, és helyette a földi templomban egy rokona végigcsinálja a szertartásokat, az átléphet a paradicsomba. A mormonok ezért híresek elhunyt elődeik nevének felkutatását segítő nemzetközi genealógiai adatgyűjtésükről. Ily módon tehát szinte mindenki üdvözülhet.
5. A mormonok bonyolult hierarchiájának csúcsán a prófétának tekintett elnök áll, akinek kinyilatkoztatásai megkérdőjelezhetetlenek - akárcsak a férjnek mint a család papjának a családi ügyekre vonatkozó kijelentései. A mormon házasságok a templomban köttetnek örökre; az ezeréves királyságban újra be fogják vezetni a többnejűséget, hogy minden szellemgyerek emberré lehessen. A kb. 100 mormon templomban a szabadkőművességre emlékeztető titkos szertartásokat végeznek - pl. felruházás, bemerítés, úrvacsora (bor helyett vízzel) -, s a titkok elárulásáért szigorú büntetés jár. Számos vállalkozásuknak és kemény munkájuknak köszönhetően az egy főre jutó vagyon szempontjából a mormon egyház a leggazdagabb amerikai vallásos szervezet. A mormonok világszerte összesen mintegy 11 millióan, Magyarországon kb. 3500-an vannak.
C) Az utolsó napok vallási kavalkádja
A Biblia szerint "az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek..." "Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük" (2Tim 3,1k; 4,3). Amint a fenti és az alábbi példák bizonyítják, ennek lehetünk tanúi napjainkban.
1. Egészség, harmónia, boldogság - a New Thought (új gondolat) vallásai
a. Pozitív gondolkodás (Norman Vincent Peale és Robert Schuller)
A 19. század közepén az amerikai egyházak szinte teljesen mellőzték a gyógyításról szóló újszövetségi tanítást. Ráadásul a legtöbb amerikai orvos képzetlen volt, ezért az emberek testi, lelki és szellemi gyógyulás utáni vágya sokszor betöltetlen maradt. Ebben a vákuumban keletkezett a New Thought vallási irányzata, mely szerint a bűn, a betegség, a fájdalom és a halál nem valóságos dolgok, csupán az isteni, a lelki szférára rá nem hangolódott elme szüleményei, akárcsak a Szentháromság; Jézus nem a feltámadt Megváltó, hanem csak egy példakép; a keresztény tanítás eltorzult, ezért nem nyújthatja az Isten által eltervezett igazságot és jólétet. 1915-ben létrejött az International New Thought Alliance nevű szervezet, melynek az a célja, hogy tanítsa "a Legfőbb Lény végtelenségét, valamint az ember istenségét és végtelen lehetőségeit, melyekkel a konstruktív gondolkodás teremtő hatalma és a benne lakozó Jelenlétnek való engedelmesség révén rendelkezik, amely Jelenlét az inspirációnk, erőnk, egészségünk és jólétünk forrása". A mozgalom élére később az 1958-ban elhunyt Ralph Waldo Trine állt, aki szerint minden vallás összefügg, s híveik tarthatnának istentiszteletet egymás templomaiban. A New Thought elveit alaposan kihasználta Norman Vincent Peale (1898-1993), "A pozitív gondolkodás hatalma" (1952) és "A pozitív gondolkodás csodás eredményei" c. népszerű könyvek szerzője. Peale metodista lelkész volt, majd a Marble Collegiate Church nevű tekintélyes New York-i holland református gyülekezet lelkésze lett. Ebben a minőségében hirdette felekezete hitvallásával szöges ellentétben álló nézeteit, melyek "Guideposts" c. lapja (a legnépszerűbb amerikai keresztény folyóirat), valamint a rádió és a tévé közvetítésével igen sokakhoz eljutottak. Peale lelki/szellemi örököse talán az ugyanazon felekezethez tartozó Robert (Bob) Schuller, a kaliforniai Garden Grove-ban levő Crystal Cathedral lelkésze.
b. Keresztény Tudomány (Mary Baker Eddy)
A New Thought irányzatának egyik atyja Phineas Parkhurst Quimby (1802-66), az egykori órásmester, aki hipnózissal és okkult gyógymagnetizmussal (mesmerizmussal) foglalkozó kuruzslóként "meggyógyította" a gyakran betegeskedő és férjhez menő Mary Baker Eddyt (1821-1910). Ez a kongregacionalista szüleinek szigorú kálvinizmusát (különösen az üdvösségre való eleve elrendelést) korán elutasító hölgy 1875-ben megírta "Tudomány és egészség" (Science and Health with Key to the Sriptures) c. könyvét, melynek szövegét állítólag Istentől kapta, valójában jórészt Quimby és Lindley Murray műveiből másolta. 1879-ben megalapította a "Keresztény Tudomány" (Christian Science) nevű felekezetet, melynek erőskezű vezetője lett - az istentiszteleteken saját írásait olvasták föl. Több folyóiratot is útjára indított. "Szellemi gyógyítóik" pénzért gyógyítanak arra építve, hogy a betegség a téves gondolkodás következménye; ezért gyakran szerepelnek a hírekben. A szcientista közösségnek (nem keverendő össze a Szcientológia Egyházzal) világszerte kb. 200.000 híve van, akárcsak az Eddy és Quimby nézeteire, valamint a reinkarnációra épülő Unity School of Christianity (A Keresztény Egység Iskolája) nevű mozgalomnak, melyet Charles és Myrtle Fillmore alapított 1889-ben Kansas City közelében. A New Thought tanaihoz hasonló elvekre épül az agykontroll, melyben a New Age-re emlékeztető okkult összetevők is találhatók.
Az Egyesítő Egyházat (Unification Church) - melynek másik neve Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egyesítéséért (Family Federation for World Peace and Unification) - Sun Myung Moon (Szan Mjung Mun) alapította 1945-ben. Az 1920-ban Koreában született Moon otthagyta a presbiteriánusokat, és egy különös pünkösdi csoporthoz csatlakozott, amely azt tanította, hogy Korea lesz az új ígéret földje, ahol megszületik majd az új Messiás. Az 1950-es években Moon elvált első feleségétől, s a taoizmus és a konfucianizmus egyes elemeit is felhasználva megírta Divine Principle (Isteni alapelv) c. könyvét, amely szerinte felváltja a Bibliát. 1971-ben Amerikába ment, ahol azután számos sikeres vállalkozást indított el - többek között kb. egymilliárd dollárért megvette a tekintélyes Washington Times c. lapot, "hogy megmentse Amerikát és a világot". A 80-as években - amikor is egyháza tagjainak száma meghaladta a 2 milliót - elvette negyedik feleségét, adócsalásért börtönben ült az Egyesült Államokban, és tömeges házasságkötéseket szervezett meg, melyeken akár 6500 pár is elnyerte Moon áldását. Ők hozzátartoztak a bűntelen Moon (a második Messiás, a harmadik Ádám) programjához, melynek az a célja, hogy tanítványai a házasság révén tökéletessé váljanak, és az emberiség fizikai megváltásának részeként bűntelen gyermekeket hozzanak világra. Szerinte Krisztus ebben kudarcot vallott, mivel hagyta, hogy tervét félbeszakítsa a kereszt, amely után a teste nem támadt föl, hanem a győztes Sátáné lett. Moon tagadja Krisztus istenségét és a pokolt (mindenki üdvözülni fog, még a Sátán is); a Szentlelket az Atya Isten női megfelelőjének, a Tökéletes Anyának, a második Évának tartja. Az üdvösség jó cselekedetekkel (például Moon és negyedik felesége követésével) érhető el. Magam is találkoztam az Egyesítő Egyház egyik hazai áldozatával, akinek előírták, hogy melyik testvérhez menjen feleségül. Mivel ez a "testvér" később más nővel állt össze, a szerencsétlen asszony végül a pszichiátrián kötött ki. Azt is megtudtam tőle, hogy vidéki gyülekezetük egyes tagjai Koreába járnak költséges "ördögűzésre".
1. A 18. és 19. században nem kevesebb, mint 10 millió afrikai rabszolga került Amerikába, ahol baptista és metodista igehirdetők jelentős részüket megtérítették. Kubában és Haitin azonban a hajóról egyenesen katolikus templomokba vitték őket, ahol számukra érthetetlen nyelvű szertartással megkeresztelték és kereszténynek nyilvánították őket. Új uraik a katolikus szentek képeinek és szobrainak imádatára kényszerítették őket, de ők a szívükben hazájuk isteneihez imádkoztak (pl. János helyett Sangóhoz, Jakab vagy Péter helyett Ogunhoz, a háború istenéhez, Jézus helyett pedig Ellegguához vagy Legbához). A főként a mai Nigériából hozott kubai rabszolgák körében jött létre a középkori szellemű katolicizmus és a pogány vallás keveréke, a szanteria (Santeria), amely a szentek imádatát jelenti. Vallásuk papjai a gyermekek születésekor megállapítják, hogy az újszülött melyik istenhez tartozik, s a gyermek egész fiatal korától kezdve ezt az istent imádja és szolgálja. A komolyabb kérdéseket a papok fizetség fejében jóslással döntik el. Az emberek állatokat áldoznak, étel- és italáldozatokkal kedveskednek isteneiknek, nehogy azok megharagudjanak vagy meghaljanak. Az áldozat elfogadásának biztos jele, ha az isten "megszállja" az áldozót, aminek hatására az bizarr tetteket vihet véghez. Ezt hipnotikus dobolással, kántálással és énekléssel is igyekeznek elősegíteni. Nigériában vallási és kulturális szokás a lányok klitoriszának kimetszése (ami megóvja őket a szexuális kísértésektől) és hüvelyük összevarrása (ami elősegíti szüzességük megőrzését; ezt asszonyoknál is gyakorolják férjük távollétében).
2. A vudu (voodoo) hasonló módon jött létre főként a Benin területéről Haitibe hurcolt rabszolgák körében, a hagyományos afrikai vallás, a reformáció előtti katolicizmus és a középkori francia boszorkányság keverékeként. Ez a szanteriához sokban hasonlító vallás megköveteli híveitől, hogy egész életükben kedvükben járjanak istenek tucatjainak, őseik százainak és gonosz szellemek seregeinek, melyek minden élő ember lépteit kísérik. Sokkal hatékonyabb, ha az alaptalan félelem helyett imádkozunk ezekért a szerencsétlen lelkekért - a Názáreti Egyház pl. él és virul a kommunista Kubában, s Haiti az egyik leggyorsabban növekvő missziós területe. A hagyományos afrikai vallást világszerte több mint 100 millióan gyakorolják, s a szanteriának és a vudunak csupán New York Cityben és New Orleansban több mint egymillió híve van (Here We Stand, 286. o.). Talán összefügg ez az utóbbi években e két várost ért katasztrófákkal? Mindenesetre nem árt fontolóra vennünk Jézus szavait, melyeket a siloámi torony 18 halálos áldozatával kapcsolatban mondott: "ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el" (Lk 13,5).
4. Szcientológia (Ron Hubbard)
1. A szcientológiát az 1950-es években a nebraskai Tildenből származó Lafayette Ron Hubbard eszelte ki Freud pszichológiájának a tudatalattival kapcsolatos tanai, a reinkarnáció, valamint saját sci-fi regényeinek bizonyos elemei ötvözésével. Hubbard saját bevallása szerint mérnöki képesítést szerzett a washingtoni egyetemen, de valójában fizikából megbukott, és csak két évet végzett el ott. 1950-ben megírta Dianetics: The Modern Science of Mental Health (Dianetika - a mentális egészség modern tudománya) c. bestsellerét, néhány évvel később Washingtonban megszervezte az első szcientológia egyházat, majd a mozgalom központját az angliai Saint Hill kikötőjében horgonyzó hajójára, az Appollóra tette át. Egyházának központja 1975 óta egy hollywoodi fényűző épületben van, s 1986-ban bekövetkezett haláláig olyan hollywoodi hírességek támogatták őt, mint John Travolta, Priscilla Presley, Karen Black, Joe Namath és Kirstie Alley.
2. Hubbard szerint az emberek valójában reinkarnációk százain átment "thetánok" (szellemek), akik akár 300 billió évet is tölthettek különböző bolygókon a lét emberi és egyéb formáiban. Fájdalmas élményeik arra késztetik elméjük tudatalatti, reaktív részét, hogy ezt a valóságot elrejtse az elemző vagy tudatos elme elől. Az ember mentális egészsége egy "szcientológus auditor" (tanácsadó lelkész) révén érhető el, aki a Hubbard által meghatározott kérdések (auditálás) révén segít "megtisztulnia", vagyis megszabadulnia korábbi életeinek "engramjaitól" (kellemetlen mentális képmásaitól). A szcientológusok ingyenes személyiségtesztekkel toborozzák leendő híveiket, akikről rövid úton kiderítik, hogy komoly problémáik vannak az engramjaikkal. Ezután költséges (és gyakran nevetséges) tanfolyamokkal és írott anyagokkal segítenek nekik elérni a lelki nyugalmat, önmaguk elfogadását és a szellemi egészséget, eljutva a "clear" (tiszta) állapothoz, ami összesen 100.000 dollárnál is többe kerülhet. Hubbard kitalált egy E-méter nevű egyszerű elektronikus készüléket, mellyel állítólag pontosan mérni lehet a lélek engramjait. Az Egyesült Államok kormánya csalás miatt vádat emelt Hubbard ellen, de ő a vallásszabadságra hivatkozva meg tudta védeni magát. A szcientológia szerint sok isten van; Jézus "csak egy árnyalattal volt a tiszta állapot fölött" (sok szcientológus felülmúlja őt szellemileg); a keresztre feszítés csupán "preclear" emberek által kitalált régi történet. Az emberek valójában istenek, akiknek istensége az engramjaik rendbehozásával helyreállítható. Bűn és gonoszság, menny és pokol nem létezik. Az üdvösség a tiszta állapotot (illetve az afölötti "operatív thetán" szinteket, melyekből Hubbard 3-at tervezett, de ma már 8 érhető el, és további 7-ről beszélnek) és a szüntelen reinkarnációktól való megszabadulást jelenti, melyet az ember a saját erőforrásai révén érhet el. A szcientológusok létrehoztak egy Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szervezetet - feltehetően azért, mert köreikben sok a "szokatlan lelki jelenség", s ily módon kívánják megakadályozni, hogy híveik akaratuk ellenére pszichiátriai kezelést kapjanak. Amikor kívülállóként ehhez a szervezethez fordultam, nem segítettek. A szcientológiának 1986-ban mintegy 3 millió híve volt, s egyharmaduk élt az Egyesült Államokban; Magyarországon közel 10.000-en jártak rendszeresen auditálásra. Saját bevallásuk szerint ma a világon kb. 8 millió, Magyarországon kb. 15.000 követőjük van. További részletek olvashatók róluk a http://emc.elte.hu/~ve/963/szalon/szcient.html címen.
5. Antropozófia és Waldorf-módszer (Rudolf Steiner)
1. Az antropozófiát a Magyarországon (a horvát határnál, Kraljevecben) született Rudolf Steiner (1861-1925) alapította meg a 20. század elején. Akkoriban a 300 éve egyeduralkodó klasszikus newtoni fizikát kezdte felváltani a modern fizika: Max Planck lerakta a kvantummechanika alapjait, Albert Einstein pedig kidolgozta a relativitáselméletet. A tudás határai minden korábbinál gyorsabb ütemben tágultak, s az emberek fokozott érdeklődéssel fordultak a természettudományok és az okkultizmus felé. A katolikus nevelésben részesült Steiner Goethe tudományos és filozófiai műveit szerkesztette, melyek meghatározó módon hatottak rá. 1902-től 1909-ig a Teozófiai Társaság németországi elnöke volt. A teozófia keleti taoista (pl. a karma és a reinkarnáció tana) és okkult elemekből álló misztikus tan, mely szerint az ember intuíció, belső megvilágosodás révén közvetlen kapcsolatba kerülhet az istenséggel, a túlvilággal. Mivel a teozófia ebben az időszakban a csodákra, a természetfölötti világ látványos megnyilvánulásaira tette a fő hangsúlyt, a természettudományt és a természetfölöttit összebékíteni igyekvő Steiner létrehozta az Antropozófiai Társaságot. Ő maga Lucifer híve volt, akiről azt tartotta, hogy nem azonos a Sátánnal, lehet jónak és rossznak is tekinteni, s ő az út Isten és ember között. Steiner azzal az igénnyel lépett föl, hogy ő hozza el a modern ember számára azt a tudást, amelyre ébredő tudatának szüksége van, és így megszabadítja attól a tehertől, hogy hinnie kelljen.
2. Az antropozófia (jelentése: "az ember bölcsessége") alaptétele az, hogy az ember eredendően a szellemi világhoz tartozik, és része a "Kozmikus Tudatnak". Az anyag a fizikai valósághoz tartozik, és bár valóságos, a szellemi világból származik. Az ember az ősidőkben egy magasabb rendű valóságból jött, és kétfajta elmével rendelkezik: a Jivával, amely csak a fizikai valóságot érzékeli, valamint az Atmannal (abszolút elme), amely a fizikai mellett a szellemi valóságot is érzékeli. Az elménk működése általában a Jivára korlátozódik, de következetes tanulással, meditációval, a művészetek, a zene és a képzelet irányított működése segítségével kiterjeszthető az Atmanra is. Steiner tanítványa, Frederich Rittelmeyer evangélikus pap megpróbálta keresztény köntösbe öltöztetni az antropozófiát: Istenből Kozmikus Tudat lett, az ember bukásából a világegyetemmel való egység elvesztése, Krisztusból pedig a Nagy Mester, az Avatár (Visnu isten megtestesülése), akinek a történelemben egyedül sikerült elérnie az érzékfeletti érzékelés képességét és a transzcendentális tudatot (Joseph J. Carr: "A megtört kereszt", Hit Gyülekezete, 1993, 80-83. o.). Steiner ismert magyar tanítványa Nagy Emilné dr. Göllner Mária.
3. Az első Waldorf-iskola 1919-ben nyílt meg Stuttgartban. Nevét a Waldorf-Astoria cigarettagyárról kapta, és a gyár munkásainak szánták, hogy gyermekeiket beiskolázhassák. A Waldorf-pedagógia alapja az antropozófia. A Waldorf-iskolákban ugyan megünneplik a keresztény ünnepeket, de azok mögött egy másik Krisztus áll. Ezen iskolák szeretetteljes, befogadó légköre vonzónak hat; valóban humánusabb, gyermekcentrikusabb és kevésbé teljesítményorientált oktatást nyújtanak, mint az állami iskolák; és nincs náluk külön antropozófia szak, de a tantervet áthatja az antropozófiai világnézet, történelemszemlélet, embertan és "szellemfelfogás", amelyek szép lassan, de biztosan megnyitják a gyermekeket ennek a démonikus hitnek a befogadására. A Waldorf-tanárok feladata, hogy "inkarnációs segítséget" nyújtsanak a gyermeknek. Különféle mesék, mondák és mítoszok mellett bibliai történeteket is feldolgoznak, ami a vallások összemosását szolgálja. Antropozófiai fogalmak, gyakorlatok, tananyagok és építészeti stílusok rányomják bélyegüket az iskola mindennapi életére. Az antropozófiai művészetben az a cél, hogy kifejezésre jusson az érzékfeletti világok jelenléte a nyelvi elemeken, a mozgáson és a térbeli kialakításon keresztül. Az euritmiában és a steineri misztériumdrámában szabályos szellemtáncokat adnak elő. Tapogatózó kérdőhangulattal lesi az ember magában a magánhangzók és mássalhangzók, a bolygók és állatövek mozgását, hogy a szellemi/lelki erők és mozgások nyomára bukkanjon, amelyek Földünk és az ember formagazdagságát alkották. Az euritmia ("látható beszéd", szellemi/lelki tartalommal megtöltött betűk formálása, melyet minden Waldorf-diák gyakorol) folytatni szeretné azt a munkát, amelyet a magasabb lények a születés előtti individualitással, majd az első életkorban a test képzése, a járni, beszélni és gondolkodni tudás érdekében kifejtettek. A Waldorf-iskolákban folyamatos a hívogatás az Antropozófiai Társaság rendezvényeire és gyakran az antropozófiai talajon kialakult Keresztyének Közössége (Christengemeinschaft) emberavatásaira is.
A 15. századi Angliában a szabadkőműves páholyok, melyekbe a szabad foglalkozást űző építészek tartoztak, beavatták titkaikba a nemesség, a polgárság és a papság egyes képviselőit is. A "felvett kőművesek" megőrizték a hagyományos kőművesség szertartásait és jelképeit, de elsősorban azok filozófiai, tudományos, erkölcsi és lelki értelmezésével foglalkoztak. A mai szabadkőművesség a 18. század elején jelent meg, és a 19. század második felében terjedt el nagyobb arányban. A szabadkőművesek között sok jó ember volt, sok jótékony és emberbaráti tettet vittek véghez, de számos protestáns egyház (köztük a Názáreti Egyház) és a római katolikus egyház megtiltotta tagjainak, hogy csatlakozzanak a szabadkőműves páholyokhoz, vagy óva inti őket ettől. (A déli baptisták 1993-ban hosszas vita után megengedő álláspontra helyezkedtek, de sokak szerint ennek a köztük levő több mint félmillió szabadkőműves volt az oka.) A kereszténységgel szemben a szabadkőműves szertartások titkosak, és elárulásukért súlyos büntetés jár. Számos vezetőjük nyilatkozata alapján a szabadkőművesség vallás, bár sokan tagadják ezt. Tény, hogy a gyakorlatban sokak számára az egyházat helyettesíti. Tagjaik bármilyen istenben hihetnek, míg a szabadkőművesek Istene - aki leginkább talán a deizmus mozdulatlan mozgatójához hasonlít - mintha felülmúlná a világvallások isteneit. Náluk az üdvösség az általuk választott isten szolgálata, jellemesség és jó cselekedetek által érhető el. Mivel irataik csak az ötödik helyen említik a szabadkőművességgel kapcsolatos kötelességeiket (az Istennel, a hazájukkal, a családjukkal és a másokkal szembeni kötelességeik után), ütközés esetén az ember miért ne léphetne ki nyugodtan a szabadkőműves páholyból annak érdekében, hogy csatlakozzon az ottani tagságot ellenző egyházhoz?
1. A kereszténység, a judaizmus (a zsidó vallás) és az iszlám egyaránt tiszteli az Ószövetséget, mindhárom vallás egyistenhívő (monoteista), és Ábrahámra vezeti vissza eredetét. Közös vonásaik mellett azonban igen fontos különbségek is vannak köztük. Ábrahám, Izsák és Jákób utódait Isten örökre az ő szövetségesévé és választott népévé tette, s köztük született meg a világ Megváltója. A judaizmus inkább életmód, mint hitelvek rendszere; ráadásul ma ez a vallás is számos felekezetre és irányzatra tagolódik - akárcsak a kereszténység -, melyek többek között a következők: ortodox (tradicionális) és reformjudaizmus (liberális), konzervatív (nagyjából az előbbi kettő közé tehető) és kabbalista judaizmus (betű-, szám- és névmisztikára épülő titkos tanokból áll). Az alábbiakban a hagyományosabb irányzatok jellemzőit próbálom meg röviden áttekinteni.
2. Maimonidész Mózes, a 12. századi zsidó filozófus és tanító összeállított egy hitvallást, melyet ma is nagyra becsülnek, s amely lényegében így hangzik: 1. A Teremtő az egész teremtett világ Teremtője és örök fenntartója. 2. Ő egy, semmi máshoz nem hasonlítható, és egyedül ő a mi örök Istenünk. 3. Ő nem test, mentes az anyag minden tulajdonságától, és nincs semmilyen formája. 4. Ő az első és az utolsó. 5. Csakis őhozzá helyes imádkozni. 6. A próféták minden szava igaz. 7. Mózes próféciája igaz volt; ő volt a legnagyobb próféta. 8. A birtokunkban levő egész Tóra ugyanaz, mint amelyet Mózes kapott. 9. Ez a Tóra nem változik meg, és a Teremtő soha nem ad más Törvényt. 10. A Teremtő ismeri az emberek minden tettét és gondolatát. Ő formálta szívüket, és ő figyel minden tettükre. 11. A Teremtő megjutalmazza azokat, akik megtartják parancsolatait, és megbünteti azokat, akik megszegik őket. 12. El fog jönni a Messiás, és bár késik, mindennap várom eljövetelét. 13. Föl fognak támadni a halottak, amikor úgy tetszik a Teremtőnek.
3. A zsidók legfontosabb szent iratai a héber Biblia vagy Tanakh - amely a protestáns Ószövetség 39 könyvéből áll, s a következő három részre osztható: a Tóra vagy Törvény (Mózes öt könyve, más néven Pentateukhosz), a Próféták (Nöbiim) és az Írások (Kötubim; a három héber szó kezdőbetűiből [TNK] adódik a Tanakh elnevezés) - és a Talmud, amelynek mindkét része (Misna és Gemárá) lényegében a Tóra magyarázatait tartalmazza. A zsidók ma is megünneplik a nyugalom napját, amely a pénteki napnyugtától a szombati napnyugtáig tart, s közvetlenül az utóbbi előtt fogyasztják el ünnepélyes szombati vacsorájukat. További ünnepeik: 1. a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe (tavaszi ünnep a betakarítás kezdetén, az Egyiptomból való kivonulás emlékére); 2. savuot: a hetek ünnepe (7 héttel a páskaünnep után, a tízparancsolat átadásának emlékére; régen az első termés felajánlásának ünnepe volt); 3. rós hasána: a zsidó újév, melyet tisri havának (szeptember-október) első két napján ünnepelnek; 4. jóm kippur: az engesztelés napja (10 nappal rós hasána után; a böjt, a bűnbánat és a megbékélés napja); 5. szukkót: sátoros ünnep (aratási ünnep; régen a templomhoz jövő nép útközben lombsátrakban aludt); 6. hanukka: a Makkabeusok hősies lázadásának ünnepe, akik Kr.e. 167-ben visszafoglalták a templomot az azt meggyalázó Antiokhosz Epiphanésztől. A 8 napig égő, 8 ágú gyertartartó (menóra) a templom megtisztítását jelezte. 7. Púrim: annak emlékünnepe, hogy a zsidók Eszter idejében megszabadultak Hámán gonosz mesterkedésétől. A zsidókat azóta is rengeteg üldöztetés érte. Jézus születése után Heródes megölette a Betlehem környékén élő csecsemőket; a rómaiak Kr.u. 70-ben lerombolták a templomot, és a zsidókat 135-ben elűzték hazájukból. A keresztények is sokfelé üldözték őket (azzal az ürüggyel, hogy ők küldték halálba Krisztust), egészen a katolikus Hitlerig és napjainkig. A második világháború idején világszerte legalább 6 millió zsidót öltek meg Európában, Magyarországon pedig mintegy 300.000-et (a megnagyobbodott területen kb. 600.000-et). A zsidók száma világszerte 15-20 millió, Amerikában mintegy 7 millió. Magyarországon a 2001-es népszámláláskor mintegy 10.000 ember vallotta magát izraelitának, bár a zsidó származásúak száma hazánkban százezres nagyságrendű.
1. A mohamedán vallás az Ábrahám Hágár nevű szolgálójától született Izmaelre vezeti vissza eredetét. Alapítója, Mohamed (vagy Muhammad, Kr.u. kb. 570-632) fiatalon elárvult, s rokonai nevelték föl. Befelé forduló, komor fiatalemberként látomásai, álmai és rohamai voltak, melyek gyakoribbá váltak, miután feleségül vett egy 15 évvel idősebb nőt. Negyvenéves korában egy barlangban imádkozott, amikor megszállta őt egy szellem, melynek démoni vagy isteni eredetét illetően bizonytalan volt. Írni nem tudott, de meg kellett jegyeznie bizonyos szavakat. Az öngyilkosság gondolatával foglalkozva menekülni próbált, de a horizonton megjelent előtte egy isteni lény, aki "Isten apostolának" nevezte őt. Felesége és mások idővel meggyőzték arról, hogy az időközben gyarapodó kinyilatkoztatások valóban Istentől valók. Mohamed a lakóhelyén, Mekkában hirdetni kezdte tanait, melyek szerint az arrafelé imádott 360 istenség közt csak egy igaz Isten van - Allah, akit a környéken elterjedt ábrahámi kultusz hívei tiszteltek. Mohamed kapcsolatban állt korabeli zsidókkal és keresztényekkel, akiknek vallása erősen hatott az övére. A prófétát és követőit üldözni kezdték. Medina városa meghívta Mohamedet, trónt és hadsereget ajánlva föl neki. Híveivel 622. július 22-én költözött át "a Próféta városába", s a haláláig hátralevő 10 év alatt erőszakos módszereivel iszlám uralom alá hajtotta az arab világ nagy részét.
2. Idővel az iszlámnak is számos válfaja alakult ki, melyek közül a legjelentősebbek a szunnita, szúfi és síita irányzatok. A mérsékeltebb szunniták a Korán, a Próféta gyakorlata (szunna), a hagyomány, az iszlám törvénykezés (saria), a mohamedán közösség konszenzusa (idzsma) és a józan ész alapján hozzák meg egyéni és politikai döntéseiket. A szúfik az iszlám misztikus irányzatát képviselik, a síiták pedig a legradikálisabb vonalat. Az utóbbiak szerint csak Mohamed vér szerinti utóda lehet az iszlám legfőbb vezetője. A síiták nagy hangsúlyt fektetnek a hitetlenek (különösen a zsidók, kapitalisták és kommunisták) elleni szent háborúra, a dzsihádra - közülük kerül ki a legtöbb terrorista.
3. Az iszlám öt tanítása, melyet minden muszlimnak hinnie kell, a következő. 1. Egy igaz Isten van - Allah, a világ megismerhetetlen, szuverén ura, aki az embert cselekedetei szerint jutalmazza vagy bünteti. A Korán prófétának, teremtett lénynek tekinti Jézust, aki nem halt meg (helyette sokak szerint Júdást feszítették keresztre), így nem is támadt föl. 2. Allah angyalokat is teremtett, akik ösztönösen engedelmeskednek neki, közlik üzeneteit, végrehajtják az általa kiszabott büntetéseket, és védelmezik az embereket. Minden ember mellett két angyal áll; egyik a rossz, másik a jó cselekedeteit jegyzi föl. Az ítéletkor minden jótett 10 rosszal ér föl. 3. Allah négy könyvet ihletett. A Tóra (a Biblia első öt könyve), Dávid zsoltárai és Krisztus evangéliuma a zsidók és a keresztények felügyelete alatt megromlott, ezért Allah adott egy negyedik, végső kinyilatkoztatást, a Koránt, melynek minden szavát Mohamed jegyezte meg és diktálta le annak idején. 4. Próféta volt Ádám, Nóé, Ábrahám, Mózes, Dávid és Jézus is, de Mohamed volt köztük a legnagyobb. 5. Az Allahnak és Mohamednek engedelmeskedők az ítéletkor a paradicsomba kerülnek, ahol hurik fogják borral itatni (Korán 47,15) és kényeztetni őket, s minden férfi bármennyit feleségül vehet közülük. A többiek a pokolban gyötrődnek majd, de úgy tűnik, egyetlen igazi muszlim sem marad ott örökre. A paradicsomba jutáshoz minél több jót kell tenniük, de az Allah által megszabott sorsukon nem változtathatnak. A Korán imént idézett helyének ellentmond az 5. szúra 93. verse, mely szerint a szeszes italok a Sátán utálatos művei, melyektől tartózkodni kell. Hasonlóan ellentmondásos a Korán keresztényekhez és zsidókhoz való hozzáállása (2,62; 3,113; vö. 9,29).
4. Az iszlám alapvetően öt gyakorlatra épül, melyek a következők. 1. Hitvallás: aki mohamedánná akar válni, annak nyilvánosan ki kell jelentenie: "Nincs más isten, mint Allah, és Mohamed az ő prófétája." Ezt naponta sokszor el kell mondani. 2. Imádság: naponta ötször meghatározott időpontokban, előírt módon (állva, térdelve, arcra borulva stb.) előírt imádságokat kell elmondani Mekka felé fordulva. 3. Alamizsna: a buzgó mohamedán minden év végén a szegényeknek adja vagyona 2,5%-át. 4. Böjt: ramadán hónapban napkeltétől napnyugtáig tilos enni, inni, dohányozni és nemi életet élni. Ennek célja az önfegyelem és a nélkülözőkkel való együttérzés elősegítése. 5. Zarándoklat: lehetőség szerint minden muzulmánnak el kell egyszer zarándokolnia Mekkába, hogy hódoljon a Kába nevű szentélyben levő fekete kő előtt. Aki nem teheti ezt, annak a paradicsomba jutás végett célszerű helyettest küldenie. További hagyományos mohamedán szokás a disznóhústól, a szerencsejátéktól és az alkoholtól való tartózkodás, valamint a nemenként eltérő sajátos öltözködés. A nőket a Korán és sok mai mohamedán ország alacsonyabb rendű lényeknek tekinti. Régen a férfiak négy feleséget vehettek, és utódaik gyarapítása érdekében minél több ágyast kellett teherbe ejteniük. Jellegzetes különbség a kereszténység és az iszlám között, hogy míg Krisztus elutasította a kenyérszaporításkor felkínált királyi hatalmat, valamint az ördögi, emberi és angyali erők segítségét, s inkább a keresztet választotta, addig az üldözött Mohamed elfogadta a trónt és a hadsereget, s véreskezű diktátor lett, aki egy nemileg éretlen kislányt (Ajsa) vett feleségül és élt vele nemi életet (ld. itt, vö. még a dzsihádra, a hitetlenek elleni szent harcra buzdító Koránt [2,191-193.216-218.244; 3,139-142; 4,74.76.89.104; 8,12.39; 9,3.5.29; Simon Róbert fordításában ld. itt és itt; Helikon, 1987] az ellenség szeretetét is előíró keresztény tanítással [pl. Mt 5,43-48], valamint Jézus életét Mohamedével, ld. 5. pont). Mohamednek a világon mintegy 1,2 milliárd követője van. A legnépesebb iszlám ország Indonézia; kb. 150 millió lakosának kétharmada mohamedán. Sok muzulmán él az arab országokban, valamint Törökországban, Oroszországban és Afrikában. Európa egyes területein az újszülöttek többsége mohamedán bevándorlók gyermeke. Hazánkban egyelőre legfeljebb néhány ezer muszlim élhet.
5. "Mohamed Mekkában még hitszónok volt, aki évente körülbelül tíz embert térített át az iszlámra, Medinában azonban már harcos, aki körülbelül tízezer embert térített az iszlámra évente... Az iszlám mint vallás megbukott, de a politika a vallással kombinálva teljes sikernek bizonyult". Az iszlám valódi jellegét és veszélyes terjedését, valamint többek között a nők muzulmán elnyomását illetően lásd a fenti idézet forrását, Bill Warner "Saría törvény nem muzulmánoknak" c. kis könyvét és Molnár Gizella újságíró Az Iszlám tanítása rólunk c. cikkét. Ha ezek a források némiképp torzítanak is, a lényeges dolgokat elég jól érzékeltetik - összehasonlításként ld. a Wikipédia cikkeit: Spread_of_Islam, Criticism_of_Islamism, Islam_in_Europe, Sharia, Islamization.
1. A buddhizmus alapítója, Gautáma Sziddhártha herceg (Kr.e. kb. 560-480) történelmi személy volt, akiről a legenda szerint megjósolták, hogy utazó bölcs (szent ember) lesz. Ezért apja, egy észak-indiai terület ura a lehető legnagyobb fényűzésben és a világtól elzárva nevelte őt. Sziddhártha azonban 29 évesen otthagyta feleségét, gyermekeit és táncosnőkből álló háremét, s a világban levő sok szenvedést látva szerzetes lett. Miután hat éven át a legkeményebb önsanyargatással gyötörte magát, rájött, hogy ez csak időpocsékolás. Ledőlt egy fa alá, megfogadva, hogy addig nem kel föl, amíg meditálva meg nem fejti az élet rejtélyét. 49 nap múltán "megvilágosodottá" (buddhává) lett, és hirdetni kezdte a korábbi kétfajta életvitele közti "arany középutat" és a Négy Nemes Igazságot: a szenvedés egyetemes; oka a vágyakozás; megszüntetésének módja a vágy kioltása (nirvána); ennek gyakorlati módja a Nyolcas Ösvény szigorú követése (helyes ismeret, érzések/hozzáállás, beszéd, cselekvés, életmód, igyekezet, elmélkedés és elmélyedés vagy önuralom). A buddhisták ehhez hozzátettek 5 (egyesek 10) parancsot - tiltják az alkoholt/részegeskedést, a paráznaságot, a gyilkosságot, a hazugságot és a lopást, továbbá egyesek tiltják a táncot és a világi szórakozást, a böjti időszakokban való evést, a megemelt ágyon való alvást (a földön kell aludni), az illatszereket és a díszes ruhákat, valamint az ezüst- és aranyadományok elfogadását. A buzgóbbak további szabályokat is követnek (beleértve a teljes szüzességet és szegénységet): a szerzetesekre 250, az apácákra 500 előírás vonatkozik - az utóbbiakra azért több, mert a nők alacsonyabb rendűek (pl. újjá kell születniük férfiként, mielőtt a nirvánába juthatnának). A legtöbb buddhista azonban megelégszik azzal a törekvéssel, hogy egy (viszonylag) rendesebb élet következtében jobb körülmények között szülessen újjá.
2. A buddhisták tehát a hindukhoz hasonlóan hisznek a lélekvándorlásban (reinkarnációban), vagyis szerintük az ember érdemei szerint magasabb vagy alacsonyabb létformában újra meg újra újjászületik (akár állatként is - talán emiatt sok a vegetáriánus buddhista), amíg el nem éri a nirvánát - ez a karma kérlelhetetlen törvénye. A buddhizmus az egyetlen világvallás, amely (hivatalos formájában) nem imád isteneket, tehát gyakorlatilag ateista vallás. Buddha szerint a hindu istenek karmának alávetett, szabadulásra váró lények, akiket értelmetlen imádni vagy áldozatokkal szolgálni. Az élőlények másik öt fajtája a félisten, a szellem, az ember, az állat és a démon. Isten fogalmát leginkább az a személytelen, egyetemes szellemi óceán közelíti meg, melyben az egyéniség el kíván veszni. Az ember változó testi és lelki elemek múló összjátéka, tudatát énjének illúziója, valamint a vonzódás és az ellenszenv kettőssége uralja, s az ellentétek világának illúziói közt él (jó és rossz, igaz és hamis, szeretet és gyűlölet stb.), amiből az erkölcsös élet, továbbá személyiségének felszámolása (vagyis saját cselekedetei) révén szabadulhat meg.
3. Buddha tanítását a tanítványai megjegyezték, és kb. 4 évszázad múlva írták le a Tripitaka (Hármas Kosár) nevű, páli nyelvű gyűjteményben. A buddhizmus legkonzervatívabb ága a hínajána (kis szekér) vagy théraváda (öregek útja) buddhizmus, amely Délkelet-Ázsiában elterjedt. Ebből valamikor Asóka, az indiai uralkodó halála (Kr.e. 236) után vált ki a mahájána (nagy szekér) buddhizmus, amely az egyetemes "üdvözülést" tanítja, és Kína, Korea, Japán, Tajvan, Hongkong és Vietnam területén terjedt el. A mahájána buddhisták között talán a kereszténység hatására elterjedt a bódhiszattvák követése. Ezek olyan személyek, akik a megvilágosodást elérve szeretetből visszatérnek a földre, hogy érdemeik révén segítsenek tanítványaiknak közelebb jutni a nirvánához. Mindkét irányzat számos további ágra szakadt. Minden irányzatban gyakorolják Buddha beszédei egy-egy részletének, rövid tanító jellegű himnuszoknak vagy egy mitikus buddha nevének a meditatív ismételgetését (mantra). Az otthonokban és templomokban levő Buddha-szobrok is elősegítik a megfelelő tudatállapot elérését. Az ázsiai buddhista országokban a buddhizmus hivatalos rosszallása ellenére igen elterjedt a szellemek tisztelete: pontosan tudják, hogy milyen ügyben melyik szellemhez kell fordulni. Japánban a Zen buddhizmus terjedt el, melyet kritikusai az egyik legönzőbb vallásnak tartanak, mivel ebben az ember minden és mindenki más kizárásával próbálja elérni a zavartalan belső békességet. Ez az irányzat a számtalan életen átívelő, hosszú és fáradságos klasszikus út helyett az azonnali megvilágosodást tanítja - talán ezért oly népszerű Amerikában is. Betegség, éhség, erkölcsi és szellemi romlás jellemző szinte minden olyan régióra, ahol a buddhizmus az uralkodó vallás. A világon mintegy 360 millió buddhista él, hazánkban néhány ezerre tehető a számuk.
1. Az 5000 éves hinduizmus a Hindusztáni-félszigeten (Indiában és környékén) gyakorolt vallások csoportja; csak a 20. századtól kezdett elterjedni más területeken. Számos irányzata van, melyek igen eltérőek (egyesek a buddhizmust is csupán a hinduizmus egyik reformmozgalmának tekintik), de két fő kategóriába sorolhatók: panteizmus (minden isten) és panenteizmus (minden istenben van). Közös vonásaik a lélekvándorlás tana, a karma-tan (a karma munkát vagy tettet jelent, de a mechanikus erkölcsi világtörvényre is utal, amely megtorolja vagy megjutalmazza az ember tetteit, meghatározva sorsát) és a henoteizmus, mely szerint végső soron mindenki ugyanazt az Istenséget (Brahman) imádja, csak más-más megjelenési formájában. A panteisták szerint a Brahman személytelen, a panenteisták szerint ő a Legfelsőbb Személyiség, de vannak személytelen vonásai is. Brahmannak három fő megjelenési formája alakult ki: Brahmá (a teremtő), Visnu (a fenntartó) és Síva (a pusztító); mindegyiket sok alakban tisztelik. Brahmá és más régi istenek imádata mára háttérbe szorult, míg a krisnaita vaisnavák (azaz Visnu-hívők, pl. ISKCON: Krisna-tudatú hívők ["Hare Krisnások"] nemzetközi közössége, melyet Swami Prabhupada 1966-ban alapított az USA-ban) számára Krisna, aki eredetileg csak Visnu 9. alászállása (avatárja), az Istenség Legfőbb Személyiségévé lett. Krisna egyébként nem történelmi személy, hanem a Bhagavad Gíta (A Magasztos éneke, Kr.e. 5-4. sz.) pásztoristen szereplője. Visnu alászállásai közé tartozik Mahatma Gandhi, Buddha és Jézus Krisztus is; tizedszerre Kalkin néven ölt majd testet. Ma is születnek istenek; egy mozifilm kitalált figurájának, Szantósi Matának milliós hívő tábora alakult ki.
2. A világ az Istenség álma vagy kiáramlása (emanációja). Az ember lélek és test; alá van vetve a karma törvényének - többek között ezért törődnek keveset a hinduk az alsóbb kasztok szerencsétlen tagjaival ("megérdemlik a sorsukat, melybe nem szabad beleavatkozni"). A lélek 8.400.000 létformán át vándorol (transzmigráció, szamszára), míg végül emberi létformát ölt, melyben megvilágosodva megvalósíthatja az istentudatot, felismerve, hogy a lelke valójában Brahman, azaz Isten. Ekkor eléri az anyagvilág (materializmus) és a kettősségek (dualizmus) illúzióitól, valamint a reinkarnáció létforgatagától megszabadult tudatot (móksa), amely üres vagy egy istenséggel lefoglalt tudat, melyet a karma már nem jutalmazhat vagy büntethet. Személyisége így megszűnik, vízcseppként elveszve az Istenség tengerében. Ennek a cselekedetek általi "üdvözülésnek" az eszközei a társadalmi kötelességek teljesítése, a nem ártás elvének gyakorlása, a védikus irodalom tanulmányozása, egy guru feltétlen követése, a háziszentélyben vagy templomokban a saját istenség szobrának imádása (himnuszok éneklésével, nevének ismételgetésével [mantra], fürdetéssel, öltöztetéssel, etetéssel), a helyes étrend (pl. vegetarianizmus; a tehén Visnu szent állata), a rituális tisztálkodás (pl. fürdés a Gangeszban), valamint a számtalan változatban gyakorolt jóga ("iga" vagy "egyesülés"), melynek alapjait a 8. századi Patandzsáli "Jóga Szútra" c. műve írja le: önfegyelem és 10 erkölcsi szabály, jógapóz (ászana), a légzés kontrollálása (pránajáma), az érzékelés visszavonása (pratjáhára), összpontosítás (dhárana), a tudati összpontosítás elmélyítése (dhjána) és extázis (szamádhi). Nyugaton szintén népszerű a transzcendentális meditáció (TM), melynek terjesztője, Maharisi Mahes jógi a Beatles tagjait is tanította erre. A TM gyakorlása során a megüresített elme sebezhetővé válik az idegen szellemekkel szemben, és a sokat ismételgetett szanszkrit nyelvű mantrák gyakran hindu istenségeket hívnak segítségül vagy dicsőítenek.
3. A hinduizmus sok önellentmondása erősen antiintellektuális beállítottságot követel meg híveitől. A karma-tan következménye a kasztrendszer, amely ma már leginkább csak a magánéletben érvnyesül (a nyílt diszkrimináció bűncselekménynek minősül), de a rendszer embertelensége ellen 2001-ben a dalitok ("elnyomottak", érinthetetlenek) végleg fellázadtak. Kasztjaik vezetői kb. 250 millió ember hitéről döntenek, így tömegek követik őket a buddhizmusra, az iszlámra vagy a kereszténységre való áttérésben. Ma már az egész világon az indiai keresztény egyházak küldik ki a legtöbb misszionáriust. A hinduizmus mintegy 800 millió hívével a harmadik legnagyobb vallás. Magyarországon a kb. 20 gurumozgalom vonzásába nagyjából tízezren tartoznak, de a vallás egy-egy elemével (pl. jóga, reinkarnáció, vegetarianizmus) szimpatizálók száma ennek a többszöröse.
1. A New Age (Új Kor) mozgalom nem annyira vallás, mint inkább kulturális forradalom, amely az 1960-as években jelent meg, s a következő két évtizedben terjedt el nyugaton az ezredforduló előtti "világvéghangulat" megnyilvánulásaként. Ez a mozgalom a modern ember egyik ellenreakciója a felvilágosodás racionalizmusával, a tudománnyal, az iparral és a hadviseléssel, valamint ezek szolgálólányával, a zsidó-keresztény hagyománnyal szemben. Az ősi asztrológiai világkép szerint az állatöv jegyei kb. 2140 évenként egyet fordulnak, s a 60-as években a Halak korszakát felváltotta a Vízöntő korszaka. Ez a mozgalom szerint a kereszténység korának végét jelzi, bár ennek jelképe, a hal szigorúan egyes számban értendő, s egy hitvallást foglal össze: Iészusz KHrisztosz THeu HÜiosz SZótér, azaz Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó (a görög ikhthüsz szó halat jelent). Az új korban megváltozik az istenné váló emberek gondolkodása (főként okkult és hinduista vonalak mentén), s a katasztrófák sújtotta régi világ romjain felépül egy új, boldogabb és jobb világ. A New Age egyesek szerint közeli rokonságban áll a nácik szintén okkult (teozófiai) és keleti eredetű ideológiájával.
2. Bár az igen sokszínű New Age mozgalom idegenkedik mindenfajta szervezettségtől, s nincs hivatalos hitvallása vagy szilárd filozófiája, képviselőinek közös jellemzője a monista (minden egy) és panteista (minden isten) felfogás, továbbá a reinkarnációban való hit és a karma-tan terjesztése. Szerintük valójában minden vallás ugyanazt az istent imádja; mindenki a maga valóságát teremti meg; nem számít, miben hisz az ember, csak az a fontos, hogy higgyen valamiben. A New Age a Bibliára is hivatkozik, felhasználva tekintélyét, de teljesen átértelmezve fogalmait. A személytelen isten valójában csak "igazi vagy mélyebb énünk" vagy egy meditációval elérhető "tudatállapot". Jézus Krisztus csak az emberiség nagy tanítóinak egyike, a Szentlélek pedig személytelen, misztikus vagy pszichikus erő. A "megvilágosultak" felismerik, hogy minden tettünk és tapasztalatunk isten része, ezért a bűn nem létezik, csupán illúzió - akárcsak a betegség, a szenvedés és minden egyéb probléma; mindezek megfelelő gondolkodás révén kiküszöbölhetők. Az ember célja tehát az önmegvalósítás, a benne rejlő isteni természet felismerése és kibontakoztatása ("Te teremted önmagad", "Ébredj rá rejtett képességeidre" stb.).
3. A New Age mozgalom ma már erős hanyatlásnak indult (különösen Amerikában - az USA-ban a 80-as években kb. 5 millió ember tartotta magát a New Age hívének, de a számuk az ezredfordulóra ennek töredékére csökkent), de a hatására erősen elterjedt okkult hagyományok és gyakorlatok tovább élnek - egy részük a pszichiátriában is megtalálható (pl. transzperszonális pszichológia). A New Age észrevétlenül befolyásolja a keresztények gondolkodását is; pl. sokan az önmegvalósítás valamilyen formáját tekintik az emberi élet céljának. A gyerekek és felnőttek körében is népszerű Harry Potter-könyvek is ezt a fajta gondolkodást képviselik és terjesztik: az olvasó a főhőssel észrevétlenül azonosulva a mágikus, okkult jelenségek, varázslatok világával rokonszenvez, az azt elutasítókkal pedig szembefordul. S nem könnyű mesének tartania mindezt, hiszen mai világunk tele van mindezt komolyan művelő irányzatokkal - többek között ide sorolható az agykontroll, a boszorkányság, a sámánizmus, valamint az ezoterika sok más ága.
1. a. Számos vallás és irányzat esetében megfigyelhető, hogy az "üdvözülés" tekintetében túl nagy szerepet tulajdonítanak a cselekedeteknek (vö. Gal 3,10), és eltúlozzák az emberben rejlő lehetőségeket, akár az istenné válást is beleértve (vö. a bűnbeeséssel). Az igazságtól való eltérés eleinte sokszor csupán kis mértékű, de a másoktól való eltérések kiemelése és erőltetése idővel komoly tévedést szül. A keresztények gyakran elkövetik azt a hibát, hogy egy túlzást ellensúlyozni igyekezve, egy tévtanítással szembeszállva átesnek a ló másik oldalára, és így szintén téves tanításhoz vagy túlzáshoz jutnak. Ez történt Lutherral és Kálvinnal, amikor szembeszálltak a katolikusok tévedéseivel (ld. a Mi által üdvözülünk: Isten eleve elrendelése, az egyházi keresztelés, illetve más cselekedetek vagy a Krisztusba vetett hit által? c. írást), és ez történhet velünk is, ha meggondolatlanul szállunk szembe különböző vallási irányzatokkal. A New Age ellen hadakozva például helytelen lenne kiöntenünk a "fürdővízzel" együtt a természet és a testünk megbecsülését, a környezet védelmét, a meditációt (elmélkedést), a lelki élményeket, a helyes önbecsülést, a pszichoterápia egészét (a legelvetemültebb ember lelke mélyén is van valami jó, amire számítani lehet - Isten képmása, amely a megelőző kegyelemnek köszönhető), az emberi képességek kihasználását, a versengés helyett az együttműködés hangsúlyozását, valamint a békére való törekvést - pusztán azért, mert a New Age is nagy hangsúlyt fektet ezekre.
b. Az Apológia Kutatóközpont adatai szerint Európa, ahol az (egykori) államegyházak, vagyis a liturgikus és a klasszikus protestáns egyházak (a népegyházak) a legelterjedtebbek, 1900-ban az összes keresztény több mint kétharmadának adott otthont; mára a részesedése 25%-ra csökkent, míg Afrika, Ázsia és Dél-Amerika részesedése megközelíti a kétharmadot (a hiányzó több mint 200 millió keresztény Észak-Amerikában él). A 19. század közepén a rabszolgaság kérdése osztotta meg a kereszténységet, ma viszont a homoszexualitás, amely miatt sorra szakadnak ketté a nyugati protestáns felekezetek (ld. Homoszexualitás a Biblia és a tudomány fényében - Bűn, betegség vagy alternatív életmód?). Az általános tendencia az, hogy Észak-Amerikában és Európában a történelmi egyházak visszaesőben vannak, az evangéliumi egyházak (a hívők gyülekezetei) pedig nagyjából stagnálnak - kivéve a "keresztény szórakoztatást" nyújtó közösségeket. Az utóbbiak közé ma már nemcsak sok karizmatikus gyülekezet tartozik, hanem azok a "keresők gyülekezetei" is, amelyek keresztény elveikről látszólag megfeledkezve szinte mindent megtesznek azért, hogy sok embert vonzzanak magukhoz - ami azzal a veszéllyel jár, hogy a gyülekezetek felhígulnak, egyre több lesz bennük a névleges keresztény. De vajon nem hígultak-e föl máris túlzottan? Van-e igazi különbség a népegyházak és a "hívők gyülekezetei" között?
2. Az istentisztelet terén nem látok túl jelentős különbségeket a klasszikus protestánsok és az evangéliumi közösségek között (kivéve a kvékereket), legfeljebb az utóbbiakra jellemzőbb a spontán imádság, valamint a modernebb stílusú dicsőítés, amelyben különösen egyes karizmatikus gyülekezetek járnak élen - talán túlzottan is. Úgy tűnik, a Biblia nem tanítja az egyházkormányzás kötelező formáját (püspöki vagy szuperintendensi, presbiteriánus, gyülekezeti stb.). Míg a bibliai mintától való elhajlások mindig népszerűek voltak és lesznek, minden időben maradnak olyanok is (ennek az útnak a természetéből adódóan kevesen), akik a keskeny úton járnak. Ezt Jézus figyelmeztetése szerint nem az őket kísérő csodás jelek alapján lehet megítélni - "Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!" -, hanem a "gyümölcseik", vagyis az Isten Igéjéhez igazodó tetteik, az életük szentsége alapján (Mt 7,20-29). A Sátán ezt nem hamisítja, ellentétben a "nyelveken szólással", a "jelekkel és csodákkal", a "hívőkkel" és a "gyülekezetekkel" stb. Bővebben ld. Egyházfegyelem a reformátoroknál, a protestáns hitvallási iratokban, a mai gyakorlatban és a Bibliában.
3. A keresztény vezetők is hátráltathatják a komolyabb hívő közösségek kialakulását (néha talán öntudatlanul) - különösen a protestáns népegyházakban -, mivel attól félnek (sokszor nem is alaptalanul), hogy az erős hívő közösségek elszakadhatnak az egyháztól. Miután szinte minden jelentősebb magyar keresztény felekezetet személyesen megismertem többé-kevésbé (a karizmatikusokat a legkevésbé), döbbenten állapítottam meg, hogy nem találtam olyan gyülekezetet, amelyből kizárták volna azt az embert, aki nem fizeti meg az előírt adót vagy tb-járulékot - például minimálbérre van bejelentve, de többet kap kézhez, viszont csak a minimálbér után fizeti az adót és a járulékokat. Csupán panaszkodunk, hogy magasak az adók, mivel sokan kijátsszák a szabályokat - ahelyett hogy becsületes magatartásunkkal élen járnánk a probléma megoldásában. Szilárd meggyőződésem, hogy csak a szigorú gyülekezeti és önfegyelmezés néha kellemetlen feladatának gyakorlásával juthatunk el szent életű, igazi hívőkhöz és gyülekezetekhez. Én ilyenekből szeretnék látni minél többet - ld. a Felhívásomat! Egyébként a szent élet nem egy szabadon választható vagy mellőzhető lehetőség a keresztények esetében - enélkül ugyanis senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14). Bővebben írok erről a témáról a Szentség a gyakorlatban c. cikkben. Egyes kiemelkedő keresztények halál előtti nagy belső vívódása is arra utalhat, hogy mielőtt valaki Krisztushoz kerül, teljesen meg kell szentelődnie - s a legtöbb ember esetében ez csak közvetlenül a halála előtt következik be (ld. Wesley A keresztény tökéletesség világos leírása c. művét).
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.04(-2020.12.)
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
További információk (kezdőlap)