Eleve elrendelés a reformátoroknál és a protestáns hitvallási iratokban
TARTALOM
I. Reformátusok (presbiteriánusok, kálvinisták)
II. Evangélikusok (lutheránusok)
III. Kálvinista puritánok
Régi vita tárgya, hogy az emberi szabad akarat, illetve felelősség hogyan egyeztethető össze Isten szuverenitásával, vagyis korlátlan (mindenható) uralmával. Míg a hagyományos protestáns nézet szerint az utóbbi kizárja az ember szabad akaratát (de elvben - sőt a jobb protestánsoknál a gyakorlatban is - meghagyja felelősségét), a wesleyánus (arminiánus) álláspont szerint Isten előrelátása (mindentudása, konkrétabban a jövő ismerete) alapján "dönti el" előre az emberek örök sorsát, meghagyva szabad akaratukat, és megadva a segítséget (megelőző kegyelem) a helyes választáshoz. Mindentudása révén nyilván "előre" tudja, hogyan fognak dönteni, és igazságossága révén nyilván ennek alapján dönt(ött) a sorsukról. Ezek a nehéz, sőt emberi ésszel teljesen föl sem fogható kérdések összefüggnek pl. a meg nem tért bűnösöket pokolba küldő gyilkosok halálbüntetésének problémájával és sok más izgalmas témával is, melyeket a Keresztény ember vétkezhet-e szándékosan (tudatosan)? c. cikk (különösen a 2. pont), valamint a Mi által üdvözülünk: Isten eleve elrendelése, az egyházi keresztelés, illetve más cselekedetek vagy a Krisztusba vetett hit által? és a Szabad akaratunkból megszerezhetjük és elveszíthetjük-e az üdvösségünket? c. írások tárgyalnak részletesebben. Ld. még Szabados Ádám A gonosz hangja a szerző analógiájában c. cikkét és Joó Sándor eleve elrendelésről szóló prédikációit (1967.08.13. és 20.), melyek szerint a reformátor elődök tévedése kettős lazaságot szül(het), s Isten örök MOSTjában élünk: Ő látja a történetünk végét is, és egyszerre rendeli el annak egészét; meg kell tennünk a magunk 100%-át (mindig a jelenben gyakorolva a hitünket és hozva meg a helyes döntéseket), a mi szempontunkból ezen múlik a sorsunk. Az "örök most" gondolata megtalálható Rich Malcolm (a gyülekezetünket többször fölkereső amerikai lelkész) szemléletében is, aki a rossz/gonosz problémáját illetően hozzáteszi, hogy a rossz (és a szenvedés) egyik célja az lehet, hogy (jobban) láthatóvá, nyilvánvalóvá tegye a jót (Isten dicsőségét, kegyelmét, szeretetét...). Másik célja alighanem a szabad döntés lehetővé tétele, ami a teremtmények esetében elengedhetetlen a szeretethez, Isten egyik legfőbb tulajdonságához. A szenvedés céljait illetően lásd A bűn és a szenvedés problémája - A jólét vagy a szentség teológiája igaz? c. írást.
I. Reformátusok (presbiteriánusok, kálvinisták)
1. A kettős predesztinációt valló Kálvin a következőket írja "A keresztyén vallás rendszere" c. művében: "Az eleve elrendelést, amellyel Isten némelyeket az élet reményébe fogad, másokat pedig az örök halálra szán, egyszerűen tagadni nem meri senki, aki azt akarja, hogy őt istenfélő embernek tartsák, de sokféle álokoskodásba keverik különösen azok, akik Isten előre tudását teszik meg az eleve elrendelés alapjának.... Eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva. Tehát a szerint, amint ki-ki egyik vagy másik célra rendeltetett, mondjuk azt, hogy az életre, vagy a halálra van elválasztva." (Institutio Christianae Religionis, 3.21.5.)
2. A református "kis káté", vagyis a Heidelbergi Káté nem foglal túl mereven állást, de az 54. kérdésére ("Mit hiszel a közönséges keresztyén anyaszentegyházról?") így szól a válasz: "Hogy Istennek Fia az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által, az igazi hitnek egységében magának az örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe a világ kezdetétől fogva annak végéig: Azt oltalmazza és fenntartja. És hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok."
3. A Második Helvét Hitvallás az eleve elrendelésről szóló X. fejezetében ennél részletesebben fogalmaz. Nem beszél ugyan kifejezetten a "kettős" predesztinációról, de világosan elmondja, hogy "Isten öröktől fogva, szabadon és ingyen kegyelemből, személyválogatás nélkül eleve rendelte vagyis elválasztotta a szenteket, akiket Krisztusban idvezíteni akar" (1. pont). Majd hozzáteszi: "És ámbár Isten ismeri azokat, akik az övéi, (2 Tim. 2,19) és valahol említés van téve a választottak kevés számáról: (Máté 20,16) mindazáltal mindenek felől jót kell remélnünk és senkit sem kell meggondolatlanul az elvetettek közé számlálni" (4. pont).
II. Evangélikusok (lutheránusok)
1. Luther írja az evangélikus egyház hivatalos hitvallási iratainak gyűjteményébe (Konkordiakönyv) is felvett Schmalkaldeni cikkek III. részének a bűnbánatról (megtérésről) szóló 3. szakasza végén: "Különben, ha holmi szektáskodók támadnának, aminők talán vannak is, s amilyenekkel a parasztlázadás alkalmával nekem is volt dolgom [25. jegyzet: Luther a zwickaui prófétákra s egyéb rajongókra gondol, akik azt tanították, hogy a megtért és újjászületett keresztyén soha többé nem eshetik bűnbe, vagy ha vétkezik is, az nála már nem vétek. Ma is fel-felbukkannak ilyesféle hiedelmek.], akik azt mondták, hogy mindazok, kik már egyszer a Szent Lelket vagy a bűnök bocsánatát vették, vagyis hívőkké lettek, ha utóbb újra vétkeznének is, mégis megmaradnak a hitben, s a bűn nekik éppen semmit sem árt, mert ha hiszel, úgysincs baj, hiszen a hit minden bűnt eltöröl; ráadásul: aki a hit és Lélek vétele után vétkezik, sohasem bírta az a Lelket és hitet igazán. Sok ilyen dőre emberrel akadtam már össze s félek, hogy még egyikben-másikban ez az ördög most is bujkál.
2. Annakokáért igen szükséges azt tudni és hirdetni, hogy ha a szent emberek, akik érzik, hogy az eredendő bűn még mindig bennük lappang, azt naponként megbánják és ostromolják, s azonkívűl nyilvánvaló bűnökbe is esnek, mint például Dávid házasságtörésbe, gyilkosságba és istenkáromlásba, mondom, hogy ez esetben hitről és Lélekről szó se lehet náluk. Mert a Szent Lélek nem tűri, hogy a bűn uralkodjék, elharapózzék, mi több, teljességre jusson, hanem rátámad és megfékezi, hogy ne vihesse véghez azt, amit akar. S ha, amit akar, mégis véghez vinné, úgy nincs is ott jelen se a Szent Lélek, se a hit. Mert szent igaz, amit János apostol mond (I. Levél 3,9): Aki Istentől született, nem vétkezik és nem is vétkezhetik, mivelhogy Istentől született. És az is színigazság, amit ugyanaz János apostol mond (I. lev. 1,8): Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, nyilvánvaló hazugságot szólunk, és Isten igazsága nincsen mibennünk." (Luther természetesen úgy vélte, hogy az "eredendő bűnös természet" a hívőben is haláláig megmarad, s mindvégig harcolnia kell vele.) Az idézett szöveg újabb fordításban olvasható a "Luther Márton négy hitvallása" c. műben (A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1983, 298-9. o.). A különféle hitvallási iratok több nyelven is olvashatók az aradi evangélikus egyház webhelyén.
3. Ezzel szemben "A szolgai akaratról" (De Servo Arbitrio, The Bondage of the Will) című híres művében ezt írja a Konklúzió elején (167. szakasz): "Mert ha igaznak tartjuk, hogy Isten mindent előre tud és előre elrendel, hogy nem csalatkozhat és nem gátolható előzetes ismeretében és eleve elrendelésében, és hogy semmi sem történhet másként, mint az ő akarata szerint (amit maga az értelem is kénytelen elismerni), akkor maga az értelem is tanúsítja, hogy sem embernek, sem angyalnak, sem semmilyen más teremtménynek nem lehet szabad akarata".
1. A Westminsteri Hitvallás, amely a (kálvinista) puritánok nézeteit tükrözi, 3. fejezetének 2-4. pontjaiban azt írja: "2. Habár Isten tudja mindazt, ami az összes elképzelhető feltétel mellett bekövetkezhetne, semmit sem azért rendelt el, mert látta azt vagy annak következményeit az adott feltételek mellett a jövőben. 3. Isten dekrétuma által, az Ő dicsőségének megmutatása végett egyes emberek és angyalok az örök életre predestináltattak, mások pedig az örökkévaló halálra rendeltettek. 4. Az ekképpen predestinált és elrendelt angyalok és emberek, különösképpen és változhatatlan módon vannak erre szánva, és számuk oly bizonyos és meghatározott, hogy az se nem növelhető, se nem csökkenthető." Bővebben ld. A puritánok és evangéliumhirdetésük - a lelki élet odaszánt óriásai és a puritán ébredés jellemzői c. írásban, különösen az I.12. pontban.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2008.12-2016.10.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
További információk (kezdőlap)